"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2021. január 12., kedd

42. zsoltár

 

Bízzál Istenben lelkem, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!

Ez így van. A földi élet nehéz, de már most megtapasztalhatjuk Isten jóságát. 

Ezt a zsoltárt énekeltem veszélyeztetett terhességem után, a szülés másnapján. Kezembe vettem a gyermekemet, csendesen meghitten együtt lehettünk ketten. Hangosan és csodálatosan énekeltem a kórházi szobámban, amit az egész folyosó visszhangozott a zárt ajtókon keresztül. Mint szarvas hűs vízforrásra, úgy szomjazik lelkem rád. Vágyódom az élő Isten után, hogy mehessek hozzá. Miért csüggedsz el én lelkem, hisz pajzsod és ő támaszod. Bízz az Úrban, mert karja megszabadít hálával áldozol.

Azokban a percekben éltem át, életem legszebb, legmeghittebb, legcsodálatosabb perceit. Isten szabadítását és ajándékait. Olyan mérhetetlenül hálás voltam, mert megtudtam, hogy e zsoltár minden szava igaz, Isten megszabadított, nem csak engem, de a fiamat is. Isten, aki magának szerez dicsőséget, és megmutatta nekem. 

Egy bevégzett munka után az őszinte hála, mert beláttam semmit se tehettem hozzá. Akiért küzdöttem. Akiért annyi mindent feladtam, és akit akkor eközben az ének közben Istennek ajánlottam. Ő Jézus hitem egyik látható gyümölcse, a most 19 éves egyetemista fiam. 

Számba adott éneket az Úr, imádságot életem Istenéhez.


Nincsenek megjegyzések: