"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2021. január 24., vasárnap

1.Móz 17,1-27

 

Isten megjelent a 99 éves Ábrámnak, és a következő történik. Névváltoztatás Isten részéről. Abrámot Ábrahámnak nevezi el. Mert sok nép atyjává teszi. Örök szövetséget köt vele és utódaival.

- Istened leszek és utódaidnak is

- Neked adom a földet, ahol jövevény vagy és utódaidnak*

Aki ezt megteszi Isten. Nem emberi erőlködésből. 

Tartsd meg a szövetséget. „Metéljétek körül szeméremtestetek bőrét, ez lesz a veletek kötött szövetségem jele.” 

Ez a körülmetélés szövetsége. Erről később az újszövetségbe Krisztusban így szól: „Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne.” Kol2,6 „Benne vagytok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a bűn testének levetése által.”Kol2,11

Abrámnak el kell nevezni feleségét is Sárának, mert megáldja őt is, és fiút fog szülni. Mire Ábrahám nevetni kezd: lehet-e a 90 éves feleségének gyereke? Isten kiigazítja, szövetségre lép Sárával is. Egy év múlva szülni fog. És itt már kimondja az új gyermek nevét: Izsákkal fog szövetségre lépni. 

Izmaelt a most 13 éves fiút is nagy néppé teszi 12 fejedelem fog származni belőle, de csak Izsákkal lép szövetségre. Ábrahám még azon a napon körülmetélt a házában minden férfit.

*17,8: „földet ahol jövevény vagy”, más fordítások szerint: Bujdosásod földje; zarándokságod földje; ahol most idegenként tartózkodsz. 


Nincsenek megjegyzések: