Az igazi Amerika - 7.

ÜGYVÉDEK ÉS BÍRÁK

      Igazságszolgáltatás szempontjából az úgynevezett civilizált világ két nagy területre oszlik: a római jog, s az angol-szász jog területére. Aki az egyik terület társadalmában nőtt fel az talán sohasem tudja helyesen értelmezni a másik terület igazságszolgáltatását. Az Egyesült Államok természetesen az angol-szász jogterülethez tartoznak, kivéve Louisiana államot, mely 1803-ig francia gyarmat volt, s ahol emiatt még ma is a francia magánjog szerint ítélkeznek a bíróságok.

kép találati helye: itt

      Az amerikai jogrendszer legfőképpen abban különbözik a miénktől, hogy a jog nem annyira a törvényekre, és rendeletekre, mint inkább a bírói gyakorlatra, a jogszokásra van felépítve. Ez nem jelenti azt, mintha Amerika nem szeretne tételes törvényekkel bajlódni, — hiszen az egész világon együttvéve sem alkotnak annyi törvényt, mint az Egyesült Államokban, hol a törvények száma már meghaladja a százezret. Inkább azt kell némi megfigyelés után észrevennünk, hogy miután a törvényhozás megmerevíti a jogot, a gyakorlaton alapuló jogszolgáltatás rugalmasabb, s jobban tud alkalmazkodni az élethez. Az angol-szász rendszernek óriási hátrányai vannak: csekélyebb benne a jogbiztonság és sokkal nagyobb benne a korrupció lehetősége, mint a mi jogrendszerünkben. De a hátrányokkal óriási előnyök állnak szemben s ezek között a legelső az, hogy az angol-szász rendszerben a jog- és igazság fogalma sokkal közelebb jut egymáshoz. A „méltányosság” (equity) nagyon sokszor szóhoz sem engedi jutni a „jogot”, s a jog-kétségek és jogviszályok elintézése az esetek túlnyomó többségében nem a jog, hanem a méltányosság alapján történik. Az a rendszer, hogy a per sorsát a precedensek döntik el, nem, a kényelemszeretet szülötte, hanem annak a nagy elvnek a következménye, hogy ami az egyiknek jogos, az a másiknak méltányos.

     Amerikában kevesebb a per, mint Angliában, — kevesebb mint bárhol a világon. Ez a tény, ha talán nem is az erkölcsökre, de a nép értelmességére mindenesetre kedvező világot vet. A nép javára írhatjuk azt is, hogy a bíróságot tisztelik, s ítéletében a legtöbbször megnyugodnak. A bagatellügyekben ítélkező békebírákat kivéve ma már minden amerikai bíró tanult jogász, — bírói állásra csak ügyvédi képesítés kvalifikál. De az ügyvéd sokban különbözik európai kollégájától, legelső sorban abban, hogy képzettsége nem tudományos, hanem gyakorlati. A bírói állás politikai állás, a nép választja a bírót, aki tökéletesen független és elmozdíthatatlan a következő választásig. Ennek is van jó és rossz oldala; az amerikai bírónak semmi esetre sem kell hipokritának lennie s a hozzáférhetetlen ember szerepét játszania, — tudja mindenki róla, hogy jóban van a párttal, mely éppen uralmon van, s akinek ez nagyon fáj, az buktassa meg a pártot. A bukott párttal a bíró is eltűnik a bírói székből. Ha történnek is bajok, meg van a remedium, s ez megnyugtatja a népet, mely érzi, hogy ő adja a bírónak a hatalmat s tőle szabályosan ismétlődő, 4—8—12 évi periódusokban vissza is veheti, s igen-igen gyakran tényleg vissza is veszi.

     A bíró nem tanultabb, sem kevésbbé tanult, mint az ügyvéd. Ma a fejlettebb államokban az ügyvédek és bírák többsége az egyetemen, illetve jogi iskolában tanul három esztendeig, de óriási azoknak a száma, akik egy gyakorló ügyvéd oldala mellett magánúton tanulják meg a jogot s úgy tesznek ügyvédi vizsgát. Az ügyvédek száma, igen nagy s emiatt a tengerparttól távolabb, a kontinens belsejében, de már New-Jersey-ben is szép számmal vannak ügyvédek, akiknek a praxis csak mellékfoglalkozás: kereskednek, gazdálkodnak, tehenészetet tartanak, s ha jön éppen egy kliens, elvállalják az ügyet. A nagy városokat kivéve, a praxis túlnyomó része apró bűnügyeikre terjed ki - reparálni kell az adásvételi szerződések körüli csalafintaságokat, sikkasztásokat, csekkcsalásokat, kihágási ügyekben meg kell akadályozni a lecsukatást, illetve ki kell szabadítani a lecsukott embert, stb. Mivel az esetek többségében a szabadonbocsájtás a bíró diszkréciójára, van bízva, az ügyvédekre nézve elsőrangú fontosságú, hogy jó viszonyban legyenek a bírósággal. Ez így is van a vidéken. A nagy metropolisokban azonban a bíróság előtt igen alárendelt szerepet játszik a még névtelen ügyvéd, a bíró basáskodik vele s akárhányszor le is csukatja Az ügyészek éppen úgy, mint a bírák, mind az ügyvédi karból kerülnek ki s az ügyészséget többnyire lépcsőnek tekintik a magasabb bírói vagy közigazgatási állásokra. Mivel az ügyész kezében még nagyobb hatalom van, mint a bíróéban, az ügyvéd az ügyésszel szemben is nagyon alárendelt helyzetben van a bíróság előtt. Amint az ügyvéd, a per folyamán vagy a tárgyalás során hibát követ el, vége van; de addig, amíg igaza van, nem lehet őt elhallgattatni s az igazát az ügyésszel és bíróval szemben feltétlenül érvényesítheti. Európában elképzelhetetlen az, ami Amerikában mindennapi dolog: hogy tárgyalás közben az ügyvéd tíz percig is hallgat, mert a táskájában valami iratot keres és nem talál; az, amerikai ügyvédnek a tárgyalás folyamán joga van tetszése szerinti ideig gondolkodni, feladandó kérdéseit; percekig fontolgatni, s addig kérdezni, amíg jól esik, feltéve hogy ismétlésekbe nem bocsájtkozik. Polgári perben az ügyvéd az anyag további, tanulmányozásának szükségessége címen annyiszor kérhet halasztást, ahányszor jól esik; ilyenkor az ellenfél ügyvédjének jelenlétében a bíró türelmesen meghallgatja a feleket s a legmesszebbmenő méltányossággal határoz.

     A „nagy ügyvédek" többé-kevésbbé specialisták; vegyes (polgári és bűnügyi) gyakorlatot nem folytatnak. Miután a kriminális gyakorlatban kevés; a fizető kliens, a bűnügyek rendesen másodrendű ügyvédek kezébe kerülnek. Amerika összes világhírű ügyvédei polgári jogászok. A bírák között sincsenek kiváló kriminálisták s ha egyik-másik büntető bíró nagy hírre tesz szert, nem a jogi tudománya miatt válik híressé. Miután a főbenjáró ügyek úgyis az esküdtszék elé tartoznak, az amerikaiak nem tartják nagyon fontosnak, hogy a bíráik nagyon képzett kriminálisták legyenek. Talán ez a magyarázata annak, hogy még ma is elég gyakoriak az olyan ítéletek, amelyeken nem tudjuk, hogy nevessünk-e vagy csodálkozzunk? De a furcsa ítéletek mögött mindig emberi érzések rejlenek. Amerikában is van rokkant katona, aki kiül az utcasarokra és kiteszi maga elé a sapkáját, néhány szál ceruzával. Koldulni nem szabad, de ceruzát árulni szabad. Persze mindenki odadobja a pennyjét a sapkába anélkül, hogy elvenné a ceruzát. És miután Amerikában is vannak csavargók, tolvajok és rablók, a katona sapkájából kimarkolta a pénzt egy csirkefogó. A járókelők elfogták s átadták, a rendőrnek, aki a bíró elé vitte. A főtárgyalás valami másfél percig tartott. „Hány penny volt a sapkában?” kérdi a bíró. „Tizenegy.” — „Tizenegy évi fegyház!” A gyorsíró már le is írta az ítéletet, indokolás felesleges, következik a másik ügy.. A késelő olasz suhancot, aki megszökött a fegyházból, így ítélte el a bíró: „annyi évre ítéllek, ahány cent van a nadrág zsebemben” . . . Előveszi a pénzt, kiteríti az asztalra és megszámlálja: „Huszonhét év!” Hogy ez jogi abszurdum? Lehet. De a bíró meg van róla győződve, hogy jobb a társadalomra nézve, ha az a suhanc huszonhét évre bemegy a Sing-Singbe.

Sing Sing börtön
Találati hely: itt

 A bírótól azt várja az amerikai nép, (s ehhez igazán csak neki van köze), hogy a lelkiismerete szerint ítéljen. A mi eszünk sokszor nem helyeselné, amit a bíró szíve diktál, de elvégre ő jobban ismeri az ügyet s ő látja a vádlottat. Amerikában senki sem ütődik meg rajta, ha a bíró ellágyul és kegyelmez, ahelyett, hogy ítélne.



Az Egyesült Államokat kivéve, minden más országban lehetetlenség volna az olyan ítélkezés, mint aminőt New-York-ban (1924) láttunk a következő esetben: Wilma Woodward, csinos kóristaleány Betty Grey színésznőtől (254 W 44-ik utca) 1900 dollár értékű ruhát lopott s ezen kívül a szekrény feltörése alkalmával valamennyi készpénzt is talált, amelyet szintén magával vitt. Mivel a betöréses lopás után a megkárosított színésznő erkölcseit rossz színben feltüntető pletykákat terjesztett, Betty Grey elfogatta Wilma Woodwardot. Rosalsky bíró elé került az ügy. A leány borzasztóan sírt a tárgyaláson és bocsánatot kért Betty Greytől, „különösen a róla szóló mesékért.” Semmi meglepő sincsen benne, hogy Betty Grey szíve meglágyult s arra kérte a bírót, hogy ne legyen nagyon szigorú. Rosalsky bíró szívét szintén nagyon meghatotta a könnyező leányka, aki már hat évvel azelőtt megszökött hazulról s végig csavarogta már az egész Amerikát. A bíró erre elővette a Bibliát s a Közmondások könyvéből felolvasta azt a részt, mely arról szól, hogy az Úr mennyire gyűlöli azokat, akiknek hazug nyelve van; nem szabad tehát más nőkről „rossz történeteket” mesélni. A bíró ezek után felmentette a vádlottat, a betöréses lopás ügye még csak szóba sem került a tárgyaláson. Legszebb a dologban, hogy másnap a lapok közölték Rosalsky bíró arcképét s tudósításuknak ezt a címet adták: „A bíró a Bibliát idézi és a csinos kóristalányt felmenti a lopás alól.” Kisebb ügyekben még gyakoribb dolog a bíró szívének ellágyulása; a nők ezt nagyon jól tudják, s ki is használják. Claire Peltz 21 éves, csinos táncosnő túlságos gyorsasággal hajtotta autóját s ezért Gatzmayer bíró 25 dollárra ítélte. A leány elkezdett keservesen zokogni, – mire a bíró ijedten kijelentette, hogy inkább felfüggeszti az ítéletet, csak ne sírjon a leányka. Nem ritka azonban az ellenkező véglet sem, amikor a bíró könyörtelen. Howard Wise tizenhét éves fiú lopni akart Kramer ékszerész boltjában; a lopás kísérletért Mancuso bíró tíz évi fegyházra ítélte. Mikor az újságírók megkérdezték a bírót, hogy miért ítélte el a fiút ily hosszú időre, Mancuso így felelt: „Hogy legyen neki ideje valami becsületes mesterséget megtanulni.”

    Az amerikai bíró elsősorban ember, s csak másodsorban jogász és bíró. Mac Neille philadelphiai bíró 1924 okt. 7-én tárgyalta Charles Bickley 63 éves ember ügyét, aki el akart válni a feleségétől azon a címen, hogy a felesége már négy év óta nem szólt hozzá egy szót sem.

Találati hely: itt

„Ember! — kiáltott rá a bíró — becsüld meg a feleségedet! Egy asszony, aki négy évig kibírja, hogy nem nyitja ki a száját, valóságos kincs!” Az ember odament a feleségéhez, megcsókolta, s az egy pillanat alatt kibékült házaspár karonfogva távozott a tárgyalóteremből.

    Az ítéletektől, ha néha furcsák is, nem lehet megtagadni azt, hogy logikusak. Pl. Bostonban Riley bíró előtt áll egy olasz, Rocca Candellaro, akit a forgalmi rendőr azért állított a bíró elé, mert az autóján nem volt megfelelő fék. A bíró úgy intézte el az ügyet, hogy a következő szavakat intézte a vádlotthoz: „Ön nem tudja, hogy államunk törvénye miként rendelkezik az autó-forgalom biztonsága érdekében. Most hazamenet vegye meg az autó-törvényt, vigye haza, s a biztonságra vonatkozó szakaszokat tanulja meg, de betűről-betűre. Mához egy hétre ismét megjelenik ön előttem, és felmondja a paragrafusokat. Figyelmeztetem, hogy ha csak egy betűt is elhibáz, önnel szemben a legszigorúbb büntetést fogom alkalmazni, amelyet a törvény megenged.”
Felmerül az a kérdés, hogy miután az amerikai bírónak teljes szabadságát az ítélkezésben úgyszólván semmi egyéb nem korlátozza, mint a lelkiismerete, nem történik-e ezen a téren nagyon sok visszaélés? Az a tény, hogy a felebbezés ritkább, mint bárhol másutt, nem sokat jelent, mert a felebbezés nagyon sokszor ki van zárva. De nagy garanciája a bírói pártatlanságnak az igazságszolgáltatás abszolút nyilvánossága s a nyilvánosság ellenőrző szerepe. Az ítéletek bírálatánál nem az a fontos, hogy a bírálat a nyilvánosság előtt hangozzék el; az a bíró, akinek ítéletét a nyilvánosság előtt rosszalóan kritizálják, „a bíróság megvetése” (contempt of court) címén egyszerűen elrendelheti kritikusának a lecsukatását. De amit az amerikai polgár „magában” gondol a bíróról, annak a véleménynek van ereje, mert az a vélemény dönti el a legközelebbi választásnál a bírónak és pártjának sorsát. 1923 őszén Julius M. Mayer, a new-yorki District Court bírája, a bíróság megvetése miatt 60 napi elzárásra ítélte Craig new-yorki főszámvevőt. (A főszámvevő a városi adminisztrációban olyan állást tölt be, mint Magyarországon az állami adminisztrációban az állami számvevőszék elnöke) Craignek az volt a bűne, hogy a bírónak egyik határozatáról a nyilvánosság előtt azt mondotta, hogy az „szörnyű dolog”. Az egyik közúti vasúthoz vagyonkezelőt kellett a bírónak kirendelni, s vagyonkezelőnek azt az ügyvédet nevezte ki a bíró, akivel neki (a bírónak) közös irodája volt, mielőtt Mayert bírónak választották. Miután a bírónak szerepe nem volt rokonszenves és miután Craig igen előkelő, a polgármesterével egyenlőrangú állást tölt be, a hatvannapi elzárást mindenki túlságosan szigorú intézkedésnek tartotta Pensylvania állam kormányzója, Pinchot, erre a New-York American-ban nyílt levelet intézett Mayer bíróhoz, s megismételte Oraig kritikáját. „Nem tudom – írta – hogy az a rendelkezés, melyet Craig megbírált, valóban szörnyű dolog volt-e, mert nem ismerem az eset körülményeit. De azt tudom, hogy az ítélet, melyet Craig ellen hozott, nagyon szörnyű dolog, és most tessék engem is lecsukatni a bíróság megvetése miatt. De ön azt nem fogja megtenni, két okból. Először azért, mert az olyan ember, aki oly brutálisan visszaél a hatalmával, mint ön, ritkán bír elég bátorsággal ahhoz, hogy a meggyőződése vagy álláspontja mellett kitartson, — másodszor pedig azért, mert ön bizonyára tudja, hogy ha ez ország alapvető törvényeinek szellemét még egyszer ily vakmerően megsértené, ezt a cselekedetét a nép nem jó szemmel nézné.” A bíró ettől kezdve hallgatott, Craig a büntetés kitöltésére kitűzött határidő előtt kegyelmet kapott s elképzelhetetlen, hogy I. M. Mayert bírói vagy bármilyen állásra, New-York államban még egyszer jelöljék. Ha semmi más nem is: a közvélemény ellenőrzi a bíráknak minden tettét és minden szavát. Bűnügyekben a tettenért bűnöst természetesen letartóztatják és fogva tartják. Mindenki más ellen elfogatási parancsot kell a bírónak kiállítani, ha valakit le akarnak tartóztatni, s az elfogatási parancsot a terheltnek kézbesíteni kell. Az elfogatási parancsot nemcsak az ügyész, de magánfél is kérheti. Ha magánfél akar ily parancsot kérni, közjegyző előtt, eskü alatt iratot állít ki („affidavit”) melyben vádját előadja Az elfogatás ezután a fél dolga, neki kell a vádlott tartózkodási helyét kinyomozni s a rendőrt, detektívet, esetleg magándetektívet odavinni. Ha meg van az elfogatási parancs (warrant), a magándetektívnek is van letartóztatási joga. Az elfogott egyén természetesen igyekszik minél hamarabb szabadulni, s erre az igazán főbenjáró eseteket kivéve, van is módja, csak óvadékot (bail) kell letennie. Vannak vállalatok és bankok, melyek hivatásszerűen foglalkoznak bűntényi óvadék nyújtásával és ha a félnek lakása van, 4-10% jutalékért vállalják, a „bailt.” Súlyosabb büntető ügyekben már a vád alá helyezést is esküdtszék mondja ki. A bűnügyi főtárgyaláson az esküdtszék összeállítása néha egy hétig is eltart, mert a visszavetési jog nincs korlátozva. Az ügyész és az ügyvéd a legszélesebb felkészültséggel megy bele a pörbe, s mindegyikük elsősorban az esküdteket akarja megnyerni. A ténykérdéseik formulázása rendkívül nagy gonddal történik, s egyhangú határozatot kell hoznia az esküdtszéknek. Ha ez egyáltalán nem lehetséges, még napok után sem, akkor új tárgyalást tartanak, újabb esküdtszék előtt. A marasztaló verdikt után a bíró sohasem ítél azonnal, hanem rendesen 8 napi határidőt tűz ki az ítélet kihirdetésére s ennek megtörténte után megkezdődik az ítélet végrehajtása: ha egyes esetekben lehet is semmiségi okokkal élni, ez már csak „birtokon kívül” lehetséges. Az ítélet mértéke rendesen két határ között van, pl. „5—10 év”, vagy „10—20 év”, — a vádlott viselkedése szerint. Néha mellék-büntetést is szabnak ki, pl. elítélnek valakit „életfogytiglan és húsz évre”; t. i. a főbüntetésre kiterjedhet esetleg egy amnesztia, de a mellék-büntetésre nem. A többszörös bűncselekményre egyenkint mérik ki a büntetést, s így lehet valakit 47 évre, 99 évre, vagy 135 évre elítélni. Így pl. a pennsylvaniai Greensburgban William E. Wigley ügyvédet 264 rendbeli csalás, sikkasztás és okirathamisítás miatt 384 évi fegyházra ítélték, 1924. szept. 16-án.

      A letartóztatási intézetnek (penitentiary) csak egy neme van, amely lényegében a mi fegyházunkhoz hasonlít: minden szabadságvesztés magánzárkával és kényszermunkával jár; ha valamelyikben nagyobb a fegyelem, ez csak attól van, hogy a tisztviselők vagy őrök magánszorgalomból szigorúbbak. Szigorúságáról híres Virginia államban az atlantai szövetségi fegyház, melybe minden államból szállítanak legalább tíz évre elítélt fegyenceket. Világhírű New-York állam egyik letartóztatási intézete, a Sing-Sing (mely tolvajnyelven való megjelölése a fegyház melletti városkának, Ossiningnek). A fegyházak egészen modernek s a rabokkal, hacsak nem renitensek, szépen bánnak, még azt is megengedik nekik, hogy közös konyha-szövetkezetet létesítsenek és maguk főzzenek. Iskola, pap, mozi és színház, orvos, fogorvos a fegyencek rendelkezésére áll. A fegyházban töltött időt „szolgálatnak” nevezik hivatalosan, (az ítélet szerint: „to serve 10—20 years in the penitentiary …”) Az amnesztia igen nagy ritkaság, rendesen csak politikai bűnösöknek jár ki tisztára csak politikai természetű, nem erőszakos bűncselekmények után. A kegyelmezés joga az állam kormányzóját illeti meg. Halálraítéltek csak igen kivételesen kapnak kegyelmet, bár a kormányzó joga e téren korlátlan. A büntetés legalább felének kitöltése után a „kegyelmi tanács” intézkedik a feltételes szabadonbocsájtás ügyében. A feltételesen szabadonbocsájtott elítélt rendkívül szigorú felügyelet alá kerül.

     Amerikai különlegesség: a rabok szabadságolása. Megtörténik, hogy az elítéltet hazaengedik beteg édesanyjának meglátogatására 1922-ben nagy feltűnést keltett, hogy Debs szocialista vezér, aki tíz évre volt elítélve és Atlantában töltötte a büntetését, egy szép napon Washingtonba érkezett. A fegyház igazgatója ugyanis három napi szabadságot adott neki, hogy egy ügyet az igazságügyminiszterrel személyesen megbeszélhessen. A három nap elteltével Debs természetesen újra jelentkezett a fegyházban és folytatta büntetésének kitöltését.

     Kihágási ügyekben a municipal court bírája ítél; ez nagyjában megfelel a mi rendőrbíróságunknak, — a bíró azonban nem rendőrtisztviselő, hanem éppen olyan bíró, mint a többi. Miután az idekerülő ügyek nem valami veszedelmesek, a bíró rendszerint pillanatnyi ötlete szerint ítél. Pl. kihágási ügyben egy Pappadochopoulos nevű görögöt arra ítélt a bíró, hogy „egymásután háromszor mondja ki a nevét”. Van rá eset, hogy a 20—25 éves vádlottat arra ítélik, hogy „a mamájával három hónapon át minden vasárnap menjen a templomba”. A részeges férj, aki nem ad pénzt gyermekeinek eltartására, kaphat olyan ítéletet, hogy a templomban az összes hívek jelenlétében az oltár előtt esküdjék meg, hogy három hónapig nem iszik szeszes italt”, — s ha esküjét megszegi, két évre fegyházba megy. New-Yorkban igen jótékony hatású az „éjjeli bíróság”; a municipal court egy bírája egész éjjel szolgálatban van, és stante pede ítéletet mond az eléje kerülő kihágási ügyekben. Aki este tizenegy órakor a moziban valami illetlen dolgot súg a szomszédnője fülébe, jogerős bírói ítélet alapján még éjfél előtt a magánzárkájába kerülhet. Miután ez benne van a köztudatban, az éjjeli bíróság intézménye rendkívül jó hatással van a nagy városok erkölcseire.

     Elég gyakori a feltételes elítélés is, de soha nem alkalmazzák oly esetben, mikor a vádlott viselkedése vagy tette a közerkölcsiséget sértette. A feltételesen elítéltet kiutalják valamelyik „probation officer”-nek, aki további viselkedését igen alaposan ellenőrzi.

     A polgári perek talán már ki is mennének a divatól Amerikában, ha idegenek nem volnának. A pereskedő feleknek csak igen kis percentje született Amerikában. A pereskedést rendkívül megnehezíti a rendszer, mely nehézkes és költséges. Polgári perekben a kereset, ha annak jogi vita az alapja, nyomtatásban adandó be s a beadványban a legrészletesebben el kell mondani, az ügy keletkezését és egész fejlődését s mellékelni kell a bizonyítékul szolgáló iratokat. Ötszáz dollárnál kevesebb költséggel nem lehet pert indítani, s fellebbezés esetén ez az összeg hatalmasan növekszik. A három fórum: district court, state supreme court és federal supreme court. A kerületi bíróság egyes bíróság. Bizonyos perek egyenesen a supreme courtnál indítandók meg, egyes bíró előtt, s fellebbezés esetén kerülnek ugyanazon bíróság ötös tanácsa elé. A washingtoni supreme court elé már csak az igazán nagy perek kerülnek. Az ítélet alapja, minden polgári bíróság előtt, lehetőleg a „precedens”. (Ezek többnyire nem is „jogperek” hanem „méltányossági perek.”) A felek ügyvédei kötelesek a legalaposabban megmagyarázni az egész ügyet a bíró számára; a szakértők és tanuk egész serege felvonul a bíró elé, — minden szót feljegyez két gyorsíró, s a beadványok és gyorsírói jegyzetek alapján a bíró ellenőrizheti, hogy a szóbeli tárgyaláson jól értette-e meg az üggyel kapcsolatos tény- és jogkérdéseket? Amikor már minden tisztázva van, a felek ügyvédei előterjesztik a precedenseket, melyek azt tüntetik fel, hogy a korábbi azonos esetekben hogyan ítéltek a bíróságok? A bíró munkája lényegében nem más, mint annak megállapítása, hogy a meghallgatott ügy valóban ugyanolyan-e, mint az az ügy, melyet precedens gyanánt előtártak az ügyvédeik? A precedensnek nem csupán az ítélete adandó a bíró kezébe, hanem az ítélet anteaktái is, mert enélkül nem lehetne az azonosságot megállapítani. (Ezért kell a keresetet kinyomatni.) Ezek szerint az a jó ügyvéd, aki jól ismeri a precedenseket, vagy legalább fel tudja azokat kutatni.

      Egy amerikai komoly ügyvéd irodája: egy óriási könyvtár, melyben a könyvek kilenctizedrésze kinyomatott periratokból áll, — vagy száz évre visszamenőleg, az Egyesült Államok minden részéből összegyűjtve. S ez a körülmény magyarázza meg, hogy a legtöbb ügyvédi iroda társas cég tulajdona. Smith Jeremiás, Magyarország pénzügyi ellenőre szintén ügyvéd, neki a bostoni irodájában tizenkilenc társa van. Minden, amit az iroda keres, közös tulajdona a cégtársaknak, de a jövedelem felosztásának kulcsát a társasági szerződés szabja meg. A cégtársak mindenike specialista a jog valamely területén és másfajta jogi kérdésekkel nem foglalkozik. Továbbá minden nagy irodában van egy-két olyan tisztviselő, aki a könyvtár kezeléséhez s a precedensek gyors összekereséséhez nagyszerűen ért.

     Az ügyvédek a bírói állást nem tekintik élethivatásnak, hanem inkább eszköznek arra, hogy hírnévre tegyenek szert. Egyes államok igyekszenek az ügyvédeket a bírói állásokban lekötni; pl. New Yorkban a városi bíróság (City court) tagjait tíz évre választja s évi 14.500 dollár fizetést adnak nekik; a szolgálati idő letelte után a bírák mégis visszamennek a rájuk nézve jövedelmezőbb ügyvédi praxisba. Az ismeretlen nevű ügyvéd azonban ennek a összegnek az ötödrészét sem keresi meg. Annak az ügyvédnek tehát, aki érvényesülni akar anélkül, hogy személyes összeköttetései volnának nagy kereskedő cégekkel, rá kell vetnie magát a politikára, s bírói vagy ügyészi állásra kell vadásznia, hogy ismertté tegye a nevét.

      Minél jobban szabályozva van egy országnak az igazságszolgáltatása, annál könnyebb a bírónak és ügyvédnek a munkája s annál kevesebb tér nyílik a tehetség érvényesítésére. Az amerikai igazságszolgáltatási rendszer ezek szerint a lehető legtágabb teret nyújtja az ügyvéd és a bíró szellemi képességeinek érvényesítésére. Az Egyesült Államok (kongresszusa és negyvennyolc államnak negyvennyolc parlamentje évenkint átlag tizenkétezer új törvényt alkot s a felső bíróságok döntvényeinek száma évenkint tizenkét—tizenháromezer; a döntvények szövegének és rövid indokolásának egyöntetű nyomásban készített kiadása 1923-ban 175.000 oldalra terjedt, -- s ez csupán egy évnek a termése volt. Ha a döntvények terjedelme évenkint 175.000 oldal, s a törvényeké legalább ugyanennyi, akkor valóban bőséges tér van az ügyvéd leleményességének, tudásának és logikai erejének érvényesítésére. Talán ez magyarázza meg, hogy az amerikai jogász világ ragaszkodik az igazságszolgáltatás mai rendszeréhez. „Nem az a baj, hogy sok a törvény, mondotta Hughes államtitkár az American Law Institute 1924. évi közgyűlésén, hanem az, hogy a törvényhozások rossz törvényeket csinálnak. A bíróságok sokszor egészén hiába erőlködnek, hogy felismerjék a törvényhozás intencióját, mert hiszen a törvényhozásnak a törvény megalkotásánál sokszor nem is volt határozott intenciója.” Hughestól, ki azóta visszatért az ügyvédi pályára, hallottuk azt a találó megjegyzést is, hogy Amerikában a per lefolyása sokszor nem is igazságszolgáltatás, hanem jogi sakk-játék (legal chessplay),
A gyenge játékosok sorából mindenesetre könnyen kiemelkedhetnek a matadorok.

Kép találati helye: itt

/Dr. Szabó László: Az igazi Amerika, 70 - 82. oldal, szöveg a http://mtdaportal.extra.hu/books/tapay_szabo_laszlo_az_igazi_amerika.pdf
segítségével/