"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2020. december 26., szombat

Márk 15,20-41

 

A százados, aki a kereszt előtt állt, és mindezt látta, hogyan lehelte ki a lelkét, azt mondta: Isten Fia volt. Neki megerősítés volt, hogy később megtudta, hogy a templom kárpitja kettéhasadt, amikor Jézus kilehelte a lelkét. Amit hat ökörrel se lehetett kettészakítani.

A gúnyolódók azt mondták a szenvedő Jézusnak, aki azt mondja lerombolja a templomot, három nap alatt felépíti a templomot, mentsd meg magadat szállj le a keresztről. 

Az írástudók és főpapok hasonlóan, így mondták: másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. A Krisztus Az Izrael királya szálljon le a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk.

A főpapok egy erős királyt szerettek volna maguknak. Aki másokat megment. A sokaság, megállás nélküli folyamatos csodákat akar. Mindenki a maga álláspontját látta visszaigazolódni abban, ahogy Jézus meghalt. A vádolók szerint csaló volt. Vagy nem? Mert ha ismerték volna az írásokat, vagy nyitott lett volna a szemük, akkor ahogy mindenki más látta, hogy Ő a Krisztus, ők is látták, de nem akarták elfogadni. Nekik a saját elképzeléseik, döntéseik szerint kellett egy Király, erre a Földre, erre a földi életükre. Nemzetben gondolkoztak!

Miért halt meg Jézus? Le tudott volna szállni a keresztről, de Istennek van egy (menet)rendje, amit az Ószövetségben is kijelentett. Fölötte van a földinek, beleszületett Jézus ebbe a földi valóságba, mint földi ember, hogy megmentse a földi embereket a Mennynek. A Mennyben van Isten Országa. "Az én országom nem e világból van" – mondja Jézus Pilátusnak. Magyarul nem harcol azokkal a földi eszközökkel, amivel a földi uralkodók, nem is szükséges. Ez a világ elmúlik. A Menny örökkévaló. 

Jézus örökkévaló Király, örökkévaló országgal. Jézus megmutatta tulajdonképpen a feltámadásával, hogy a Mennyben van az Ő országa, Felette való ennek a világnak, miközben bevégezte áldozati küldetését, hogy földi embereket vigyen magával országába.

Az isteni menetrend tiszteletében Jézus példát, és utat mutatott nekünk. Ahogyan Ő tisztelte az Atya akaratát, törvényeit, és cselekedte azt, nekünk is így kell, kiállva végig a vérig. Ez az igaz engedelmesség, előtérbe helyezni a mennyei elrendelést, a földi célok, félelmek elé.


Nincsenek megjegyzések: