Az engesztelés födele fölöttébb jelentős tárgy volt, tiszta aranyból készült, vagyis fa nélkül, mint ahogy ez sok esetben történt. Ezáltal már nyomatékosan rámutat az Úrra, mint Isten Fiára. A födél mindkét végén egy-egy kerub állt. Ez a két angyali alak egymás felé fordult. A födél biztonságban nyugodott egy arany koszorúban, vagyis egy korona formájú díszítésben, nyilván azért, hogy a fárasztó útban ne csússzon le. A kerubok között nyugodott a felhőoszlop, Istennek dicsősége. Ezen a szerény engesztelési födélen trónolt a nagy, mindenható és mindenütt jelenlevő Isten azért, hogy népe között lakozzon. De mennyivel szegényebb volt a kegyelem másik széke, a kereszt, amelyen Izráel tövissel koszorúzott királya függött, hogy egy sokkal dicsőségesebb kegyelmi trónt készítsen, amely örökké megmarad, és amelyen Ő és az Ő népe ül mindenkoron.
Az engesztelés födelének helye. E fedél a frigyládát fedezte be, amely a függöny mögött állt a szentek szentjében. A belépés ide rendkívül korlátozott volt. Csak a főpap léphetett be, s mint ahogy tudjuk, ő is csak egyszer egy évben, a nagy engesztelési napon. Ezen a napon először saját bűneinek engeszteléséért hozott áldozatot Istennek, és csak azután a nép bűneiért /Zsid 7,27/.
A kegyelem székének sajátossága. A kegyelem széke színaranyból készített, vérrel meghintett trónus. A húsvéti bárány és a rézoltár tárgyalásánál már megismertük a vér jelentőségét. Isten azt mondta: "Meglátom a vért és elmegyek házaitok mellett /2Móz 12,13/. Ahogy már Egyiptomban, úgy itt is, a szentek szentjében, Isten szeme a véren nyugodott meg. Az engesztelés födele alatt volt a két törvénytábla, amely halálra és kárhozatra ítéli az embert bűnei miatt, mert "a bűn zsoldja a halál" /Róm 6,23/. Az engesztelés födelén levő vér azonban eleget tett a törvény követeléseinek, és kiengesztelte a bűnt. A bűnös imádkozhat: "Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek". Jézus Krisztus vére alapján megtapasztalja a megigazultságot Isten előtt, és mint megváltott "lakozhat az Úr házában mindörökké" /Zsolt 23,6/. Az engesztelés födelének fontossága kitűnik Dávid szavaiból is az 1Krónika 28,11-ben, amikor átadja fiának, Salamonnak a templom csarnokainak tervrajzát, és beszél az "engesztelés födelének házáról".
Az engesztelés födelének kerubjai. Ezek a kerubok egészen mások voltak, mint amelyekről az Ezékiel 1-ben olvasunk; azok négy arccal rendelkeztek, míg a kegyelem födelén levők csak eggyel. Ahol a Szentírásban Isten trónját látjuk, az mindig kapcsolatban áll a kerubokkal. Közöttük lakik az Úr, és azok kísérik Őt /1Sám 4,4; 2Sám 6,2; Zsolt 80,2; 99,1; Ézs 37,16/. Többek között annak a hatalmát ábrázolják, akinek minden hatalom adatott, és ők a trón őrizői. Ezt látjuk már az Éden kertjében, ahol kivont kardú kerubok zárják el a szent Istenhez vezető utat a bűnös elől. A kerubok egyúttal díszőrséget adnak Istennek, körülveszik a királyi széket. Itt az engesztelés födelén nagy csodálattal és tiszteletadással tekintenek a vérre. Gondoljunk csak az 1Péter 1,12-re , ahol az olvasható, hogy az angyalok vágyakoznak betekinteni a váltság művébe. Csodálják az Egyetlennek és Tisztának a vérét, aki maradéktalanul töltötte be a törvényt, és nagy irgalmában elvégezte értünk az engesztelést. Ha az angyalok ennyire csodálják Krisztus vérét, holott nem érettük folyt, mennyivel inkább kell nekünk a Jelenések 5-ben említett sereggel együtt leborulni és imádva dicsőíteni: "Megváltottál bennünket Istennek véred által" /9/.
A kegyelem székének nagy jelentősége. Istenünk elképzelhetetlen kegyelmének szimbolikus kifejezője ez. A Róma 3,25 és a Zsidók 4,16 szerint maga az Úr a kegyelem királyi széke, amelyhez képest a szent hajlékban levő csak gyönge előkép volt. Miután az Úr a Zsidók 1,3 szerint elvégezte a bűntől való megtisztítást, Atyjának jobbjára ült odafönt. Most is ott ül, hogy minden hozzá fordulót kegyelemmel ajándékozzon meg. Ő, aki földi élete során jobban megkísértetett, mint mi, és aki az élet minden nehézségét és szükségét mélyebben megízlelte, mint mi, megemlékezik ott minden bajról, amely szeretteit éri a bűn és halál küzdőterén. Ismeri a Sátán támadásait, hogyan üldözi őket, hogyan gyűlöli, és hogyan mocskolja rágalmakkal őket. Látja és számolja könnyeiket, és odakiáltja a ma még keményen megpróbált gyermekeinek: "Ne sírjatok" /Lk 7,13; 8,52/. Ő, aki szegénnyé lett, jól ismeri a szegények szükségét, megemlékezik és gondoskodik róluk.
Ne feledkezzünk meg a tömjénről sem. Ennek igen nagy a jelentősége. A főpap a szentek szentjében megtöltötte a füstölőedényt tömjénnel. Ennek kettős célja volt:
Ha a főpap közeledni akart az engesztelés födeléhez, először tömjénfüsttel, mint felhővel kellett magát körülvennie, amely a vér mellett, mint egy második takaró szerepelt, hogy a főpap ne haljon meg /3Móz 16,12-16/. Itt újból bepillanthatunk Isten abszolút szentségébe, mely lehetetlenné teszi a bűnös számára, hogy vér és tömjén által való befedezés nélkül közeledjen Istenhez. Isten maga találta meg a szükséges intézkedést, hogy a bűnös életének elvesztése nélkül közeledhessen hozzá.
Akkor azonban a tömjén kedves jó illat is, amelyet a Fiú az Ő halála által nyújtott Istennek /Ef 5,1-2/. Ha Isten már Nóé áldozatát kedves jó illatnak érezte /1Móz 8,21/, mennyivel inkább érzi annak szeretett Fia áldozatát! Milyen csodálatos, hogy eme áldozat által nemcsak elfogadottak vagyunk, hanem kedvessé is lettünk a szeretett Fiúban /Ef 1,6/. Isten előtt állunk a tömjén kedves jó illatában, amelyet Urunk készített áldozata által.
A felénk áradó nagy áldás. Ez nagyon sokoldalú:
Bűnbocsánat /Zsid 10,22/.
Teljes üdvbizonyosság: az ellenünk szóló kézírás széttépetett /Kol 2,14/.
Nem gondol többé bűneinkre /Jer 31,34; Ézs 38,17/.
Ő lett nekünk bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul /1Kor 1,30/.
Teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet, kegyelemre /vö. Róm 5,18; 1Kor 1,30; Jn 1,16/.
Az Úr hű marad. Már csak egy valami hiányzik, a mi testünk megváltása /Róm 8,23/, ami közel van /Fil 4,5; Jak 5,8/. Hamarosan betelik a maradék, az Úr átalakítja a mi nyomorúságos testünket az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá, és mi mindenkor vele leszünk /Fil 3,20-21; 1Tesz 4,17-18; 1Jn 3,2/. Azután következik az, amit már most kell cselekednünk hitben. A hívás így hangzik:
Járuljunk Őhozzá /Zsid 10,22/. Csupán ezáltal juthatunk most háza gazdag javainak birtokába. A kiéhezett tékozló fiú csak akkor ehetett az elkészített borjúból, és csillapíthatta éhségét, amikor oda mert lépni az atya asztalához. Itt halljuk az Atya szavait: "Mindenem a tied" /Lk 15,31/.
Aki mosakodás és áldozat által tiszta lett Isten előtt, az léphetett be a szentek szentjébe, és szívbeli közössége lehetett vele az Ő sátrában, mint egykor Ábrahámnak /1Móz 18/. Isten később mindig itt beszélt szolgájával /4Móz 7,89/. Itt nem sejtett áldásokat kínálnak. Itt látjuk mindenekelőtt az Úr Jézust, az igazi "kegyelem székét", tisztességgel és dicsőséggel megkoronázva. Itt élvezhetjük a kerubok angyalvilágának közösségét /Zsid 12,22/. Itt nyerünk segítséget, kegyelmet és irgalmat a szükség idejére /Zsid 4,16/. Itt látjuk a felhőt, és örülünk a mennyei tömjénnek. Itt telik meg szívünk testvéri szeretettel, hogy ügyeljünk egymásra /Zsid 10,24/, sőt, hogyha kell, életünket áldozzuk testvéreinkért /1Jn 3,16/. Itt válik naggyá számunkra a szentek közössége. Itt nincs már szükség többé a figyelmeztetésre: "Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el" /Zsid 10,25/. Ettől kezdve az Ő Gyülekezete, ahol Ő van a középen, mindenekfölött való a számunkra.
Testvérek, járuljunk oda Őhozzá!
/Zsid 10,19-22/
Georg R. Brinke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése