Mindennek, amit a szent hajlékban szemlélhetünk, akár kicsi, akár nagy dolog az, szeretett Urunk életére vagy halálára rámutató jelképes jelentése van. Senki sem utasíthatja vissza ezeket a szimbolikus magyarázatokat, mint üres szavakkal való játszadozást. Ez vonatkozik a négy takaróra vagy sátorlapra is, amelyek befedték a szent sátrat, mégpedig egyiket a másikra rakva.
Kezdjük el a legfelső, vagyis a mindenki számára látható takaróval.
1/ A borzbőr takaró.
A 4Mózes 4,8 szerint ezek a takarók arra is szolgáltak, hogy védjék a szent hajlék értékes tárgyait a pusztai vándorlásban. Így véd Urunk minket is zarándokútunkon minden veszedelemtől. Ő nemcsak Szabadítónk, hanem ígérete szerint meg is őriz bennünket /Jn 17,11-12; 1Pét 1,5/. Mindnyájan ki vagyunk téve a nyomorúság hőségének, a szeretetlenség hidegének és az igazságtalanságnak éppúgy, mint az üldözés viharainak, de Ő mindenben megoltalmaz. Úgy járunk-kelünk mi is, mint Urunk, ebben a nyers bőrben. Kívülről feketék vagyunk, mint Kédár sátrai, de nem a bűn miatt, hanem megviselten az élet nehézségei által, belül azonban szépek /Én 1,5/. Nem törekszünk pompára és nagyra becsülésre, hanem készséggel megyünk vele a táboron kívül, hogy hordozzuk az Ő gyalázatát /Zsid 13,13/. Ahogy egykor a Szent Sátor ezzel a durva sátorlappal volt befedve, úgy kell ma a Gyülekezetnek késznek lennie, hogy be legyen takarva az egyszerűségbe és jelentéktelenségbe. Amikor a Gyülekezet szenvedéseken ment át, de megőriztetett a világ befolyásától, akkor ez örömöt okozott, s Urának dicsőséget, önmagának pedig gyümölcsöt jelentett. Senki sem volt annyi támadásnak és kísértésnek kitéve, mint Urunk, de mindenben megőriztetett, és Atyjának mindig engedelmes szolgája volt.
2/ A vörösre festett kosbőr takaró /26,14/. A kos az Írásban a helyettesítés képe. Különösen világos ez előttünk Izsák feláldozásánál, amikor Ábrahám készen volt szeretett fiát feláldozni az Úrnak. Már nyúlt a késért, amikor Isten megállította őt /1Móz 22,13/. Isten maga készítette oda a kost, hogy az Izsák helyett meghaljon. De ezt tette Isten mindnyájunkért, hiszen Fiát adta, hogy Ő legyen a mi kosunk /1Pét 2,21-24; 3,18; Róm 4,25; 1Kor 5,7; Gal 1,4/. Nincs még egy igazság, mely annyiszor le volna írva a Bibliában, mint Krisztus helyettes áldozata, kezdve az angyal által hirdetett eljövetelétől a kereszten elhangzott kiáltásig: "Elvégeztetett!" Sőt ez visszanyúlik egészen az örökkévalóságba, hisz a Jelenések 13,8 a megöletett Báránynak nevezi Őt "a világ alapjainak megvettetése óta".
Mit használna az nekünk, ha mi az Urat csak mint jótevőt, csodatevőt vagy tanítót ismerhetnénk, mint aki kétezer évvel ezelőtt az akkor élő emberek javára munkálkodott, nem pedig úgy, mint aki értünk, az én és a te vétkeidért helyettes áldozatot hozott, és aki az Ő engesztelő vérét adta, mely minden bűnbánatra kész bűnösért kifolyt.
3/ A kecskeszőr takaró /7-13/. Ezt a takarót vagy szőnyeget tizenegy részből állították össze. A fehér kecskeszőr a tiszta és bűntelen Urat jelképezi, aki bűnt nem ismert, de bűnné lett érettünk /4Móz 28,22? Ézs 53,4-5.10; 2 Kor 5,21; Ef 2,5; Zsid 9,14.26.28; 10,10/. A kecskebakot igen gyakran használták bűnért való áldozatként. Nyilván innen ered a napjainkban is ismert mondás: "bűnbak" /3Móz 9,15/. Gondoljunk csak a nagy engesztelési napra /3Móz 16,15/. Izráel ezen a napon összegyűlt Isten előtt, hogy engesztelést nyerjen. A tartozást ki kellett egyenlíteni. Ez történt a kecskebak leölésével. Isten úgy bánt az Ő szeretett Fiával, ahogy a pap a nagy engesztelési napon a bakkal. Az Úr a kereszten mindnyájunkért megízlelte a halált. Az Atya nem tett másképpen Fiával, mint a két gonosztevővel, akik Fia mellett haltak meg. Az Úr tudta, hogy Ő bűntelen /Jn 8,46/, és hogy hamarosan Őt sújtják a mi bűneink. Látjuk, hogy milyen szörnyű dolog a bűn, és azt is, hogy a szent Isten miként ítéli meg ezt a bűnt. Dávid beismerte: "Egyes egyedül ellened vétkeztem", és ugyanebben a versben így folytatja, "hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben /Zsolt 51,6/. Aki meg akar igazulni, kezét, mint Izráelnek, a bakra kell helyeznie. Tekintettel az Úr Jézusra elmondhatja: hozom a tisztát, a szentet, mint az én helyettesemet. Ezáltal nemcsak elfogadottak vagyunk, hanem sokkal több, kedvesek lettünk ama Szeretett által /Ef 1,6/. Aki általa nem talált megbocsátásra, ezt a borzasztó kiáltást hallatja egyszer majd. "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem" /Mt 27,46/.
A fehér kecskeszőr takaró azt szimbolizálja, ami a 4Mózes 23,21-ben olvasható. Isten nem vett észre hamisságot Jákóbban, és gonoszságot Izráelben. Mert: "Ha a bakoknak és bikáknak vére megszentel a test tisztaságára, mennyivel inkább megtisztítja Krisztus vére lelkiismeretünket a holt cselekedetektől" /Zsid 9,13-14/. Ezek a szőnyegek együtt olyan takarót képeztek, amelyről a 32. Zsoltárban olvasunk: "Boldog az, akinek vétke elfedeztetett". Ennek azonban előfeltétele az, amit a Zsoltárosnak is tennie kellett, mielőtt így dicsőíthette Isten megbocsátó kegyelmét: meg kellett vallania bűneit. Hogy ez a fehér kecskeszőr szőnyeg éppen a vörös kosbőr takaró alatt feküdt, annak is megvan a jelentősége. A kos vérének következménye a tisztaság, amelyet a fehér szőnyeg jelképez. Itt a bűn örökre félre van téve /Zsolt 103,12; Ézs 38,17; Mik 7,18-19/. A bűnöstől a bűn olyan messzire és örökre el van vetve, mint az a kő, melyet az ember a tengerbe dobott, és azt soha többé meg nem találja.
4/ A pompás takaró. Ez tíz részből állt, arany kapcsok tartották össze, és valamivel rövidebb volt, mint a kecskeszőr szőnyeg. Ez a nagyszerű szőnyeg közvetlenül a szentély belsejét takarta. Ahogy az ember kívülről csak a borzbőr sátorlapot látta, úgy belülről csak ezt a gyönyörű szőnyeget. A négy jól ismert színben tündökölt /2Móz 26,1-6/. Alapanyaga len, mely a földből növekedett, és tiszta fehér volt /vö. Zsid 7,26/. Kék az ég színe, bíbor a királyi szín, a karmazsin pedig a véré. Magába a szőnyegbe kerubok voltak arannyal hímezve, a legmagasabb rendű lényekhez illően. Gyakran találkozunk kerubokkal, mint olyan angyalokkal, akik Isten trónját közvetlenül körülveszik. A pap, aki a szentélyben végzett szolgálatot az Úrnak, ezt mintegy a kiterjesztett szárnyak alatt tette /Zsolt 17,8; 36,8; 57,2; 61,5; 63,8; 91,4/ Itt bepillantást nyerünk a mennybe, mert ezek a dolgok, mint már többször is hallottuk, a mennyei dicsőség képmásai.
Ez alatt a takaró alatt világított az arany gyertyatartó pompás fénye, itt érezte az ember az arany oltárról felszálló tömjén drága illatát, és itt ápolták a papok egymással a közösséget az asztalnál. Mondhatjuk mi is, ahogy Péter mondta a megdicsőülés hegyén: "Jó itt nekünk". Mindez áldás volt, de csak azok számára, akik belül voltak. Azok, akik nem maradnak Őbenne /vö. Jn 15,5/, mit sem tudnak minderről az elrejtett dicsőségről és az Ő jelenlétének gyönyörűségéről. Nem csoda, hogy szívesen állt itt a pap és imádattal hódolt, miközben arra gondolt, hogy egykor ő is elveszett volt, most pedig ezeket az áldásokat nyerte el.
Georg R. Brinke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése