"Engedelmeskedjetek azért Istennek. Álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek" (7). Az ördög a másik rendszerhez tartozik. Irigységet és viszálykodást támaszt, és szövetségesre talál tulajdon szívünkben, hogy ezeket munkálhassa. Ezért ellene kell állnunk.
De ellene kell állnunk az ördögnek akkor is, ha nem a világ kellemetlen dolgaival jön, hanem a "kellemesekkel". Mert ezzel fennáll a veszély, hogy barátságot kötünk a világgal.
Ez az eset áll fenn, amikor a világ hízelkedve közelít, és megkísérel gazdaggá tenni, miként Ábrahámot is (1Móz 14,21-24). Az ördög nagyon jól tudja, hogy mivel vezethet félre bennünket. Egyeseket az élet gondjaival, nehézségeivel és szenvedéseivel kísért, másokat viszont a világ gazdagságával, kellemes dolgaival, barátságával. Milyen sokakat elnyelt már! Ezért legyünk éberek és józanok, mert a Sátán mint ordító oroszlán szerte jár, hogy elnyeljen bennünket. Ha ez nem sikerülne neki gyakran, akkor nyilván nem állna itt ez a figyelmeztetés. Mit tegyünk? Figyelmen kívül hagyjuk? Nem, ellene állunk a Szellem erejével, aki bennünk lakozik, és aki nagyobb kegyelmet ad. Ellenállunk a győzelem erejével, amelyet az Úr a kereszten vívott ki a számunkra. És akkor az ördög elfut tőlünk. Nem azért, mintha nem volna ereje, hiszen az ő ereje sokkal nagyobb, mint a mienk. Csakhogy mi az Úr erejével harcolunk, a Szellem erejével, és ezáltal végtelenül erősebbek vagyunk, mint ő; mert az Úr Jézus kivívta a győzelmet.
"Közeledjetek Istenhez, és Ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket, ti kétszívűek" (8) Minél jobban eltávolodunk életünkben gyakorlatilag Istentől, annál könnyebben az ellenség zsákmányaivá leszünk. Isten a megrontottal és az alázatos szívűvel lakozik (Ézs 57,15). Isten szívesen lakozik azoknál, akik megalázzák magukat. Ha megalázzuk magunkat, az ördögnek nincs kapcsolópontja bennünk, és közeledhetünk Istenhez.
De Istenhez csak tiszta kezeket emelhetünk fel, ezért itt ismét az egész néphez szól a levél. Így ma is érezze magát megszólítva Isten egész népe, hogy mindnyájan tisztítsák meg kezeiket, és így, tiszta és szent kezeket felemelve imádkozzanak Istenhez (1Tim 2,8), és hogy valódi függésben Őtőle erőt találjanak az igazi keresztyén bölcsességnek megfelelő életvitelhez e földön.
"Gyötrődjetek és gyászoljatok és sírjatok; a ti nevetésetek gyászra forduljon, és örömötök szomorúságra. Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket" (9-10). Jakab itt világosan szól általánosságban Isten népéhez, amely közül a legtöbben nem újonnan született emberek. Isten népéhez számítják magukat, keresztyéneknek tartják magukat, mert keresztyén gyülekezethez tartoznak és keresztyén szüleik vannak. S ha vannak az olvasók között is ilyenek, akkor jól teszik, ha gyötrődnek, gyászolnak és sírnak. Nem segít rajtatok, ha keresztyén szüleitek vannak, keresztyén gyülekezetbe jártok, ha egyszer Isten Szelleme nem végezte el bennetek az újonnan születés munkáját, ha az igazság Igéje nem oltatott a szívetekbe. Ahol nem ez a helyzet, komolyan szükséges megaláznotok magatokat. Ti is azok közé tartoztok, akik bűneik miatt még nem alázták meg magukat Isten előtt, vagy ahogyan itt tulajdonképpen olvasható: nyomorúságuk miatt?
Nekünk, hívőknek is szívünkre kell vennünk ezt a tanítást, és meg kell gondolnunk, hogy a végső időben csak úgy lehetünk bölcsek és okosak, ha mélységesen megalázzuk magunkat. Még sohasem volt ébredés Isten népének történetében, soha nem volt erő és bölcsesség anélkül, hogy Isten emberei meg ne alázták volna magukat Isten előtt, és mélyen meg ne hajoltak volna a maguk és atyáik bűne alatt. Ebben az alázatban és megalázkodásban formálhatta őket Isten nevelés által bölcsekké és okosokká.
"Ne szóljátok meg egymást, testvérek. Aki megszólja testvérét, és aki kárhoztatja testvérét, az a törvény ellen szól, és a törvényt kárhoztatja. Ha pedig a törvényt kárhoztatod, nem megtartója, hanem bírája vagy a törvénynek. Egy a törvényhozó, aki hatalmas megtartani és elveszíteni; kicsoda vagy te, hogy kárhoztatod a másikat?" (11-12). Ha vannak köztünk bölcsek és értelmesek, akik hűek ebben a végső időben, akkor az ellenség különböző módokon igyekszik ártani nékünk, de kiváltképpen azzal, hogy törekszik a hívők közti kapcsolat megrontására. Ezért nem szabad megszólnunk egymást. De felmerül a kérdés: ha a testvérben levő gonoszságot megítéljük, azzal megszóljuk-e egymást? Nem, semmiképpen. A végső időben is nevén kell neveznünk egymásban a gonoszt, de elsősorban önmagunkban. Éppen a végső időben nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy eltűrjük a gonoszt másokban vagy önmagunkban. Az Ige nem is kívánja ezt tőlünk. Sőt, ellenkezőleg, el kell különítenünk magunkat a gonosztól. Ezekben a versekben azonban nem a testvérben levő gonoszról van szó, hanem magáról a testvérről. Milyen nehéz ez a megkülönböztetés sokszor a gyakorlati életben.
Meg kell ítélnünk a gonoszt a testvérben. De hogyan tesszük ezt? Olyan szeretettel, amely ugyan világosan elítéli a gonoszt, de magát a személyt közben megnyeri? Ha meg is ítéljük a testvérben a gonoszt, sohasem szabad megítélnünk az ő bensejét, indítóokait (vö. 1Kor 4,5), vagy bölcsebbek vagyunk Istennél? Mert ha valakinek belső indítékai fölött mondunk ítéletet, a törvény fölött mondunk ítéletet, mert ezt még a törvény sem teszi. Az Ószövetségben a gonosz megítélésénél csak igen ritkán esik szó az ember bensejéről. Ellenkezőleg a törvény azért van, hogy a testvért megvédje. Az 5Mózesben újra meg újra olvashatjuk, hogy a törvény irgalmasság gyakorlására szólít fel a másikkal szemben. A törvény előírásaiban olvashatjuk, hogy Isten miként szerette és védelmezte népét. Ha én megítélem a testvérem indítékait, akkor jobb vagyok-e, mint a törvény? És ha - miként olykor megtörténik - ítéletet mondok még a testvér örök üdvössége fölött is, ha annak valamilyen gonoszsága valóban nyilvánvalóvá lesz, ezzel szembekerülök a törvénnyel. A törvény nem ítél elhamarkodottan, hanem átengedi az ítéletet Istennek és az Ő irgalmasságának, hogy ezáltal a másik bűnbánatra jusson. A gonoszt nevezzük gonosznak, ahogyan azt Isten Igéje is teszi, de meg kell tanulnunk a bűnös személyt Isten irgalmával szeretni. Erre Pál is figyelmeztet bennünket, még ha nem is beszél úgy a törvényről, ahogyan azt Jakab a rá jellemző módon teszi. Pál ezt írja az 1Tesszalonika 4,8-ban: "Aki azért megveti ezeket, nem embert vet meg, hanem Istent, aki a Szent Szellemét is közölte velünk". Ha beszélünk valamely testvérünkről, és megítéljük őt, ezzel a Szent Szellemet vetjük meg. Ha megítéljük a törvényt, akkor többé nem vagyunk a törvény megtartói, hanem annak bírái. Pedig mindezt át kell engednünk az Úrnak. Ő ítéli meg az ember szívét és lelkiismeretét. Mi csak a gonosz fölött ítélkezhetünk, ha az nyilvánvaló lesz. "Kicsoda vagy te, hogy kárhoztatod a másikat?" - vajon nem különleges ismertetőjele ez napjainknak is, amikor a hívők oly könnyen ítélkeznek egymás fölött, és indítékaik fölött.
W.J.O.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése