Az igazi Amerika - 14

A DEPARTMENT STORE

     Legendák vannak elterjedve Európában az amerikai árúházakról. Wanamakerről az a legenda, hogy ott a bölcsőtől a koporsószegig minden kapható, s jutalmat kap az, aki olyan cikket tud kérni, mely az áruházban nem kapható. Ez természetesen csak mesebeszéd, mely a department store árukészletének sokféleségét teszi szemléletessé.

     Az áruház (department store) abban az időben keletkezett, amikor az amerikai pusztaságban gombamódra nőttek a városok s az új telepek kereskedőinek minden elképzelhető árúval kellett foglalkozniok. Az üzletnek ez a neme könnyen fejlődhetett egy oly országban, ahol „az idő pénz”. Közszükség hozta létre a department store-t, nem csoda tehát, ha a nép hamar megszokta és megkedvelte.

     Igazán nagy áruház nem sok van Amerikában. New Yorkban legnagyobbak: John Wanamaker (ez a philadelphiai cég fiókja), B. H. Macy, Altman & Co., Gimbel Brothers, Brooklynban Abraham & Straus, stb.

Találati hely: itt

     Az áruház osztályokra (departmentekre) oszlik, — innen a neve. Az áruk mind közszemlére vannak kitéve, — rendszerint minden csak készpénzfizetés fejében kapható s az árút még aznap hazaszállítják. Az áruház mindent elkövet, hogy a legnagyobb kényelmet nyújtsa vevőinek; minden áruházban van étterem, hol igen olcsóért igen jó uzsonnát lehet kapni. A Wanamaker áruházban hangversenyterem is van, hol a cég minden látogatója elsőrangú művészek produkcióiban gyönyörködhetik — ingyen. Reggel kilenctől délután ötig akár az egész időt el lehet tölteni az áruházban, egy centnyi vásárlás nélkül is. Különösen a vidékiek kedvelik az áruházat, akik bevásárlás céljából mennek be a nagy városba. Az áruház bevásárlói ugyanis igen jól értenek az árukhoz, silány anyagot nem vesznek s a bevásárlási árhoz csak a rendes polgári hasznot számítják hozzá. Aki a department storeban vásárol, teljesen bizonyos abban, hogy nem fizet többet, mint amennyi az árunak rendes értéke, a becsületes kereskedői számítás szerint. Nagy megnyugvás a vevőre, hogy tájékozatlanságával semmi esetre sem élnek vissza.

     Az áruház óriási tőkebefektetést igényel, óriási személyzettel és óriási költséggel dolgozik, és miután az árakat nem verheti fel tetszése szerint (a verseny miatt), kénytelen arra törekedni, hogy a forgalma óriási nagy legyen. Egy áruház vezetéséhez tehát igen kiváló képességek kellenek. A department store üzleti szervezete a legnagyszerűbben kifejlett a modern kereskedelemben.

    Azok a naiv emberek, akik azt hiszik, hogy egy üzlet életében csak az eladás fontos dolog, egy áruház futólagos áttekintése után meggyőződhetnek tévedésükről és felismerhetik a bevásárlás jelentőségének nagy súlyát. A kereskedő akkor nyeri meg a csatát, amikor vásárol; az eladás már csak a zsákmány biztosítása. Az áruházban tehát a „buyer” (bevásárló) szerepe a legfontosabb. Minden osztálynak megvan a maga külön buyere, s többnyire ő az osztály vezetője. A bevásárló felelőssége igen nagy; munkáját kizárólag az eredmények után ítélik meg s a bevásárló állásának szilárdságával, gyengülésével vagy tarthatatlanságával minden percben tisztában van. Természetesen sok tudás és nagy gyakorlat kell ahhoz, hogy valaki jó buyer legyen. Az áruház vezetői legelőször a szaktudást és a gyakorlatot veszik tekintetbe; ha azt látják, hogy valamely department „nem jól megy”, de a buyer érti a mesterségét — a buyert nem dobják ki azonnal, hanem előbb csökkentik a department terjedelmét, s ha a következő héten sem kielégítő az eredmény (feltéve, hogy kedvező volt az időjárás), akkor már megállapítják, hogy a buyerben van a hiba és elbocsájtják. Egy nagy áruházban minden előre ki van számítva: a manager tudja, hogy az egyes departmentek hány négyszögláb területet foglalnak el, s hogy minden négyszögláb területnek hetenkint mennyit kell jövedelmeznie. Ha pl. a szőnyegosztály 800 dollárt jövedelmezett, noha 1000 dollárt kellett volna jövedelmeznie, — a buyer el lehet rá készülve, hogy osztályának terjedelmét húsz százalékkal csökkenteni fogják.

     Miután az áruházban óriási tőke fekszik, mindenek felett való érdek, hogy az árú minél gyorsabban kimenjen az üzletből; az épület, a fűtés, az óriási személyzet, a sokféle biztosítás és az adó úgyis mesés összegeket emészt fel. Az áruház rendesen készpénzfizetés mellett vásárol, azaz a szállítás után 30 nap múlva fizeti az egész vételárat. Mire az áruház kifizeti az árút, kell, hogy akkorra jórészét már el is adja

     A vásárlás kétféleképpen történik. 1. helyben, 2. utazók útján. A vásárlás céljaira külön helyiségek vannak. Azok, akik valami árút kínálnak az áruháznak, reggel kilenc órakor tartoznak jelentkezni a részükre kijelölt kapunál. Egy nagy, kápolnaszerű helyiségbe viszik őket, valahol fenn a tizedik emeleten, s a padsorokban helyet foglalhatnak. Egyenkint jutnak azután a bevásárlók magas színe elé, akik deszkafallal elkerített apró boxokban fogadják őket. Az áruminta futólagos megtekintése után a buyer tíz eset közül kilencben azt mondja az árúra, hogy „nem kell”; a tizedik esetben azután megkritizálja az árút és ha az árra és a szállítási feltételekre nézve megegyeznek, megadja a rendelést, melyet az áruház vezetői is aláírnak. Az átvétel az áruház kijelölt raktárában történik, pontosan a kitűzött időben, szigorúan az üzletkötés alkalmával letétbe helyezett áruminta szerint. A buyer természetesen szuverén a megrendelések dolgában, s határozatával szemben nincs helye semmi fellebbezésnek. S mivel a buyer egész léte, állása és jövedelme attól függ, hogy az áruház hamarosan el tudja-e adni az általa vásárolt árút, egészen természetes, hogy a vásárlásban protekció, vesztegetés, barátság vagy kedvezés egyáltalában nem érvényesülhet. A bevásárlónak nemcsak az árút kell kitűnően ismernie, hanem a közönség ízlését és szeszélyeit is, és tudnia kell (már amennyire tudni lehet), hogy valamely divat tartós lesz-e vagy rövid életű. Az olyan cikkekből, melyeknek a divattól teljesen független belső értéke van, rendszerint keveset vásárolnak: ezeket a cikkeket inkább átengedik a szaküzleteknek, mert a közönség már arra van nevelve, hogy az áruházban friss anyagot kell keresnie.

     Igen nagy a jelentősége az áruk tetszetős kiállításának. Az áruházban minden árú a közönség szeme előtt van; az óriási helyiségben egymást érik az asztalok, s az asztalokon hever az árú; nem tesznek félre semmit az állványokra, ahonnan előbb le kellene emelni, mert ez sok munkát kívánna s ami még ennél is rosszabb: sok időveszteséggel járna. Nagyon fontos a kirakat is. Az áruház kirakata rendesen három-négy utcára néz, is olyan látványosság, hogy órákig el lehet mellette időzni. A legjobb iparművészek és festők dolgoznak a háttér dekorálásán. Wanamaker és Altman nem jelzi a kirakatban az árakat, Macy és Gimbel azonban mindenre ráteszi az árat is a kirakatban, — s mind a tapasztalataikkal igazolják eljárásukat.

     Hirdetés nélkül az áruház bátran becsukhatja, kapuit, mert nem keresheti meg az üzemköltséget sem. 1923 őszén egy hétig újságsztrájk volt New Yorkban, — s az áruházak forgalma ezeken a napokon 50—70 százalékkal csökkent. Miután a hirdetésnek ilyen nagy jelentősége van, természetes, hogy minden áruház a legnagyobb gondot fordítja a publicitásra.

     Minden nagy üzlet egy nagy szervezet, melynek vezérkarában két főnök van: a „sales manager”, az eladások intézője és a „publicity manager”, a nyilvánosság igazgatója. A publicity manager a hirdetés és reklámozás vezetője. Segédei (akik rendesen igen jó újságírók) úgy járnak-kelnek naponta az üzlet minden zugában, mint ahogy a riporterek cserkésznek a hírek után, — anyagot gyűjtenek ahhoz a finoman stilizált néhány sor íráshoz, amelyben a cég legújabb áruit másnap a napilapok olvasóival megismertetik. A publicity manager „asszisztenseinek” természetesen nemcsak az írás művészetéhez kell érteniök, hanem az is szükséges, hogy eredeti ötletekben bővelkedjenek, s kitűnően kell ismerniök az árukat is. Annak az asszisztensnek, aki egy nagy áruház szőnyeg- vagy bútorosztályában dolgozik mint hirdetésíró, az esti tanfolyamokon előbb tanulnia kellett a művészetek történetét.

     A hirdetésnek mindig frissnek keli lennie: új a tárgy, új a stíl, s új a rajz. A cég rajzolói naponta egész sereg friss rajzot készítenek a hirdetések számára. Este hat óra felé a publicity manager megbírálja az aznap készült szövegeket és rajzokat, a legjobbakat kiválogatja s félhét tájon a cég hirdetési irodája útján szétküldi a lapoknak. A nagy cégek soha nem érintkeznek közvetetlenül az újságokkal, mert az ügynökségek vezetői jobban képviselik a cégek érdekeit. Az újságokra nézve is sokkal kellemesebb, ha a közzététel technikai módozatait az ügynökség vezetőjével, azaz mindenesetre elsőrangú szakértővel kell megvitatniok. A szedők és a klisévésők egy óra alatt készen vannak a munkájukkal; az első nyers levonatot azonnal elküldik a hirdető cégnek, ahol a publicity manager nyomban hozzálát a kritikához s előadja kifogásait vagy kívánságait. Nyolc óra tájon már ismét a nyomdában van a megbírált és a szükséges módosításokkal elfogadott levonat, S nem késleltetheti az újságot. (Egyes újságok reggeli kiadása már az előtte való nap este tíz órakor az utcán van.)

     Minden cégnél az „exekutiv vezetők” (az igazgatók) állapítják meg időről-időre, hogy a cég mennyi nyilvánosságot vásárol; a publicity managernek ebbe nincsen beleszólása, s a sales manager is csak véleményét nyilváníthatja, de a határozatra befolyása nincsen; az ellenben kizárólag a publicity manager dolga, hogy melyik lapnál mennyi nyilvánosságot vásárol a költségvetés keretén belül.

Találati hely: itt

     A plakátok mások, mint Európában; a rajz elengedhetetlen, s a kép mellé csak egy pár jellegzetes szót („slogan”) nyomatnak. A plakátok terjedelme óriási, — a 3X6 méteres forma a legkedveltebb.

     Az amerikai áruháznak eredeti formája az  „5 és 10 centes store”, melynek Woolworth volt a megalapítója. Ezekben a rendkívüli népszerű üzletekben minden darabnak 5 vagy 10 cent az ára. A háború óta persze igen ritka az 5 centes árú s a 10 centes majdnem domináló. A háztartás számtalan szükségletét legcélszerűbben az 5 és 10 centes storeban szerezhetjük be: szappant, fogpépet, cipőkrémet, cérnát, ceruzát, tintát, levélpapírt, stb. De kapható gallér, nyakravaló, kötény, zsebkendő, stb. is, valamint minden fajta tányér, csésze, pohár, stb. Tömérdek fajta szerszám kapható 10 centért; ezért a pénzért egy csomag szöget vagy csavart is vásárolhatnak, vagy bármiféle kapcsot, kilincset stb. Mivel egy helyen kapható minden, amire a ház körül szükség van, a bevásárlás könnyű. Igen kedvelik az 5 és 10 centes storet az idegenajkúak, akik még nem igen tudnak angolul; itt ugyanis nem kell semmit kérni; egyszerűen felveszi a vevő, amire szüksége van s becsomagoltatja; az ár körül sincs semmi vita a vevő előre tudja, mennyit kell fizetnie. Persze nem kell azt hinni, hogy az 5 és 10 centes storeban ,,minden kapható”. (Az anekdota szerint egy takarékos skót bement a tíz centes storeba s a legelső árusítótól azt kérdezte, hogy ,,merre van ebben az üzletben a télikabát-osztály?”) Éppen azért, mert 10 „centért” nem lehet télikabátot is kapni, vannak már „5, 10 és 25 centes store”-ok is, amelyekben ma már egészen egy dollárig emelkedő árakat találunk. Ezek is nagyon népszerű üzletek s óriási forgalmat érnek el.

A Woolworth üzleteknek természetesen nem tetszik ez a konkurencia, amely ellen úgy védekeznek, hogy a drágább árút részekre bontva adják 10 centért. Pl. egy női kalap formája 10 cent, a beborításához szükséges selyem 10 cent, a bélés 5 cent, egy yard színes fél-selyem szalag 5 cent, csinált virág darabja 5 cent stb. Negyven-ötven centből ilyen formán egészen csinos kalapot lehet összeállítani. Továbbá: a harisnyát darabszámra árusítják 10 centért; egy pár tehát 20 cent még a 10 centes storeban is. A női ruhaszövet, (gingham, — a ,,zefir”-hez hasonló) vagy függönyszövet yardja 10 cent; ugyanannyi a törülköző yardja is, míg a jobbfajta chiffont úgy árulják, hogy „fél yardja 10 cent.” Azt az elvet tehát, hogy „ebben az üzletben semmi sem drágább 10 centnél”, legalább látszat szerint megtartják. Az 5 és 10 centes storeban most legkeresettebbek a rádio-alkatrészek; ugyanis csupa 5 és 10 centes darabokból már igen jó készüléket lehet összeállítani.

     Késő délután, különösen a szombati napokon, rettenetes a tolongás az 5 és 10 centes storeban; a 25 centesben a nagy nyüzsgés mellett még a zene is kísérti az embert, mert az önműködő zongora mindjárt le is játssza azt a lemezt, melyet a vevő megvásárol. Az elárusítónők mind leányok; a felügyelők, akik azonban nem a személyzetet, hanem inkább a vevőket ellenőrzik, mind férfiak. Mindent, amit a vevő megvesz és kifizet, azonnal papircsomagba kötnek; ezért mindenki csak becsomagolt árúval távozhatik az üzletből.

/Dr. Szabó László: Az igazi Amerika, 138 - 144. oldal, szöveg a http://mtdaportal.extra.hu/books/tapay_szabo_laszlo_az_igazi_amerika.pdf
segítségével/