Az üdvbizonyosságról

AZ ÜDVBIZONYOSSÁG

"Ezt azért írtam nektek, akik hisztek az Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van" (1János 5,13)

   Nemrégen egy rádióbemondó felmérést végzett Chicagóban, egy vasútállomáson. Körülbelül 25-30 embernek azt a kérdést tette fel, hogy biztosak-e benne, hogy a mennybe jutnak. Az eredmény érdekes volt - egytől egyig nemmel válaszoltak. Jó néhányan pedig felháborodva azt mondták: "Ilyesmit senki sem tudhat biztosan!"

   Ezzel teljesen ellentétben áll a nagy tudós, Sir Michael Faraday kijelentése, aki a mágnesességet fölfedezte. Halálos ágyán azt kérdezték tőle: "Van valami elgondolása a halál utáni élettel kapcsolatban?"

   "Elgondolásom?" - válaszolt csodálkozva. "Az bizony nincs! Szilárd meggyőződésem ellenben igen! Tudom, kinek hittem, és meg vagyok róla győződve, hogy Ő képes megtartani mindazt, amit rábíztam a nagy napig."

   Ez a menny felől való bizonyosság nemcsak egyes különösen nagy és bölcs emberek kiváltsága, hanem a szegényeké és egyszerűeké is. Egy idős skót asszonyt, aki halálához közeledett, meglátogatta prédikátora. "Sára - mondta a lelkész -, tegyük fel, hogy miután meghalsz, Isten megengedné, hogy elvesszél. Mi lenne akkor?"

   "Hogy mi lenne - válaszolt az asszony -, az Isten dolga. Ő akarata szerint fog cselekedni. De ha megengedi, hogy én elvesszek, akkor Ő többet veszít, mint én. Bár az én lelkem elvész, de Ő elveszítené a becsületét, mert Igéjében azt ígérte, hogy: "Aki énbennem hisz, soha meg nem hal" (János 11,26).

   Egyszer egy öreg halászt, aki a tenger mellett lakott, megkérdezte az egyik barátja, hogy még mindig hisz-e a mennyországban és abban, hogy ő oda fog jutni. "Nézz ki az ablakon! - mondta a halász. - Ott van még az a hét nagy szikla?

   - Igen - válaszolta a barátja.

   - Hát az a sziklaorom?

   - Az is - hangzott a válasz.

   - Nos - szólt a halász - 'a hegyek eltűnnek és a halmok leomlanak, de az én Igém örökké megmarad.'"

   A Biblia világosan kijelenti, hogy biztosan tudhatjuk, mi lesz majd velünk. De akkor miért van az, hogy a mai világban olyan sok ember - úgy gyülekezeten belül, mint azon kívül - nem tudja, hogy a mennybe jut-e, vagy sem? Azért, mert nem a menny felé tartanak! Valóban nagyon furcsa lenne, ha Isten biztosítana valakit róla, hogy a mennybe vezető úton jár, amikor a tény az, hogy a pokol felé halad!

   Egy rádiós felmérés során a riporter azt a kérdést tette fel, hogy ki mire alapozza a mennybejutási reményét. Kivétel nélkül ilyen válaszokat kapott: "Saját magamra, erőfeszítéseimre, igyekezetemre, gyülekezetbe járásra, jóságomra, a jellemességemre, az erkölcsösségemre, a parancsolatok megtartására". Hát csoda, ha ezek után nem tudják és nincs bizonyosságuk róla? Hiszen ezek a válaszok szöges ellentétben állnak a keresztyénség hitelveivel! Aki a menny felé halad, az mind egész biztos benne. Te vajon arra haladsz?

   Néhány héttel ezelőtt felhívott egy fiatal nő. Segítséget kért, mert már teljesen elvesztett minden támpontot. Egy olyan gyülekezetbe járt, melynek modern beállítottságú lelkipásztora igen tájékozott volt ugyan a mindennapi eseményeket illetően, Isten Igéjének örök igazságaiban viszont vajmi kevés jártassága lehetett!

   Olyan tökéletesen összekuszálta ennek a nőnek a gondolkodását, hogy az már azt sem tudta, hová tart, és miért él. Ez a prédikátor azt hirdette, hogy senki sem tudhatja, a mennybe fog-e jutni, és lehetetlen dolog valakinek hirtelen és azonnal megtérni. "A megváltás - mondta ő - egy hosszú folyamat, és nem valami olyan dolog, amit egyik napról a másikra meg lehet szerezni.

   - Milyen gyülekezet vagy egyház ez? - kérdeztem.

   - Egy protestáns egyház -, válaszolta.

   - Úgy! - mondtam. Akkor azt tanácsolom ennek a prédikátornak, hogy nézzen utána a protestantizmus alapelveinek, és vizsgálja meg alaposan a gyökereit."

   Javasoltam neki, hogy nézze meg Luther Márton életét, aki éveken keresztül kínlódott, hogy megszerezze az üdvösségét. Végül a római szent lépcsőkön kúszva, mialatt újból és újból imádságait mormolta, egyszer csak ezek a szavak nyilalltak belé: "Az igaz ember hitből él" (Róma 1,17). Hitből igazulunk meg, nem a sok hiábavaló vezeklés alapján! Luther az örök élet bizonyosságával szívében útnak indította a protestáns reformációt.

   Vagy gondoljunk Kálvin Jánosra, a protestáns világ református ágának alapítójára, aki ebben a mondatban foglalta össze megtérését: "Isten hirtelen magához térített engem".

   Wesley János, a metodista egyház alapítója ezt írta naplójában: "Éppen háromnegyed kilenc volt, és életemben először tudtam, hogy most már egyedül Jézus Krisztusban bízom, és tőle várom üdvösségem. Különös melegséget éreztem a szívemben, és tudtam, hogy Ő megszabadított engem a bűntől és a haláltól, és örök életet adott nekem." Nem az évet, hónapot, hetet, napot vagy órát említi, hanem azt a percet! "Háromnegyed kilenc volt!" Egy pillanat alatt jutott bizonyosságra.

   Elmondtam ennek a fiatal lánynak, hogy a prédikátor tévedése nem egy lényegtelen, apró területet érint, hanem pontosan az evangélium szívét. Ezek a tévtanok a keresztény hitet forgatják ki lényegéből.

   A Biblia azt tanítja, hogy az örök élet Isten ingyen ajándéka. Nem fizetség, nem munka eredménye, nem megérdemelt, nem küzdelem jutalma, hanem ajándék, melynek árát Krisztus teljesen kifizette, és amelyet ingyen kegyelemből ajánl fel neked. Mennyi idő kell ahhoz, hogy egy ajándék a Tied legyen? Csak kinyújtod érte a kezed, és elfogadod! "Saját világába jött (Jézus), és az övéi nem fogadták be Őt. Akik pedig befogadták, azoknak megadta azt a kiváltságot, hogy Isten gyermekeivé legyenek, mindazoknak akik hisznek az Ő nevében" (János 1,11-12). Az örök élet egy olyan ajándék, melyet egy pillanat alatt el lehet fogadni.

   Kaptál ajándékot múlt karácsonykor? Kellett hozzá húsz év, hogy megkapjad? Biztosan tudod, hogy a Tied-e, vagy sem? Ugyanígy van ez az örök élettel is! Ez a legnagyobb karácsonyi ajándék, amit Isten valaha is adott ennek a világnak. "... az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban" (Róma 6,23).

   A protestantizmus tanításának a lényege ez: A menny ingyen ajándék, és így tudhatjuk, hogy megnyertük-e azt. A protestáns hit nem tartja az embereket félelemben, hogy mi lesz velük, miután meghalnak. Az inkább a római katolikus egyház tanításával egyezik meg. A trenti zsinat kijelentette: "Azok, akik azt mondják, hogy biztosak üdvösségükben, méltók az egyházi átokra." Isten Igéje ezzel szemben kijelenti: "Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van" (1János 5,13)

   A Biblia nemcsak kijelenti, hogy tudhatod, hanem egyenesen megparancsolja, hogy légy biztos benne: "Igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat..." (2Pét 1,10). "Ezek pedig azért vannak megírva, hogy (tudjátok)... (Ján 20,31). "Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe... " (1János 3,14).

   Nem, a Biblia nem alkalmaz kérdőjeleket. A bibilai hit izgalmas felkiáltójelhez hasonló. "Mert én tudom, hogy az én megváltóm él" (Jób 19,25) "... mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra" (2Tim 1,12). Olyan öröm van ebben a tudatban, amilyet semmi más nem adhat, mert pontosan ez a bizonyosság a keresztyén öröm forrása. Ez a fajta öröm az, amelyik ruganyossá teszi lépteinket és éneket ad az ajkunkra.

   Ez volt az az öröm, amely a vak Fanny Crosby-t ezekre a szavakra indította:

   "Üdvteli érzet: Jézus enyém! Ennek felettébb örvendek én!"

   Hányan vannak, akik nem örülnek, mikor egy ilyen éneket énekelnek! Ez azért lehetséges, mert lelkileg vakok aziránt, amit ez az ének tanít. A pogányság az, amely sötétséggel, kétségbeejtő félelemmel tölti be a szívet, mikor elérkezik a halál. A keresztyénség a bizonyosság, a hit, meggyőződés és öröm vallása. A krisztushívő ember örömének forrása az, hogy tudja, a mennybe fog jutni. Pál apostol így szól: "Örüljetek... ismét mondom, örüljetek" (Filippi 4,4)

   Bűnnel megterhelt szívvel kutatott Isten után Spurgeon Károly mint fiatalember Londonban. Öt éven át egyik helyről ki, a másikba be állandóan keresett valakit, aki valami biztosat tudna neki mondani. Elmondta, hogy nem annyira Isten haragjától félt, mint magától a bűntől. Azt mondta: "Ha valamelyik prédikátor azt mondta volna nekem, hogy gomboljam ki a hátamon az inget, és ötven ostorcsapással megnyerhetem az üdvösséget, gondolkodás nélkül letéptem volna magamról az inget, és azt mondtam volna: "Szedd össze minden haragodat! Ne kíméld az ostort, amíg békét nem hoz fáradt lelkemnek!" Ha azt mondták volna, hogy száz mérföldet kell futnom mezítláb, azonnal elkezdtem volna rohanni, ahogy csak tudok, hogy megnyerjem az örök életet. De Krisztusban bízni, az Ő befejezett munkájára építeni, egyszerűen hit által elfogadni Őt, semmi mást nem tenni, csak hinni és elfogadni - mindezt nem tudtam, hogyan kell megragadni."

   Aztán egy napon, mikor körülbelül tizenhat és fél éves volt, még mindig bűneiben megkötözve, Spurgeon elvetődött egy kis kápolnába. Mindössze tizenkét vagy tizenöt ember volt jelen. Az ottani prédikátor másutt hirdetett igét, és egy minden végzettség vagy bizonyítvány nélküli egyszerű, laikus ember ment fel a szószékre. Az alábbi textust választotta: "Rám nézzetek a föld legvégéről is, és megszabadultok..." (Ézs 45,22). Majd elkezdte a legegyszerűbb szavakkal: "Még a kezedet sem kell fölemelned vagy a lábadat sem kell megmozdítanod! Semmit sem kell tenned. Csak egy pillantásra van szükség, mert élet van a tekintetedben, ha az a Megfeszítettre irányul. Sokaknál az a baj, hogy önmagukra néznek. Amíg magadba nézel, nem fogsz üdvösségre találni. "Nézz énreám!" - mondja Krisztus. Nem az Atya Istenre - az majd később következik; nem a Szent Lélekre; nézz Jézus Krisztusra, aki eljött a dicsőségből, és meghalt bűneinkért".

   Egyszer csak ez a laikus igehirdető kis szünetet tartott, letekintett a szószékről, és meglátta a fiatal Spurgeon Károlyt. Ujjával rámutatva ezt mondta: "Fiatalember, szánalmasan nézel ki! De szerencsétlen is maradsz mindaddig, míg nem engedelmeskedsz az én textusomnak: Nézz Krisztusra!"

   "És - mondta évekkel később Spurgeon - ebben a pillanatban betöltötte lelkemet az Isten kegyelmének valósága. Jézus Krisztus keresztjére néztem, és megláttam az Ő kezeit, melyeket bűneimért szegeztek át. Láttam Őt, amint bűneim súlyát a vállán hordja: láttam Isten haragját, amit én érdemeltem meg, mert szembeszegültem Vele. Hirtelen rájöttem, hogy már minden megtörtént! Adósságom ki lett egyenlítve, és tudtam, hogy örök életet nyertem. A szívem megtelt örömmel. Táncolni tudtam volna egészen hazáig! Képtelen voltam magamban tartani, és el kellett mondanom valaki másnak is, hogy Jézus, az áldott Jézus az, Akit megtaláltam és Aki megtalált engem". 

   Megvan ez az áldott bizonyosságod? Egyedül ez az, ami a hívő embert szent életre készteti. Amíg nincs bizonyosságod róla, hogy örök életed van, minden, amit Krisztusért teszel, bűn. Megismétlem: Ha nem tudod, hogy van örök életed, minden, amit valaha is tettél Krisztusért, bűn volt - mert hamis indítékból származott! Ha nem tudod, hogy van-e örök életed, minden, amit teszel, csak erőfeszítés, hogy megnyerd az örök életet, és ezért cselekedeteid mozgatórugója az önző nyereségvágy. De Isten az Ő kegyelmében lejött erre a Földre, megtestesült Krisztusban, meghalt a kereszten, megfizetett a bűneinkért, megszerezte nekünk az örök életet, és az Ő kegyelméből mindezt ingyen, ajándékként nyújtja neked.  A hit nem más, mint a koldus keze, melyet kinyújt a Király felé, hogy elfogadja ajándékát. A keresztyén élet mozgatórugója ezután már nem a nyereség, hanem hála az örök élet ajándékáért. Isten azzal kezdi, hogy mindent nekünk ad!

   Elfogadtad már az örök életet? Vagy a halál még mindig bizonytalanságot jelent neked - ugrást a sötétbe? Ha ez így van, akkor biztosítalak róla, hogy ez így is lesz: külső és örökké tartó sötétség, sírás és fogcsikorgatás lesz. De biztos is lehetsz sorsodban! Ez a kétség átváltozhat énekléssé és bizonyossággá, mely örömet és békességet eredményez. Nem fogadnád el az ajándékot, melyet Ő akar neked adni? Nem akarnád szaván fogni Őt? "... aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi Őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel az Isten bizonyságot tesz Fiáról. Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy az Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az Ő fiában van. Akié a Fiú, azé az élet..." (1Ján 5,10-12) Elhiszed ezt? Elfogadtad már ezt? Behívtad már a Fiút az életedbe, mint Megváltódat, Mesteredet és Uradat? "Aki hisz az Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel..." (1Ján 5,10). "Maga a Lélek tesz bizonyságot lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk" (Róma 8,16).

   Ha pedig már megtetted ezt a lépést, akkor valóban elénekelheted: "Üdvteli érzet: Jézus enyém! ennek felettébb örvendek én!" Ámen.

James D. Kennedy, Truths That Transform (Átformáló igazságok) c. könyvéből