Milyen sok szent titkunk van!
Nagyon fáradt vagyok, de talán annyira futja erőm, hogy leírjam, amikor hozzám eljöttél egy alkalommal, elővettem neked egy bekeretezett verset. Féltve őrzött titkomat, amelyről addig csak férjem tudott. Nagyapám írta nekem, születésemkor.
Ez a vers nagyon kedves lelkemnek. Szívemhez nőtt szentség. Kevesen érthették volna, miért lett fontos nekem, ezért nem is törekedtem senkinek beszélni róla.
Boglárka!
Kőrös partján állok
Boglárka reád várok
Ugye nem hiába várlak
Ölelő karomba zárlak
Élted első tavaszán
Illatozzál szép virágszál
Szeressed a tavasz virágait
Hóvirág Jácint Gyöngyvirág
És boldog lesz az életed.
Gyermekkoromban kíváncsian olvasgattam újra és újra, hogy elkapjam mondanivalóját. Közben csodálkoztam, ki és vajon miért tartotta fontosnak, hogy írjon nekem egy verset, ráadásul születésem alkalmából?
Valami mély mondanivalót sejtettem mögötte, amelyet nem sikerült még megértenem. Különösen az Illatozzál szép virágszál Szeressed a tavasz virágait - sorokban éreztem egy nekem szóló isteni parancsot.
Egészen húsz éves koromig értetlenül álltam a vers előtt, amikor is találkoztam a későbbi férjemmel. Megismerkedésünk elején, sokszor kikísért az állomásra. Egy alkalommal, fontos dolgot akart megosztani velem. Kerestünk Kőbánya-Kispesten egy üres padot és leültünk. Elővett egy fényképet. Négy fehér kicsiny virágszál volt rajta, olyan, mint amit minden parkban láthatsz. Lassan megfordítottam. Hátuljára Istenhez szóló imáját írta fel.
És ekkor hirtelen, ahogy olvastam, az idő megállt, kitágult és lassan eltűnt bennem. A nagyapám verse egy másik férfi imájában életre kelt, magába szippantott, és ezernyi virág ölelésében találtam magamra.
Záporozni kezdtek könnyeim. Jövendőbelim mellett, Kőbánya-Kispest egyik koszos vasúti padján ülve, látszólag minden ok nélkül zokogtam. Nem, nem az örömtől, hanem a meghatódottságtól. Úgy éreztem, mintha szívem nem volna más, mint egy drága, Istennek szánt, szent találkozó hely, hogy Isten kezében lévő szálak összeérjenek benne. Ó, ki vagyok én, hogy ilyen megtiszteltetés érhet?
Jövendőbelim megijedt, zavarba jött és kérdezgetett, csak nem rosszat tett? Hirtelenjében hogyan is tudtam volna elmondani neki, hogy hosszú idő után most értettem meg valamit, valami mély prófétai üzenetet, és hogy ezekben a szent pillanatokban mélységeiben átélhettem, hogy milyen szerencsés lány vagyok a világegyetemben?
Csodáltam Istent, hogy életem első szerelme, szívemnek ily kedves imával és képpel lephetett meg, amely rárímel nagyapám születésemre írt versére, megválaszolja és betölti az addig még megválaszolatlan kérdéseimet!
A kis kép
De még hiányzott valami. Még egy kis virág.
Ki értette meg lelkemet TestVérem? Azt a szentséget, amelyre vigyázott Isten szívemben. Vágyódott Lelkem, hogy megértsék.
Még egy vers hiányzott életemben. Tudtam és éreztem eljön még majd az idő, amikor kapni fogok valakitől egy ilyen kedves kis verset, imát, vagy levelet, az utolsó darabot, amely teljessé teszi az Istentől kapott képet.
Erre újabb tizenhárom évet vártam.
Aztán egy nap, jöttél. Egy szép borítékkal. Mennyi finomság, Istentől. Biztos mérföldkövek, amelyekre állok, de más nem is látja, milyen sziklán is állhat az én lábam. Elrejtve, szívembe írja. Versek, képek, és egy kis jel. Egy kis virág. Még a nevem is ezt adja.
Csak ennyi voltam, sziklák közé rejtve, virágoztam Isten dicsőségére.
A te "verseddel" a kép összeállt. Három ember tett bizonyságot rólam, nekem. Három vers, három jel, szívembe írva. Időknek hálóját törte át, üzenetük Istentől jött, nekem szólt, hogy higgyek: Isten nagyon szeret engem.
Mit is tehettem? Hiszen most már ennyi bizonyság után térden állva elfogadtam, ezt a szép meghívást, amelyet Istentől kaptam. Lelkembe írta dallamát. Ha tennék is ellene, még sem tudok, minden sejtem kiáltaná. S ha sziklák nyomnak, előretörök. A Fény felé megyek. Élek én, hogy hirdessem Isten dicsőségét. Ezért vagyok.
Ez az én bizonyságom mindenkinek:
Nagyon szeret az Isten!
Mert Ő a Szeretet!
bogi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése