A POLITIKUS
Amikor a nép egyszerű gyermeke mulat, evést, ivást, táncot, minden jót egybekapcsol. A társasvacsora vége felé, mikor a hangulat már kezd emelkedni s már mindenki alig várja a táncot, (mert Amerikában az öregek is szoktak még táncolni), - végigmorajlik a terített asztalok felett a hír: "Jönnek a politikusok!" És libasorban bevonult hat-nyolc ember, külsőleg válogatott hintáslegények a Városligetből. A 40-50 ezer lakosú városban ugyanis választásokra készülnek s az egyik "politikus" városatya akar lenni, a másik segédszámvevő, a harmadik végrehajtó, stb. E szerint Amerikában "politikus" mindenki, aki az állami vagy községi életben valami hivatalt akar. Minél kisebb az állás, melyre a "politikus" törekszik, annál mélyebbre kell leszállnia a néprétegekbe támogatásért; a nép mulatságain inni és szónokolni kell és meg kell táncoltatni az idősebb évfolyambeli hölgyeket. Mindez nem könnyű munka és sok éjszakát el kell vesztegetni, míg a "politikus" a népszerűség ama fokára felkapaszkodik, ahol már igényt tarthat a legkisebb közigazgatási állásra. Ezt az utat végig kell járnia mindennek, kétségtelenül Mr. Hylan is végigjárta, míg villamoskalauzból bíró és végül New-York polgármestere lett. És amikor a politikus már benn van a pozícióban, akkor kell csak igazán dolgoznia, hogy népszerűségét el ne veszítse; New-Yorkban a képviselők, szenátorok este kilenctől másnap hajnalig öt-hat gyűlésen és banketten szerepelnek.
 |
| Találati hely: itt |
Amikor a politikus országos hírnévre tett szert, akkor már nem kell öregasszonyokat táncoltatnia és mindenkivel barátkoznia, mert már rendelkezésére áll a pártszervezet egész gépezetével és összes korteseivel. De szónokolni, reprezentálni akkor is kell annyit, amennyit fizikailag elbír. A választási harcokban a pénznek alig van szerepe, - ellenben döntő jelentőségű az a munkamennyiség, amelyet a választási harcba belevisznek. Mind a két párt, mely egymással szemben szokott állni, egy-egy hatalmas gépezet, mely száz meg száz, ezer meg ezer emberrel dolgozik. Az országos pártvezetőségen kívül minden államban van pártvezetőség, mely a kerületek ügyeit szemmel kíséri s a kerületi vezetőség ismét számos apró egységre oszlik. Minden városrésznek megvan a maga pártvezére, aki számos kortessel dolgozik. És mindenki ingyen dolgozik: vesztegetésről szó sem lehet. Minden választás után nyilvánosan el kell számolni a költségekkel, eskü alatt s aki hamisan esküszik, sok évre fegyházba kerülhet. Ezt pedig nem kockáztatja meg senki, az egész ügy nem ér annyit.
 |
| Találati hely: itt |
Mi viszi tehát elszánt választási harcokba az embereiket? Pusztán csak a lelkesedés? Sohasem a lelkesedés, mindig az érdek.
Amerikában senki sem tagadja és senki sem szégyenli, hogy a politika - üzlet. Minden üzlet, amely tisztességes, nagy megbecsülésben részesül az egész Amerika részéről s ha valaki a politikából tud tisztességes üzletet csinálni, megbecsülik érte. Lényegében így van ez az egész világon, a különbség csak az, hogy az amerikaiak nem álszenteskednek, hanem nyíltan, szemébe néznek a valóságos helyzetnek. Egy newyorki politikus, Plunkitt volt szenátor használta legelőször ezt a kifejezést: „Honest graft” - mi körülbelül annyit jelent, mint „tisztes panama”. Az emberek ezen először megütköztek még Amerikában is, de azután csakhamar elfogadták ezt az új politikai fogalmat, melyet Plunkitt így definiált: „tisztességes az oly panama, melyből a köznek több haszna van, mint nekem”. Ez a Plunkitt New-York 15-ik kerületének volt a demokrata párti vezére négy évtizeden át: teljesen iskolázatlan ember volt, gyermekkorában kocsis, azután hentes és amikor már vezetőszerephez jutott a helyi politikában, attól kezdve vállalkozó. A vállalkozásaival tengersok pénzt szerzett, a befolyásával pedig kerületében sugárutakat nyitott, hidakat építtetett, parkokat létesített és felverte az összes telkek értékét. A választás után a győztes párt az állam és a város hivatalaiban elfoglalja az összes állásokat s az új tisztviselők a közmunkákat (csatornaépítés, kövezés, új utcanyitás, stb.) azokra bízza, akik a választási harcban, mint kortesek kiváló érdemeket szereztek. Természetes, hogy a közmunka feltételei a vállalkozóra nézve nagyon előnyösek, a vállalkozóinak feltétlenül meg kell gazdagodnia.
A politikai életben a kevésbé tehetséges, a másodrendű emberek kapják a hivatalokat, míg az igazi vezérek a háttérben maradnak s ők kapják az üzleteket. A közélet terén általában más szabályok uralkodnak, mint Európában és másként gondolkoznak az összeférhetetlenségről is. Ha egy városkában valakit polgármesterré választanak, egészen természetesnek tartják, hogy a polgármester önmagát bízza meg a legközelebbi útburkolással, vagy iskolaépítéssel, mert fel se tételezik, hogy valaki a nyolcszáz vagy ezer dollár évi fizetésért kívánna polgármester lenni. A kérdés, mint Plunkitt mondja, csak az, hogy tud-e az új polgármester úgy panamázni, hogy a közönségnek is haszna legyen belőle? Kétségtelen, hogy a városok fejlődésének leghatalmasabb rugója a panama. Valószínű, hogy az európai politikában is előfordul itt-ott egy kis üzlet és egy kis panama, de mi ezt mindig a legsúlyosabban elítéljük magunkban, vagy négyszemközt. Megtámadni azonban a panamát nem igen merjük, kivéve, ha a panamista gyengébb, mint mi, vagy oly ostoba, hogy bizonyítékokat szolgáltat a panamáiról. Rendszerint azonban szemet hunyunk s így erkölcsi érzésünk és politikai magatartásunk között ellentét támad. Az amerikai felfogás az amerikai élettel inkább összhangban van; ők már oly természetesnek tartják a panamát, mint a náthát, nem ábrándoznak arról, hogy teljesen ki tudnák irtani, hanem igyekeznek korlátok közé szorítani. így keletkezhetett csak a „tisztességes panama” fogalma, mely csak elméletben „fából vaskarika” - a gyakorlatban van valami értelme. Vannak persze Amerikában is emberek, akik ezt a felfogást nem fogadják el, akik teljesen úgy gondolkoznak, mint mi európaiak. Ezek azonban jelentékeny kisebbségben vannak s arról ismerhetők fel, hogy a hivatásos politikusokat meglehetősen lenézik. Az ő társaságukban a „politikus” szó igen rossz hangzású, még akkor is, ha a politikus milliókat szerez, vagy ha a legmagasabb állások egyikét szerzi meg a maga részére. Ha az életben ennek a kisebbségnek a politikai morálja érvényesülne, talán megszűnnék a politikai élet Amerikában s bizonyára a társadalomnak csak legselejtesebb elemei jutnának be a közhivatalokba. Hiszen minden pincér többet keres, mint Washingtonban egy minisztériumi osztályfőnök. Ha nem lehetne a politikai életben a korlesek, agitátorok és szervező erők között semmi egyebet kiosztani, mint csupán ezeket az állásokat, vájjon ki vállalkoznék akkor az ilyen rosszul jövedelmező, ideális politizálásra?
„Micsoda botrány!” mondotta mindenki és végezetül a haja szála se görbült meg senkinek, egy centet sem kellett visszafizetni senkinek. A közvélemény lassan-lassan napirendre tért a dolog felett. Az ellenzék kihasználhatta volna, de nem használta ki az esetet, mert az ő múltjában is voltak hasonló bűnök s alkalmasint lesznek a jövőjében is. Nagyon nehéz megérteni az ily dolgokban az amerikaiakat. Észjárásuk körülbelül a következő: Az emberek sohasem lesznek angyalok, mindig gyarlók, bűnrehajlók s bizonyos százalékuk feltétlenül panamista, ha van reá alkalma. Kínában elevenen kettéfűrészelik a panamistát, mégis vannak panamisták Kínában is szép számmal. Az állam sorsa olyan, mint a szántóföldé: az okos ember tudja, hogy az elvetett magból nem mindegyik szem kel ki, tudja, hogy bizonyos kárt okoz a fagy, a köd, a rozsda, az árvíz, a szárazság, az eső, a jég, a mezei patkány, az üszög, stb., stb. Ezeket úgysem lehet elkerülni, - nem lehet megkívánni, hogy a termés tökéletes és hibátlan legyen. A politika sem lehet tökéletes és hibátlan - a panamázást nem kell nagyon tragikusan felfogni, hanem arra kell ügyelni, hogy a közügyek, noha intézőik között sok a panamista, mégis csak előbbre menjenek valahogyan.
 |
| Találati hely: itt |
Minden rossznak van jó oldala is. A mai pártrendszer tetszik az amerikaiaknak, mert látják a jó oldalait is. Minden amerikai polgár bizalommal fordulhat az uralmon levő párthoz, feltétlenül támogatást kap tőle. Nincs oly szegény, elhagyatott szavazó, akinek ügyét fel ne karolnák és mivel a párt akkor is hatalmas, ha ellenzéken van, mindenkinek tudnak értékes segítséget nyújtani. Aki munkát vagy állást keres, akinek valami baja van. a rendőrséggel, az egyaránt a kerületeben pártvezérhez fut támogatásért. A választókerület alkerületekre (ward) s ezek ismét övezetekre (precinct) vannak felosztva; az ügyes-bajos ember rendesen az organizáció legalsó fokán álló kortessel lép érintkezésbe s ez referál a párt felsőbb hatalmainak személyesen vagy telefonon s órák lefolyása alatt elintéznek mindent. A pártvezér az úr minden hivatalban. A legkisebb korteseket, akik a polgárokkal a személyes érintkezést fenntartják, igen megbecsülik s ha egy ilyen övezetbeli vezető azt mondja, hogy „ezt meg kell csinálni”, nem vitatkoznak vele, hanem megteszik neki, amit kíván. Ennek az a gyakorlati következménye, hogy maga a választás már gyerekjáték: azok az emberek, akikkel négy éven át jól bántak, úgy szavaznak, ahogy tőlük kívánják. Igen sokan vannak természetesen, akik arra számítanak, hogy az uralkodó párt meg fog bukni s az ellenzékhez csatlakoznak, mely győzelme esetén természetesen azokat elégíti ki legelsősorban, akik legkorábban csatlakoztak hozzá.
Ez a rendszer roppant veszedelmes és végzetes volna egy szegény országban, ahol minden fillért nagyon meg kell nézni, mielőtt kiadják. De Amerika oly dús jövedelmi forrásokkal rendelkezik, hogy mindent elbír s a politikai szolgálatok jutalmazásának terhét meg sem érzi.
Az egész politikai élet abból áll, hogy az egyik párt uralmon van, kormányoz és kihasználja a helyzetet, az uralmon kívül álló párt pedig meg akarja buktatni az uralmon levő pártot és ő akar a helyébe ülni. A küzdelemben két fél szerepel: a kormánypárt és az ellenzék s ezek időnként helyet cserélnek. Ez az oka annak, hogy az amerikai politikai életben csak két párt jöhet komolyan, számításba: a republikánus párt és a demokrata párt. Mindkét pártnak az elnevezése rossz, mert hiszen a republikánusok is vannak olyan jó demokraták, mint a demokratapártiak és viszont a demokratapártiak köztársasági érzelmeihez nem fér semmi kétség. S amint nem lehet különbséget találni a névben, éppen úgy nincs lényeges különbség a két párt elveiben se: ugyanazok a követelések, hol az egyik, hol a másik párt programjában bukkannak fel, többnyire aszerint, hogy kormányon van-e a párt νagy az ellenzékiség keserű kenyerét eszi?
A republikánus párt politikája ma a következőkben foglalható össze: Az Egyesült Államok nem léphetnek be a Népek Szövetségébe, mert ez ellenkeznék az alkotmány szellemével és a Washingtontól. Jeffersontól és Monroetól öröklött tradíciókkal; ellenben a népek viszályainak nemzetközi bíróság előtt való elintézését Amerikának pártolnia kell. A belpolitika terén a párt támogatja a gazdák érdekeit, főképen a szövetkezetek ügyeinek felkarolásával. A republikánus párt támogatja az adómérséklés politikáját s nem ismeri el a sztrájk-jogot az állammal szemben. A vasutak államosítását ellenzi a republikánus párt s a megfelelő időpontban” sürgetni fogja a vámtételek revízióját. A bevándorlás kérdésében a párt a legszigorúbb korlátozást kívánja; az idegenek mindaddig, míg az amerikai állampolgárságot meg nem szerzik, évről-évre szigorúan ellenőrizendők és beolvasztásuk minden eszközzel elősegítendő. A párt a legteljesebb szólás- és sajtószabadság álláspontján van. Mexikóval a legjobb barátságot kívánja a párt, a filippinoknak kész megadni az önkormányzatot s ellenzi a lincselést.
 |
| Warren G. Harding republikánus elnök, 1921-1923 Találati hely: itt |
A demokrata párt programjának az a legfőbb pontja, hogy az Egyesült Államok is lépjenek be a Népek Szövetségébe. Az adózás terén a demokraták nem az adók leszállítását sürgetik, hanem az adózás igazságosságát. A kormányzatban több takarékosságot kívánnak és hadjáratot akarnak indítani azok ellen. akik a háborúban meggazdagodtak. A közlekedési kérdéseknek nagyobb szerepet kivannak biztosítani. Az idegen országokban az Egyesült Államok részére ugyanoly jogokat kell szerezni a petróleum-kutatás terén, mint aminő jogokat más nemzetek élveznek. Írország iránt szimpátiát érez a párt és sürgeti, hogy Amerika segítse meg Örményországot. Alaska és Hawaii fejlesztése szintén benne van a demokrata programban, valamint az a követelés is, hogy Porto Riconak adjanak autonómiát.
 |
| Franklin D. Roosevelt demokrata elnök 1933-1945 |
A két párt programjának összehasonlításakor valóban nem tudjuk, miért republikánus az egyik párt és miért demokrata a másik? A helyzet az, hogy a régi pártelnevezést még ma is megtartják, amikor a régi programok már feledésbe mennek. De annyit a programok elárulnak, hogy a két párt közül a republikánus a sovinisztább és hogy az írek a demokrata pártban vannak; ebből viszont arra lehet következtetni, hogy a demokraták között több a katolikus és a republikánusok között több a protestáns. Ahol sok a friss bevándorló, ott a demokraták a helyzet urai.
A politika theoretikusai nagyon sürgetik Amerikában egy harmadik párt megalakulását. Egy harmadik pártnak a politikába való beleavatkozása azonban súlyos bonyodalmakat okozna. Az amerikai politika lényege: két nagy tömegnek harca a hatalomért és a velejáró előnyökért; mindkét táborban az emberek százezrei vannak közvetetlenül érdekelve - s az érdek a küzdelemből ki nem kapcsolható! Aki érdekének érvényesítése céljából veti bele magát a küzdelembe, annak rendesen van annyi esze, hogy a meglevő két párt egyikéhez csatlakozzék, mert így hamarább éri el célját. Arról a nagy előnyről, melyet egy meglevő, óriási pártszervezet nyújt, nem mond le az amerikai kezdő-politikus.
A republikánus párt balszárnya - kiegészítve egy-két demokratával - egy igen kis csoport, mely hat-hét törvényhozóból áll, időnként „radikális” vagy „független” névvel külön pártként szerepel. Ezeknek valóban radikális a programja: Oroszország elismerése, szoros barátság Oroszországgal, a vasutak és közművek államosítása és községesítése, a vámok eltörlése s a gazdag emberek súlyosabb megadóztatása. (A jövedelmi adó s az örökösödési adó fokozatosan egészen a jövedelem 65%-áig emelkedik már ma is.) A metropolisok nagy lapjainak munkatársai mind a radikális párttal éreznek együtt; a választásokon azonban semmi eredményt nem tudnak elérni s egy új szenátori vagy képviselői mandátummal sem bírják szaporítani birtokállományukat.
A szocialista párt programjának első pontja így szól: „A kapitalisták a nép élősdijei.” A hadsereg eltörlendő, Oroszországgal szoros barátságot kell kötni s az ország minden jövedelmét a hagyatékok egyrészének elvételéből s a gazdag emberek jövedelmének minél súlyosabb megadóztatásából kell fedezni. A szocialistáik legnagyobb ellenségüket az Amerikai Munkás Szövetségben látják, ellenben a kommunistákkal szoros fegyverbarátságban vannak. A legnagyobb eredmény, amit eddig elértek, 919.799 szavazat az 1920-iki választáson, - amikor a két nagy párt együttvéve 26 millió szavazatot kapott.
Nehéz volna eldönteni, hogy az amerikai nép politikai nevelésében minek van nagyobb szerepe: az iskolának-e vagy a választásoknak? Az iskola kétségtelenül nagyon jól működik ezen a téren: a polgári jogok és kötelességek tanítása a világon sehol sem oly intenzív és eredményes, mint az Egyesült Államokban; aki nem tudja, hogy mi az ő joga és kötelessége, az a műveltség oly alacsony fokán van, hogy vele érintkezni szinte dehonesztáló dolog. A választásokra való tekintettel fenntartott tömérdek klub, ha másra nem is, de a politikára kineveli az embereket. A bevándorló, ha állampolgár akar lenni, köteles vizsgát tenni a bíróság előtt az amerikai nemzeti politika elemeiből, - ismernie kell az Egyesült Államoknak nemcsak alkotmányát és kormányzati rendszerét, hanem jelen állapotait is; tudnia kell, hogy lakóhelyének ki a polgármestere, ki a képviselője, kik az állam szenátorai, milyen pártállásnak, stb.
A korteskedés tehát Amerikában más alapon folyik, mint Európában, - a kortes, mikor a választót kapacitálja, kell, hogy a napi kérdésekben teljesen jártas legyen. Csak az olyan kortes a kivétel, aki az „idegen” szavazókat szállítja, - ez még európai eszközökkel és módszerekkel dolgozik s a jutalma: utcaseprői vagy más efféle állás, ha a párt győz. A jó kortest azonban, ha utcaseprő is, nagyon megbecsülik, az asztalfőn helyezik el bankettek alkalmával, kezet fognak vele s keresztnevén szólítják, ami Amerikában ugyanaz, mint Európában a tegezés. Az utcaseprő állása különben kiválóan „politikai állás”, mely heti 36 dollár fizetéssel jár, - a városi jegyző sem kap többet. Persze, nem, az a fő, hogy az utcaseprő összeszedje az utca szemetjét, hanem az, hogy minél több jóbarátjával kedélyeskedjék naponként s fenntartsa velük a párttal való kapcsolatot.
 |
| Szenátorok Találati hely: itt |
Más országokban a kormány vagy a parlament a legfontosabb politikai tényező, az Egyesült Államokban azonban nem. Az amerikai miniszter és törvény hozó helyzete más, mint európai kollegáié. Az amerikai miniszternek a politikával semmi egyéb kapcsolata nincsen, mint hogy a pártéletben érdemeket kellett szereznie, hogy állásához hozzájusson; de attól kezdve, hogy az elnök kinevezett valakit a kabinet tagjává, a miniszter nem függ többé se a parlamenttől, se a párttól, addig marad állásában, míg az elnök el nem bocsátja. A minisztert kérdőre vonhatja ugyan a kongresszus bármelyik háza s a Ház bizottsága előtt tartozik a miniszter megjelenni és felvilágosításokat adni, sőt a minisztert vád alá is lehet helyezni, - de megbuktatni nem lehet. A törvények előkészítésében is más az amerikai miniszter szerepe; a kabinet tagjai csak a folyóügyekben (költségvetés stb.) tesznek előterjesztést a kongresszusnak; a reform-javaslatok a kongresszus egyes tagjaitól indulnak ki, rendesen oly óriási nagy számban, hogy jó, ha egy tizedrészüket elintézik. A képviselőház jelentősége egyre csökken, a szenátusé egyre emelkedik, nemcsak azért, mert a szenátusnak csak 96 tagja van s így minden szenátornak a súlya nagyobb, hanem azért is, mert a kormányzat ellenőrzésének súlypontját az alkotmány a szenátusba helyezte. Pl. az elnök az általa, gyakorolt kinevezésekről a szenátusnak tesz jelentést s a diplomáciai kinevezésekhez a szenátus hozzájárulása szükséges. A képviselőket alig emlegeti a sajtó, a szenátorok azonban állandóan szerepelnek a nyilvánosság előtt. Valósággal ők az Egyesült Államok urai. A többségük igen öreg ember, aki a politikában már nem sokat számít. De minden szenátornak rengeteg sok a dolga, mert a nép érintkezése általában a közélet embereivel, de különösen a szenátorokkal igen élénk. Naponta száz meg száz levelet kap egy-egy ismert nevű szenátor és jaj volna annak az amerikai politikusnak, aki egy hozzáintézett levélre nem válaszolna. Minden szenátor az Egyesült Államok költségén tarthat egy titkárt, levelezésének elintézésére; de a népszerű szenátoroknak három-négy titkárra van szükségük. A szenátorok befolyása a közhivatalokban s a társadalmi életben igen nagy.
Nemcsak a törvényhozás tagjai, hanem a miniszterek is kötelességüknek tartják, hogy mindenkivel szóba álljanak s mindenkinek a levelére érdemleges, kimerítő választ adjanak, lehetőleg posta fordultával. A. népnek általában joga van minden közhivatalnoktól felvilágosítást kérni s a közhivatalnok nemcsak udvariasan, de figyelemmel is intézi el a magánfelek minden megkeresését. Az egész amerikai életben ez a legdemokratikusabb vonás.
Frázisokkal nem lehet az amerikai polgár ügyét elintézni és frázisokkal nem lehet a népet kielégíteni. Amerikában az öblös hang nem avat senkit szónokká, születése nem predesztinál senkit államférfiúvá s aki közhelyekkel vagy az újságokból tanult frázisokkal akarná hallgatóságát untatni, az nagyon pórul járna. Egy amerikai képviselőnek vagy szenátornak igen sokat kell tanulnia s oly dolgokkal, melyeket a közönség már ismer, nem szabad előhozakodnia. A hallgatóság lesi, hogy a szónoknak mi az új gondolata? Új ötlet, új gondolatok nélkül a nép elé állni és szónokolni: szemérmetlenség volna, mely az amerikai politikus pályáját egyszerre ketté törné. Ha Amerikában mindenkinek sokat kell dolgoznia, a törvényhozónak legalább annyit kell dolgoznia, mint két amerikai polgárnak.
Egy villamoskalauz a fejébe vette, hogy ő tanulni fog; tanult éjjel-nappal, ügyvéd lett és eközben politizált is, - húsz év múlva New-York polgármestere lett; vele együtt kezdte pályáját egy üzlet kifutó fiúja, - az ügyvédségen át New-York állam kormányzója lett; ugyanakkor egy vidéki kis város vaskereskedője elindult a politika útján és Connecticut állam kormányzója lett, - a legjobb kormányzók egyike Amerikában. Amikor lejárt a terminusa, egy new-haveni vaskereskedésbe ment segédnek és beiratkozott az egyetemre, - nevével még fogunk találkozni az Egyesült Államok történetében. A politikusban, mikor elindul pályáján, többnyire csak ambíció van s rettentő elszántság arra, hogy tanulni fog. S a „Szerencse” azokat karolja fel a leggyorsabban, akik legelőször azt igyekeznek megtanulni, hogy miként lehet a közönséget hasznos tettekkel szolgálni.
 |
| "Isten és a Biblia nélkül lehetetlen jól kormányozni a világot." Találati hely: itt |
/Dr. Szabó László: Az igazi Amerika, 20 - 31. oldal, szöveg a http://mtdaportal.extra.hu/books/tapay_szabo_laszlo_az_igazi_amerika.pdf
segítségével/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése