A hitet az jellemzi, hogy szereti Istent és szereti a felebarátját, a szegényeket, az özvegyeket és árvákat, mint önmagát. Legjobb példái ennek Ábrahám és Ráháb, akikről e fejezetben később szó lesz. Jó cselekedeteik szeretetből fakadtak. Ábrahámot a 23. vers "Isten barátjának" nevezi. A görög nyelvben a "barát" jelentése azonos a héber nyelv "szerelmesé"-vel. Ábrahám Isten "szerelmese" volt. Íme, az első alapelv: szeretet Isten iránt. Ábrahám nemcsak vallástételével, hanem cselekedeteivel is megmutatta, hogy szereti Istent. Isten maga is elismerte ezt. Ráhábnál látjuk a második alapelvet. Nála megtaláljuk az Isten népe iránti szeretetet. Ebben a két személyben látjuk tehát a szeretet törvényének, ennek a királyi törvénynek a gyakorlati megvalósítását.
"De ha személyválogatók vagytok, vétkeztek, elmarasztaltatva a törvény által, mint annak megrontói. Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egész megrontásában bűnös" (9-10). A 8-12. versekben három különböző törvényt találunk: a királyi törvényt (8.v.), a sínai törvényt (9-10.v.) és a szabadság törvényét (12.v.) A királyi törvény jelentésével már foglalkoztunk. Jakab most az izráeliták által olyan jól ismert sínai törvényről beszél. Ezekben a versekben rávilágít arra a fontos alapelvre: senki sem gondolhatja, hogy megtartotta a törvényt, ha csak egyetlen pontban is vétkezett. Aki a törvényt egyetlen ponton áthágja, nem hivatkozhat arra, hogy a törvény összes többi pontját megtartotta. Aki egyetlen pontban elbukik, az alapjában véve megszegte az egész törvényt. Ahogy az evangéliumokból is tudjuk, ezek buzgón igyekeztek tanulmányozni a törvényt, azt sok parancsolatra szétbontani, és saját parancsolataikkal "kiegészíteni". Nagyon sokat foglalkoztak a törvénnyel, azt azonban nem ismerték fel, hogyha csak egyetlen ponton vétkeznek, minden fáradozásuk hiábavaló. Milyen komoly dolog az, ha valaki azt mondja: szeretem Istent, ugyanakkor nem szereti felebarátját, nem törődik a szegényekkel, özvegyekkel és árvákkal. Ez nem illik össze. Aki nem törődik a szegényekkel és kicsinyekkel, ezzel azt bizonyítja, hogy ez a világ még sokat jelent a számára; és nem tartja meg magát szeplő nélkül e világtól.
"Mert aki ezt mondotta: Ne paráználkodjál, ezt is mondotta: Ne ölj. És ha nem paráználkodol, de ölsz, törvényszegővé lettél" (11) Büszke lehet-e valaki arra - aki egy másik embert megölt -, hogy nem házasságtörő? Aki a törvénynek csak egyetlen parancsát is megszegi, törvényszegővé lett. Nagy veszélyt jelent még a keresztyének számára is, hogy a törvénnyel foglalkozzanak, azt tantételekre bontják széjjel, különböző igazságokra, de önmagukra ne alkalmazzák. Nagy veszedelem ez számunkra, de az volt az akkori zsidók számára is. A görögök számára az jelentett veszély, hogy a keresztyénséget elegyítették a filozófiával, saját gondolataikat hozzáfűzték a keresztyén hithez. Számunkra talán más veszedelmek is vannak, amelyek által erőtlenné tesszük Isten Igéjét. A zsidók a törvényhez a parancsolatok egész jegyzékét csatolták, a Talmudot. A törvényt a legapróbb részletekig tanulmányozták, egyről azonban megfeledkeztek: annak megtartásáról.
Az 1. fejezet tanulmányozása során már rámutattam arra, hogy könnyebb az Újszövetség tanításaival elméletileg foglalkozni, mint ezeket a tanításokat gyakorlatilag megvalósítani. Ezért oly nehéz Jakab levelét - amely alig tartalmaz tanítást - a gyakorlati életbe átvinni. Ez a levél a hitet nem elméletileg vizsgálja, hanem mint teljes egészében gyakorlati valóságot, amelynek a gyakorlati életben kell megmutatkoznia.
Itt, a 2. fejezetben is, megtaláljuk a szabadság törvényét: "Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni" (12). Azt már láttuk, hogy Isten eljövendő országában a törvény az emberek szívébe lesz írva. Isten Igéje a szívükbe lesz oltva, úgyhogy nem érzik, hogy ez a törvény elnyomná őket. Nem kívülről rájuk erőszakolt parancs lesz ez, nem egy "tedd" és "ne tedd", hanem olyan törvény, amely tökéletesen megfelel új természetük kívánságainak és vágyainak. Ezt a királyi törvényt az Ige a szabadság törvényének nevezi. Már az 1,25-ben láttuk, hogy mit jelent ez a kifejezés. Isten felszólít bennünket a szeretetre, s közben a szeretet olyasvalami, ami az isteni természetből fakad: másként egyáltalán nem tudunk szeretni. Isten szeretete kitöltetett szívünkbe (Róm 5,5). Nem csodálatos olyan törvény alatt élni, amely szeretetre szólít fel bennünket, s ugyanakkor olyan természettel rendelkezni, amely csak szeretni tud? Az új ország - amelyben az Urat mint a dicsőség Urát látjuk meg - enne a szeretetnek a bélyegét viseli magán. Mi már ma ennek az eljövendő országnak, ennek az új teremtésnek vagyunk a zsengéi, akik már most ápoljuk a szeretetet Isten iránt, de felebarátaink iránt is.
Ez gyakorlatilag abban nyilvánul meg, hogy irgalmasságot gyakorolunk. A szeretet irgalmasságban mutatkozik meg. "Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen" (13). Aki ebben a világban irgalmasságot gyakorol, nem kerül ítélet alá. Aki szeretetet gyakorol az árvák, az özvegyek és az emberi mérték szerint szegények iránt, az az irgalmas ember. A 15-16. versben Jakab egy gyakorlati példával még jobban megvilágítja ezt.
Ezzel a cselekedetek által igazolt hit nehéz témájához érkeztünk. "Mi haszna, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja őt a hit? (14). Sokan nem tudnak ezzel semmit sem kezdeni. Magának Luthernek is súlyos problémát jelentett ez a kérdés. Nem értette, hogyan mondhatnak Pál és Jakab látszólag ellent egymásnak. Pál azt mondja a Róma 3,20-ban, hogy a törvény cselekedeteiből nem igazul meg senki, míg Jakab azt állítja, hogy az ember cselekedetekből igazul meg (2,24). Hogyan lehet megmagyarázni ezt a látszólagos ellentétet? Csak úgy, ha meggondoljuk azt, amire már az 1,15-ben is emlékeztünk, hogy ti. Pál a keresztyén tanítás legmélyebb alapjait tárja fel, Jakab viszont egészen gyakorlati módon beszél a tanításról. Így van ez itt is. Pálnál a hit az új természettel kapcsolatos, és abból származik. A hit gyakorlati dolog, amely ott található, ahol már isteni természet van. Ezt az isteni természetet nem cselekedetek által nyerjük el. Tehát lehetetlen cselekedetek által megigazulni; csakis e hit alapján igazulhatunk meg. Jakabnál a hit ebben a fejezetben vallástétel, melynek valódiságát meg kell vizsgálni.
Talán két igevers által meg tudom világítani a különbséget, vajon hit által vagy cselekedetek által igazulunk meg. Az egyik a Róma 4,2: "Mert ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, van mivel dicsekednie, de nem Isten előtt". Pál apostolnál arról a kérdésről van szó: Hogyan igazulhat meg az ember Isten előtt? A megigazulás itt azt jelenti: igazzá tétetni Isten előtt. Hogyan tekinthet Isten egy embert igaznak? Csak úgy, hogy a hite alapján új természetet nyer. Ez itt a döntő, és akkor Isten mindazt neki tulajdoníthatja, amit az Úr Jézus váltságművével elvégzett. Isten az embert a hite által látja kapcsolatban a meghalt és feltámadott Úrral, és ezért tekintheti "igaznak" őt. Isten előtt cselekedetek által sohasem lehet az ember igazzá, csak egyedül hit által. Mert ez a hit az, amely az embert élő kapcsolatba hozza a meghalt és feltámadt Úrral.
A Jakab 2-ben viszont nem arról van szó, hogyan lehet az ember igazzá Isten előtt, hanem arról, hogyan mutatkozhatik az ember igaznak a világ előtt úgy, hogy azt az emberek láthatják. Ez világosan kiderül a 18. versből, ahol Jakab így szól: "Mutasd meg nekem a te hitedet". Itt az a döntő kérdés, hogyan mutathatja meg valaki a maga hitét másoknak. Istennek nem szükséges megmutatnunk hitünket, hiszen Isten tökéletesen ismeri minden ember szívét, és tudja, hogy van-e benne hit, vagy nincs. Istennek nincs szüksége a cselekedetekkel történő igazolásra. Az emberekkel szemben azonban más a helyzet. Csak akkor láthatjuk, hogy valakinek a vallástétele igaz és őszinte, ha a hite cselekedetekben nyilvánul meg.
Ez tulajdonképpen kiderül már a 14. versből is, ahol Jakab azt mondja: "Mi a haszna, testvéreim, ha valaki azt mondja: hite van". Nos, a mondás nem elegendő. Csak úgy győződhetünk meg róla, hogy valakinek valóban van hite, ha ez a hit cselekedetekben is megmutatkozik. Ebben a fejezetben tehát a megigazulás nem az "igazzá tétetést" jelenti. Isten megigazít minket, ha hiszünk. Bűnösök voltunk, de Ő megigazított, amikor összekötött a meghalt és feltámadott Úr Jézussal. Jakabnál arról van szó, hogy az ember igaznak bizonyul. Ha hitben elfogadta a dicsőség Urát, ez Istennel való ügyének rendezését jelenti, és Isten látja, hogy van-e benne igazi hit. De ha ugyanez az ember azt mondja egy másiknak: "van hitem" -, akkor szavai nem elegendőek ennek bizonyítására, hanem ezt a hitet a gyakorlatban megfelelő cselekedetek által kell valódinak megmutatni. Az a hit, amely csak szóbeli vallástételből áll, nem mentheti meg őt.
W.J.O.
"De ha személyválogatók vagytok, vétkeztek, elmarasztaltatva a törvény által, mint annak megrontói. Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egész megrontásában bűnös" (9-10). A 8-12. versekben három különböző törvényt találunk: a királyi törvényt (8.v.), a sínai törvényt (9-10.v.) és a szabadság törvényét (12.v.) A királyi törvény jelentésével már foglalkoztunk. Jakab most az izráeliták által olyan jól ismert sínai törvényről beszél. Ezekben a versekben rávilágít arra a fontos alapelvre: senki sem gondolhatja, hogy megtartotta a törvényt, ha csak egyetlen pontban is vétkezett. Aki a törvényt egyetlen ponton áthágja, nem hivatkozhat arra, hogy a törvény összes többi pontját megtartotta. Aki egyetlen pontban elbukik, az alapjában véve megszegte az egész törvényt. Ahogy az evangéliumokból is tudjuk, ezek buzgón igyekeztek tanulmányozni a törvényt, azt sok parancsolatra szétbontani, és saját parancsolataikkal "kiegészíteni". Nagyon sokat foglalkoztak a törvénnyel, azt azonban nem ismerték fel, hogyha csak egyetlen ponton vétkeznek, minden fáradozásuk hiábavaló. Milyen komoly dolog az, ha valaki azt mondja: szeretem Istent, ugyanakkor nem szereti felebarátját, nem törődik a szegényekkel, özvegyekkel és árvákkal. Ez nem illik össze. Aki nem törődik a szegényekkel és kicsinyekkel, ezzel azt bizonyítja, hogy ez a világ még sokat jelent a számára; és nem tartja meg magát szeplő nélkül e világtól.
"Mert aki ezt mondotta: Ne paráználkodjál, ezt is mondotta: Ne ölj. És ha nem paráználkodol, de ölsz, törvényszegővé lettél" (11) Büszke lehet-e valaki arra - aki egy másik embert megölt -, hogy nem házasságtörő? Aki a törvénynek csak egyetlen parancsát is megszegi, törvényszegővé lett. Nagy veszélyt jelent még a keresztyének számára is, hogy a törvénnyel foglalkozzanak, azt tantételekre bontják széjjel, különböző igazságokra, de önmagukra ne alkalmazzák. Nagy veszedelem ez számunkra, de az volt az akkori zsidók számára is. A görögök számára az jelentett veszély, hogy a keresztyénséget elegyítették a filozófiával, saját gondolataikat hozzáfűzték a keresztyén hithez. Számunkra talán más veszedelmek is vannak, amelyek által erőtlenné tesszük Isten Igéjét. A zsidók a törvényhez a parancsolatok egész jegyzékét csatolták, a Talmudot. A törvényt a legapróbb részletekig tanulmányozták, egyről azonban megfeledkeztek: annak megtartásáról.
Az 1. fejezet tanulmányozása során már rámutattam arra, hogy könnyebb az Újszövetség tanításaival elméletileg foglalkozni, mint ezeket a tanításokat gyakorlatilag megvalósítani. Ezért oly nehéz Jakab levelét - amely alig tartalmaz tanítást - a gyakorlati életbe átvinni. Ez a levél a hitet nem elméletileg vizsgálja, hanem mint teljes egészében gyakorlati valóságot, amelynek a gyakorlati életben kell megmutatkoznia.
Itt, a 2. fejezetben is, megtaláljuk a szabadság törvényét: "Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni" (12). Azt már láttuk, hogy Isten eljövendő országában a törvény az emberek szívébe lesz írva. Isten Igéje a szívükbe lesz oltva, úgyhogy nem érzik, hogy ez a törvény elnyomná őket. Nem kívülről rájuk erőszakolt parancs lesz ez, nem egy "tedd" és "ne tedd", hanem olyan törvény, amely tökéletesen megfelel új természetük kívánságainak és vágyainak. Ezt a királyi törvényt az Ige a szabadság törvényének nevezi. Már az 1,25-ben láttuk, hogy mit jelent ez a kifejezés. Isten felszólít bennünket a szeretetre, s közben a szeretet olyasvalami, ami az isteni természetből fakad: másként egyáltalán nem tudunk szeretni. Isten szeretete kitöltetett szívünkbe (Róm 5,5). Nem csodálatos olyan törvény alatt élni, amely szeretetre szólít fel bennünket, s ugyanakkor olyan természettel rendelkezni, amely csak szeretni tud? Az új ország - amelyben az Urat mint a dicsőség Urát látjuk meg - enne a szeretetnek a bélyegét viseli magán. Mi már ma ennek az eljövendő országnak, ennek az új teremtésnek vagyunk a zsengéi, akik már most ápoljuk a szeretetet Isten iránt, de felebarátaink iránt is.
Ez gyakorlatilag abban nyilvánul meg, hogy irgalmasságot gyakorolunk. A szeretet irgalmasságban mutatkozik meg. "Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen" (13). Aki ebben a világban irgalmasságot gyakorol, nem kerül ítélet alá. Aki szeretetet gyakorol az árvák, az özvegyek és az emberi mérték szerint szegények iránt, az az irgalmas ember. A 15-16. versben Jakab egy gyakorlati példával még jobban megvilágítja ezt.
Ezzel a cselekedetek által igazolt hit nehéz témájához érkeztünk. "Mi haszna, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja őt a hit? (14). Sokan nem tudnak ezzel semmit sem kezdeni. Magának Luthernek is súlyos problémát jelentett ez a kérdés. Nem értette, hogyan mondhatnak Pál és Jakab látszólag ellent egymásnak. Pál azt mondja a Róma 3,20-ban, hogy a törvény cselekedeteiből nem igazul meg senki, míg Jakab azt állítja, hogy az ember cselekedetekből igazul meg (2,24). Hogyan lehet megmagyarázni ezt a látszólagos ellentétet? Csak úgy, ha meggondoljuk azt, amire már az 1,15-ben is emlékeztünk, hogy ti. Pál a keresztyén tanítás legmélyebb alapjait tárja fel, Jakab viszont egészen gyakorlati módon beszél a tanításról. Így van ez itt is. Pálnál a hit az új természettel kapcsolatos, és abból származik. A hit gyakorlati dolog, amely ott található, ahol már isteni természet van. Ezt az isteni természetet nem cselekedetek által nyerjük el. Tehát lehetetlen cselekedetek által megigazulni; csakis e hit alapján igazulhatunk meg. Jakabnál a hit ebben a fejezetben vallástétel, melynek valódiságát meg kell vizsgálni.
Talán két igevers által meg tudom világítani a különbséget, vajon hit által vagy cselekedetek által igazulunk meg. Az egyik a Róma 4,2: "Mert ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, van mivel dicsekednie, de nem Isten előtt". Pál apostolnál arról a kérdésről van szó: Hogyan igazulhat meg az ember Isten előtt? A megigazulás itt azt jelenti: igazzá tétetni Isten előtt. Hogyan tekinthet Isten egy embert igaznak? Csak úgy, hogy a hite alapján új természetet nyer. Ez itt a döntő, és akkor Isten mindazt neki tulajdoníthatja, amit az Úr Jézus váltságművével elvégzett. Isten az embert a hite által látja kapcsolatban a meghalt és feltámadott Úrral, és ezért tekintheti "igaznak" őt. Isten előtt cselekedetek által sohasem lehet az ember igazzá, csak egyedül hit által. Mert ez a hit az, amely az embert élő kapcsolatba hozza a meghalt és feltámadt Úrral.
A Jakab 2-ben viszont nem arról van szó, hogyan lehet az ember igazzá Isten előtt, hanem arról, hogyan mutatkozhatik az ember igaznak a világ előtt úgy, hogy azt az emberek láthatják. Ez világosan kiderül a 18. versből, ahol Jakab így szól: "Mutasd meg nekem a te hitedet". Itt az a döntő kérdés, hogyan mutathatja meg valaki a maga hitét másoknak. Istennek nem szükséges megmutatnunk hitünket, hiszen Isten tökéletesen ismeri minden ember szívét, és tudja, hogy van-e benne hit, vagy nincs. Istennek nincs szüksége a cselekedetekkel történő igazolásra. Az emberekkel szemben azonban más a helyzet. Csak akkor láthatjuk, hogy valakinek a vallástétele igaz és őszinte, ha a hite cselekedetekben nyilvánul meg.
Ez tulajdonképpen kiderül már a 14. versből is, ahol Jakab azt mondja: "Mi a haszna, testvéreim, ha valaki azt mondja: hite van". Nos, a mondás nem elegendő. Csak úgy győződhetünk meg róla, hogy valakinek valóban van hite, ha ez a hit cselekedetekben is megmutatkozik. Ebben a fejezetben tehát a megigazulás nem az "igazzá tétetést" jelenti. Isten megigazít minket, ha hiszünk. Bűnösök voltunk, de Ő megigazított, amikor összekötött a meghalt és feltámadott Úr Jézussal. Jakabnál arról van szó, hogy az ember igaznak bizonyul. Ha hitben elfogadta a dicsőség Urát, ez Istennel való ügyének rendezését jelenti, és Isten látja, hogy van-e benne igazi hit. De ha ugyanez az ember azt mondja egy másiknak: "van hitem" -, akkor szavai nem elegendőek ennek bizonyítására, hanem ezt a hitet a gyakorlatban megfelelő cselekedetek által kell valódinak megmutatni. Az a hit, amely csak szóbeli vallástételből áll, nem mentheti meg őt.
W.J.O.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése