Egy harmincöt éves, - középsúlyosan - értelmi sérült nő álmai, 2011 tavaszán. Saját élő szavait, hűen írtam le, azután, hogy közvetlenül megálmodta.
1. Álom
"Az álmodtam, hogy meghaltam. Otthon. Testemből kibújtam. Jött az Isten, fehér ruhában, őszhajú, ősz szakállú, megfogta a kezemet és azt mondta, hogy ne féljek. Én meg remegtem, hogy mi lesz a testemmel. Féltem. Ő meg mondta, hogy ne féljek, el fog rohadni a tested, és új tested lesz, ami igazán nem test, hanem szellemi. Fönn voltam a Mennyben, addig amíg meg nem mondta nekem, hogy mi lesz velem. Aztán leküldött a Földre szociális otthonba mentem. Ott dolgoztam, megismerkedtem egy férfival, komoly kapcsolat lett. Lett egy kislányom, szőke hajú szemüveges, Zsuzsi. Tíz éves lett. Akkor nyáron bejöttünk ide a Máltai Szeretetszolgálathoz, tik is itt voltatok mindnyájan - körbenézett az értelmi sérültek napközijében - itt volt a Laci, és Vera és újak, és régiek. És itt játszottattok. Vera nem szedett gyógyszert, és terhes volt. Már utolsó hónapban volt, kezdett neki fájni a hasa. Közben elküldtem a lányom fagyizni, de a lányom nem jött vissza, csak vártam, csak vártam. Kérdeztem tőletek, hol van és elmentem utána. Kerestem hol van a Zsuzsi, és azt mondták itt van. Behoztam ide megráncigáltam. Mondták nekem a többiek, hogy miért bántom a lányomat. Azért, mert nem akar szót fogadni, mindig visszafelesel. És akkor mondta a Vera, nekem, hogy te is ilyen voltál. Én meg mondtam, tudom, hogy ilyen voltam, de fogadjon szót saját anyjának. Hat hónapos terhes voltam. Verának elkezdődtek a szülési fájdalmai. Szülei, az összes szülei mindenki ott volt körülötte, elvitték Verát, jöttek az angyalok, körülötte voltak, védőangyalok. Voltak hattyúk, meg vizek, paradicsom kert, nagyon aggódtam, izgultam, hogy mi lesz vele, közben szólt a telefonom - a valóságban - és így lett vége."
2. Álom
"Meghaltam. Ugyanúgy. Feltámadtam, ugyanúgy jött Isten, fehér ruhában volt. Kérdezte, hogy mit szeretnék, mi a kívánságom. Az volt a kívánságom, hogy anyukámmal találkozzam. - Anyukája több éve már meghalt.
Felvitt a Mennybe. Voltak hattyúk, madarak, kővel folyó volt. Öregotthonban volt anyu. Beszéltem vele. Utána Isten elvitt egy sötét barlangba. Ott voltak ördögök, sikítottak, ordítottak, huhogtak. Mondtam: Úristen, hova kerültem?! Mondta az Isten ne félj, itt van apukád. Miért van itt? Mondta: rossz ember volt. Csak a betegsége miatt. Apu sovány volt, lefogyott, nem volt már 120 kg. Fiatal, sovány volt, én meg mondtam, nem ez az apukám. Nem tudott járni. Ott tudott járni. Elhoztuk Aput a másik otthonba. Ott volt nagymama, nagypapa, anyu mellett. Én nem ismerem a nagyszüleimet, és mondta anyu, én nem ismerem a nagyszüleimet, de, hogy ők azok. Itt éltünk a Mennyben boldogan. Aput visszavitték a pokolba, megint huhogtak az ördögök.
Megkérdeztem tőle, milyen volt a pokol?
- Sötét, fekete, hideg, égett minden, - vulkán lávát nem ismerte azt a maga módján pontosan körbemagyarázta -, barlangok voltak. Megmozdult a föld. Volt szag: büdös volt.
Nagyon részletesen számolt be a pokolról, az ördögökről, angyalokról, óriásokról. Falakon sétált át, szagokat érzett, félelemmel mesélt.
Megkérdeztem tőle, hogyan mentél le a pokolba?
- Isten fogta a kezemet, repültem.
Aztán felébredtem, - még mindig az álmában - megijedtem a sötétől, hideg volt, hajnali négy óra volt. Aggódtam, hogy mi lesz a nővéremmel és mondta az Isten, nem mehetsz vissza, mert elhunytál, és kihűlt a testem."
lejegyezte,
bogi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése