Az igazi Amerika / 4.

A FAJOK PROBLÉMÁJA

     Az amerikai az idegennel szemben nagyon bizalmatlan és zárkózott; ha valami oknál fogva mégis célszerűnek látja, hogy véleményt nyilvánítson, akkor egészen olyan, mint aminőnek a könyvekből ismerjük: nyíltan a legnagyobb liberalizmussal beszél az aktuális kérdésekről s megnyilatkozásai Franklin, Washington és Lincoln szavainak visszhangjaként hatnak. De ne értsük félre az amerikai liberalizmust: az csak külső használatra való, belül, a lelkekben az amerikaiak éppen olyan elfogultak tudnak lenni, mint bármely más nép a világon. Nem beszélünk a kozmopolita New Yorkról; de, ha künn, a vidéken, "igazi amerikai" környezetben, pl. egy meglehetősen exkluzív klubban halljuk beszélni az amerikaikat, csakhamar megtudjuk, hogy csak egyetlenegy tűrhető faj és csak két nemes nép van a világon. A tűrhető faj: az angol-szász; a két nemes nép: az angol és a skót. Minden más nép többé-kevésbbé lenézett. A vidéknek ezzel az "igazi amerikai" felfogásával ma tökéletesen egyezik a hivatalos felfogás is. Az egykori New England gyarmatok angol-skót népe uralkodik ma az amerikai kormányzásban, azoknak az ivadékai vannak uralmon, kiknek mindig egészen megfelelő volt az egykori angol uralom. Ezek ma visszasírják a régi szép időket; minden divatos, ami a koloniális időkre emlékeztet: azok, akiknek szépapái anno 1776-ban ellenezték az Angliától való elszakadást, szinte arisztokrata-számba mennek. Nincs két éve, hogy Amerika londoni nagykövete egy bankett-beszédében azt fejtegette, hogy neki az édes Anglia minden kis porszeme szent ... Így gondolkodott Harding, még inkább így gondolkodik Coolidge. Igaz, hogy Massachusetts, Vermont és New Hamps híre Amerikának csak kicsiny töredéke, de ma ennek a kicsiny töredéknek a kezében van a gyeplő.

      Fajok és népek "üldözéséről" persze ma még nem lehet szó, legföllebb csak fajok és népek lenézéséről és kirekesztéséről azzal az ürüggyel, hogy Amerika már nem bírja megemészteni a sok idegent. Ez sem igaz; az emésztés kitűnően sikerül és nem zavarja semmi: a bevándoroltak második nemzedéke már oly tökéletes amerikai, hogy nem is érti szüleinek nyelvét s idegen származását rettentően szégyenli; csak a harmadik negyedik nemzedékben ébred fel újra a faji öntudat, mely, ha alkaloom van rá, egészen az ősi nyelv megtanulásáig fejlődik. A világtörténelemben páratlan az a beolvasztó erő, amelyet Amerika tanúsít évenkint; egymillió idegent elbír Amerika faji és nyelvi veszedelem nélkül s ehelyett bebocsájt évente százötvenezer embert, túlnyomó részben a legkönnyebben asszimilálható angol-szász fajból. Amerika természeti gazdagsága oly nagy, hogy az Egyesült Államok területén jól megélhet ezerötszáz millió ember, azaz az egész emberiség. Gazdasági okokkal tehát nem lehet megmagyarázni az "idegenekkel" szemben tanúsított nagy averziót, mely egészen természetellenes egy oly népnél, melynek összetétele a lehető legvegyesebb. Miután minden hatás ellenhatást szül, az egyes fajok ellen irányuló intézkedések egyre jobban megzavarják a lelkek nyugalmát s így annál hamarabb elérkezik az az idő, amikor Amerikának igen nagy faji problémákkal kell megküzdenie.

     Az a felfogás, hogy Amerika az angolok és skótok ivadékaié, mert ők voltak az első gyarmatosok, teljesen tarthatatlan. Amerikát nem ők tették naggyá és hatalmassá, hanem a többi népekből származó bevándorlók, akik egyre tovább hatoltak nyugatra s az ország természeti gazdagságát feltárva, megvetették az alapját a termelésnek és a kereskedelemnek. Az angol vagy skót eredetű amerikaiak jelentéktelen kisebbségben vannak. 1918-ban harmincöt millió volt azoknak az amerikaiaknak a száma, akik nem az Egyesült Államokban születtek, de ezek között csak 1,145.000 volt angol vagy skót. A korábbi bevándorlók között nagyjában ugyanaz lehetett az arány. Az utolsó száz év alatt összesen 8,198.400 ember ment Amerikába Nagy-Britanniából és Írországból, de ezeknek a többsége ir volt. Azok között az amerikaiak között, akik ma dicsekszenek az angol származásukkal, minden tizedik sem igazán angol származású.

A „Mayflower” utasai közül mintegy százan maradtak életben; de az Egyesült Államokban ma körülbelül hetven millió ember állítja magáról, hogy ő a „Mayflower” kolonistáinak ivadéka, mert ez „előkelő” dolog. Azt pedig, hogy a XVII—XVIII. században, sőt a XIX. század első felében kik voltak az angol bevándorlók, jobb volna nem kutatni. Inkább egyezzünk ki abban, hogy régente minden nép a maga söpredékét adta Amerikának. Vagy nem? Liverpool városa 1830-ban összeszedte koldusait és Amerikába küldte őket; az „Anacreon” hajó 1830 július 3-án érkezett velük Virginiába a norfolki kikötőbe, 1832-ben megírták a baltimorei lapok, hogy megint érkezett egy hajórakomány koldus Angliából. 1837-ben kikötött egy hajó Baltimoreban, egész rakománya fegyencekből állott, akikről csak a parton vették le a bilincseket. 1857-ben érkezett az utolsó koldus-rakomány, mely ötszáz emberből állott. Skótországban a városi hatóságok egy évszázadon át fizették az Amerikába kívánkozó fegyencek és koldusok szállítási költségét. A jamaicai angol kormányzó tíz dollárt fizetett bármely hajó kapitányának, aki egy gonosztevőt átvisz Amerikába. A kongresszus bevándorlási bizottságának 1836. évi jelentése panaszosan említi, hogy „ma-holnap már Európa összes fogházainak és szegényházainak lakóit mind átszállítják az Egyesült Államokba”. 1848-ban Wass Samu gróf leírta amerikai útját: hajóján több száz bevándorló utazott Angliából és Írországból; a nyomoruk leírhatatlan volt, legtöbbjüknek még inge sem volt.
1819 előtt tömérdek angolt, skótot és írt vittek Amerikába közönséges rabszolgának; ezek nem fizettek viteldíjat, hanem Amerikába érkeztük után elárverezték őket s csak akkor kapták vissza szabadságukat, amikor a viteldíjat már ledolgozták. Nem igen lehettek jobbak a viszonyok a régi időkben sem, mert 1637-ben Johnson dr. azt fejtegette az angol parlamentben, hogy „az amerikaiak gonosztevők, vagy azoknak ivadékai”. Akkoriban Angliában a halálraítéltnek választania lehetett az akasztás, vagy az Amerikába költözés között. Az igazán angol vagy skót származású angoloknak valóban a legcsekélyebb joguk sincsen ahhoz, hogy a többi népekkel szemben finnyásak legyenek. Aki jól ismeri az ember természetrajzát, nem csodálkozthatik rajta, hogy mindazok, akik Amerikában az „idegenek” beözönlése ellen szenvedélyes agitációt folytatnak, vagy maguk is bevándorlók, vagy oly bevándorlóknak a gyermekei, akiket a mai törvények alapján nem engednének be. A nőiszabók szakszervezetének többsége orosz-zsidó és ma ez a szakszervezet harcol legerősebben a „keleti fajok” beözönlése ellen.

     Miután az amerikai állampolgárság felvételekor mindenkinek joga van új nevet választani és miután a névváltoztatás az állampolgárság felvétele nélkül is lehetséges (mert nem büntetendő cselekmény), ma már nem könnyű dolog az angolul jól beszélő amerikaiak származását és faját megállapítani. Bizonyos tapasztalat kell hozzá, míg az ember Mr. Crowes-ban fel- ismeri Krausz urat; Amerikában a Pollák-ból Polk, Wannemacherből Wanamaker, Steinwegből Steinway, Blausteinból Bluestene lesz a legrövidebb idő alatt. A faji kérdés Amerikában sokkal bizonytalanabb alapon nyugszik, mint bárhol a világon.

     A „felvilágosult” amerikai nem is helyezkedik arra az álláspontra, hogy csak az angol és skót a kívánatos elem Amerikában, hanem többé-kevésbbé szívesen látja az összes angol-szász népeket, nevezetesen az íreket, hollandokat, dánokat, svédeket, norvégeket, sőt még a németeket is. A német eredetű amerikaiaknak a száma nem sokkal kisebb, mint az angol eredetűeké. Száz- százötven évvel ezelőtt, amikor a németek az általuk alapított városokban és falvakban még egyedül laktak, beolvasztásuk nehéz munka volt; volt idő, amikor Pennsylvania állam törvényhozásában csak nagy erőfeszítéssel tudták megbuktatni azt az indítványt, hogy az államnak német legyen a hivatalos nyelve. Ma azonban a németek igen gyorsan asszimilálódnak, a nyelv rokonsága miatt és azért, mert szétszórtan élnek. Mindaz, amit az amerikaiak az angol-szász faj kiválóbb tulajdonságai mellett felhoznak, mesebeszéd; ez a faj a többi fölött semmi különös képességekkel nem rendelkezik. Mindazok a kifogások, melyek arra vonatkoznak, hogy az angol-szász fajon kívül álló népek lealacsonyítják az amerikai élet színvonalát, hogy lenyomják a munkabéreket, hogy munkanélküliséget idéznek elő, hogy az Európába küldött keresetükkel szegényebbé teszik Amerikát, hogy sok közöttük az írástudatlan, hogy Amerikában nincs már hely több bevándorló számára, hogy ragályos betegségeket terjesztenek, növelik a kriminalitást s hozzájárulnak az általános elszegényedéshez, mind-mind bőségesen meg vannak már cáfolva az erre vonatkozó irodalomban. De ezek ma már nem is igazi problémák, a beolvasztás oly símán megy, hogy Amerika teljesen meg lehet elégedve s a frissen beolvasztottak, régi tapasztalat szerint, a sovinizmusban túltesznek a született amerikaiakon.

     Az igazi faji probléma Amerikában a néger-kérdés és a japánok, illetve kínaiak részéről fenyegető veszedelem s Amerika okosabban tenné, ha a fehérbőrű fajok becsalogatásaival a színesbőrűek ellen már ideje-korán védekeznék.

     Az Egyesült Államok  115 millió lakosa közül ma 11 millió néger; nem egészen tíz százalék. De hatvan évvel ezelőtt még csak négy millió volt a négerek száma s a faj természetes szaporodása felülmúlja a fehérekét. Az Antillákról és Mexikóból állandó a néger elem beszivárgása s a fajkeveredés is nagy jelentőségű, mert a fekete és fehér faj keveredéséből mindig néger származik, soha fehérbőrű s akinek csak tizedik őse volt tiszta néger vér, annak még a tizedik utóda is csak néger lehet, fehérbőrű soha. A bőr ugyan kifehéredik, de a faj összes anatómiai és fiziológiai tulajdonságai fennmaradnak.

Az amerikai négerek tudvalevőleg afrikai eredetűek: 1613 óta szállította a Royal African Company a néger rabszolgákat az újvilágba. Az Egyesült Államokban 1815-ben tiltották el a rabszolga-bevitelt és tudvalevően csak 1865-ben szabadították fel a rabszolgákat, négy évig tartó, nagyon véres polgárháború után. A háborúra természetesen csak ürügy volt a néger-kérdés. A felszabadítás óta az Antillákról tömérdek néger vándorolt be az Egyesült Államokba. Mivel az európai háború miatt az európaiak bevándorlása az Egyesült Államokban hirtelen megszűnt, az északi államok úgy segítettek a munkáshiányon, hogy a déli államokból fel csalogatták a négereket. Emiatt a déli államok mezőgazdasága súlyos válságba került, északon pedig a négerek veszedelmesen elszaporodtak. Ma New Yorkban mintegy száz-ötvenezer néger lakik. A négerek a nehéz munkát általában nem szeretik; a legtöbben házmesteri, portási, liftkezelői vagy vasúti hordári állást keresnek. Azonban vannak közöttük kitűnő munkások is, pl. a szállító vállalatoknál; igen ügyesek a nagy építkezéseket megelőző szikla-fejtésben, ahol amerikai szokás szerint kesztyűben dolgoznak ugyan, de egyáltalán nem kímélik magukat. Gyermekeiket, hacsak lehet, taníttatják s a kis négerek az iskolákban a legszorgalmasabbak. (Általános tapasztalat, hogy mindenütt annak a fajnak a gyermekei tanulnak legjobban, amelyet szeretnének elnyomni.) Számos egyetemük és főiskolájuk van, ahol csak négerek tanulnak, de felveszik a négert bármely nyilvános iskolába és bármely egyetemre. Minél nagyobb műveltségre tesz szert a néger, annál jobban igyekszik a finom modort is elsajátítani. (Ebben különbözik az átlag-amerikaitól, aki a modorra semmit sem ad.) Az intelligens néger választékosan öltözik, nagyon korrektül viselkedik és szemmel láthatólag nagyon fájdalmasan érzi azt a visszautasítást, melyben a fehér faj részesíti. A nőik között is sokan vannak, akik nagy műveltségre tesznek szert, finoman is öltözködnek, de igen ritka kivétel közöttük, aki csinosnak mondható. A munkásosztályban a fehérek és feketék még érintkeznek egymással, de ez a „jobb” társaságban ki van zárva. Nemcsak elsőrendű, de ú.n. polgári vendéglőbe vagy kávéházba se mehet be egy néger még New Yorkban sem, ahol különben öt ember közül négy „idegen” s így mindenki toleráns a felebarátaival szemben. A feketék külön házakban, sőt külön utcákban laknak, külön vendéglőjük és külön templomuk van, a környékükön fekete a levélhordó és a rendőr is. Nem lehet csodálni, ha a fehér nők tetszenek nekik, a fekete nők között oly sok a rút; s nem lehet csodálni, ha a fehérek összes rossz tulajdonságait eltanulják; a nagy többségük részeges, erőszakos, kártyás, verekedésre és emberölésre minden pillanatban hajlamos. Miután az életükben nem sok örömük van, igen gyorsan elszánják magukat mindenféle bűncselekményre. Minél műveltebbek, a kriminalitással szemben annál nagyobb az ellentállásuk. „Vakard meg a négert, vagy itasd le s rögtön előtűnik az afrikai vadember minden vérengző hajlamával egyetemben.” A néger veszedelem azonban nem a közbiztonságra vonatkozik, hanem a fehér faj tisztaságára. Természeti törvény, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Amerikában nincsen prostitúció, de ha van: a prostituált nő vagy egészen friss bevándorló, vagy néger. És bármennyire tagadja is az egész Amerika, a fehér nők között is vannak, akik érdeklődnek a néger férfiak iránt. Amilyen sok a rút nő a négerek között, olyan sok a szép férfi. A termetük, az izmaik szobrászi szépségnek s az arcuk is néha nemcsak tűrhető, de határozottan szép, a színt kivéve, minden rút vonás nélkül. Fehér emberek nem vesznek feleségül fekete nőket, de igen sok négernek fehér felesége van s az utódok kivétel nélkül mind a négerek számát szaporítják a statisztikában. A törvénytelen szülöttek igen nagy százaléka szintén a négerek rovatába írandó. Egy metodista pap kiprédikálta, hogy ha az utolsó tíz évi arány megmarad a vérkeveredésben, akkor ötszáz év múlva már nem lesz fehérbőrű ember az Egyesült Államokban.

     Az amerikai négerek megmutatták, hogy a civilizációra a fekete faj is képes; kulturális haladásuk elvitathatatlan. Az Egyesült Államokban ma 3456 néger orvos, 1197 fogorvos és 946 néger ügyvéd működik. A néger lelkészek száma 19678 (többségük metodista), a néger tanárok, tanítók és tanítónők száma 1063. Érdekes, hogy 250 építész, 2000 színész, 259 festő és szobrász és 315 újságíró is van a négerek között. A néger ápolónők száma 12367. Az ipari foglalkozások között legjobban szeretik a borbélyságot: 31.332 fekete fodrász van az Egyesült Államokban. A néger gyógyszertárak száma mintegy 900. Amerikában 39.000 négernek volt saját háza 1900-ban; ma azonban már 660.000 háziúr van a négerek között. 1900-ban 790.000 néger gazdálkodott a saját birtokán, ma pedig több, mint egy millió; a birtokaik összes értéke 1,700,000.000 dollár. Hetvenezer; négernek van önálló üzlete. A néger templomok száma az Egyesült Államokban 45.000, az iskoláké 500. 1900-ban a négerek 56 százaléka tudott írni és olvasni, ma 80 százalékuk írástudó. Minél jobban fejlődik a néger kultúra, annál keservesebben érzik a négerek helyzetüknek alárendeltségét. Érthető, hogy a bolsevizmus erősen terjed közöttük és érthető az is, hogy a cionisták példájára a négerek egy része is vissza akar költözni őseinek földjére. Egy civilizált néger állam alapítása Afrikában igen sok amerikai négernek álma s a cél megvalósítása érdekében évről-évre sokat adakoznak. 1924 őszén a négerek világkonferenciája 31 napon át gyűlésezett New Yorkban Marcus Garvey elnöklete alatt, ki arra van kiszemelve, hogy ő legyen majd az afrikai állam feje. Hatezer ember vett részt a konferencián, mely példás rendben folyt le.

Az afrikai államalapításon kívül számos kulturális kérdéssel is foglalkoztak; így elhatározták, hogy a néger templomokban Jézust és Máriát a jövőben négernek festik. Ha igaz az, hogy Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, akkor a néger is ábrázolhatja saját hasonlatosságára Istennek a fiát. Logika van a dologban. Sőt az is logikus dolog, hogy a néger festőket felkérték, hogy a jövőben az ördögöt ne feketének, hanem fehérnek fessék. Az amerikai sajtó egyelőre mulat a néger elmének ilyen furcsa megnyilatkozásain, melyek az Egyesült Államok népének figyelmét egyelőre elterelik a nagy problémáról.

     Nagy veszedelmet jelent Amerikára a sárga faj is. A kínaiak és japánok bevándorlása teljesen el van tiltva, csak diplomaták, papok, egyetemi és college-tanárok mehetnek be Kínából, Koreából és Japánból az Egyesült Államokba. A papokat és tanárokat sem azért bocsájtják be, mintha ezzel meg akarnák őket tisztelni, hanem azért, mert kizárásuk esetén a sárga faj országaiból kiutasítanák az ott működő amerikai misszionáriusokat és college-tanárokat, kik a távol keleten tudvalevőleg politikai missziót is teljesítenek Amerika javára. Az Egyesült Államokban ma 71.000 kínai és 111.000 japáni lakik. Ez a szám nem nagy. De a kínaiak nagy része törvénytelen úton került be Amerikába, a japánok pedig feltartóztathatatlanul nyomulnak előre a Csendes Óceán összes partjain.

     Nem lehet tudni, hogy a négyszáz millió lakost számláló Kína népe mikor indul el Amerika felé és hogy a japánok, akiknek szintén szűk a hazájuk, mikor és hogyan fognak jelentkezni az Egyesült Államok határain. A japánok elkezdtek Californiába beszivárogni s oly szorgalommal láttak hozzá a földműveléshez, hogy a birtokszerzést törvény útján meg kellett tiltani nekik. Ha a bevándorlás és földvásárlás meg volna engedve, Californiának tíz év múlva tízmilliói japán lakosa lenne. A zord British-Columbiában 1902-ben telepedett le az első japán család; ma a számuk húszezeren felül van és 1936-ban British-Columbia népének többsége japán lesz. A japánok még szaporábbak, mint a kínaiak; British-Columbiában átlag tizenegy gyermek van egy-egy japán családban. Japán elég okos és elég erős lesz ahhoz, hogy Mexikóban is megvesse lábát s a határokat nem lehet annyira őrizni, hogy a sárga fajnak az Egyesült Államokba való beözönlését megakadályozhatnák. II. Vilmos császár Európát féltette a sárga veszedelemtől, egészen alaptalanul. A sárga faj nem jön Európába, ahol nem tudna megélni, de igenis el fog menni Amerikába, ahol nagyobb igénytelenségénél fogva fel tudja venni a gazdasági versenyt a fehér fajjal. Az Amerikában élő sárgák minderről nem beszélnek, sokkal okosabbak, semhogy fecsegjenek. De ezrével vannak közöttük, akik nem csupán a keresetük miatt, hanem egyszersmind a helyzet tanulmányozása és kikémlelése céljából időznek Amerikában. Roppant nagy előnyük van az amerikaiakkal szemben: ők megtanulnak angolul, de az amerikaiak nem tanulnak meg kínaiul és japánul.

     A faji problémával szemben Amerika politikusai ma még igen kevés megértést tanúsítanak; ők az egész kérdést elintézik azzal, hogy miután a fehér faj szellemi fölénye és nagyobb államalkotó ereje nyilván való, a fehér faj a többi fajokkal éppen úgy el tudna bánni, mint ahogyan „elintézte” (illetőleg kiirtotta) az indiánokat. Az indiánok száma ma körülbelül negyedmillió az Egyesült Államok területén; legfölebb száztíz év kell ahhoz, hogy ez a faj kihaljon. De amikor a fehér ember szembe került velük, akkor sem volt nagyobb a számuk, mint öt-hat millió. Egészen más a helyzet, amikor Amerika négy-ötszáz millió sárgabőrűvel áll szemközt. 1904-ben az Orosz Birodalom népesebb volt, mint Amerika s amit senki sem hitt volna, Japán megverte a cári birodalmat. Japán hadifölénye Amerikával szemben elvitathatatlan. Igaz, hogy Amerikát védi a Csendes Óceán, de a földrajzi nehézségek, az utolsó évtizedek tapasztalatai szerint, idővel leküzdhetők; mit tudjuk mi, hová fog fejlődni a hajózás, vagy a repülő technika? A magasabb kultúra egymaga pedig nem biztosítja a jövendőt. Krisztus előtt kétezer évvel magas kultúra volt a Nílus völgyében s a későbbi Görögország területén még vademberek voltak a kecskepásztorok. Másfélezer év múlva már Görögország nézte le az alacsonyabb kultúrájú Egyiptomot. Ötezer évvel ezelőtt Amerikában a maya indiánoknak roppant fejlett kultúrájuk volt s a mai angol-szász fajoknak akkoriban élt ősei még nyers medvebőrről takargatták be testüket és felfalták egymást. Örökéletű kultúrákról ma még nem igen beszélhetünk, mert az emberiség történetéből még csak egy arasznyi darabot ismerünk s már abban is a kultúrák felemelkedésének és lehanyatlásának számos példáját tanulmányozhatjuk. Amerika nem biztosítja jövőjét a bevándorlási, tilalmakkal annyira, mint amennyire biztosíthatná az összes fehérbőrű népek szolidaritásának megteremtésével.

/Dr. Szabó László: Az igazi Amerika, 32 - 42. oldal, szöveg a http://mtdaportal.extra.hu/books/tapay_szabo_laszlo_az_igazi_amerika.pdf 
segítségével, ebben a részben az interneten elérhető pdf-ből az első két bekezdés hiányzik, amit viszont az eredeti könyv tartalmaz (a 32. és 33. oldalt). Ezért itt azt az eredeti könyv szerint begépeltem./