"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2020. december 25., péntek

Márk 15,1-19

 Ismét egy kérdés: "te vagy a zsidók királya?" Mindenki azt a kérdést teszi fel, ami a legjobban izgatja, amire választ szeretne tudni. Pilátusnak politikailag volt fontos ez a válasz. Jézus azonban csak annyit mondott: "te mondod". Majd többet nem felelt. A zsidó vallási vezetők vádolták be Jézust ezzel a vádcímmel, a római helytartónál, aki a császár barátja akart lenni. De Pilátus tudta, hogy mindez koncepciós per, irigységből tették. Pilátushoz felment a sokaság, hogy engedjen el egy foglyot, ahogy szokott az ünnepen. Ekkor folytatott még egy ’beszélgetést’ Pilátus a sokasággal is. Mit tegyen azzal, akit ők a zsidók királyának mondanak? Ők mondják ezt, a sokaság, hogy király. Jézus itt hallgat. Jézus ugyanis más kérdésre válaszol: "Te vagy e az Isten Fia?" "Én vagyok." 

Jézus kigúnyolása is egy palotában történik meg, ahol királyi ruháknak megfelelő színekbe öltöztetik, és megalázták. De Jézus nem a zsidók királya. Hiába teszik fel majd a vádat a feje felé a kereszten. Ő az Isten fia. Az egész Föld minden nemzetének és emberének királya. A magasságos Isten magasságos Fia.

Az, hogy Jézus a zsidók királya, avagy Isten Fia mindig politikai fegyvertény maradt a vallásban. Amit önös haszonszerzésért használták. Mindig túlkapások jöttek belőle, ha csak a zsidókra királyára hegyezték ki. Ez csak egy vád. A teljes igazság: Jézus a zsidók királya IS. Ez alól a zsidók sehogyan se lógnak ki, se pro se kontra, se be se ki. Nekik is Jézus Krisztus az Igaz Bírójuk és Királyuk, mint minden más népnek.


Nincsenek megjegyzések: