Az igazi Amerika - 17

A DOLLÁR ÉRTÉKE

     Az amerikai dolgok közül semmi sem tetszik annyira az európaiaknak, mint a dollár, de az európaiak nézetei éppen a dollár dolgában túlságosan naivak. Bátran lehet állítani, hogy Európában az emberek a dollárról nem gondolkoznak, hanem ábrándoznak. A háború óta egész Európa nagy számokhoz szokott hozzá és Magyarországon azok a bizonyos legöregebb emberek sem bírnak már visszaemlékezni arra, hogy a régi világban, tíz-tizenöt évvel ezelőtt milyen nagy pénz volt száz forint. Ha valaki könyöradományt kér Amerikából, legalább is száz dollárt vár, pedig ez az összeg a békében is kétszázötven forint volt; üzleti tervek megvalósításához legalább is egy millió dollárt kérnek s az amerikai magyart, ki oly élhetetlen volt, hogy még csak pár százezer dollárt sem tudott összeszedni, az óhazában valósággal lenézik.

     A valóság az, hogy a dollár igen komoly bankjegy; akinek egy dollár van a zsebében (yankee-szokás a bankjegyet összegyűrve a nadrágzsebben tartani), már arra az egy dollárra is úgy vigyáz, mint a hétfejű sárkány s komoly ok nélkül ki nem adja. Komoly ok pedig kettő van: 1. üzlet, 2. élvezet. A húsz dolláros bankjegy már nagy bankó, s az üzletember vagy pincér már vakarja a fejét, ha vissza kell adnia belőle, ötven dollárost már csak igen nagy üzletekben vagy bankokban lehet felváltani.

     Amerikában a dollár értéke ma már nagyobb, mint Magyarországon. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy ha a dollár és cent helyett a békebeli forintot és krajcárt emlegetjük, legbiztosabban eltaláljuk a dollár mai értékét. Ami Magyarországon 1913-ban egy forint volt, az ma Amerikában egy dollár. Az élet mindennapi szükségletei közül a lakás és a ruha drágább ma dollárban, mint volt Magyarországon forintban, viszont a zsír és a cukor olcsóbb. Egyebekben a dollár=forint, cent =krajcár átszámítási kulcs nagyjában megfelelő.

     Amerika teljesen tisztában van vele, hogy az ő pénze is leromlott a háború óta; a dollár vásárlóereje annyira csökkent, hogy azokban a foglalkozási ágakban, melyekben a világverseny érvényesülése folytán az árak nem emelkedhettek, a legsúlyosabb gazdasági válságnak kellett bekövetkeznie. A földmívelés ma a legveszedelmesebb válsággal küzd Amerikában. Európában a pénzügyi válságokat a háború s a nyomában járó nagy infláció s a kivitel és bevitel egyensúlyának felborulása okozta Amerikában a gazdasági bajok forrása a háború alatt felvert munkabér s az ugyanakkor beállott túltermelés. Az amerikai kormánynak minden szerve s Amerika minden lapja kéthetenként nagyszerű dolgokat tesz közzé a „prosperitás”-ról, a forgalom növekedéséről, a mérlegek folytonos javulásáról. A jövőben bízni s mindenről a legnagyobb optimizmussal nyilatkozni a legelső hazafias kötelesség, veszedelmet sejteni vagy éppen bajokat látni pedig egyenesen hazaárulás. Az újságok első fele csupa lelkesedés, a második részben azonban, ahol a közgazdasági közleményeket találjuk, minden héten megállapítják, hogy a dollár vásárló ereje a normálishoz képest hány százalék ma?

     A dollár vásárlóerejének tanulmányozása nagyon érdekes dolog, mert megtanulhatjuk belőle, hogy a pénzviszonyok változása mily rövid idő alatt milyen nagy változásokat hoz létre nemcsak az államok életében, hanem még az egyének szokásaiban is.

    Nézzük például a húsárakat. A vesepecsenye fontja 1913-ban 25.4 cent volt, 1923 júliusban 41 cent, a sertéskaraj fontja 1913-ban 21 cent volt, 1923 júliusban 31.2 cent; csirke fontja 1913-ban 21.3 cent volt, tíz évvel később 34.8 cent. Ezekben a cikkekben a dollár vásárlóereje jelentékenyen hanyatlott s ennek következtében a húsfogyasztás erősen csökkent. Míg 1913-ban egy amerikai család átlag 70 font vesepecsenyét fogyasztott, ugyanazon család fogyasztása e cikkben 1923-ban már csak 32 font volt. 1913-ban egy családnak átlag 114 font sertéskaraj jutott, 1923-ban már csak 36 font s e tíz év alatt az amerikai család csirkefogyasztása 68 fontról leszállott 23 fontra. Akármennyit írnak és akármennyit beszélnek is a folyton fokozódó prosperitásról, ezek az adatok, melyek a munkaügyi minisztérium hivatalos kimutatásaiból valók, azt bizonyítják, hogy az amerikaiak a dollár vásárlóerejének nagy hanyatlása folytán ma sokkal rosszabbul táplálkoznak, mint tíz évvel ezelőtt. S ha valaki erre azt mondaná, hogy nem a hús a döntő tényező a táplálkozás megítélésében (mert sok: kitűnő orvos sem hisz ma már a fehérjék nagy értékében), úgy a kalorikus alapon való értékelés alkalmazásával is hasonló eredményre jutunk. Nézzük például a zsír és vaj fogyasztását. 1913-ban az amerikai család átlagos zsírfogyasztása 84 font, átlagos vaj fogyasztása pedig 117 font volt. 1923-iban a zsírfogyasztás már csak 34 font, a vajfogyasztás pedig már csak 66 font volt s az elvesztett 50 font zsírért és 51 font vajért igen gyenge kárpótlás az az átlag 9 font „erisco” (növényzsír), melyet ma az amerikai család fogyaszt.

     A tíz évvel ezelőtti állapothoz képest az amerikaiak élelmezésüket nagyon csökkentették s részben át is alakították. Az amerikai család húsfogyasztása 587 fontról 230 fontra esett le; ugyanakkor a főzőlisztfogyasztás 454 fontról 264 fontra, a burgonyafogyasztás pedig 882 fontról 704 fontra csökkent. A cukorfogyasztás is leszállott 269 fontról 147 fontra s a tojásfogyasztás 85 tucatról 61 tucatra. Azt lehet mondani, hogy az amerikai népnek az 1913. évi táplálkozás több mint egyharmadáról le kell mondania. Mivel pótolja a nép a hiányzó táplálékokat? Elsősorban kenyérrel. 1913-ban 253 font kenyér elég volt egy családnak, ma a kenyérfogyasztás 531 font. Ezenkívül emelkedett a káposzta és sokféle főzelékkonzerv fogyasztása.

     Amerika népe az utolsó pár év alatt húsevő népből átalakult növényevő néppé, egyedül csak azért, mert a dollár vásárló ereje nagyon legyengült. Csak a jövő fogja majd megmutatni, hogy lesz-e ennek — a konyha átalakulásán kívül — más nagy, nemzetgazdasági következménye is. A konyha átalakulása, ha átszámítanók dollárokra, szédítő összeget jelentene. Az a tény, hogy a nép a házilag készült tésztáról leszokott s „kannázott” (konzerv) főzelékféléket fogyaszt, óriási időmegtakarítást jelent az amerikai háztartásokban; ma sokkal több nő mehet irodába, gyárba, műhelybe, mint tíz évvel ezelőtt s a család keresete, a dolgozó nők révén, erősen emelkedett. Nagy összegre rúg a konyhai tüzelőanyag megtakarítása is. Hogy az újfajta táplálkozás mellett a nép ereje fog-e csökkenni, azt ma még nem tudjuk megállapítani. Az amerikai mindenesetre vigyáz a maga táplálkozására. Az utolsó tíz év alatt a tejfogyasztás évi 355 quartról (319 liter) csökkent ugyan 337 quartra, de ma már mesterségesen sűrített tejet is használnak az amerikaiak, ami 1913-ban még nem volt szokásban. A besűrített tej fogyasztása egy-egy amerikai családban ma 77 font, ami legalább is
150 liter normális tejnek felel meg. Valójában tehát a tejfogyasztás körülbelül ötven százalékkal emelkedett, noha a tej ára is növekedett ez idő alatt mintegy 65 százalékkal.

     A kongresszus mezőgazdasági vizsgáló bizottsága megállapította, hogy az amerikai farmer egy dollárja 1923-ban 89 centet ért; azaz a farmtermékek ára és a farmer szükségleteinek ára között 11 százalék különbség van a farmer kárára. Az amerikai gazda ma a hét szűk esztendő idejét éli, a háború bőséges évei után. (1917-ben a farmer dollárja 107, 1918-ban 112 s 1919-ben is 112 centet ért.)

     Amerikát nem nagyon vigasztalja az a tudat, hogy nemcsak a dollár vásárlóereje hanyatlott az utolsó években, hanem a többi jó valutájú ország pénzének értéke is csökkent. Amerikában 1913 óta a 404 legfontosabb árucikk ára átlag 56 százalékkal emelkedett; ugyanez idő alatt Angliáiban 57, Japánban 84, Svédországban 56, Canadában 51, Ausztráliában 63, Új-Zélandban pedig 68 százalék volt a drágulás. De ha Amerika helyzete általában igen kedvező is, mindenki panaszkodik a drágaság miatt s mindenkit meghökkent az a tény, hogy a dollár csak rendkívül lassan, vontatottan tud erőre kapni.

    Az építőipart kivéve, mindenütt olcsó a munkaerő. Az építkezés drágaságát azonban az egész ország gazdasági élete megsínyli. A háború előtti árakhoz képest átlagban száz százalékkal emelkedtek a lakásbérek. Azokat kivéve, akiket a házbéremelés ellen megvédett a háborús lakástörvény, mindenkinek átlag mégegyszer annyit kell ma költenie a lakásra, mint 1913-ban. A kőművesek 14 dolláros napibére egyelőre lehetetlenné teszi a lakásmizériák megszüntetését. A munkabérekkel együtt az összes építkezési anyagok megdrágultak. 1913-ban 92 cent volt egy hordó cement, ma 3.20 dollár; a tégla ezre 1913-ban 6 dollár volt, ma 20 dollár. 1923 tavaszán kísérletképpen Hollandiából hoztak téglát; ennek ezre csak 14 dollárba került, de a minőség gyengébb volt az amerikainál. Ha az amerikai ma házat akar venni, a dollárja felét sem éri annak, amit 1913-ban ért.

     Az élet akármelyik viszonylatát nézi az ember, mindenütt csak azt látja, hogy a dollár régi ereje nem térhet vissza. Például a vasutak átlagban ötven százalékkal drágultak. A háború előtti évben a nagy vasutak még hat százalékon felüli nyereséget értek el, ma, a felemelt tarifákkal, alig tudnak valami nyereséget kimutatni. Még a legjobb vasút, a Pennsylvania Railroad System is csak 5.5 százalék nyereséget tudott elérni 1922-ben; ebből az öt és fél százalék haszonból nemcsak a befektetett tőke kamatát (kellett fizetni, hanem a vállalat fejlesztésére és a tartalékok céljaira is csak ez a nyereség nyújtott (?) fedezetet. 5.5 százalék haszon akkor, amikor az adó 4.54 százalék s a munkabér 51.4 százalék, valóban minimális, — és a többi vasút még ennyit sem ért el. Arról tehát, hogy a szállítás majd olcsóbb lesz, azaz a dollár ereje az utazási és áruszállítási forgalomban helyre fog állni, többé ábrándozni sem lehet.

     A dollár most általában a csendes forradalom korszakát éli át. Amerika most, ezekben az években, egy nagy, szociális forradalmon megy át anélkül, hogy észrevenné. Csak kevés embernek van sejtelme róla, hogy valójában mi történik ma körülöttünk. Nyissuk csak ki a szemünket és látni fogjuk, hogy például a vasúti szolgálatban az átlagos munkabér ma 1665 dollár, míg 1916-ban csak 892 dollár volt. A munkabér ma majdnem kétszeres. 1916-ban a vasutak kerestek 6.16 százalékot, ma jóformán semmit. Miért? Mert a vasút 1916-ban még a részvényesnek dolgozott, ma pedig már az alkalmazottaknak dolgozik. Ahol a vasút már nem hajt hasznot a részvényesnek, mert az alkalmazottak a szervezkedés eszközeivel addig emeltették a saját illetményeiket, ameddig csak engedték a vasút bevételei, tekintet nélkül a részvényesek érdekeire, ott a vasút szocializálása, ha jogilag nem is, de lényegileg már megtörtént. Ennek azonban természetes következménye az, hogy mindazoknál a vasutaknál, ahol a bevételeket megeszi az üzem fenntartása, további fejlődésről szó sem lehet, mert beruházásokra a részvényesek nem hajlandók. Elavult rendszerű mozdonyok, ócska kocsik, fahidak, elhanyagolt pályák egyre nagyobb és nagyobb területen találhatók Amerikában. Az ebben rejlő veszélyt Amerika bizonyára még idejében fel fogja ismerni s a közlekedést regenerálni fogja — újabb tarifaemelésekkel. Ezek azonban a dollár erejét megint csak gyengíteni fogják.

    A dollár ereje csak egyféleképpen emelhető: a kapuk kitárásával. Be kell engedni a bevandorlókat, hogy alacsonyabbak legyenek a munkabérek. Ettől ma egész Amerika irtózik, nem gondolva meg, hogy New Yorkban azért van lakásszükség, mert néhány ezer olasz kőműves diktálja a munkabéreket. Ha majd ráeszmél Amerika, hogy a magas munkabér nem szociális panacea, hanem a drágaságnak legerősebb tényezője, akkor majd ki fogja tárni kapuit a bevándorlók milliói előtt. De ki kell tárni a kapukat a kifelé irányuló forgalom számára is. Amerika saját zsírjába fullad, ha piacokat nem talál a többi világrészekben. A piacok megteremtése céljából talpra kell állítani a vagyonbukott országokat, ami csak úgy lehetséges, ha Amerika magára vállalja a világ bankárjának szerepét. Ha azt a pénzt, amit Amerika népe alamizsna gyanánt adott a világ népeinek a háború befejezte óta, 1919 elején egy összegben felhasználták volna a háború felszámolásának megkönnyítésére s a megbénult európai üzemek megindítására — ma már nem szenvedne az emberiség.

/Dr. Szabó László: Az igazi Amerika, 155 - 161. oldal, szöveg a
http://mtdaportal.extra.hu/books/tapay_szabo_laszlo_az_igazi_amerika.pdf
segítségével/