Kedves testvéreim, a végső időben nem érhetjük be azzal, hogy ismerjük az igazságot. Sajnos, azt kell mondanunk, hogy számos hívő még az igazság (valóság) ismeretéig sem jutott el. Ez persze még nagyobb baj, de erről most nem kívánok beszélni. De még ha el is jutottunk az igazság (valóság) ismeretéhez, a végső időben ez nem elég! Elhangzik ugyanis a kérdés: kicsoda bölcs? Az Ószövetségben ezt a mondatot szívesebben olvasom inkább kérdésnek - a héber nyelv ezt minden további nélkül lehetővé teszi -, mert az ilyen kérdés mindig a végső időben hangzik el. De miért ez a kérdés? Mert a végső időkben nagyon megritkulnak a bölcsek és értelmesek, úgyhogy Isten Szelleme hangosan felteszi a kérdést Isten népének: "Kicsoda köztetek bölcs és okos?" Ez azt jelenti: kicsoda tartozik ahhoz a maradékhoz, amelyről a 107. zsoltár beszél? A maradék azt jelenti: kevés ember. Jakab korában a 12 törzsből való hívő zsidók képezték a maradékot. Ma is elhangzik ez a kérdés Isten népe közepette - ezen én az egész hitvalló keresztyénséget értem -: Hol vannak a bölcsek és az okosak?
Lássuk most Hóseás könyvének utolsó fejezetét, amely világosan ismerteti Isten terveit. Hóseás Isten népéről beszél, amely elfordult Istentől, és amely között már alig lelhető fel valami Isten alapelveiből. Tehát csak egy nagyon kisszámú maradékról van itt szó. Az utolsó versben mintegy összefoglalja az egész mondanivalóját a szomorú, a végső időkre mindig jellemző kérdés: "Kicsoda a bölcs, hogy értse ezeket?" Kicsoda az értelmes, hogy eszébe vegye ezeket? Bizony, igazak az Úr útjai, és az igazak járnak azokon, az istentelenek pedig elesnek rajtuk" (Hós 14,10). Isten bölcseket és értelmeseket keres. Azt hiszem, Jakab ezekre az igékre gondolt. Isten népe között ezreket csábítanak el a különböző jelek és csodák; főként a testi ember ismertetőjegyei lelhetők fel, és különösképpen a nyelv gonoszsága. A keresztyénség legnagyobb veszedelmét ma a nyelv bűnei jelentik. A nyelv bűnei oly sokakat elragadnak. A kérdés személyesen hozzánk szól: hol vannak a kivételek, hol van a maradék? Kicsoda bölcs és okos közöttetek?
Nem szükségszerűen azok, akiknek jó beszélőkészségük van, akik tanítók, hanem mindig azok, akik készek tanulni. Olykor Isten felhasználja tanításra is azt, aki tanult, de bölcsek és okosak elsősorban azok, akik taníttattak. Ez nem annyira a szavakban mutatkozik meg. Itt ezt olvassuk: "Mutassa meg a maga jó életével a cselekedeteit bölcsesség szelídségével" (13b). A bölcsesség nem annyira a szavakban látszik meg, hanem inkább a bölcsesség szelídségével véghezvitt cselekedetekben. A szelídséghez megtört önakaratra és Istentől való függésre, vagyis felülről való bölcsességre van szükségünk. Ehhez egy vonatkoztatási pont kell nekünk, mint ahogy minden fizikai rendszerben egy pontra van szükség, amelyre vonatkoztatva lehet szemlélni minden más dolgot. Az 1. fejezetben ez a vonatkoztatási pont az igazság napja. Ez az a középpont is, amelyhez minden más dolgot viszonyítunk. A 2. fejezetben ez a pont a dicsőség Ura, aki majd egyszer eljön az Ő országában és dicsőségesen uralkodik az Ő királyi törvénye alapján mindazok fölött, akik szeretik Istent és felebarátjukat. Ezek kapcsolatban állnak Vele, az 1. fejezetben a fénysugár, a világosság visszatükrözése által, a 2. fejezet szerint pedig a közöttük fennálló szeretetkapcsolat által. Hogy a végső időben bölcsek és okosak lehessünk, szükségünk van egy ilyen vonatkoztatási pontra, hogy megérthessük a saját helyzetünket és a világ helyzetét is a mai időkben. Itt, a 3. fejezetben is még mindig ugyanaz a személy ez a vonatkozási pont. Itt nem nevezi néven az Ige; de aki ismeri a Szentírást, az tudja, kiről van szó, ahogyan ezt mindjárt látni fogjuk a 15. versben.
"Ha pedig keserű irigység és civódás van a szívetekben, ne dicsekedjetek és ne hazudjatok az igazság (valóság) ellen" (14). Itt még csak a negatív oldalt látjuk. Jakab nem feltételezi előre, hogy irigység és civódás van bennünk, hanem azt akarja mondani: ha irigység és civódás van a szívünkben, akkor annak könnyen az lesz a következménye, hogy dicsekszünk, és hazudunk az igazság (valóság) ellen. Vigyáznunk kell tehát, hogy az előbbiek ne legyenek bennünk, mert az utóbbi szinte magától folyik az előbbiből. Ahol irigység és civódás üti fel a fejét hívő emberek között, ott nem várhatók el a maradék ismertetőjegyei. Bölcsesség és okosság ez? Nem, itt az ember maga dicsekszik és hazudik az igazság (valóság) ellen. Mind a Kolossé 3,9, mind az Efézus 4,25 szerint a hazugság a régi ember ismertetőjegye. Ez is a nyelv bűnei közé tartozik. Ne önmagunkra tekintsünk, nem önmagunkkal dicsekedjünk, és ne nézzünk egymásra irigyen, civódásra készen. Ha minden hívő ember a helyes vonatkoztatási pontra néz, és elsősorban nem önmagára vagy másokra tekint, akkor látni fogja az igazságot. Szilárd középpontra van szükségünk, amelyben nincs változás vagy változásnak árnyéka. Szívünk körülötte mozog. Hogy szilárdan állhassunk, s mintegy bolygóként határozottan haladhassunk a magunk pályáján, szilárd, rendíthetetlen középpontra van szükségünk. Ezt akkor találjuk meg, ha nem magunkra nézünk, nem is másokra, hanem fölfelé. Az igazi bölcsesség felülről jön.
"Ez nem az a bölcsesség, amely felülről jön, hanem földi, lelki és démoni. Mert ahol irigység és civakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van" (15-16). Íme, itt az Ige két rendszert állít szembe egymással. Mindkettőben beszélnek bölcsességről, csakhogy a két rendszer már említett három nézőpontja tökéletesen ellentétes egymással. Mert a három nézőpontot magától érthetően megfordíthatjuk, ha az új rendszerre gondolunk. Az alulról való bölcsesség földi, mindenestől a földhöz tartozik, ahhoz a bölcsességhez, amelyet az emberek itt a földön fölépítettek maguknak, és amely által végül is el fogják pusztítani saját világukat. A felülről való bölcsesség viszont mennyei, tehát az előbbinek szöges ellentéte. A mennyből ered, mert magának Istennek bölcsessége. Az Isten jobbján ülő dicsőség Urának a bölcsessége ez. Az alulról való bölcsesség a földi rendszerhez tartozik, ezért testi (pontos fordítás szerinti: lelki, pszichikus). A lélekhez tartoznak ugyanis az ember alantasabb ösztönei, amelyek őt a földhöz kötik. A felülről való bölcsesség viszont szellemi. A szellemünkhöz kapcsolódik, ellentétes a testtel. Ez még világosabban kiderül a harmadik pontból. Az alulról való bölcsesség démoni, míg a felülről való bölcsesség krisztusi, vagyis keresztyén a szó igazi értelmében. Isteni bölcsesség ez, az a bölcsesség, amelyet Krisztusban találunk meg. A szellemi igazság, amely felülről jön, és amelyet Isten munkál, összekapcsolódik a mi szellemünkkel. "Ez a szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt" (Róm 8,16). A bennünk levő lelki elemnek inkább az érzelmeinkkel van dolga, és így sokkal inkább jelent kapcsolópontot a démoni, sötét szellemi világgal. Nem látjuk-e ma, hogy azok az emberek, akiket lelkies, érzelmi beállítottság jellemez, sokkal nyíltabbak a démoni, okkult és ördögi támadásokkal szemben?
Itt valójában két rendszerről van szó, melyek alapvetően különböznek egymástól, mert mindenkor egészen más a vonatkoztatási pontjuk. Az egyik a földiekre, az alulról valókra irányul, és hátat fordított Istennek. A másik viszont a dicsőség Ura felé tájékozódik, aki odafent van, és a "felülről jövő bölcsesség egyszer betölti majd az egész világot, amikor az Úr Jézus - hiszen Ő ez a bölcsesség - lejön onnan felülről, hogy megalapítsa itt az új világot, és mindent tökéletesen megújítson egy új teremtéssé. Ő Isten hatalma és bölcsessége (1Kor 1,24). Benne van a bölcsességnek és az ismeretnek minden kincse elrejtve (Kol 2,3). Ő Isten bölcsessége (Péld 8). Ha a Példabeszédek 8-ban azt láttuk, hogy Istennek ez a bölcsessége mint kézműves (vagy kedvenc) az Atya előtt, az Isten Szelleme által ezen a földön embereket alkot, akkor a 9. fejezet viszont azt mutatja, hogyan építi fel ez a bölcsesség a maga házát, annak hét oszlopával. Az a határozott benyomásom, hogy amikor Jakab a 3,17-ben felsorolja a bölcsesség hét ismertetőjelét, akkor a Példabeszédek 9 hét oszlopára gondol. A hét oszlop a bölcsesség hét tulajdonsága, ahogyan azt tökéletesen megtaláljuk az Úr Jézusban. Az Ő szelleme által tevékenykedik, mint kézműves. Hiszen az Ő teremtményei vagyunk. Ő az, aki most formálja bennünk a bölcsességnek ezt a hét ismertetőjegyét. Ezért kell hozzá igazodnunk, Benne látnunk a vonatkoztatási pontunkat, ahogyan a Kolossé 2 is mondja, hogy Ő a Fő, amelyből az egész Test növekszik Isten szerint való növekedéssel. S minden Őreá nézve történik. Az emberi testnél az egyik tag messzebb van a fejtől, mint a másik,
de Krisztus Testénél a földön az a helyzet,
hogy mindegyik közvetlenül kapcsolódik a Főhöz.
Itt is látjuk - a levélben immár harmadszor -, hogy az Úr Jézus a középpont, akivel itt e földön minden egyes tagja közvetlenül személyes kapcsolatban van. Ezáltal minden egyes tag itt e földön Isten nevelő iskolájának növendéke, míg csak a bölcsességnek eme ismertetőjelei meg nem látszanak rajta.Szeretném ezt egy példával megvilágítani, amelyet a Dániel könyvében találunk. E könyv 11. és 12. fejezetei egyértelműen a végső időre vonatkoznak (11,35.40; 12,9). A végső idők ismertetőjegyei, hogy a pártütő nép között vannak értelmesek is. A nép nagy tömegeit az Antikrisztus önakarata jellemzi. A Dániel 11 leírja az Antikrisztust. Benne látjuk az alulról való bölcsességet.
A 11,36 azt mondja róla, hogy felfuvalkodik, és felmagasztalja magát minden isten felett. És akkor felmerül a kérdés: hol van hát a hívő maradék?
Kicsoda bölcs és értelmes köztetek? De azután azt olvassuk a 11,33-ban: "És a nép értelmesei sokakat oktatnak, de hullanak fegyver és tűz miatt, fogság és rablás miatt napokig."
Látjuk tehát, hogy a nép értelmesei tanítani fogják a népet. Tanítók, mivel tanultak, maga az igazság tanította őket. Ezeket az értelmeseket a végső időben Isten a maga iskolájában kísértések által próbálja meg, formálja és neveli. Senki sem lehet értelmes, ha nem ismerte meg azokat a kísértéseket, amelyekről a Jakab 1-ben olvastunk. Mi vajon Isten kezéből vesszük-e ezeket a kísértéseket, tudván, hogy Isten még az ördögöt is fel tudja használni eszközéül, hogy általa megpróbálja a maga iskolájában az övéit? Itt, a Dániel 11-ben Isten fegyverrel és tűzzel, fogsággal és rablással teszi próbára az értelmeseket. A 11,35 azután megmutatja Isten nevelésének az eredményét: "És elhullanak az értelmesek közül is, hogy megpróbáltassanak, megtisztíttassanak és megfehéríttessenek a vég idejéig". Az értelmesek előkészítése tehát arra szolgál, hogy a végső időben felmutassák a következő három ismertetőjegyet: megpróbáltak, megtisztultak és fehérek lesznek. Megpróbáltnak lenni annyit jelent, mint az ötvös tüzébe kerülni, hogy előjöjjön a színarany. Isten látja az aranyat, ahogyan Ábrahámban is látta. De megpróbálta Ábrahámot is, Jóbot is, hogy előjöjjön a tiszta arany, és mindenki számára nyilvánvaló legyen, hogy ezek a férfiak bölcsek és értelmesek. A végső időben az igazán bölcsek mindig tűzben próbáltatnak meg, megtisztulnak és fehérré lesznek.
W.J.O.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése