Először is meglátjuk a forrást, ennek az új teremtésnek az eredetét: a világosságok Atyját. Isten Igéjében az "atya" szó gyakran egyszerűen "forrást, ősokot, eredetet" jelent (vö. 5Móz 32,6; Ézs 64,7; Mal 2,10; Ef 4,6). Minden általunk ismert világosság Istenből ered. Ő az ősok, mivel Ő maga világosság (1Jn 1,5). Isten világosság önmagában, de ha ezen a földön világosság van, amely látható, az Őbelőle ered, és sokféle dicsőségben sugárzik ki. Ezért nem a "világosság Atyjáról", hanem a "világosságok Atyjáról" van itt szó. Érdekes ez, kivált ha tudjuk, hogy a napfény is, ha háromszögű prizmán bocsátjuk át, színeire bomlik. Istennek ebben az egy világosságában különféle dicsőségek vannak jelen. Isten üdvkorszakaiban egy új rendszerbe kerültünk, amelyben Istennek ezt a sokrétű dicsőségét már most szemlélhetjük, mintegy sok színre bontva.
Ismét szép példánk van arra, hogy az igazságot csak akkor érthetjük meg, ha messzebb tekintünk, és az Írást a maga egészében engedjük szólni hozzánk. A világosságról szólnak már a Biblia első versei. Az 1Mózes 1,3-ban így szól Isten: "Legyen világosság". Ott az Ige ennél sokkal többet nem mond a világosságról. Ott volt, mint ahogy ott volt a sötétség is. Később azonban többet is megtudunk erről a világosságról, mert a negyedik teremtési napon ez a világosság bizonyos formákban jelenik meg, a nap, a hold és a csillagok alakjában. Ha itt a világosságok Atyjáról hallunk, gondoljunk arra, hogyan nyilvánult meg Isten világossága az Úr Jézusban, Őbenne, aki az igazságosság napja (Mal 4,2).
Az első teremtési nap világosságával a negyedik teremtési napon találkozunk újra, amelyen a világosság a nap által nyilvánult meg. Ismerjük-e Isten dicsőségének fényét? A 2Korintus 4-ben olvashatunk róla, és ott utalás található az első teremtési napra. Isten egyszer így szólt: Legyen világosság! - és Ő gyújtotta ezt a világosságot a mi szívünkben "az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett" (2Kor 4,6). Isten, aki így szólt: "legyen világosság", ezt ránk vonatkoztatva is mondotta, de nemcsak világosságot ébresztett a szívünkben, hanem eljuttatott bennünket Isten dicsőségének ismeretére, amely Krisztus arcán világított Ki ismerhetne meg csak valamennyit is a világosságok Atyjából, ha ez a világosság nem az igazságosság napjában jelentette volna ki magát? Ki ne tudná, hogy mindaz, amit ebben az igeversben olvasunk, csak akkor érthető meg, hogyha Őt, a "dicsőség Urát" (2,1) ismerjük? Ebben a megdicsőült Úrban látható most Isten teljes dicsősége.
Ha azt olvassuk, hogy minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan felülről jön, a világosságok Atyjától, akkor tudhatjuk, hogy ezek az ajándékok a mennyben, az Atya jobbján ülő megdicsőült Embertől valók. Az Efézus 4-ből látjuk, hogy minden ajándék a megdicsőült Úrtól származik, aki elvégezte a váltságművet, és az Isten jobbjára ült.
"Az Ő akarata szült minket az igazság (valóság) Igéje által, hogy az Ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk" (18). Hogyan szült minket újonnan Isten? A Kolossé 3 szerint Krisztus az, aki a maga képére teremtett minket. Ő Isten teremtésének kezdete (Jel 3,14). Itt ennek az új teremtésnek egyik távlatát látjuk. Ki a kezdete ennek a teremtésnek? Az Úr Jézus a teremtője a régi, de az új teremtésnek is. Életre hívta-e már ezt az új teremtést Ő, a megdicsőült Ember, a dicsőség Ura, akiben világosan láthatjuk mindazokat a világosságokat, amelyek Istenben találhatók? Létezik-e már ez az új teremtés? Nos, az új világ még nincs itt, de van már zsenge, és ez mi vagyunk. De még nem élünk az új teremtésben, hanem a régi világban, amelyet a bűn jellemez. Ebből a sötétségből tekintünk fel a teljes világosságba. Ismerjük az Isten dicsőségének fényét, amely a Krisztus arcán ragyog. Benne találjuk meg ennek a dicsőségnek minden kijelentését. Ő a Nap, és ha dicsőségét szemléljük, akkor mi magunk is elváltozunk dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úr Szelleme által (2Kor 3,18). Ennek a naprendszernek középpontja a nap. Ő sugározza ki Isten világosságát. Mi ehhez a rendszerhez tartozunk, mint bolygók, amelyek visszaverik ennek a napnak a fényét. De nem automatikusan sugározzuk vissza ezt a világosságot; ahhoz előbb változásnak kell bennünk végbemennie. Ezt az átalakulást munkálta bennünk az Úr, amikor újonnan szült minket az igazság (valóság) Igéje által. Ez az újonnan születés, amelyről az 1Péter 1,22-23-ban is olvasunk. Ugyanerről az újonnan születésről beszél az Úr Jézus némileg más nézőpontból Nikodémusnak a János 3-ban. Alapvető változásnak kell bennünk végbemennie. Az új teremtés nem alkotás. Többé nem a régi emberünket viseljük, hanem felöltöztük az új embert. Ennek az új embernek igen világos leírását fogjuk ebben a levélben megtalálni, jóllehet itt nem a tanról van szó, hanem annak gyakorlati következményeiről.
"Az igazság (valóság) Igéje" az az Ige, amely az Istenről szóló teljes igazságot kijelentette nekünk. A Szellem az igazság (valóság) szelleme. Az Úr Jézus azt mondta: "Én vagyok az igazság (valóság)" (Jn 14,6). Isten Igéje az igazság (valóság) Igéje. Újonnan születtünk az által, Aki ennek az új teremtésnek a kezdete, az Ige által, az Ő Szellemének ereje által. Itt tehát egy új teremtés kezdetét látjuk. Ő a kezdet olyan értelemben, hogy Ő az ősoka ennek a teremtésnek. Mi pedig első zsengéi vagyunk. Új emberek egy régi bűnös világban, amelyen Isten ítélete nyugszik. A Bíró az ajtó előtt áll. Ezért nem könnyű a sok kísértés között megállnunk, amelyek egyfelől a külső körülményekből adódnak, másfelől a bennünk levő gonoszból erednek. Mivel azonban az új teremtés zsengéi vagyunk, istenfélőknek kell lennünk, és gyakorlati keresztyén életet kell élnünk.
Ezért tér át itt az apostol azonnal az Ige gyakorlati alkalmazására. Noha a nap még nem kelt fel e világ fölött (Mal 4), annak fénye már most, amikor még éjszaka van, visszatükröződik rajtunk (ahogyan éjjel visszatükröződik a holdon a nap fénye). "Azért, szeretett testvéreim, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert ember haragja Isten igazságosságát nem munkálja" (19-20). Akit egyszer már megérintett az igazság Igéje, az megtanult hallani, és mindig késznek kellene lennie a további hallásra. A keresztyén ember ismertetőjele nem a szája, hanem a füle. "Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek" (Jel 2 és 3). A jó keresztyén embert a jó fül jellemzi. Nem gyors a beszédben. Ezt még több ízben látni fogjuk ebben a levélben. Továbbá a keresztyén "késedelmes a haragra". Újra meg újra fenyeget az a veszély, hogy ennek a bűnös világnak a kísértései és a bennünk levő bűnös természet következtében olyan "gyümölcsöket termünk", mint e világ fiai. Amikor a 20. versben az Isten igazságosságáról van szó, akkor is látjuk, hogy Jakab egészen másként használja ezt a kifejezést, mint Pál. Pálnál Isten igazságossága az, amit Isten cselekedett, mert Isten igaz. Jakabnál viszont az az igazságosság, amit mi gyakorlatilag cselekszünk, amely a bennünk levő isteni természetből folyik. Istennek ezt az igazságosságát azok az emberek gyakorolják, akik újonnan születtek az igazság (valóság) Igéje által.
"Elvetve azért minden undokságot és a gonoszság sokaságát (tehát mindazt, ami az óembert jellemzi, aki nem született újonnan az igazság-valóság Igéje által), szelídséggel fogadjátok a beoltott Igét, amely megtarthatja a ti lelketeket" (21). Ez rendkívül fontos kifejezés. Az Ige a szívünkbe van oltva. Nemcsak hirdettetett nekünk. Amikor hirdetik az Igét, az a füleket éri el, de egyedül csak Isten Szelleme tudja az Igét mint magot a szívekbe oltani úgy, hogy új természet sarjad ki belőle. Ezt olvassuk az 1Péter 1,23-ban: "Mint akik újonnan születtetek, nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Isten Igéje által, amely él és megmarad örökké". Tehát újonnan születtünk egy romolhatatlan magból Isten Igéje által a Szent Szellem erejében. Ezt magyarázta az Úr is a János 3-ban Nikodémusnak. Az újonnan születés víz és Szellem által történik. A víz itt Isten Igéjének ismert képe (lásd Ef 5,26). Ez a bennünk levő mag. Isten Szelleme a szívekbe oltja az Igét, úgyhogy kisarjad az új, az isteni természet. Nem elég tehát Isten Igéjét hallani, hanem ennek az új természetnek munkálkodnia kell bennünk, amely által új emberré, új teremtménnyé leszünk, ennek az új teremtésnek zsengéi.
Ha ez nem történik meg bennünk, akkor az Igének csupán hallgatói vagyunk. "Az Igének pedig megtartói legyetek, ne csak hallgatói, megcsalva magatokat. Mert ha valaki hallgatója az Igének, és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát; mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt" (22-24). Az Igét emberi szóval hirdetik, és az Ige emberi füleket ér el. De ha az Ige nem megy tovább, akár hitetleneknél, akár hívőknél, ha az Isten Szelleme nem érinti meg általa a szívünket és lelkiismeretünket, és nem oltja azt mélyen belénk, akkor mit sem használ. Ilyenkor olyan az ember, mint aki megnézte magát a tükörben egy pillanatra, azután elmegy és elfelejti, hogy milyen is valójában. Aki meglátta önmagát, - ha első alkalommal döbben rá, hogy olyan világhoz tartozik, amelyen Isten ítélete nyugszik, ha hívő, meg kell állapítania, hogy még gyakran a természeti ember ismertetőjegyeit hordozza, és nem tükrözi mindig mint a hold, az igazság napjának dicsőségét, - kívánja, hogy sikerüljön Isten Szellemének az Igét mélyen a szívébe ültetni.
W.J.O.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése