"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2020. december 27., vasárnap

2020 karácsony

 

Az EPP és az európai unió majd meg fogja próbálni jegelni a Magyarországon kialakult polgárháborús helyzetet. Mivel, hogy a helyzet komoly. Ezért született ez a Weber cikk is: 

https://index.hu/kulfold/2020/12/27/manfred_weber_orban_viktor_europai_unio/  

A polgárháborús helyzetről azért nem beszélnek még konkrétan, még, nyíltan, mert a helyzet komoly. A helyzetet jegelni kell, ezért beszélnek Orbánról és az ő politikájáról. Ám ettől függetlenül, hogy ők odakint mit mondanak, itt idebent alakulnak a szekértáborok. Illetve csak egy alakul, teljes fegyverzeti és vagyoni arzenállal, amit a magyar néptől loptak. Ez pedig az orbanizmus. Ez a kialakult új vallási mozgalom nem fog engedni az eddig elért törvénybe iktatott jogaiból, helyzetéből, vagyonából. Még akkor sem, ha bizonyítható, hogy mindazt, amit elért mások róvásával, megkurtításával érte el. Nincsenek kevesen az orbanizmus hívei. Harcolni fognak a végsőkig, hiába voltak, vannak kisebbségben, és hiába lepleződött le az egész világ előtt álságos szent beszédeik. 

Tudni kell, hogy innentől fogva, hiába lesz kimondva az igazság minden nap a világ leghatalmasabb országainak vezetőitől, nem változtat azon a helyzeten, hogy Magyarországon sokan a vérüket és az életüket fogják adni az orbanizmus elleni harcban. Az igazság szava most ez. Nem béke lesz, hanem kemény háború.

Az ellenzék fennmaradt médiája sem fogja elhozni a békét, megvilágosító tűpontos irodalmi magasságú írásaival. Az ország átlendült a határon. Nincs szó, ami megváltoztathatná a jövőt.

Nemcsak a most karácsony napjaiban gyorsan elköltött sok-sok ezer milliárd, és persze megint „stadionokra”, nemcsak az egyházakkal kötött paktum, nemcsak az egyetemek autonómiájának megszüntető határozatai, de ezeken kívül több fronton megerősített államhatalom olyan szintű koncentrációja, ami az életfeltételeket veszi el több millió állampolgártól (értsd: embertől). Sőt nemcsak elveszi, de még akadályozza is a hozzáférését. Nem a lehetőségektől foszt meg, hanem az életben maradástól. Amikor majd az emberek húsát közvetlenül fogja érinteni, na akkor kell számolni az elkeseredett tömegek halálával. Olyan forradalom lesz Magyarországon, ami a forradalom minden jellemzőjét nélkülözi majd, mert csupán az emberek jogainak (életének) visszaállításáról fog szólni, olyan szinten, abból a jogi megfosztottságból, amit még a Földnek a legboldogtalanabb keleti féltekén sem ismernek.

És ami még fontos! Orbán Viktor – az orbanizmus névadója, de nem az egyetlen tagja  ismét három lépéssel mindenki előtt jár. Elemi érdeke, hogy mindenkinél okosabb legyen. Lesz majd megint hüledezés, mind idehaza, mind a demokratikus értékeket valló országok vezetőinél. Sok – gonosz  meglepetésre számíthatunk tőle, a magyar emberek részéről pedig kőkemény ökölharcokra. Egyszerűen: sok vér fog folyni és senki se fogja tudni megakadályozni.

Ami ebben az országban zajlik, a Krisztus megcsúfolása. Ha pedig ez így van, akkor Isten irgalmazzon. Hogy lehetséges az, hogy az ország vezetésében keresztyén terminológiákkal beszélnek, de egyetlen teológus se szólal fel ellene, hogy hülyeségeket mondanak? Úgy lehetséges, ahogy a politikatudomány és a közgazdaság szakszavait is átkeretezte ez az orbanizmus. Így vesztette el közpénz jellegét a közvagyon, a keresztény szavak a keresztény tartalmat, a demokratikus intézmények a demokratikus jelleget, a liberalizmus a szabadságot. Kérdem én, Orbán Viktor kormánya több milliárd hitelt vett fel, még az eu-s segély előtt, kitől vette fel? Mire vette fel?

A kormánynak december 31-én kellene nyilvánosságra hoznia a következő három év költségvetési keretszámait. Ám ehelyett egy sima kormányrendelettel mentesítette a törvényi kötelezettség alól a pénzügyminisztériumot, illetve önmagát. A kormány így nem köteles elszámolni a parlamentnek (és tehát az embereknek) az adók elköltéséről, amíg tart a veszélyhelyzet.

 https://nepszava.hu/3103883_a-kormany-nem-tervez-hosszu-tavra

Varga Mihály 3337 milliárd forintos hiánnyal tervez, több mint duplájával annak, amit a parlament a kormányzatnak engedélyezett. Ez a GDP 6,5%-a. Az idei 8-9%-os GDP arányos hiányt nem lehet egyik évről a másikra csökkenteni. Magyarul: kurvára megszívtuk. Három évig ebből a válságból nem lábalunk ki, legalábbis a szegényebb réteg biztos, hogy nem. És mindennek tetejére erre az időszakra az országnak még költségvetése sem lesz!!!

Ezt egyetlen egy volt kormányzat sem merte megtenni Magyarországon a magyar néppel! Egy kifosztott, tönkretett országot fog ránk hagyni az orbanizmus. A kereszténynek mondott szavai, bűvölései szédítették meg a híveit és lopta el róluk még a gatyájukat is.

Ennél vérlázítóbb, szégyenteljesebb kormánya még nem volt a magyar népnek!

Felelős mindenki, aki egyszer is az orbanizmusra, a Fideszre szavazott. Mert mindig lehetett tudni, hogy egy képmutató, hazug maffiáról van szó.

Ehhez képest a bajnais libaeset laza kis képregény:

https://nepszava.hu/3103866_dunaferr-ugy-40-ezer-ember-sorsa-a-tet

https://nepszava.hu/3103816_szabad-szemmel-korai-temetni-a-kozep-europai-liberalis-demokraciat


Nincsenek megjegyzések: