Sokat olvastam már a Bibliát. Ez a rész pedig különösen kedves nekem, sokszor sokat gondolkoztam rajta. Most mégis valami más ragadott meg, mint eddig. Odafutott Jézushoz egy ember és leborult előtte. Nos, ez az ember, már tökéletesnek hitte magát, azelőtt, hogy Jézushoz ment volna. Hiszen jól tudta, minden törvényt betűről betűre betartott, eddig. Ő jó. Ezért Jézus első kérdése: Miért mondasz engem jónak? Megkérdezhette volna azt is, ettől az embertől, mivel a szívébe látott: Miért tartod magad jónak? De nem ezt tette, mert nem sértegetni, hanem tanítani jött. Nos, miért tartjuk Jézust jónak? Válaszoljunk erre a kérdésre mi. Nemde azért, mert mindenét a szegényeknek adta? Amikor Jézus erre az útra hívja ezt az embert, ennek az embernek elborul az arca, mert nagy vagyona volt. Oh mily gyarló az olvasó ember, hogy azon kezd el gondolkozni: miért nem sajnálta meg Jézus, miért volt ily kérlelhetetlen, miért kért ily nagy dolgot ettől a szerencsétlen embertől, hiszen tudhatta volna, hogy egy gazdaságot fenntartani, az egy életvitel? Miért talán bűn lenne, ha valaki gazdag? Talán nem lehetne így is tökéletes, szent, Isten előtt? És ráadásul Jézus ezt megtetézi azzal, amit mond: nehezen mennek be a mennyek országába a gazdagok. – Micsoda! – jajdultak fel a tanítványok, hiszen ez itt egy mindenben tökéletes ember volt, egy pici baja maradt, hogy nem akart megszabadulni – teljesen normális módon – a vagyonától. Hát akkor kicsoda üdvözülhet? Jézus válaszolt a ki nem mondott rémületükre: nehéz az Isten országába bejutni. Könnyebb a tevének a tű fokán. A tű foka az volt, amin csak egy szamár fért el, talán teve is, nagy nehezen, ha térdein csúszik és a púpját áttaszigálják. Talán. Nos, mindannyian mérhetetlenül gazdagok vagyunk. Tetszik, nem tetszik vagyonunkat a szegényeknek kell adni. Pont, ahogy Jézus megalázta magát, miértünk emberekért, és szolgai formát vett fel. Méghozzá egy nincstelen, kiszolgáltatott rabszolgaformát … vagy gyermekformát? Jézus sosem kér lehetetlen dolgot, mindig mindennek értelme volt és van.
Ami nekem még mindig nagyon tetszik: Jézus előttük haladt. A jelmondatom is lehetne.
Ez bizony így van. Akik vele voltak álmélkodtak, akik követték: féltek. Ezek után Jézus megint tetéz, nem elég, hogy már félnek, elkezd ismét beszélni szenvedéseiről és a haláláról. Jézus ismét az Ő követésére hívja őket, de továbblép. Nemcsak a vagyonainkról kell lemondani. Meg kell keresztelkedni, azzal a keresztséggel, amivel Ő. A tanítványok szinte rögvest válaszoltak lelkesen, igen meg tudnak; de ekkor még nem tudták, amit csak később, hogy ez a keresztség a legnagyobb, legmeghittebb, legszentebb, a legvégső. Az igaz szeretet pecsétje. A szenvedés keresztsége.
Ezek után Jerikóba érnek, hol annak idején lehulltak a falak. Itt egy vak ember látni fog, mert azt kéri, hogy láthasson. Nos, tudunk mi is kérni? Hogy meglássuk Jézust? Tudjuk azt kérni, hogy zsigerileg érthessük, higgyük, Ő miért Jó?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése