Az igazi Amerika - 8

ORVOSOK, CHIROPRACTOROK

ÉS FOGÁSZOK

      Európában nincsen jó híre az amerikai orvosnak s az az amerikai, aki Európában született, rendesen bevándorolt orvost hívat, ha megbetegszik. Az amerikai orvos iránti bizalmatlanságon nem lehet csodálkozni, mert húsz-harminc évvel ezelőtt az amerikai orvosképzés, igen kevés kivétellel, még nagyon gyenge lábon állott s nincs még másfél évtizede, hogy megszűnt az a régi rendszer, mely a kórházakat is feljogosította, hogy orvosi diplomákat osztogassanak. Még ma is nagyon sok olyan orvos folytat gyakorlatot, kinek a kiképzése nagyon hiányos volt, sőt még ma is van mód arra, hogy rövid idő alatt, kevés fáradsággal és igen minimális tudással, orvos lehessen az ember Amerikában.

     A komoly egyetemeken az orvosképzés is nagyon komoly ma már, sőt már elérkezett Amerika az ellenkező véglethez: oly sokat követel az orvosnövendéktől, hogy az összes követelmények lelkiismeretes teljesítéséről szó sem lehet. Az orvosdoktor rendesen két évi kórházi gyakorlat után jelentkezik csak a magán gyakorlatra feljogosító államvizsgára Az így felkészült doktor tudás dolgában versenyre kelhet az európaival, de még kell vagy húsz esztendő, hogy a modern készültségű orvosok jussanak többségre.

     Benn, az ország közepében és a nyugaton vannak még „egyetemek”, ahol elég jutányos áron, akár néhány hét alatt is meg lehet szerezni az orvosdoktori oklevelet. 1923-ban leplezték le a Kansas City Medical College-t, hogy 150 dollárért villamos kalauzoknak is adott orvosdoktori oklevelet. Ez az oklevél feljogosította tulajdonosát arra, hogy államvizsgára jelentkezzék, tehát csak olyan államot kellett keresni, amelyben a vizsga letétele nem nehéz még egy villamos kalauznak sem. Van ilyen állam is. A továbbiak megértéséhez tudni kell, hogy Amerika az orvosi szektákkal szemben türelmes. Pl. Amerikában ma is sok a homeopatha, sőt New Yorkban van egy kórház, mely (magyar vezetés alatt!) homeopatha orvosokat képesít s doktori okleveleket osztogat. Egyik ilyen orvosi szekta, az „eklektikus orvostudomány szektája” húsz-harminc évvel ezelőtt nagyon népszerű volt, mert két évi tanfolyamán New Yorkban vagy Chicagóban igen könnyen lehetett doktori oklevelet kapni. Azóta a legtöbb állam törvényhozása már megtagadta az eklektikusok elismerését, Connecticut állam azonban befogadta őket. Mivel a rendes egyetemet végzett orvos nem jó szemmel nézi az eklektikus orvosokat, ezek kivívták, hogy Connecticut állam az eklektikus orvosokból külön bizottságot létesített, amely előtt szintén le lehet tenni az orvosi gyakorlatra képesítő államvizsgát. Kansas Cityből tehát Connecticut fővárosába, Hartfordba mentek a diplomás áldoktorok, hol az eklektikus vizsgálóbizottság egyik tagjától jutányos áron megvásárolták a vizsgakérdéseket s a kérdésekre adandó feleleteket. Az utolsó években ilyen módon száz meg száz áldoktort jogosítottak fel Connecticutban az orvosi gyakorlatra. Ezek mind Connecticutban telepedtek le, mert ha ebben az államban egy éven át orvosi gyakorlatot folytattak, akkor ezzel jogot szereztek arra, hogy a többi államokban külön képesítés nélkül is megkezdhessék az orvosi gyakorlatot. Természetes, hogy a tudatlan álorvosok sok beteget, aki bizalommal fordult hozzájuk, megöltek a tudatlan kezeléssel, sőt akadt közöttük oly vakmerő, aki operálni is mert. A legbotrányosabb eset az volt, amikor egy ilyen áldoktor egy munkásnak a gép által összezúzott ujját le akarta amputálni s eközben egy liter aetherrel narkotizálta a beteget – a másvilágra. Ε botrány leleplezése után több száz „doktor” megszökött Connecticutból. Egy részük valószínűleg New Yorkba ment, ahol a tiszti orvosi hivatal szerint körülbelül 2500 szélhámos adja ki magát orvosdoktornak és gyakorlatot folytat, mert az ellenőrzés a semmivel határos.

     A komoly és képzett, szabályszerűen képesített orvos Amerikában mindenütt nehéz küzdelmet folytat a létért, míg felkelti maga iránt a bizalmat. Az első sikerek után azonban jól megfizetteti a munkáját, mert nem felejti el, hogy mily nagy tőkét kellett tanulmányaiba befektetni. Az orvos, ha érti a mesterségét, feltétlenül megél s ha kitűnően dolgozik, akkor meg is gazdagodhatik. A gazdagsághoz azonban sok tudás nélkül is gyorsan el lehet jutni — több-kevesebb lelkiismeretlenséggel. Elősegítik ezt az amerikai szokások is.

Találati hely: itt

Az amerikai orvos csaknem mindig kész preparátummal, „patent medicine”-nel gyógyít s akik nagyon mohók a pénzszerzésben, azok a betegeiknek maguk adják el a gyógyszert; az orvosi látogatásért 3 vagy 5 dollár helyett csak egy fél dollárt kérnek, de viszont a gyógyszer árát háromszorosan felszámítják. Kis városokban a gyógyszerész úgy boldogul a legjobban, ha szövetkezik egy orvossal, az orvosnak ingyen lakást és fizetést ad, viszont az orvos rendeléseivel fellendíti a gyógyszertár forgalmát. Különösen, eredményessé teszi ezt az eljárást az az amerikai szokás, hogy a betegnek egyszerre két-háromféle gyógyszert rendelnek s a beteg ezeket felváltva szedi be.

     Az amerikai orvos életében nagy szerepe van a városi kórháznak, különösen a kis városokban. Ha az orvosnak tisztességes híre van, megengedik neki, hogy a betegét a kórházba vitesse és ott kezelje; a beteg természetesen megfizeti a kórházi díjat, de saját orvosával kezeltetheti magát, akinek külön fizet. A sebészre nézve nagy előny, ha a kórház műtőtermét használhatja. A kórházak már úgy vannak berendezve, hogy a magánorvosok munkáját elősegíthessék; egy harmincezer lakosú város kórházában négy-öt műtőterem is van.

Találati hely: itt

Akit nem bocsájtanak be a kórházba, mert vagy a képzettségében vagy a tisztességében nem bíznak, az operál a beteg lakásán, — ha kell: a konyhában leemeli az ajtót, ráteszi két székre s az ajtóra fektetve a beteget, megoperálja. És van rá eset, hogy a beteg nem is hal meg. Ilyenkor persze előfordul, hogy a műtőorvos elhívja valamelyik hasonszőrű kollegát segédkezni s műtét közben összekülönbözik vele a honorárium megosztásán. (Pl. 1922 dec. havában, Passaic városában, New Jersey államban, New Yorktól alig 50 percnyire.) Semmi csodálatos nincs tehát abban, hogy a Magyarországon nevelt orvosnak Amerikában nagy a becsülete.

      Az amerikai közönség az egészségügyi dolgokban általában tájékozatlan. Így van ez minden fiatal kultúrájú népnél. A doktort szinte babonás tisztelettel veszi körül a nép, mely minden sikerért nagyon hálás, az eredményesen dolgozó orvost igen megbecsüli, de kritizálni nem meri még azt sem, akinek működése a kritikát egyenesen kihívja. Az amerikai tisztában van vele, hogy ő az orvosi dolgokhoz nem ért s az ő szemében minden doktor tudós és nem mer fellépni még a lelkiismeretlenséggel szemben sem. Kis városbeli személyes tapasztalat szerint, ha a csekély praxisú orvos megunja az otthonülést, kimegy az utcára s megállítja az első ismerőst: „Joe, rossz színben vagy, úgy látszik, baj van a musculus risoriussal!” Joenak már reszket a lába az ijedtségtől. „A baj nem látszik nagynak — folytatja a doktor — jöjj hozzám négy órakor, megvizsgállak és majd meglátom, mit tehetünk.” Ez biztos három dollár. S az eset még nem olyan rossz, mint amikor az orvos a telefonhívás alkalmával, noha csak tíz percnyire lakik, a telefonba bemondatja a beteg gyermek atyjával a szimptomákat és ugyancsak telefonon utasítja a gyógyszerészt, hogy milyen gyógyszereket küldjön fel a betegnek. A közönség, mely az ilyen dolgokon nem ütődik meg, általában néma megadással várja sorsát betegség idején. Miután a nép azt látja hogy az orvos csaknem mindig „patent medicine”-t rendel, mely már készen van a gyógyszerész árúállványán, legalább is ugyanolyan gyakran kérnek orvosi tanácsot, illetve gyógyszert a gyógyszerészektől, mint az orvosoktól. A legtöbb betegség könnyű természetű s a háziszer jellegével bíró gyógyszerkészítmény tényleg segít a beteg állapotán. Nagyon sok beteget kezelnek a Christian Science felekezet ráimádkozói is, főként az angol eredetű, idősebb nők körében. A természetes „csoda-doktorok” nagyrésze pap, de a „spiritual healing”, lelki gyógymód alkalmazásával nemcsak ideg- és lelkibetegeket akarnak gyógyítani, hanem általában mindenkit, aki hozzájuk fordul; s ha nem javul a beteg állapota, mindig egy a mentség: „a beteg hite nem elég erős”. (*a blogíró megjegyzése: ismerős? )

    Az amerikai orvosi gyakorlat Európa részéről beható tanulmányozást igényelne, — de az összes megfigyelések és tanulmányok nem sokat érnek, ha nem ismeri az ember az amerikai orvos lelkét és egész észjárását, műveltségének összes alkotó elemeit, munkálkodásának egész módszerét. 1923 június elején meghalt Murphy, a Tammany Hall vezére, a legismertebb politikusok egyike; életét és halálát két-háromezer sorra terjedő cikkekben ismertették a new-yorki lapok, oly nagy volt az érdeklődés minden iránt, ami Murphyvel bárminő kapcsolatban volt. Murphy este tizenegykor, mikor hazament a klubból, említette barátomnak, hogy nem jól érzi magát. Reggel fél hét órakor felkelt, a fürdőszobában mosakodás közben „rosszul lett”, nyomban orvost hívtak, akinek jelenlétében a „rosszullét” után tíz percen belül meghalt. Az európai orvos azt mondta volna erre, hogy a halál oka vagy szívszélhűdés vagy agyszélhűdés: szívbaja nem igen volt az 58 éves, hatalmas erejű, tömzsi embernek, aki évtizedek óta rettentően nagy munkát végzett anélkül, hogy valaha panaszkodott volna: valószínűbb az arteriosclerosis és agyszélhűdés esete. Az a nagyon híres orvos azonban, aki a halál pillanatában mellette állott, azt a jelentést adta ki, hogy a halál oka: „indigestio”. Miután bizonyos, hogy képzett, jó doktorral állunk szemben, csak azt szabad feltennünk, hogy mi nem igen értjük, mi minden járt az amerikai orvos fejében, mikor leírta azt a pár szót, hogy a halált „indigestio” okozta? Neki bizonyára meg van a maga theóriája az indigestioról, mely elvégre lehet kiinduló vagy közvetett oka a halálnak s amint mi a halálok megjelölésénél nem írjuk le a meghalás egész folyamatát, hanem csak egy momentumot említünk belőle s a többit orvosok előtt ismeretesnek tételezzük fel, úgy az „indigestio” is csak egy momentum, melynek említése az amerikai orvosban az élettani elgondolásnak talán éppen olyan hosszú folyamatát indítja meg, mint ahogyan nálunk szinte gépiesen egész gondolatsort kelt életre ez az egy szó: „agyszélhűdés”. Nem elég az amerikai doktornak szavait és írásait egyszerűen lefordítani, hanem meg kell tudnunk azt is, hogy voltaképen mit ért ő azalatt, amit mond? Csak hosszú, hosszú tanulmányozás után jövünk rá, hogy ő nagyon gyakran mást gondol és másként gondolja, mint mi s az ő rendszere nagyon sokszor van olyan jó, mint a miénk, ha meg is botránkozunk rajta első tekintetre, amikor még nem jól értjük.

     Könnyű kimondani azt az ítéletet is, hogy az orvosi ethika gyenge lábon áll Amerikában; ez azonban igazságtalan ítélet. Az orvosi erkölcs mindig relatív: csak függeléke a társadalmi erkölcsnek s ha az amerikai orvosi ethika teljesen megfelel az amerikai erkölcsi felfogásnak, akkor erkölcsi szempontból nincs mit kritizálnunk az amerikai orvoson. A különbség a jóhírnevű amerikai orvos és az európai orvos között erkölcsi felfogás dolgában különben is csak árnyalatbeli.

     A munka, melyet az amerikai orvos végez, részünkről mély részvétet érdemel. Napi 8-10 rendelő-óra, vasárnap is, éveken át szabadság nélkül s a rendelő-órák után beteglátogatás óriási nagy távolságokban — gyilkos dolog. Az amerikai nagy városokban az „öreg doktor” ma már ritka, mint a fehér holló: a praxis megöli azt, aki nem elég szerencsés vagy nem elég okos idejekorán szabadulni belőle. A „letörés” annál biztosabban bekövetkezik, mert a sokat dolgozó, nagysikerű amerikai (a doktor is) általában esztelenül él s mohó gyorsasággal kárpótolni akarja magát az összes élvezetekben az alatt a pár óra, alatt, amit hetenkint a munkától „ellop” — éjszakázik, iszik, táncol vagy kártyázik s leírhatatlanul roncsolja az idegeit.

     Az amerikai orvosnak önmagán kívül még egy félelmetes ellensége van: a „chiropractor”. Ma még Amerikában sem szentelnek a chiropractornak annyi figyelmet, mint amennyit megérdemel, — Európában pedig még egyáltalán nem ismerik ezt a fogalmat. A chiropractor tudományos kiképzésben részesült egyén, akinek meggyőződése szerint minden belső betegség a hátgerincből ered: valamelyik csigolya egy helytelen mozdulatot tett. A gyógyítás tehát a helytelen mozdulat ellensúlyozásával, „a hátgerinc adjusztálásával” történik.

Találati hely: itt

A chiropractorságot mintegy húsz-huszonöt évvel ezelőtt egy Palmer nevű orvosdoktor találta fel; tőle tanultak az első chiropractorok. Ma már számos chiropractor iskola van Amerikában, négy évi tanfolyammal, melyen igen behatóan tanítják az anatómiát, élettant, belgyógyászatot stbit. Az első időben igen sok szélhámos vetette rá magát a chiropractorságra és az iskola-alapításra: gyors tanfolyamokon meg lehetett szerezni a „Doctor of Chiropractics” címet. Legújabban azonban a tanfolyam négy éves, csak high schoolt végzett fiúkat és leányokat vesznek fel, a tanárok tényleg ismerik a tárgyat, amelyet előadnak s a hallgatóknak nagyon sokat kell tanulniok. Bár ez az orvosi szekta még nagyon fiatal, az Egyesült Államokban ma már több, mint ötvenezer chiropractor működik s az államoknak már több, mint a fele törvény útján megengedte nekik az orvosi gyakorlatot. New York államban, melynek orvosi rendszabályai legszigorúbbak, zavartalanul működnek a chiropractorok, mert az ő működésüket, miután sohasem rendelnek gyógyszert és sohasem végeznek műtétet, hivatalosan nem tekintik orvosi gyakorlatnak. A chiropractor csak egy dereshez hasonló padot használ különféle csavarokkal és fakalapácsokkal s a beteget kifeszíti, nyújtja, gyúrja és kenegeti. Lehetnek esetek, amikor az „adjusztálás” hatása kedvező; a legtöbb esetben azonban a beteg az adjusztálás alatt és utána nem jelentéktelen fájdalmakat érez s mikor e fájdalmak elmúlnak, meg van róla győződve, hogy meggyógyult. A népnek általában igen széles rétegei bizalmatlanok a gyógyszerekkel szemben; a chiropractor tehát, aki leszólja az orvosdoktort és az orvosságot, bizalmat kelt s népszerűségre tehet szert. A chiropractorok iskolái, lapjai és egyesületei nagyon tehetséges propagandát folytatnak az orvosok ellen s oly gyorsan terjeszkednek, hogy belátható időn belül többségben lesznek az orvosdoktorokkal szemben.

     A chiropractorral, ki neve elé „Dr.” vagy neve után D. C. (Doctor of Chiropractics) jelzést ír, megkülönböztelésül az M. D. (Medicinae Doctor) orvostól, nem tévesztendő össze a chiropodist, aki neve elé szintén Dr. címet ír ki a cégtáblára, de nem hátgerincigazítással foglalkozik, hanem kizárólag tyúkszemvágással. A chiropodist rendesen valamely borbéllyal vagy cipésszel társul s az üzlet egyik fülkéjében nyitja meg rendelőjét. Miután Amerika szabad ország (free country), mindenkinek joga van magát doktornak hívatni – a magánéletben; ellenben közokiratban az igazi orvosdoktor sem használhatja a doktori címét, mert a demokratikus cím-tilalom a hivatalos iratokban (útlevél, házasságlevél stb.) a tudományos címekre is kiterjed.

      Az ,,optometrist” (látásmérő), szemüvegrendelő a legjobb egyetemeken két évi kiképzésben részesül: megtanulja, még pedig nagyon jól, a fizika optikai fejezetét, a lencsék egész fizikáját s a szem anatómiáját és fiziológiáját.

Az optometrist nemcsak jó szemüveget tud rendelni, hanem a szem megbetegedéseit vagy orvosi kezelést igénylő elváltozásait is észreveszi és szükség esetén figyelmezteti a páciensét, hogy menjen szemorvoshoz. A látásmérés szerény, de tisztes megélhetést nyújtó pálya intelligens emberek számára.

     A D. D. S. (Doctor of Dental Surgery), a modern fogorvos ugyanoly alapos kiképzésben részesül, mint az univerzális doktor: az egyetemes orvosi tudományokból mellőzi a belgyógyászatot, szemészetet, szülészetet s a sebészetből csak a szájsebészetet tanulja, de a fogászat területén mindent behatóbban és szakszerűbben tanul, mint az egyetemes orvos. Tudományos és társadalmi rangjuk egyenlő. A D. D. S. gyakorlata, ha egy kis reklámmal és kitűnő felszereléssel jól van bevezetve, dúsan jövedelmez, mert a nép Amerikában már tudja, hogy a fogakat ápolni és gondozni kell.

/Dr. Szabó László: Az igazi Amerika, 83 - 91. oldal, szöveg ahttp://mtdaportal.extra.hu/books/tapay_szabo_laszlo_az_igazi_amerika.pdf
segítségével/