"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2021. január 31., vasárnap

1.Móz 30,25 - 31,54

 

Jákób tehát Lábán hűbéressége alá tartozott, de viszonyuk jónak mondható. Mikor Jákób már nagy családdá terebélyesedett szeretett volna, családjára is dolgozni. Lábán megértve ezt, kéri, hogy ő maga Jákób mondja meg, hogy mi legyen a bére a munkájáért. Itt történik egy olyan juh és kecske választás, ami minden bizonnyal Jákób hosszú-hosszú évek megfigyelésének köszönhető tapasztalatából ered. Minden bizonnyal Jákób dolgozott hétköznapi közelségben az állatokkal és nem Lábán, ezért ő tudta mi módon szaporíthatja meg magának gazdagon a javadalmat, ha ezt már egyszer megtette urának.

Eljöhet az idő, hogy mennünk kell tovább, annak ellenére, hogy áldássá lettünk azoknak az embereknek, akikkel együtt éltünk, mert akikkel éltünk ők nem bírják feldolgozni, hogy mi áldás vagyunk magunknak is. Ilyen helyzetben Isten azt tanácsolja nekünk, hogy menjünk tovább. Jákóbnak, hogy térjen vissza hazájába. Az asszonyok részéről van egy teljesen logikus gazdasági megfontolás is, hogy Jákóbbal tartanak. Nincs misztikum benne. Ők már idegenek az apjuk házában. Titokban mentek el. „Ez egyszer balgán cselekedtél.” Micsoda dicséret ez. Csak egyszer. Lábánt figyelmeztette Isten, hogy se jót, se rosszat ne mondjon Jákóbnak, akinél a házi istenét kereste, de nem találta meg. Ekkor Jákób elmond egy csodálatos védőbeszédet, az elmúlt nyomorúságos 20 évéről, mire Lábán kibékül vele. A helyet pedig ahol szövetséget kötöttek elnevezték. Egy kőrakást tettek, fogadalmat tettek, és tanúul hívták az Isten. Ez egy nagyon csodálatos szép tanulnivaló megegyezés.

A feleségeknek úgy tűnik olyan értékűk volt, hogy ez a mi mai eszünkkel fel se fogható. Az ősatyák történetéből az tűnik ki, a férj dolgozik a családjára és a feleségére. Szó nincs „én meg te” megkülönböztetésről, mint a mai viszonyokban, ahol vagyonnyilatkozatot is tesznek. Sőt még a közös „miénk” fogalom is hiányzik. Itt úgy tűnik a férj dolgozik a felességéért, és később a feleségének. Még az „Ádám-Évai” fogalom is hiányzik, hogy a feleség segítőtársa a férjének. Vagy ahogy a régebbi fordítás hozta: asszonyállat. Vagyis egy hasznos szolgai állatja. Itt a feleségnek egy olyan hercegnői állapotját láthatjuk, ami magasan mindenek felé emeli az asszonyt. Felette van a gyerekeinek, felette a vagyonnak. Egyedül az Isten akarata van az asszonynak felette, amit a férj álomban, kijelentésben kap meg. De az asszonynak még ebben is szabad akarata van, hogy elmegy-e férjével a férje Istenét szolgálni. Hihetetlen jogokat, kiváltságokat, tekintélyt, tiszteletet láthatunk meg a történetek mögött. Amely alapvetően járt a nőnek, attól függetlenül, hol mikor kinek a gyermeke. Értéke van. Olyan értéke, hogy a férjnek időként le is kell tagadni, (ahogy Ábrahám és Izsák is megtette) hogy ez az asszony a felesége, hogy meg ne öljék miatta. Ahogy például később Dávid esetében Uzzijás járt.

Személyes történet. 20 éves korában az egyik barátnőm elment Tunéziába nyaralni. Egyszer bement egy üzletbe és ott az üzletvezetővel beszélgetni kezdtek angolul. Mire az üzletvezető egyszer azt mondta, hogy szeretné a fiának bemutatni, visszamenne-e még majd máskor, hogy találkozzanak. Természetesen a barátnőm azt mondta, hogy nem. Az üzletvezető erősen kezdte győzködni, és elmondta, hogy milyen élete lenne nála, mint feleségnek, arany élete. Természetesen az európai modern barátnőm nevetett és mondta, hogy nem. Ekkor megkérdezte a barátnőmet, hogy mennyi az ára. Természetesen nem mondott árat a barátnőm, meglepte a kérdés. Ekkor nagyon komolyan azt mondta az üzletvezető, ő ad érte 3.000 tevét az apjának. Mondja meg az apjának, és jöjjön vissza a válasszal. Nos ebből is látszik, hogy a mai napig a keleti tájakon így maradt ez a szokás. Tehát a Biblia elbeszélése nagyon is reális talajokon áll, a nő megbecsülésében. Felfoghatatlan számunkra, hogy milyen értékként tekintenek rá.




Nincsenek megjegyzések: