A módosított magyar alaptörvényre reagálva: a család fogalma, keresztény értelmében nem merül ki az apa, anya, gyermek hármasságával. Jézus azt mondta, mi vagyunk a családja. Az anyja, testvérei. Jézus Krisztus családfogalma, tehát a kereszténység családfogalma, azokat jelenti, akik hallgatják Őt és megtartják parancsolatait. Jézus nem alkalmazott társadalmi családfogalmat tanításaiban, hanem tudomásul vette a már meglévőt és e meglévő családfogalmat átdefiniálta egy újjá, még pedig az Ő hallgatóinak köréből egy újat konstruált. Ez az új a régivel tud ellentétben lenni, de vele együtt is alkalmazható, aszerint, hogy a tagok mennyiben hallgatói Isten Igéjének.
A klasszikus társadalmi kettes, hármas, többes felosztású család fogalma (nukleáris, egy gyermekes, többgyermekes, háznép stb.) tehát nem kifejezetten keresztényi, hanem inkább őstörténeti alapokon nyugszik, amit Jézus a maga tanításával túllépett. Egy új értékközösséget jelölt meg családként. Ezért a mai magyar alaptörvénybe most deklarált családfogalomra nem lehet azt mondani, hogy keresztényi: „A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.”
Jézus családjában mindannyian testvérek. Sőt Jézus még ezen is túlmegy, mivel arról értekezik, hogy ahonnan Ő jön és ahová Ő megy és ahol mi leszünk Vele követői, ott nincsen házasság, mert nincs nő és nincs férfi, vagyis Nála a család értelmezésébe nem számít bele a nemiség.
Ő maga így mondja:
"Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják." Lk 8,21
„Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám." Mk 3,35
E kiterjesztett család megmaradásáról pedig ezt mondja, örök garanciát adva rá:
„Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne.” Jn 6,56
Jézus apjáról azt tudjuk, hogy Ő a mennyei Atyja, mindannyiunk teremtő "apja". Nemiség értelmében értelmezhetetlen, nem meghatározható.
--
A vallás együtt jár a szélsőséges jobboldalisággal és az erőszakkal. A nemzeti tudattal az emberi kreativitás, így az értelem szabadsága beszűkül, illetve torz formájában, egészségtelenül marad fenn. Az igazi művészet és hit megszűnését okozza, az igénytelenség vagy a középszerűség szintjére lépteti az embert. Hitler is vallásos volt, hitt a saját maga által kreált vallásában. A kereszténység is egy vallás. A vallások jellemzői, hogy az önmaguk által gerjesztett hitvilágot (pontosabban rendszerezett ideológiát) mindenkire erőszakosan rá akarják erőltetni, éppen aszerint, amilyen lehetőségük van rá. Ilyen üldözést élhettek át a középkorban a boszorkányüldözések során és a reformáció kialakulásával az új protestáns közösségek. Ilyet élt át Európa Hitler alatt. Jelenleg Orbán Viktor képvisel egy vallást, ám a különbség közte és Hitler között az, hogy ő Hitlerrel ellentétben nem hisz a saját maga által kreált vallásában, azt bármikor kénye kedve szerint formálja érdekeinek megfelelően másokhoz, illetve a hatalom megtartásához. Noha ő nem hisz a saját csinált vallásában, hisznek helyette abban hívei. Ilyen értelmében Orbán Viktor egy pitiáner vallási csaló, aki haszonszerzés végett bűvésztrükköket mutat be híveinek saját pénzügyi hasznáért.
Orbán Viktor semmi mást nem csinált, - középszerűségével -, mint meglovagolta a magyar egyházak azon anomáliáját, amivel benne ragadtak a 30-as évek eszmevilágában. Nemzetieskedő, jobboldali, szélsőséges beteg hitvilágukban. A magyar keresztény egyházak középkori jellege csak azért nem látott eddig még napvilágot, mert nem volt, aki felkarolja őket. Ezt tette meg Orbán Viktor. Hatalmat, jogot, feladatot adott számukra. Ez már politika. A '89-es rendszerváltás után Orbán Viktor jelentette a magyar keresztény egyházak számára azt, amit a második világháborúval elveszítettek. Ugyanoda tértek vissza, ahol elkezdték, és ami csúfos bukással végződött, az Ezerkilencszázharmincas évek egyház-politikájához, ezt az eszményüket pedig Orbán Viktor fogalmazta meg a legfrappánsabban: „a haza nem lehet ellenzékben.”
Orbán Viktorral és a magyar keresztény egyházakkal együtt alakult ki az új vallási jelenség, amit orbanizmusnak hívhatunk. Ez egy vallás, ami azt jelenti, hogy a többi legitimációját kizárja, politikai ellenfeleit is vallásosnak látja (értékmonista) vagy láttatja. Az orbanizmus a középszerűek és primitívek vallási mozgalmának szélsőséges terrorista ágát jelenti. Egy olyan vallás, amire hívei is úgy utalnak, mint vallásra, nem pedig politikai pártra. Vallás, amiben tagjai hisznek. Ha egyes tagjai nem hisznek benne, akkor úgy tesznek mintha mégis, mert a vallás erőszakos jellegénél fogva nem engedi meg a lazulást vagy a kilépést. Vagy legalábbis tagi érdeksérelmek nélkül bizonyosan nem.
Most szeretnék máshová fókuszálni a vallásról, még pedig, hogy a keresztény hit nem világnézet, bármennyire is, bárki is akarja belénk sulykolni. Lássuk a különbséget.
A világnézet a világról, annak helyes működéséről (társadalmi, történelmi, természeti jelenségekről) alkotott elképzelések összessége, ami többnyire rendszerezetten épül fel az emberben. A világról kialakított ilyen képünk nem a hitünkön, hanem a benyomásainkon és a tapasztalatainkon nyugszik. Az emberről, belső kapcsolódási pontjairól és a közösségi léthez való viszonyulásról szól. Ennek nem része sem a világ kialakulása, sem elmúlása, csak a jelenre és azok megoldandó problémáira fókuszál. A világnézet nem hit, hanem gyakorlati tapasztalat, bár összefügghet a hittel, de nem azonos vele. A világnézet egyáltalán nem kell, hogy egybeessen teológiai kérdésekkel. Így lehet valaki ateista kommunista, de lehet keresztényként mélyen hívő baloldali, vagy jobboldali is egyszerre. A világnézet nem determinál hitet, mint ahogy a hit sem determinál világnézetet. Ennek nem tudomásul vétele súlyos tévedésekbe ejti még a tudós embert is. A világnézet tehát nagy variánsokat mutat ember és ember között, ez nem az ellenségeskedés forrása kell, hogy legyen ugyanabban a hitben lévő hívő emberek között, hanem a diskurzus megszületéssé. Az építő gondolatok születésének a konstruktív viták alkalmának. Ám nem ez a helyzet Magyarországon hívő és hívő ember között, mert a világnézetük beleágyazódott egy ideológiába, amit alapkövükké tettek meg a magyar keresztény egyházak. Az ideológiáról lásd alább. Magyarul jelenleg a magyar keresztény egyházak egyetemesen csak azokat ismerik el hívő embereknek, több százéves dogmájukat is sutba dobva, akik az orbanizmus vallását is vallják. Aki nem vallja az orbanizmus vallását közöttük, azt ellenségnek látják, vagy diszkriminálják egyéb formában, munkahelyen, közösségben stb. A nyomást addig tartják az egyénen, amíg vagy nem tér át a jobboldali orbanizmus ideológiájára, vagy nem távozik körükből. Ők abban a küldetéstudatban vannak, hogy másokat kell legyőzniük, akár bibliaellenes módon is. Ellenségképük hatalmas és kiirthatatlan, ez az ő világnézetük, aminek viszont nincs köze a hithez, bár látszólag úgy tűnik. Ideológiájuk – amit tehát kívülről kaptak – belső világnézetüket erősen befolyásolja, igaz hitüket sorvasztja, morális attitűdjüket megváltoztatja, a belsőjükbe internalizált külső ideológia vallásukká lesz. A világnézet ugyanis magába foglalja az attitűdöket, erkölcsi hozzáállásunkat a társadalom egészéhez, a politikai és gazdasági vezetőkhöz, a szegénységhez és gazdagsághoz. Lényegi tulajdonsága, hogy nem lehet kizárólagossá tenni egyetlen egy világnézetet sem, mivel az mindig egyénileg az egyedhez tartozik. Világnézetileg az igazság olyan sokszínű, mint ahány ember. Nincs benne tehát örökérvényű igazság, a világnézet folyamatosan változik, csak az irányát, vagyis az alapelveit lehet majdnem fixen rögzíteni. Majdnem fixen. Mivel egyetlen egy ember sem ragaszkodik rögzülten a világnézetéhez, mert akkor működésképtelenné válna (valójában elvesztette a kapcsolatot a világgal). Kívülről betegnek, vagy régimódinak, valójában életképtelenné, ami ellentétes az emberi élet definíciójával, tehát lehetetlen örökérvényűre rögzíteni világnézetet a mindig változó mozgó életben. A vallások is ilyen értelmében elavultak, ha mereven ragaszkodnak a régihez, akkor maga a vallás szűnik meg a mindig megújuló változó világban. A világnézet a kor folyamatos tudományos változásait, technikai fejlődését, pszichológiai felfedezéseit folyamatosan magába építi. Mivel csak így tud alkalmazkodni, életben maradni. Aki tagadja, hogy a világnézet eredendően nem újul meg – sőt nem újulhat meg automatikusan – magában az individuumban, az vagy HAZUDIK, vagy remete egy sivatagban. Az ember ugyanis újra és újra strukturálódik belső világképében tanulás által. Ha nem ezt tenné, nem lenne ember, akkor ösztönállat lenne. Még a szélsőséges vallások is napról napra megújulnak, csak visszafelé nagyobb intenzitással, mint előrefelé. De megújul. Még Észak Korea diktátora is halad a korral, hogy még inkább visszafelé tudja fejleszteni társadalmát a diktatórikus elnyomásban. Az ideológia tehát egy embercsoport által létrehozott építmény, a vallás pedig ezen ideológia internalizált világnézetté válása. De fontos szem előtt tartani, ideológia nem tud világnézet lenni, mivel önmagában nem az egyénhez tartozik, idővel (hogy mennyi ez az idő mindenkinél más) elavult lesz, egyszerűen szétesik az egyénben és végül megmarad a hit, remény, szeretet. Ez így van minden embernél, nincs különbség. A halál kapujában senkinek nincs már ideológiája, még a tulajdonképpeni saját világnézete is érdektelenné válik számára, csak hite, reménye, és talán egyeseknek szeretete marad meg az utolsó lélegzetében.
A hit pedig a transzcendensről alkotott belső elképzeléseink összessége, amely többnyire nem a tapasztalaton alapul, ha igen, akkor tudományos – kísérleti – bizonyítékokkal nem alátámasztható, ezért sem nem vitatható, sem nem írható elő kötelező normaként. Az individuális ember sajátja.
Világnézettel minden ember bír, míg hittel nem feltétlenül szükséges, de valamilyen szinten bárkinél kialakulhat, vagy kialakítható. Mindkettő feltételezi az emberi szabadságot, vagy legalábbis a kognitív szabadságot. Nem képességet igényel. Képességek és intelligencia híján is kialakítható világnézet és hitrendszer is. Világnézet és hit kialakulásának feltétele, az a belső emberi szabadság, ami az embert emberré teszi. Hogy aztán ehhez autonóm ragaszkodunk is és hogy hogyan, az már csak bátorság és a morális fejlettségi szintünk kérdése (Kohlberg).
A világnézetből és a személyes hitből adódik az értékek rangsorolása. Ez is ahány ember annyiféleképpen alakul. Bírhat közös elemekkel emberek között, a prioritások szerint a fő elemek pedig megegyeznek minden emberben (Maslow) ennek felső szintje a másokkal való szeretetközösség.
A hit teológiai fogalma tehát a transzcendenshez köthető, ember és ember, ember és Isten közötti interakcióként írható le. A világnézet (más emberekhez és a világ egészéhez való viszonyuk leírásában) viszont a földi létezéshez nélkülözhetetlen gyakorlati kellék. A hit és világnézet tehát nem fedi egymást és nem függ egymástól.
A hit – a keresztény hit mindenképpen – Isten ajándéka, amely emberileg nem elérhető, míg a világnézet minden ember sajátos egyedi terméke, Istentől független. A világnézet kizárólag a földi létre összpontosul és arra igyekszik, hogy azt mind jobbá tegye, értékekben gazdaggá tegye, addig a hit a földi életen túlról és túlra szól. A világnézet tehát ember alkotta, egyedi, míg a hit Istentől jövő ajándék. A világnézet a földi létre irányul, a hit a transzcendensre is.
A vallások különböznek mind a világnézettől, mind a hittől. Míg a két utolsó individuális, egyedi, addig a vallás ideológiát jelent. Az ideológia, amelyet egy kisebb csoportosulás kreál, majd egy nagyobb embertömegre erőltet, azok hozzájárulása nélkül rejtett célokért, ami erősen magában hordozza a hatalomgyakorlás igényét nem demokratikus módon. Többnyire államhatalmi eszközök megszerzésére irányul és így államhatalmi eszközökkel kívánja magát fenntartani.
Ideológiát vallhat egy individuum is, de azt az ideológiát nem egy individuum, hanem bizonyos emberek jól körül határolt csoportja egy bizonyos idő alatt, bizonyos – elérhető – célok érdekében tudatosan konstruálja (vagy konstruálta). A vallások tehát ideológiák, amelyeket tudatosan hoztak létre kisebb embercsoportok. Megalkotásában és üzembetartásában nem a világnézetük, (és még csak nem is a hitük), hanem a céljaik – a hatalomra törő céljaik – domináltak (dominálnak). Ideológiát tehát emberek közösen hoznak létre, nem hisznek benne, de létrehozásával céljuk van, ami a hatalom megszerzésére, és megtartására irányul. Általában erőszakos és elnyomó, az emberi szabadságot, emberi jogokat, és emberi méltóságot figyelmen kívül hagyó, antidemokratikus vagy manipulatív.
A vallás, amikor az individuumból átlép a közösségi világnézet formálójává, akkor szükségszerűen átlép egy határt a hitvallásból a szélsőséges, nemzetvédő, jobboldali eszmékbe is. Míg a hit mélyen az ember lelkében gyökeredzik, ami a túlvilági létre fókuszál, addig a vallási intézmény radikális és kérlelhetetlen, elszakad az ember lelkétől, hogy céljait a földi materialista világban megvalósítsa. A hit önszabályzón a hétköznapi életre is tud szabályokat hozni és azokat gyakoroltatja önmagával, de nem kötelező érvénnyel, szabadon hagyja az egyént, még saját magát is, míg a vallási intézmény kérlelhetetlen szigorral csap le a renitensre félelmet és bűntudatot ébresztve és fenntartva tagjaiban. A hit szabad és változtatható, a vallás tilt és kizár.
A hit nem világnézet. A vallás pedig nem hit és nem világnézet, hanem ideológia. Ha tehát egy cél egy embercsoport kreálmányaként vallássá alakul, akkor később ideológiává, majd evidens módon államhatalmi eszközzé válhat jó helyen, jó időben, jó kezekben. Ami pedig államhatalmi az mindig erőszakos.
2010-ben Magyarországon a magyar keresztény egyházak államvallássá léptek az államhatalommal. Így átlépték azt a határt, hogy megmaradjanak a hit világában és beléptek az ideológia ajtaján. Az ideológia mindig erőszakos, mindig jobboldali, mindig nemzetben és homogenitásban gondolkozik. Tehát a magyar keresztény egyházak 2010-től erőszakos szervezetté váltak, amely erőszakos homogenizációra törekszik az államhatalmi ideológia kiszolgálása érdekében. Amely ideológiát tehát egyben nevezhetünk vallásinak is, orbanizmusnak, amelyet tehát egyes emberek hoztak létre hatalmi célokért.
Ennek oka: a rendszerváltást követően a magyar keresztény egyházak versenyhelyzetbe kerültek más hitközösségekkel, de a versenyt elvesztették. Olyan szabadságban találták magukat, amelyet még nem ismertek. Ők, 1989-ben, a harmincas évek Prohászka Ottokár szellemében várták a messiásukat, a jobboldali konzervatív államhatalmat, amely helyreállítja hegemón hatalmukat. Nemcsak vágyakoztak a harmincas évek szellemiségére, de lelkükben azok is voltak. Revansot venni a kommunistákon az elmúlt évtizedek nyomoráért. Bosszút lihegett néma ajkuk. Egyáltalán nem krisztusi lelkületben. Csak az időt várták, pontosabban azt az erős kezű embert, aki mögé besorakozhatnak, hogy földi hatalmukat – amelyet Jézus nekik soha nem adott – átvehessék.
Ezért a magyar keresztény egyházak és Orbán Viktor együtt süllyednek a harmincas évekbe, annak szélsőséges jobboldali eszméibe és gyakorlásába. Így hozták létre együtt az illiberális orbanizmust, mint vallást. Ez a vallás azonban nemcsak nem modern, hanem eszméivel ellentétesen nemzetellenes, elitista, a szabadságjogok ellen küzdő, emberi jogokat tipró vallás. Politikai értelmében nem létezik, mivel vallás, ezért más politikai formációkhoz nem hasonlítható, sajátságosan a magyar politikából és a magyar egyházi történelemből eredeztethető. Máshová nem importálható, mert máshol nem alkalmazható. Kivéve a diktatórikus államoknak annak is csak, mint mintapélda, de nem követhető példaként.
A magyar keresztény egyházak zsákutcába jutottak. Szükségszerűen és végzetesen. Nem Orbán Viktor a kizárólagos okozója ennek, hanem a magyar keresztény egyházak sajátságos történelmi múltja és jelene. Orbán Viktor semmi mást nem tett, mint ezt a lovat megülte. A ló pedig engedelmeskedett, majd megdöglött, Orbán Viktor pedig új lovat keresett. Múltidőben írom, mert a jövő ez lesz, de még most ez a ló vonaglik egy kicsit Orbán Viktor alatt. A magyar keresztény egyházak meghaltak, kimúltak, pszichológiai nyomorba kerültek.
A magyar keresztény egyházak végzetes tévedése az volt, hogy tévesen azt hitték, hogy a világban csak kitaszítottak lehetnek, ahol a világgal közösségre nem léphetnek, mivel az az Istentől elszakadt állapotban van. Ez az a teljességgel téves látásmód, amely az üldözőből üldözöttet csinált saját magának magából. Annak hamis ígéretével csábította el Orbán Viktor őket, hogy majd ő megvédelmezi őket a láthatatlan ellenségeiktől, akik nem is voltak. A világ semmi mást nem tehet, amikor ezen fejleményeket látja, hogy szeretettel fordul az önmagát üldözöttnek képzelő – ma már csak vonagló – magyar keresztény egyházak felé, és felvilágosítja, hogy senki sem üldözi őket. Az az elképzelhetetlen anomália lépett fel, hogy Krisztusról nevezett egyházhoz a világnak kell lépnie Krisztus képében. Ezt a világ meg is fogja tenni. A világ – a magyar keresztény egyházak által definiált mindenki – aki nem tagja (foglya) a saját egyházuknak, vagy nincs velük szövetségben előrébb jár a Magna Chartájával, demokratikus elveivel, mint az egyházak a maguk dogmájával. A magyar keresztény egyházak nagy bajban vannak. Nem társadalmi tényezők már. Hatalmas vagyont és feladatot kaptak Orbán Viktortól, de nem tudják feltölteni intézményeiket valódi hívő emberekkel, de még csak orbanizmus hívővel sem. Munkatársaik között hitetlenek dolgoznak a ’világból’ jöttek, akik számukra ellenségek (hiába jó szakemberek). A missziójuk megbukott. Krisztusért érzett lángoló tűz, ha egyáltalán volt ilyen valaha, szívükbe fagyott. Megmaradt a harmincas évek bűzös lehelete körülöttük, amitől már ők is csak hányni tudnak. Szomorúan konstatálják, ha saját gyermekeik is, mindent hátrahagyva menekülnek a „hanyatló” demokratikus nyugatra, szabadságukért. Nem marad számukra senki, akinek átadhatnák a stafétabotot. Orbán Viktor is leszáll a döglött lováról. Talajvesztettsége ezzel magyarázható. S vajh lesz-e másik lova, a jövő titka. A magyarok között egyre kevesebb ló maradt számára. De melyik nemzet vállalná a ló szerepét immár ilyen sok világtrend változás után? Csak az oroszok és a kínaiak maradtak. Ha más nincs, akkor velük győzi le a demokráciát és vele együtt a magyarokat. Mást nem tehet egy pszichopata, mint folytatja tovább elmeháborodott vágtáját, amíg megteheti, és ne legyen kétségünk, amíg vannak oroszok és kínaiak, megteheti. Folytatja majd tovább a magyar keresztény egyházak nélkül társadalom-, nemzetromboló, európai unió és egyben demokrácia ellenes politikáját.
---
„Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.” Magyar Alaptörvény
Itt le kell szögeznünk, hogy nincs keresztény kultúra abból származó értékrend se, mivel az maga is olyan sokszínű és felekezeti, hogy nem beszélhetünk egyetemességéről, még Magyarország belterületén sem. Nem beszélve arról, hogy legfeljebb az uralkodó katolikus vallást tehetnénk meg népformáló erőnek (abból sem a mostani Ferenc pápáét, hanem a harmincas évek Prohászkáját). De nyilvánvaló, hogy a katolikus egyházon kívül még számos más protestáns egyház is hozzájárult a magyar kultúra alakításához, ezek azonban egymással nem megfeleltethetőek, noha közös értékeket is hordoznak. Ha felcserélhetőek lennének egymással nem kellene felekezetekről beszélnünk. A történelem során egymással erőszakosan is szemben álltak, az Ezerkilencszázharmincas évekig, ahol a fasiszta eszmék alatt az egyház vezetése (katolikus és a protestáns egyaránt) a jobboldalra állt egymással karöltve támogatták az adott kor állami eszmeiségét, de ez korántsem volt krisztusi, sőt, embergyűlölő, embergyilkos ideológia volt. Amely ideológia alól sok hívő ki is tért az egyházakból, és önálló utakon a fősodrú egyház-politikával szemben állva, vállalva az állam erőszakos üldöztetését, vagy a halált is, hogy az igaz Krisztusi tanítást betöltsék és embereket mentsenek az életre. Tehát a 30-as években a magyar keresztény egyházak egyetemlegesen árulták el Krisztust és az embereket is, egy nemzeti ideológia zászlaja alatt, amelyet újra elkövettek 2010-ben is azóta folyamatosan. Így tehát az ’alkotmányos önazonosság és keresztény kultúra’ csak szavak egymás mellé rakva, ebből a mondatból nemhogy az értékrend, de a mondat tartalmi, jelentésbeli értelmezése sem nyerhető ki történelmi és teológiai alapokon állva. Ez pedig, hogy végre ne csak magyarul mondjam, nemcsak nem létezik, hanem bullshit.
Ezt a cikket ajánlom olvasásra:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése