Az igazi Amerika - 21

A ZSIDÓK

     Amerikában is van antiszemitizmus, de „zsidókérdés” nincsen. A helyzet megismeréséhez tudni kell a történeti előzményeket.

     A mai Egyesült Államok területén 1652-ben jelentkeztek először a zsidók. Brazíliából jöttek, ahova Spanyolországból kerültek. A mai New Yorkot, ahol Észak Amerikában legelőször mutatkoztak, akkoriban a hollandok tartották kezükben és Nieuw Amsterdamnak hívták. A város féllábú kormányzója, Pieter Stuyvesant el akarta őket kergetni, de a hollandi kormány pártjukat fogta és megengedte nekik a letelepedést. Pár évtized múlva már Portugáliából, Hollandiából, Németországból, sőt Lengyelországból is érkeztek zsidó bevándorlók New Yorkba és környékére. Polgári jogaikat elég lassan vívták ki, Marylandban 1825-ig nem volt hivatalviselési joguk. Kezdetben nem valami nagy patrióták lehettek, nyilván azért, mert a XVIII. század közepén sok üldözésben volt részük. Washington seregében összesen csak ötven zsidó harcolt az angolok ellen, míg a világháborúban már háromszázezer amerikai zsidó vett részt. New Yorkból inkább délfelé húzódtak a zsidók; a déli államokban az első nagy cukorültetvényeket ők létesítették. Közülök sokan elangolosodtak és kikeresztelkedtek. A déli államok dúsgazdag családainak jórésze zsidó eredetű. 1882-ben megkezdődött az orosz és a galiciai zsidók bevándorlása, óriási méretekben, évenként százezerszámra. És azóta van Amerikában antiszemitizmus.

     Az orosz és lengyel zsidók ellepték New Yorkot, ahol a számuk ma a másfél milliót meghaladja. Egy félmillió helyezkedett el a környéken, mintegy hárommillió pedig nyugatra ment, egészen Chicagoig.

     Az orosz zsidók civilizálatlansága azzal, hogy egy tömegben maradtak New Yorkban, nagyon kirívóvá vált még Amerikában is, ahol nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy a bevándorlóktól valami magas műveltséget követeljenek. Magukkal hozták természetesen azt a szívósságot, mely még Oroszországban is fenntartotta őket s az üzleti életnek azon a keskeny területén, amelyen érvényesülni akartak, legyőzhetetlen konkurrenciát csináltak az amerikaiaknak. Nem volt meg bennük az amerikai kereszténynek nagyfokú álszenteskedése s aki közülök erkölcstelen volt, az nem titkolta erkölcstelenségét, halvány sejtelmük sem volt arról, hogy a „gentleman” vajon mi lehet — egész brutálisan keresni akartak s mivel uzsoratörvény, munkásvédelem és egyéb efféle dolog Amerikában még nem volt, roppant gyakorlattal kihasználták a maguk javára a helyzetet. Lépten-nyomon beleütköztek abba az etikába, melyet bensejében New York keresztény társadalma sem nagyon respektál ugyan, de legalább külsőleg úgy tesz, mintha tiszteletben tartaná. Ehhez járul még az is, hogy az orosz zsidó, aki a legnagyobb elnyomatás országából minden átmenet nélkül a legnagyobb szabadság országába lépett át, sokszor nem bír különbséget tenni a „szabad” és „nem szabad” közt — még kevésbbé az „illik” és „nem-illik” között.

     Az amerikai antiszemitizmus abban nyilatkozik meg, hogy nagyon sokan vannak, akik a zsidósággal semminemű érintkezést nem akarnak: nem barátkoznak velük, házukba zsidó lakót nem fogadnak be, zsidó alkalmazottat nem tartanak és zsidóval üzletet nem kötnek. Szóval: az amerikai antiszemitizmus egészen passzív természetű. Súrlódások ebből annál kevésbé származhatnak, mert ha antiszemitizmus nem volna is, a helyzet akkor is ugyanaz volna. A bevándorolt orosz zsidó az angol nyelvből rendesen csak annyit tanul meg, amennyi az üzleteinek lebonyolításához szükséges — yiddish lapokat olvas, yiddish színházba jár s az egészen más kultúrájú, igazi amerikaival való társas érintkezésre, sőt nagyjában még az üzletkötésre is képtelen. A bevándorló mohón igyekszik pénzt szerezni, tehát olcsó, sőt igen olcsó lakást akar s a ruházkodást kivéve, egyelőre semmiben sem alkalmazkodik az amerikai szokásokhoz. Egy tömegbe összeverődve és összezsúfolva, egymás közt élnek s egymás közt bonyolítják le az üzleteiket is. Hogy az amerikai antiszemitizmus nem a fajnak szól (és még kevésbbé a vallásnak), az abból nyilvánvaló, hogy azokkal az orosz zsidókkal, akik aklimatizálódtak s az amerikai kultúrát magukba szívták, mindenki kivételt tesz. Viszont az is igaz, hogy az amerikai zsidóság, amint az amerikai műveltség fokára emelkedik, hátat fordít nemcsak a gettónak, hanem az egész zsidóságnak: egy kis részük megkeresztelkedik, a nagyobb részük pedig vallási dolgokban indifferenssé és végül felekezetnélkülivé válik. A fajnak legjava, legértékesebb része magasabb erkölcsi álláspontra helyezkedve „csak azért sem” hagyja el őseinek hitét, ha a kultúra magasabb fokára jut és a társadalomban pozíciót vív is ki magának — de ezek már csak formailag zsidók, a valóságban elszakította őket a zsidóságtól Amerika kultúrája. A zsidó társadalom műveltebb részének Amerikában már csak igen laza kapcsolata van a zsidósággal, s minél műveletlenebbek maradnak a zsidók, annál tovább él bennük a faji öntudat.

     Az antiszemitizmus európai formái csak elvétve mutatkoznak Amerikában. 1923-ban a syracusei egyetemen volt egy kis mozgalom, melynek az volt a célja, hogy a zsidó fiúk menjenek el az egyetemről, de a mozgalom lezajlott anélkül, hogy bárkit bántalmaztak volna s az összes zsidó fiúk megmaradhattak az egyetemen. A zsidó fiúk ellen az volt a kifogás, hogy nem alkalmazkodnak az amerikai kultúrához, „nem vesznek részt a sportokban, ritkán fürdenek, limburgi sajtot esznek a tanteremben, hagymás étkekkel táplálkoznak, művelt társaságba nem bocsájthatók be”. Az egyetemi hatóság leintette az ifjúság mozgalmát — viszont felszólította a zsidó hallgatóságot, hogy „amennyiben ez vallási érzelmeikkel nem ellenkezik, alkalmazkodjanak az amerikai társadalmi szabályokhoz”. Ez az alkalmazkodás persze máról-holnapra nem történhetik meg, s az apró súrlódások nem egyhamar szűnnek meg, de egyéb következményük nincsen, mint hogy a keresztény és zsidó ifjak között az érintkezés egészen hűvös. Ez igen érthető oly országban, ahol a fehérbőrű egyetemi hallgató nemcsak a feketebőrű, hanem a sárgabőrű diáktársával sem hajlandó semminemű társadalmi érintkezésbe bocsájtkozni.

     Miután az amerikai zsidóságnak annál jobban el kell szakadni a fajától s annak hagyományaitól és szokásaitól, minél magasabbra emelkedik a társadalmi ranglétrán — érthető, ha az amerikai zsidóság nem tolong az értelmiségi pályákra. Az intelligensebb zsidó családok gyermekeikkel még elvégeztetik a középiskolát, de egyetemre már csak igen kivételesen küldik őket. Az értelmiségi pályák közül csak kettő vonzza őket: a színművészet és az újságírás. A színházi vállalkozásnak több, mint kilenctized része zsidó kézben van, s a színészek és színésznők nagy többsége zsidó.

A yiddish nyelvű színházak felette állnak az amerikai színészetnek s a yiddish színész és színésznő, amint jól megtanul angolul, fölényes diadalt arat az amerikai színésszel szemben. A sajtóban, mint mindenütt a világon, úgy az amerikai nagy városokban is a zsidók dominálnak; csak a vidéki lapokat írják keresztények. De a zsidó újságíró már sohasem megy a templomba s New Yorkot és Chicagót kivéve, ahol politikailag is igen befolyásos a zsidóság, a legtöbb zsidó újságíró le is tagadja, hogy neki valaha köze volt a zsidósághoz. Feltűnő jelenség, hogy míg New York városában minden negyedik ember a zsidó vallás kötelékében van és minden harmadik embernek van vagy volt valami köze a zsidósághoz, a newyorki ügyvédeknek a tizedrésze sem zsidó. Aránytalanul csekély a zsidók száma a banktisztviselők között; a legnagyobb bankokban azonban, a legfontosabb állásokat rendesen zsidókkal töltik be. A magánbankár túlnyomó többsége keresztény. Az amerikai hiteléletben a zsidóság általában nem annyira mint hitelező, hanem inkább, mint adós szerepel: sok hitelre van szüksége ügyleteinek a lebonyolításához. Hogy a bankárság nem vonzza őket, abban része van az amerikai banktörvényeknek is, amelyek egyszerű, rideg, adminisztratív hivatalnok szerepére kárhoztatják az amerikai bankárokat. Üzleti tehetség az amerikai bank munkájának lebonyolításához nem szükséges.

     Érdekes volna tanulmányozni azt a kérdést, hogy az amerikai zsidók között miért olyan feltűnően sok az iparos? A zsidó elsősorban kereskedő nép már évezredek óta. Az egész Amerika ruházati ipara csaknem kizárólag zsidók kezében van; nemcsak a munkáltatók zsidók, hanem a munkások is. Az ötvösség és ékszeripar munkásainak többsége szintén zsidó s a szűcsök között is alig találhatunk keresztényt. Tudjuk, hogy a spanyol és portugál zsidók között négy-ötszáz évvel ezelőtt nagyon sok volt az ötvös, de Amerika mai ötvöseinek nagy része orosz-, illetve lengyelországi származású zsidó, akinek ősei minden egyébbel foglalkoztak, csak ötvösséggel nem; atavizmusról itt szó sem lehet; talán az anyag drágasága, mely a munkást nagy figyelemre és sok számolásra készteti, okozza azt, hogy ezt az iparágat a zsidók vették kezükbe Amerikában. A szűcsipari munkások zsidó többsége érthető, mert a prémkereskedés egészen az orosz zsidók kezében van s a prémkereskedés és a szűcsmesterség· igen sok üzletembernek közös foglalkozása.

     Amerikának hivatalos adatok szerint harminckilenc nemzetisége van s ezek között legjobban szervezhető a zsidóság. Ez magyarázza meg, hogy a zsidóságnak pl. New Yorkban sokkal nagyobb a politikai hatalma, mint amennyi számarányánál fogva megilletné. Ennek természetesen következményei is vannak: a választásokon az győz, akihez a zsidók csatlakoznak. És antiszemitizmus ide, antiszemitizmus oda – a nagy és helyi politikában a newyorki zsidók ez idő szerint a katolikusokkal vannak nagyon szoros barátságban s a protestánsok rovására ők osztozkodnak az összes állásokon. A zsidók száma ugyan nagyobb, mint a katolikusoké, de a polgármesterséget átengedik a katolikusoknak, viszont a bírói állásokon, a kihágási bírótól kezdve a legfőbb törvényszék tagjaiig, szépen megosztozkodnak. Tizenegy hónapon át kerülik egymással a „társadalmi” érintkezést, de októberben, a választási harcok idején egymás nyakába borulnak.

/Dr. Szabó László: Az igazi Amerika, 258 - 263. oldal, szöveg a http://mtdaportal.extra.hu/books/tapay_szabo_laszlo_az_igazi_amerika.pdf 

segítségével/