/2Mózes 28,1/
Ahogy Krisztus Gyülekezetében a fő és a tagok összetartoznak, úgy tartoztak össze egykor Izráelben a főpap és a papok. Áron, amint azt ismételten látjuk, a mi nagy Főpapunk előképe, fiai pedig ránk mutató előképek, akik szintén papoknak neveztetünk. A papok a főpap oldalán álltak, és engedelmeskedtek parancsainak. Így van ez ma is. A mi üdvözítő Jézus Krisztusunk a nagy Főpap Isten háza felett, és mi választott papjai vagyunk /1Pét 2,5.9; Zsid 13,15; Jel 1,6/. Izráelben a főpap és a papok igen szoros kapcsolatban álltak egymással, mert többször olvasunk "Áron és fiai"-ról. Nem kötelez ez a drága igazság mindnyájunkat mély hálára? Ő, a nagy Főpap odafönn, és mi, a papok itt a földön együtt munkálkodunk. Ő a Krisztus, mi a krisztusiak /keresztyének/! Ő a Fő, és mi a tagok.
A papok elhívása.
Ez Istentől jött, és parancsa szerint Mózes hajtotta végre. Mind Izráel gyermekei közül származtak, és a testvérekhez tartoztak, tehát gyermekek és testvérek. A Zsidók 2,10-13-ban is olvasunk a gyermekekről és a testvérekről. A 11. vers testvérekről szól, a 13. pedig így hangzik: "Én és a gyermekek, akiket nekem adtál", tehát testvérek is meg gyermekek is. A főpap apja és testvére is volt a papoknak, s ezt a bensőséges kapcsolatot vonatkoztatja ránk a Zsidókhoz írt levél. Gondoljunk csak arra, mit jelent Ő a számunkra, az, Akivel össze vagyunk kapcsolva. A Főpap a mi testvérünk és atyai barátunk.
Gondoljunk továbbá a papok és a főpap közötti hasonlóságra.
A papok részben ugyanazt a ruhát viselték, mint a főpap, és ugyanazoknak a szertartásoknak voltak alávetve hivatásuk gyakorlásában. Mindnyájukat megmosták, mind hordták a hosszú lenruhát, amely a szentek igazságosságának a jelképe. Bár Áronnak, amint láttuk, volt egy különösen pompás, értékes ruhája, amelyet kizárólag ő hordhatott, egyébként azonban hasonló volt testvéreihez /Zsid 2,17/. Vannak dolgok, amelyek egyedül őt illetik, amelyek mindenek és mindenki fölé emelik, amellett más dogokban mégis csodálatos harmonikus egység áll fenn. A fehér lenvászon, amely befedte a főpapot, rajta volt a papokon is. Mienk lett az Úr igazságossága a benne való hit által /Róm 5,1/.
Ugyanúgy kenték föl a főpapot, mint a papokat.
Természetesen a főpapnak, mint ahogy Krisztusnak, elsőbbsége volt. Először őt kenték föl, azután következtek a papok, és mindnyájukon ugyanaz az értékes szent olaj folyt végig. Ugyanaz a Szellem, aki Krisztuson megnyugodott, Ő öntetett ki ránk, papokra is. Azt írja János: "A kenet, amelyet kaptatok tőle, bennetek marad" /1Jn 2,27; Jóel 2,28/.
Mindnyájukra ugyanaz a parancs vonatkozott.
Mózes Isten felhatalmazása és megbízása által parancsolt. De soha senki nem töltötte be Isten parancsait olyan alaposan, mint a mi Urunk. Szíve belsejében volt a törvény /Zsolt 37,31/. Az volt a vágya, hogy Istennek tetsszen. Ő valóban elmondhatta: "Megőriztem a te beszédedet". Már mint gyermek is igazolta ezt szavaival: "Nem tudjátok, hogy nekem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyám dolgai" /Lk 2,49/? És hogyan állunk ezzel mi, az Ő papjai?
Az Úr azt mondja: "Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok nektek" /Jn 15,14/. Továbbá azt mondja: "Az én anyám és az én testvéreim azok, akik hallják Isten beszédét és megtartják azt" /Lk 8,21/. Pálban a szent pap valódi képét látjuk. Olvassuk el a Cselekedetek 20-at, ahol a legjobb példa tárul elénk.
Mindnyájan ugyanazt a táplálékot kapták.
A papok éppúgy, mint a főpap, a szent kenyerek asztalának vendégei voltak, élükön nyilván a főpappal. Mindnyájan ugyanazt a kenyeret ették a szentélyben. Szombatról szombatra megjelentek az Úr előtt közös étkezésre. Megélhetésükhöz mindnyájan ugyanazt a tizedet kapták. Gondoljunk arra, hogy a tized és egyéb adományaink Főpapunkat illetik, amelyeket azután papjainak, szolgáinak ad. Aki ezt komolyan veszi, az nem lehet fukar az adakozásban. Az Efézus 5,29-ban olvassuk, miként táplálja és ápolja az Úr a tagjait. Főpap és pap Isten kezéből éltek, és ahogy a főpap nem halt éhen, úgy a papok sem.
Mindnyájan ugyanazt az Istent szolgálták.
Valami csodálatos és nagy dolog, közösségben lenni a szolgálatban. Mindnyájan testvérek, fiak és elhívottak voltak, mindnyájan ugyanazon rézoltár előtt álltak, mindnyájan ugyanabban a medencében mosakodtak, mindnyájan ugyanazt a tömjént hozták az arany oltárra, és mindnyájan ugyanazt a ruhát viselték. Így legyen közöttünk is mindig csak összhang és belső közösség. A papok különösen a nagy engesztelési napon nézhettek meghatott szívvel a főpap után, aki bement a szentek szentjébe, hogy érettük engesztelést végezzen. Hogyan viszonyulnak ma a "papok" egymáshoz? Föltekintenek-e mindnyájan a Főpapra, hallják-e bensőséges könyörgését az egymás közti egységért /Jn 17,21-22/? A papok egymás közti meghasonlása fájdalmat okoz a Főpapnak. Azt parancsolja, hogy úgy szeressük egymást, ahogy Ő szeretett minket /Jn 13,34/.
Különleges előjogokat is élveztek.
Mint Isten szolgái, adómentesek voltak. Sőt, ahogy láttuk, a tizedben részesedtek. A Fiú, a nagy Főpap által mi is szabaddá lettünk /Jn 8,35-36/. Pál figyelmeztet bennünket, hogy álljunk meg a szabadságban, és ne jussunk ismét szolgaságra /Gal 5,1; 1Kor 7,23/. Isten áthelyezett bennünket az Ő szeretett Fia országába, és kiemelt a népből önmagának /Kol 1,13/.
Ne feledkezzünk el magas méltóságukról sem.
Előkelő helyzetükből és elhívásukból kifolyólag a nép fölött álltak. Többé nem a táborban tartózkodtak, hanem a pitvarban, és vártak Isten oltalmára. Az igazi papnak valóban jó ott, ahol mindig Istent dicsőíti /Zsolt 84,5/. "Jobb egy nap a te tornácaidban, mint másutt ezer" /Zsolt 84,11/ Ruháikban láthatóan és észrevehetően hordták az elkülönülés jegyeit. Rajtuk volt a szent kenet olaja, amely egész sajátos módon különböztette meg őket, hiszen szent és királyi papság voltak.
Kedves olvasóm, ez vagy-e te is, és végzed-e ezt a szent papi szolgálatot? Vagy talán csak papi ruhád van, mint annak, aki Jeruzsálemből Jerikóba ment alá, de nem volt papi szíve, és kikerülte a sebesültet /Lk 10,31-32/? Ha igen, akkor "az a neved, hogy élsz, és halott vagy" /Jel 3,1/. De akkor itt a legfőbb ideje, hogy megszívleld a sárdesi gyülekezetnek szóló figyelmeztetést /Jel 3,3/.
Georg R. Brinke
Gondoljunk továbbá a papok és a főpap közötti hasonlóságra.
A papok részben ugyanazt a ruhát viselték, mint a főpap, és ugyanazoknak a szertartásoknak voltak alávetve hivatásuk gyakorlásában. Mindnyájukat megmosták, mind hordták a hosszú lenruhát, amely a szentek igazságosságának a jelképe. Bár Áronnak, amint láttuk, volt egy különösen pompás, értékes ruhája, amelyet kizárólag ő hordhatott, egyébként azonban hasonló volt testvéreihez /Zsid 2,17/. Vannak dolgok, amelyek egyedül őt illetik, amelyek mindenek és mindenki fölé emelik, amellett más dogokban mégis csodálatos harmonikus egység áll fenn. A fehér lenvászon, amely befedte a főpapot, rajta volt a papokon is. Mienk lett az Úr igazságossága a benne való hit által /Róm 5,1/.
Ugyanúgy kenték föl a főpapot, mint a papokat.
Természetesen a főpapnak, mint ahogy Krisztusnak, elsőbbsége volt. Először őt kenték föl, azután következtek a papok, és mindnyájukon ugyanaz az értékes szent olaj folyt végig. Ugyanaz a Szellem, aki Krisztuson megnyugodott, Ő öntetett ki ránk, papokra is. Azt írja János: "A kenet, amelyet kaptatok tőle, bennetek marad" /1Jn 2,27; Jóel 2,28/.
Mindnyájukra ugyanaz a parancs vonatkozott.
Mózes Isten felhatalmazása és megbízása által parancsolt. De soha senki nem töltötte be Isten parancsait olyan alaposan, mint a mi Urunk. Szíve belsejében volt a törvény /Zsolt 37,31/. Az volt a vágya, hogy Istennek tetsszen. Ő valóban elmondhatta: "Megőriztem a te beszédedet". Már mint gyermek is igazolta ezt szavaival: "Nem tudjátok, hogy nekem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyám dolgai" /Lk 2,49/? És hogyan állunk ezzel mi, az Ő papjai?
Az Úr azt mondja: "Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok nektek" /Jn 15,14/. Továbbá azt mondja: "Az én anyám és az én testvéreim azok, akik hallják Isten beszédét és megtartják azt" /Lk 8,21/. Pálban a szent pap valódi képét látjuk. Olvassuk el a Cselekedetek 20-at, ahol a legjobb példa tárul elénk.
Mindnyájan ugyanazt a táplálékot kapták.
A papok éppúgy, mint a főpap, a szent kenyerek asztalának vendégei voltak, élükön nyilván a főpappal. Mindnyájan ugyanazt a kenyeret ették a szentélyben. Szombatról szombatra megjelentek az Úr előtt közös étkezésre. Megélhetésükhöz mindnyájan ugyanazt a tizedet kapták. Gondoljunk arra, hogy a tized és egyéb adományaink Főpapunkat illetik, amelyeket azután papjainak, szolgáinak ad. Aki ezt komolyan veszi, az nem lehet fukar az adakozásban. Az Efézus 5,29-ban olvassuk, miként táplálja és ápolja az Úr a tagjait. Főpap és pap Isten kezéből éltek, és ahogy a főpap nem halt éhen, úgy a papok sem.
Mindnyájan ugyanazt az Istent szolgálták.
Valami csodálatos és nagy dolog, közösségben lenni a szolgálatban. Mindnyájan testvérek, fiak és elhívottak voltak, mindnyájan ugyanazon rézoltár előtt álltak, mindnyájan ugyanabban a medencében mosakodtak, mindnyájan ugyanazt a tömjént hozták az arany oltárra, és mindnyájan ugyanazt a ruhát viselték. Így legyen közöttünk is mindig csak összhang és belső közösség. A papok különösen a nagy engesztelési napon nézhettek meghatott szívvel a főpap után, aki bement a szentek szentjébe, hogy érettük engesztelést végezzen. Hogyan viszonyulnak ma a "papok" egymáshoz? Föltekintenek-e mindnyájan a Főpapra, hallják-e bensőséges könyörgését az egymás közti egységért /Jn 17,21-22/? A papok egymás közti meghasonlása fájdalmat okoz a Főpapnak. Azt parancsolja, hogy úgy szeressük egymást, ahogy Ő szeretett minket /Jn 13,34/.
Különleges előjogokat is élveztek.
Mint Isten szolgái, adómentesek voltak. Sőt, ahogy láttuk, a tizedben részesedtek. A Fiú, a nagy Főpap által mi is szabaddá lettünk /Jn 8,35-36/. Pál figyelmeztet bennünket, hogy álljunk meg a szabadságban, és ne jussunk ismét szolgaságra /Gal 5,1; 1Kor 7,23/. Isten áthelyezett bennünket az Ő szeretett Fia országába, és kiemelt a népből önmagának /Kol 1,13/.
Ne feledkezzünk el magas méltóságukról sem.
Előkelő helyzetükből és elhívásukból kifolyólag a nép fölött álltak. Többé nem a táborban tartózkodtak, hanem a pitvarban, és vártak Isten oltalmára. Az igazi papnak valóban jó ott, ahol mindig Istent dicsőíti /Zsolt 84,5/. "Jobb egy nap a te tornácaidban, mint másutt ezer" /Zsolt 84,11/ Ruháikban láthatóan és észrevehetően hordták az elkülönülés jegyeit. Rajtuk volt a szent kenet olaja, amely egész sajátos módon különböztette meg őket, hiszen szent és királyi papság voltak.
Kedves olvasóm, ez vagy-e te is, és végzed-e ezt a szent papi szolgálatot? Vagy talán csak papi ruhád van, mint annak, aki Jeruzsálemből Jerikóba ment alá, de nem volt papi szíve, és kikerülte a sebesültet /Lk 10,31-32/? Ha igen, akkor "az a neved, hogy élsz, és halott vagy" /Jel 3,1/. De akkor itt a legfőbb ideje, hogy megszívleld a sárdesi gyülekezetnek szóló figyelmeztetést /Jel 3,3/.
Georg R. Brinke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése