15. nap

    Teljesen jól vagyok. Rendesen járkálok, minden sántítás nélkül. Természetesen érzem a sebeket, leginkább a bokámnál és fent a combomnál, de nem akadályoz már semmiben. Hosszabb távokra is gond nélkül tudtam sétálni. Ha leülök pihenni, felteszem a lábamat, ahogy műtő orvosom javasolta.

    Tegnap voltam a házi orvosnál. Szomorú történet. Húsz év után, másik házi orvost fogok keresni. Nem az aggodalmai miatt, hanem hogy hozzáállása semmiképpen nem nyugtatott meg. Elsőként is beteg vagyok. Mégis én éreztem magam hülyének. Nem tudom, mit tehetnék én, ha a szakorvos, 5-ször mondja, hogy nem kell véralvadásgátlás a házi orvos miért húzza az én idegeimet, azzal, hogy kisebb műtétekre is szoktak adni, példával alátámasztva a vérrögképződés borzalmait. Kértem, hogy hívja fel a műtő orvosomat beszélje meg vele, én ebbe nem tudok beleszólni, mire ő válaszolt: majd a saját érsebészével megbeszéli. Nagyszerű, vonjunk még egy orvost a képbe, legyen nagyobb a káosz. Úgy gondolom, szakmai dolgokat szakmailag a kollégákkal beszéljük meg. Magyarországi gyakorlat, hogy a házi orvos követi a szakorvos utasításait, és nem ír más gyógyszert, nem javasol más terápiát, mint amit a kórházi szakorvos rendel. Egyetlen egy gondozottamnál sem láttam eddig, hogy akárcsak egyetlen egy házi orvos csinált volna ilyet, hogy a kiadott zárójelentésen kívül mást rendelt volna a betegnek. Nem is teheti, hiszen a házi orvosnak papírokkal, szakorvosi javaslattal! kell igazolnia, miért azt a terápiát javasolja a betegnek. Emiatt van, hogy a betegek triplán járnak orvosokhoz, egyszer a házi orvoshoz a beutalóért, másodszor a szakorvoshoz és harmadszor ismét a házi orvoshoz. Minden bizonnyal joggal vezette be a szakma ezt a gyakorlatot, mert habár a betegeknek plusz fáradtság, az orvosoknak plusz megterhelés, de talán így, egyrészt, nagyobb mértékben háttérbe szoríthatok a gyógyszercégek lobbija is, másrészt a betegek megalapozott korrekt orvosi támogatottsága is erőteljesebb.

Házi orvosomat teljességgel nem értem tehát. Tudja, hogy a szakmában dolgozok, nem egyszer saját szememmel láttam, - hiszen előttem majdnem senki se szégyelli magát, még az orvosok se - hogy a gyógyszercégek miként pumpolják az orvosokat. A legjobb barátnőm, gyógyszerügynök volt. A másik legjobb barátnőm az ország legnagyobb egészségügyi portáljánál dolgozik. Tudok róla hogyan működik a rendszer. És látom, a szakmai vezetés törekvéseit a hibák korrigálására.

Ezért és pontosan ezért, nem értem, hogy házi orvosom, számomra miért lekezelően eszmecserél egészségügyi kockázataimról. Kétségbe vonva a kórházi szakorvos szakmai tudását. Ezzel szándékosan összezavarva engem a beteget, és kétségeket ébresztve bennem a betegben. Sokkal többet foglalkoztam az ügynek ezzel a részével, mint a tényleges egészségügyi állapotommal. Ez pedig nagyon szomorú.

Sajnálatos módon ebből az egészből gonoszságom azon része jött elő bennem, hogy feltételezzem ama szörnyűséges gyanút, hogy miért van szüksége házi orvosomnak arra a 10-20 ezer forintra, amelyet az általa felírt véralvadásgátlásért kapott volna egy gyógyszercégtől? Ha kérte volna, szívesen odaadtam volna neki készpénzbe, ha neki az kellett volna lelki nyugalmamért. De úgy tűnik, itt leginkább az én lelki nyugalmam nem érdekelte őt, amelyet a felépülésembe fektettem volna, ezért kénytelen leszek tőle megválni. Sajnos ez már a sokadik, értelmetlen és eredménytelen összecsapásom volt vele, az elmúlt 20 évben. Saját munkakörömből kifolyólag is, amikor én magam vittem el tőle betegeket, más házi orvosokhoz, mert egyszerűen szakmailag nem lehetett vele együtt dolgozni. - Találtam jobb házi orvost! Mert van. - Az ügy pikantériája, hogy ő a jóságos, adakozó orvosként tűnik fel az emberek előtt, noha szakmai kapcsolatunkban nem egyszer akadályozott meg jogosan járó fogyatékossági támogatásokat, - ez havi 20 ezer forint körül van - szegény beteg emberektől, pedig az súlyos állapotukból kifolyólag járt volna nekik. Azt úgy kezelve, mintha legalábbis azt a pénzt az ő zsebéből húzták volna ki.

Számomra az élet érték, a beteg, nyomorék és szegény emberek élete is érték. Azt támogatásra, segítségre méltónak ítélem. A másik hozzáállást pedig, hogy a gyenge pusztuljon szívemből elítélem. Nem egyszer képes voltam összetűzésbe keveredni ebből kifolyólag orvosokkal is, akik állítólag, a gyógyításra esküsznek fel.
Én pedig az életre. Minden emberi életre. Nincsen ítélet bennem, sem szegénység, sem gazdagság, sem betegség, sem egészség, sem értelem, sem értelmi sérültség, sem nemzetiség, sem semmi nem ad okot, hogy ne támogassam, teljes erőmmel, hitemmel és szeretetemmel az emberi életet. Minden áron és mindig! Egészen a végsőkig, a halál pillanatáig.

Megtörtént, hogy más házi orvos kérésemre, hogy töltse ki a szükséges papírokat egy beteg ember számára, felpattant a székéből, és fejmosást adott nekem: nézze meg! - kiabálta, miközben rágyújtott és fel-alá járkált - Ez a rokkant, többet keres, mint én, vagy maga. Az ő rokkantnyugdíja több, mint azoké, akik tisztességesen dolgoznak.
Ebben az esetben egyébként ez nem volt igaz, de! Értem én a szociális, gazdasági ország problémákat, csak azt nem értem, hogy a házi orvos milyen jogon oktat ki engem ilyen hangon, hogy normálisan már válaszolni sem tudok. Közben a házi orvos, elkezdi monoton hangon mondogatni járkálása közben:
- Nem töltöm ki, nem töltöm ki. 
- Hát, pedig én addig fogok itt ülni doktor úr - válaszoltam neki - amíg ki nem tölti.
Elképzelni se tudtam mit tehetne velem. Felképel, kitoloncol? Istenem! Csak én lehetek ennyire hülye, hogy más, nyomorék, szegény emberért ilyen kínokat kelljen kiállnom. Így hát imádkozni kezdtem magamban.
Erre az orvos leült. És miközben folyamatosan mondta tovább: nem töltöm ki, nem töltöm ki, kitöltötte a szükséges papírokat.
Néhány nap múlva, egy vallási összejövetelen láttam őt, mint jó és nemes embert tetszelegni. A gyomrom is felfordult. Vannak, akiket kiemelnek és magasra állítanak, mert magasan vannak, kitüntettetik magukat, és még állandó támogatókat is találnak ehhez. Nevük jól csendül mindenhol a dr. megjelöléssel. Mások meg csak terheket hordoznak, eltűrik, hogy megalázó módon beszéljenek velük és tűrik, ha kerülik őket, noha szívük tiszta. Ez a szociális munka.

Visszatérve a személyes ügyemre. Gyakorlatom, hogy ha szakmai problémáim vannak, más szakemberekkel, akkor velük és csakis velük tárgyalva beszélem meg, - a beteg embereket kihagyva belőle, hogy az életet támogatva, előrébb jussunk. Biztosítva a nyugalmat az aggódó betegnek, és rokonaiknak. Például eme fenti jelenetet az ügyfelem/gondozottam soha az életben nem tudja meg tőlem. Nem kötöttem az orrára, milyen nehézségek, veszekedések által sikerült elintéznem a teljesen jogos állami támogatását.

Sajnálom.
Sajnálom, hogy ilyeneket kellett leírnom.
Sajnos házi orvosommal sem szakmailag, sem betegként nem tudok együttműködni. Azért, mert én ilyen vagyok, ő meg amolyan. Ez van. Tudomásul kell venni.

---

Így utoljára a betegség témakörében, néhány linket bemásolok, amelyeket a visszérbetegségről és műtétjéről érdemlegesnek találtam.

Visszérműtétemet Dr. Szeberin Zoltán, adjunktus végezte. A Városmajori Érsebészeti Klinkán.
Köszönöm neki. És minden dolgozónak, Isten áldja meg őket!
Szavazatok rá a facebookon, mert nagyon jó kórház.

Visszérbetegség: előzzük meg!
http://www.egeszsegtukor.hu/ferfitukor/visszerbetegseg_elozzuk_meg.html

Fórum a városmajori érklinikáról
http://www.hazipatika.com/forums/messages/SE_AOK_Ersebeszeti_Klinika_Budapest?ftid=883

Visszérműtétről
http://www.aesthetica.hu/visszermutet
http://www.arsmedica.hu/visszermutet-visszerkezeles-viszer-mutet-visszertagulat-kezelese-budapesten-arak-kepek.html

Érsebészekről
Egy orvosnak tudnia kell ágyazni is
http://www.szimpatika.hu/cikkek/2085/egy_orvosnak_tudnia_kell_agyazni_is