"Szenved-e valaki köztetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Dicséretet énekeljen. Beteg-e valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úr nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik neki. Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok; mert igen hasznos az igaz buzgóságos könyörgése" (13-16a).
Minden körülmények között minden dolgunkkal Istenhez fordulhatunk, és tudhatjuk, hogy az Ő békessége megőrzi szíveinket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban (Fil 4,6-7). Ha valaki nyomorúságba került, imádkozzék. Itt ismét az Úr a vonatkoztatási pont. De ha valaki szenved, az a testvérek ügye is. Örüljünk az örülőkkel, és sírjunk a sírókkal (Róm 12,15). Ez a helyzet akkor is, ha valaki beteg; ez az egész gyülekezet ügye. Ha egy tag szenved, vele szenvednek a többi tagok is (1Kor 12,26). Valamennyi hívő ember, egy helyi gyülekezetben is, egy egységet alkot. Így megtörténhet az is, hogy a betegnek különösen szüksége van arra, hogy magához hívja a gyülekezet véneit. Vannak a gyülekezeteinknek vénei, mégpedig olyan testvérek, akik erkölcsi tekintetben élettapasztalattal és bölcsességgel rendelkeznek, akik bölcsek és okosak. Ezeket magához hívhatja a beteg. Miért? Mert tudja, hogy olvasztótégelyben van. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden betegnek ezt kell tennie. Ha azonban a beteg világosan látja, miért beteg, és az Úr megmutatja neki, hogy betegsége bizonyos bűn következménye, ilyenkor hívhatja a véneket. Ezért is írja a 16. versben az apostol: "Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok". Bűnbocsánat és gyógyulás itt szorosan összefüggnek egymással. Ha ezt nem látjuk, nem értjük, miért hívja a beteg magához a gyülekezet véneit? Azért, mert tudja, miért lett beteg, és szeretné bűneit megvallani, hogy ezzel megszűnjék betegségének az oka. Ha ez megtörtént, akkor a gyülekezet vénei tudhatják: annak a testvérnek már nincs szüksége arra, hogy e bűne miatt továbbra is az olvasztótégelyben legyen. Ilyenkor aztán bátran imádkozhatnak hittel a gyógyulásáért, "és a hitből való imádság megtartja a beteget". Itt a hitből való imádságról van szó, amely meggyógyítja a beteget. Ha a bűnvallás által a betegség oka megszűnik, a vének nyugodtan könyöröghetnek hitben a gyógyulásért, az Úr meg fogja gyógyítani a beteget.
Jakabnál a hitből való imádságról van szó, nem a gyógyítás kegyelmi ajándékáról. Jó, ha ügyelünk erre a különbségre. Természetes, hogy a keresztyénség kezdeti idejében voltak egyesek, akik elnyerték a gyógyítás kegyelmi ajándékát, ez azonban a jelekhez és a csodákhoz tartozott. A hitből való imádság a végső időben semmiképpen nem kapcsolódik a gyógyítás ajándékához, amely a kezdeti időkre volt jellemző. A gyógyítás ajándéka esetében egyáltalán nem imádkoznak. Vagy rendelkezik valaki ezzel az ajándékkal, és akkor alkalmazza, vagy nem. Az Újszövetségben egyetlen olyan esetről sem tudunk, amikor a hívő emberek a gyógyítás ajándéka által egészségesek lettek. A gyógyítás - épp úgy, mint a nyelveken szólás ajándéka - jel a hitetlenek számára (vö. 1Kor 14,22). Kiváltképpen az apostolok alkalmazták ezt a kegyelmi ajándékot az evangélium szolgálatában. Jakab azonban itt a hitből való imádságról beszél. Ha a hívő ember betegségének oka ismert, és bűnvallást tett, akkor a vének nyugodtan imádkozhatnak a betegért. Ekkor az Úr meggyógyítja a beteget. Így a gyógyításnál itt semmiféle csoda nem történik, ha csak oly értelemben nem, hogy minden gyógyulás csoda, mert mindnyájunkat csakis az Úr gyógyíthat meg betegségeinkből. Hogy ez imádság, vagy az orvos gyógykezelése által történik-e, az szinte mindegy. Mindenféle gyógyulást az Úrtól fogadunk. Ha figyelünk ezekre az alapelvekre, akkor ezek a versek - amelyek már annyi zavart okoztak - egyáltalán nem nehezek.
Legyünk türelemmel egymás iránt, ne sóhajtozzunk egymás ellen, hanem kölcsönösen támogassuk és segítsük egymást. Ide tartozik az is, hogy kölcsönösen valljuk meg egymásnak bűneinket. Olyan szépen fejezi ezt ki az Ige: "Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok; mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése". Ha a szív őszinte Isten előtt, és az imádság buzgó, s kitartás jellemzi, akkor szinte elképzelhetetlen dolgok is történnek.
Még ha Isten egész népe hűtlenné válna is, Isten egyetlen hűséges ember által is munkálkodhatik. "Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű; és imádsággal kérte, hogy ne legyen eső, és nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig. És ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld megtermette a gyülmölcsét" (17-18)
Milyen szép példa erre Illés! Íme, egy szív, amely együttérez Isten szívével. Az itt említett imádságot nem jegyezte fel az 1Királyok 17. Ott csak Illés nyilvános bejelentéséről olvasunk, hogy nem lesz eső. Itt azonban azt olvassuk, hogy Illés előzőleg imádkozott. Vajon szép dolog-e azért imádkozni, hogy Isten népe ne kapjon esőt? Együttérzés és irgalmasság-e ez Isten népével? Igen, ez olyan együttérzés, mint Istené. Ahogy Istennél együttérzés és irgalmasság volt az, amikor szenvedést bocsátott Jóbra, úgy érzett együtt Illés Istennel a népet illetően; mert imádsága arra szolgált, hogy Isten helyreállítsa a népet. Ne legyen eső, hogy a nép megtérjen! Időnként ma is szükség van fegyelmezésre, hogy Isten népében megtérések történjenek. Illés példájából világosan kitűnik, hogy egyetlenegy hűséges embert többet tehet a leggonoszabb időkben, a legnehezebb körülmények között, mint száz próféta, akiket Abdiás elrejtett és táplált, vagy sokan mások, akik nem voltak ilyen hűségesek. Hozzánk hasonló érzületű férfi imádsága volt ez. Imádkozott, és nem esett az eső. Azután ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld megtermette gyümölcsét. Ilyen érzületnek kellene ma is jellemeznie minket Isten népével kapcsolatban. Nem sóhajtozni és ítélkezni mások fölött, de a saját életünkben a gonoszt gonosznak kell mondani. Olykor még azt is elmondani Illéshez hasonlóan: Uram, most ne áldj meg bennünket, hogy megtérésre juthassunk. Milyen sok tanítást tartalmaz ez a levél a végső idő hűségeseinek valódi érzületéről!
"Testvéreim, hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki, tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez" (19-20). Ennek az érzületnek kellene minket jellemeznie. Mit mond az nekünk, hogy a levél ezekkel a szavakkal végződik? Béketűréssel várjuk az Úr eljövetelét, mert majd akkor meglátjuk a gyümölcsöt is. De legyünk türelemmel egymás iránt is, ne sóhajtozzunk egymás ellen, hanem inkább azok igyekezzünk, hogy a rossz útra tért testvért segítsük, és szolgáljunk neki, és ne taszítsuk el. Milyen sokan távolodtak el már közülünk azért, mert nem volt szeretet, hanem csak zúgolódás és sóhajtozás a testvérek ellen, hamis ítélkezés mások fölött. Olyan könnyű egy testvért eltaszítani, és olyan nehéz cselekedni azt, amit ezekben a versekben olvasunk.
Vegyük a szívünkre az apostol eme utolsó szavait. A levél a testvérekkel végződik, mivel oly drágák az Úrnak. "Testvéreim, hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik a valóságtól (igazságtól), és megtéríti őt valaki" - valami nagyszerű, csodálatos az, ami itt történik. Néha szinte hihetetlennek tűnik. Könnyen eltaszítunk valakit, de milyen nagyszerű, hogyha olyan érzület van bennünk, mint magában Istenben. "Tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól, és sok bűnt elfedez." Milyen sok bűnt tárunk fel anélkül, hogy erre szükség lenne! Mennyi testvért vádolunk, ahelyett, hogy helyreállítanánk őket, és a szeretet köntösével befedeznénk bűneinket, és lelkeket mentenénk meg a haláltól. Egyesek itt a hitetlenekre gondolnak, mert "bűnösök"-ről olvasunk. Én azonban azt hiszem, hogy Jakab különösképpen a végső időben élő hívőkre gondol. Igaz ugyan, hogy még sok hitetlent is meg kell menteni, mielőtt az Úr visszajön. Ha ezt egy hitetlen ember olvassa, hogyan is fejezhetné be a könyvet anélkül, hogy bűneit megbánná, és az Úr Jézust elfogadná. A Bíró az ajtó előtt áll. Hogyan is maradhat az ember közönyös, ha tudja, hogy közeleg az ítélet? Mi vajon megengedhetjük-e magunknak, hogy ne törődjünk testvéreinkkel, akik tévúton járnak? Azon kell fáradoznunk, hogy visszatérjenek az Úrhoz. Ehhez adjon az Úr kegyelmet! Az Úrnak a szívünkhöz és lelkiismeretünkhöz intézett utolsó szava testvéreinkkel szemben gyakorolt magatartásunkra vonatkozik. Milyen szép lenne, ha még napjainkban is lennének olyan hűségesek, mint egykor Jób és Illés voltak! Adjon az Úr nekünk is ilyen bölcseket, értelmeseket és hűségeseket az Ő közeli visszajöveteléig.
W.J.O.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése