"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2021. január 15., péntek

51. zsoltár

 

Hogy mennyire fontos a mai világunkban is, a legfontosabb, amit a zsoltáros mond: 

- tiszta szívet teremts bennem

- vidámíts meg újra szabadításoddal

- támogass, hogy a lelkem készséges legyen

hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád.

Akármilyen körülmények között van az ember, szegény, fogyatékos, vagy gazdag, jómódú, egészséges, a cél nagyon fontos. A zsoltáros jó látja, hogy egyedül Isten ellen vétünk bűneinkkel, ha emberek ellen vétünk. Istennek a szívben lévő igazság megléte a szempont, mert ha benne van az emberi szívben nem vétkezik embertársa ellen. Dávid tudja, hogy bűnös, de tudja, hogy egyedül Isten képes rajta segíteni, és tudja a legfontosabb célokat az életben. A cél a legerősebb motiváló életerő és megtartóerő, de csak a hiteles cél a hiteles szívvel. Milyen furcsa kimondani a mai világunkban, ahol céltalanság és apátia uralkodik, a cél: hogy a vétkesek megtérjenek Hozzá. És hogy ez megtörténhessen tisztíts meg engem, Szent Lelkeddel újíts meg.

Olyan feladat ez, amely emberi erővel, emberi bűnös természettel nem megy. Mégis ez a feladat, ami bearanyozza az ember földi életét. Amiért érdemes élni. Istennel őszintén együttműködni vidám, erős szívet teremt. Az emberek jóra való tanítása a legmagasabb földi cél.


Nincsenek megjegyzések: