"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2020. december 13., vasárnap

Márk 12,1-34

 A szőlő.

Ekkor szerették volna elkapni Őt, rájöttek ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot.

A fügefa, Isten és az ember közötti kapcsolatot ábrázolja. A szőlő az embereknek szánt szolgálatunkat. A szőlőt gondozni kell. Sok munka. Én élénken emlékszem gyermekkoromból, hogy nagyszüleimhez segítő szomszédok, rokonok jöttek még rajtunk kívül is, hogy metszünk, kötözzünk, kapáljunk, szüreteljünk. És örüljünk. Mert a munkában öröm volt, hát még a szüretben. Minden ilyen munkakapcsolat az emberekkel mindig eseménydús, örömteli volt, akkor is, ha munka volt. Az emberekkel való nevetések, kapcsolattartások ilyenformája nagyon gazdaggá tette az életemet. Nagyszüleim már évtizedek óta nincsenek az élők között, de még mindig élnek azok az emberek, akik örömmel emlékeznek vissza ezekre a napokra, velem együtt. Ilyen megvilágításban ez a bibliai horrorisztikus történet a szőlőmunkásokkal számomra – és szerintem minden normális embernek - maga a botrány. Mégis megtörtént. Noha Jézus műfajilag példázatban mondta el, a történet igaz, szó szerint is vehetendő, Őreá, és a zsidó vallási vezetőkre vonatkoztatva.

Ezek után ellenségei azon voltak, hogy szóval csalják tőrbe. Ha Ő a Messiás, már pedig ennek igen nagy a valószínűsége, hiszen halottakat támasztott, vakot, süketet, némát gyógyított, akkor ők lesznek az ellenségei (a farizeusok és Heródes pártiak). A csapda egyértelmű. Ha Isten Fia Jézus, akkor Ő nagyobb még a római császárnál is. Ha pedig igaz, akkor ezt neki ki is kell nyilvánítani magáról. Ha megkérdezik válaszolnia kell rá, és máris csapdába esett, beperelhető a magát istennek valló császár előtt.

Megjelentek a szadduceusok is, és itt bepillantást nyerhetünk Jézus válaszával a túlvilági életformába is. Megjelentek az írástudók is. Melyik a legfőbb parancsolat kérdéssel, amivel Jézus által megértjük, hogy a szeretet a legfőbb parancsolat, amely az Isten országába delegál.

Horrorból/gyilkosságból - szeretetbe ívelő biblia részlet. A szőlő.


Nincsenek megjegyzések: