"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2020. december 5., szombat

Márk 6,53-7,23

 

A gonoszságok mind belülről – az ember szívéből – fakadnak. Gonoszság a 

- gonosz gondolatok

- paráznaság

- lopás

- gyilkosság

- házasságtörés

- kapzsiság

- gonoszságok

- csalás

- kicsapongás

- irigység

- istenkáromlás

- gőg

- esztelenség

Ezek teszik tisztátalanná az embert, Isten és emberek előtt, nem az, ha nem tartja meg a – a vallási hagyománnyá lett - mosakodási ceremóniát.

Esztelenséget is gonoszságnak nevezi, pl.: esztelen dolog a határokat feszegetni. Ez meggondolatlanság, vagy a sors önmagunk ellen való kihívása. Akár adott esetben vagányságnak tűnő vakbátorság. Merészség szélsőséges formája, ami öncélú, céltalan vagy veszélyes. Amely bolondság. Mert adott pillanatnak szól, semmi haszna. De esztelen lehet a túlhajszoltság is, értéknek látott célért. Vagy esztelenség az álnyugalom, a restség is, a tétlenség, ha dolog lenne.  Esztelenség az önpusztítás is, droggal, alkohollal. Az önmarcangolás – lelki betegség - indokkal elkövetett rombolás.

Eszes dolog viszont a bölcsesség. Jézus itt nyit erre egy kaput. Minden étel tiszta. Mert biológiailag lebomlik, de nem így minden lelki dolog. A jó lelki dolgok jót gyümölcsöznek, a rosszak rosszat. Az étel ellenben csak étel, elmúlik. Minden lelki dolog/étel viszont meghatároz minket, Isten és emberek előtt is. 

Sok esztelenség lehet, minden embernek magában kell felkutatnia, és felszámolnia, hogy Isten előtt megállhasson a végső számadásnál.


Nincsenek megjegyzések: