"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2021. január 20., szerda

1.Móz 11,1-9

 

A nyelv. A közös nyelv felbecsülhetetlen érték. Az emberi tehetségek olyan széles skálán mozognak és olyan mély értékűek, hogyha ezeket összeadjuk, szorozzuk egymással, nyelvi gátak nélkül, minden bizonnyal, hogy elképzelhetetlen gyógyászati, tudományos, kulturális magasságokban járnánk. Nem véletlen, hogy az emberiség hatalmas erőfeszítéseket tesz azért, hogy a közöttünk akadályként tornyosuló nyelvi különbségeket legyűrje, hogy egyedül a fő célnak rendelje alá. El nem engedve egyetlen kicsiny tehetséget, gondolatot sem. Nem véletlen az internet örök memóriája. A kialakított hatalmas adatbázisok, és azok feldolgozására tervezett és már kialakított különböző logaritmusok. Célja van: a fejlődés.

Hogy miért? Maga a szó hordozza magában a választ: feljebb és feljebb, ahol Isten lakik.

Tornyot akartak építeni Bábelben, és ez már majdnem sikerült is. Istennek magának kellett beavatkoznia ismét. Mint az özönvíz idején. Hogyan? Hát miért nem pusztítja el az emberiséget? Isten szövetségre lépett az emberrel, nem akarja elpusztítatni, sem akkor, Bábel idején, sem most. De az ember céljai szüntelen rossz. Isten ellen lázadó. A fejlődés maga állandó gyújtópontja a következő fokozatnak: az Isten káromlásnak. De szükséges fejlődnünk, és fejlődünk is, hiszen az emberben benne lévő kreativitás, tudomány, isteni bölcsesség erre predesztinálja. De a mérleg nyelvét mindig egyenesben kell tartania Istennek. Ha túl szalad a tudomány és az ember isteni méltóságnak gondolja magát földi testében, Isten ellenében, szükséges a beavatkozás, még mielőtt az emberiség önmagát irtaná ki, anélkül, hogy minden ember megismerhette volna Isten eleve elrendelt kegyelmét. Istennek ugyanis ez a célja: hogy minden ember üdvözüljön.

Az Istentelen embernek pedig az a célja, hogy növekedjen, gazdagodjon, erősödjön, vagyis fejlődjön, minden áron, akár fájdalmak, szenvedések, pusztítások által is.




Nincsenek megjegyzések: