"De mondhatja valaki: Neked hited van, nekem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nekem a te hitedet cselekedetek nélkül, és én meg fogom neked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet" (18). A vallástétel akkor tekinthető igaznak, ha csatlakoznak hozzá a hit cselekedetei. Ha csak szájjal történik, és nincsenek gyümölcsei, akkor halottnak bizonyul. Ha azután az ilyen emberek hitről beszélnek, számolniok kell azzal, hogy valaki azt találja nekik mondani, amit a 18. versben olvasunk. Minden igazi keresztyénnek joga van ezt mondani bárkinek, aki vallást tesz hitéről: azt állítod, hogy hited van, nekem azonban cselekedeteim vannak, amelyeket látni is lehet. Én nem beszélek a hitemről és arról, amivé lettem azáltal, hogy elfogadtam Krisztus váltságművét, hanem cselekedeteimmel mutatom meg, hogy keresztyén ember vagyok. Nos, mutasd meg nekem a te hitedet - cselekedetek nélkül! Az ugyanis lehetetlen, hogy valakinek hite legyen anélkül, hogy ebből a hitből cselekedetek támadnának. Beszélhetsz a hitedről, amennyit csak akarsz, hitednek azonban cselekedetekben kell megnyilvánulnia. Mert én meg tudom mutatni neked a hitemet az én cselekedeteimből. Erről van itt szó. Nincsenek ugyanis valóságos jócselekedetek hit nélkül, ugyanígy nincsen valóságos hit cselekedetek nélkül. Akinek cselekedetei vannak, annak hite is van. Akinek hite van, az a cselekedetei által tudja bizonyítani azt. Jakab itt kivált az izráelitákhoz fordul, mert őket fenyegette az a veszély, hogy vallástételük halott. Hiszen minden izráelita Isten népéhez tartozott, és ezzel elfogadta ennek a népnek a tanait. Mi volt hát ennek a tanításnak a lényege? Ezt a következő versből tudjuk meg.
"Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök (démonok) is hiszik, és rettegnek. Akarod-e tudni pedig, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meghalt?" (19-20). Az ószövetségi tanítás summája: "Egy az Isten" (vö. Móz 6,4). Egy Isten létezik, és ez az ÚR (Jahve !). Ez a zsidóság hitvallása. Akkoriban minden zsidónak le kellett tennie ezt a hitvallást, és ha kimondta, akkor már jó zsidónak számított, akár ortodox, akár liberális ember volt. Nos - mondja Jakab -, jól teszed, ha ezt hiszed. De ne feledd el, hogy ezt a démonok is hiszik, és reszketnek is tőle. A démonok is tudják, hogy egy az Isten! A démonok is kénytelenek elismerni, hogy csak egy Isten van, és ez a Jahve-ÚR. De vajon az övékhez hasonló vallástétel, amellyel az evangéliumok szerint az Úr Jézust is elismerték, üdvözíthet-e? Az ilyen vallástétel eredménye csak rettegés, és nem üdvösség. Aki azt hiszi, hogy az ilyen vallástétel által üdvözül, az hiábavaló ember, aki nem látja be, hogy a hit cselekedetek nélkül halott.
"Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-e meg, felvívén Izsákot, az ő fiát az oltárra?" (21). Most két fontos példa következik. Főként két dologra kell ügyelnünk: először a cselekedetek jellegére, másodszor arra, milyen módon függenek össze ezek a cselekedetek Isten eljövendő országával, az új világgal. Napjainkban is beszél a világ "jó cselekedetekről". S hogy a világ mit ért rajtuk, az látszólag ugyanaz, amit itt találunk. E világ számos gyermeke elismeri, hogy aki az özvegyeket és árvákat támogatja, az jó ember. Sok filozófus is azt tanította, hogy gondoskodni kell a szegényekről.
Látjuk azt is, hogy napjainkban a keresztyénség is egyre inkább vízszintes jellegű lesz, és ezáltal humanizmussá fokozza le magát, mivel nem megy tovább annál, mint hogy gondoskodik az özvegyekről, árvákról és e világ szegényeiről. És valóban, az igazi hit abban mutatkozik meg, hogy valaki törődik a szegényekkel, az özvegyekkel és árvákkal. Ha azonban itt az apostol azt igyekszik bebizonyítani, milyen a valóságos hit, sohasem szorítkozhatik csupán humanizmusra.Ezért oly végtelenül tanulságosak számunkra Ábrahám és Ráháb példái. Ők ketten ugyanis olyasmit cselekedtek, ami a világ véleménye szerint semmiképpen nem számított "jó cselekedet"-nek. Képzeljük csak el, mi lenne, ha valaki ma azt akarná tenni, amit Isten Ábrahámtól várt el, tehát meg akarná ölni tulajdon fiát az oltáron. Vajon jó cselekedetnek tartaná ezt a világ?
Ezt egy jogállamban legkevesebb 15-20 év fegyházzal büntetnék. És mint vélekednének arról az asszonyról, aki elárulná népét és hazáját, méghozzá háborús körülmények között? Józsué 2-ben olvashatjuk, hogyan félt Jerikó az izráelitáktól, és hogyan készültek az izráeliták Kánaán földjének elfoglalására. És íme, itt van Ráháb, aki haza árulást követett el. Az ilyen személyt ma háború esetén rögtönítélő eljárás során agyonlőnék.
Ezek a mai világ mércéi, és éppen ezért oly jelentőségteljes ez a két példa. Amint már mondottuk, Izráel népének megvolt a hitvallása. Így a mai keresztyéneknek is van hitvallásuk. S most nem annyira a "humanista" keresztyénekre gondolok, akikről az imént volt szó, hanem az ún. "ortodox" keresztyénekre. Milyen sok olyan hívő van napjainkban, talán ennek a könyvnek olvasói között is, akik azt mondják, hogy mindazt hiszik, amit Isten megígért Igéjében. Elhisznek minden szót, hisznek az Ige ihletettségében, hisznek az Úr Jézus isteni és emberi mivoltában, hisznek az egész isteni igazságban, ahogyan az a keresztyénségben kijelentetett. Az ilyen hívőket nevezik ma "evangéliumi"-aknak, vagy más, ehhez hasonló szép néven. De most következik a kérdés: vajon feltalálhatók-e nálunk olyan cselekedetek, mint Ábrahámnál és Ráhábnál? Most nem arról van szó, hogy meglátogatjuk-e az özvegyeket, és árvákat, hogy törődünk-e a szegényekkel, hanem arról, hogy cselekedeteink magukon viselik-e a 21-25. versekben leírt cselekedetek jellegét?
Már emlékeztettünk arra, hogy a 2. fejezetben a szeretetről van szó. És itt most felteszi nekünk az Ige a kérdést: mennyire szeretjük Istent? Annyira, mint Ábrahám? És mennyire szeretjük Isten népét? Annyira, mint Ráháb? Íme, a szeretet két oldala.
Az ország azoké, akik szeretik Istent, és megtartják a királyi törvényt, azaz szeretik felebarátjukat, mint önmagukat (5. 8. v.).Nos, milyen messze megyünk el a szeretetben?
Csak szociális evangéliumot gyakorolunk-e, amelyet ma széltében-hosszában hirdetnek?
Komoly veszélyt jelent ez még azoknál is, akik evangéliumi vagy ortodox keresztyéneknek vallják magukat, még ha hűségesen ragaszkodnak is a teljes keresztyén igazsághoz. Alkalmazzuk egyszer határozottan magunkra a fenti példákat! Mennyiben látszik meg abban, amit teszünk, hogy szeretjük Istent és Isten népét? Ábrahám cselekedeteiből igazult meg. Hite volt. Istennek ehhez nem volt szüksége bizonyítékra, hiszen tudta, mi van Ábrahámban. Nem kellett őt cselekedetei alapján igaznak nyilvánítania. Ábrahám már az 1Mózes 15-ben megigazult, mert Isten látta szívében a hitet. Isten azonban a világ előtt is igaznak akarta nyilvánítani Ábrahámot, itt ez azt jelenti, hogy be akarta nyilvánosan mutatni, milyen hite van Ábrahámnak. Ábrahám tehát megigazult hite által az 1Mózes 15-ben és cselekedetek által az 1Mózes 22-ben. Megigazult hit által abban a pillanatban, amikor teljes hittel fordult Isten felé, amint ezt olyan világosan találjuk a Róma 4-ben. Isten látta szívében a hitet. Isten azonban őt a világ előtt is mint igaz embert akarta bemutatni azáltal, hogy Ábrahám kész volt Izsákot feláldozni. Ebből azután kifelé is nyilvánvaló lett, mi lakozott Ábrahámban.
"Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett tejessé a hit" (22). A belső hit a látható cselekedetekben lesz teljessé. Ezek Isten útjai velünk. Ezt láttuk az 1. fejezetben is. Isten tervei közé tartozik életünkben, hogy a kísértések által napvilágra jöjjön, ami a szívünkben van, rejtve.
W.J.O.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése