A vörösrézből készült oltár, amelyet égőáldozati oltárnak is neveznek, a pitvar legnagyobb és legjelentősebb tárgya volt. A bűnösnek Istennel való kegyelmi találkozási pontját ábrázolta, rámutatott az Istenhez vezető útra, az üdvösség útjára, s egyben előképe is volt annak. Az izráelita az oltáron keresztül jutott közösségbe Istennel. Olyan volt ez számára, mint Jákób létrája. A megjelenés az oltár előtt mindenki számára azt jelentette, hogy találkozik a háromszor szent Istennel, hogy Ő a megérdemelt ítéletet kiszabja reá. Ez az ítélet azonban az előírás szerint bemutatott áldozatot érte.
Az oltár helye.
Itt tapasztalt meg valamit az izráelita Isten abszolút igazságosságából és szentségéből, és abból, hogy törvény megszegőjének meg kell halnia, vagyis hogy a bűn zsoldja a halál /Róm 6,23/. Itt lett világos számára az is, hogy a bűnös emberen semmilyen bocsánatkérés vagy jó cselekedet nem segít, és nincs számára enyhítő körülmény sem. Csak a törvény teljes betöltése, amelynek megtartását Izráel megígérte /2Móz 19,8/, számított volna Isten előtt. De mindnyájan bűnösök voltak, és híjával voltak Isten dicsőségének /Róm 3,23/. Ezért mindenkinek áldozatra volt szüksége. A bűnös azonban itt nemcsak Isten igazságosságát ismerte meg, hanem nagy irgalmasságát és kimondhatatlan szeretetét is, amely nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy éljen /Ez 33,11/. Isten örök váltságot talált, mint kiutat /Zsid 9,12/, mert bűneinket az áldozati bárányra helyezte. Ami az izráelitáknak annak idején a rézoltár volt, az ma számunkra a golgotai kereszt. Krisztusban Isten maga szerzett engesztelést bűneinkért. Aki tehát bűneivel és vétkeivel teljes hittel Isten Bárányához jön, örökre megmenekült, és Isten elfogadta őt /Ef 1,5-6/. Mint gyermek az atyjához, úgy járulhat mindenkor Isten elé. A bűneik alatt sóhajtozó izráeliták számára az oltárhoz vezető út volt az első lépés, hogy Istennel megbéküljenek. Ugyanezt látjuk a babiloni fogságból visszatérő zsidóknál is. Bűnei miatt jutott oda a nép. Ott sóhajtozott a győztes ellenség elnyomása alatt /Zsolt 137,1-2/, és hárfái a fűzfákon függtek, mert a bűn csak szomorúságot okoz. Hosszú idő után jutott Izráel bűnbánatra, és Isten megkönyörült népén, visszavezette őket Ezsdrás és Nehémiás alatt az ígéret földjére. A zsidók hamar fölismerték, hogy a bűnbánat önmagától nem törli el a bűnt, hanem egyedül a vér cselekszi ezt, amely az oltáron folyik. Ezért építették fel elsőnek a rézoltárt. Ez a csodálatos előkép biztasson megtérésre minden visszaesőt, aki mint egykor Izráel, elhagyta az új utat, és újra visszatért a világba és a bűnbe. Számára is van egy oltár, melyet úgy hívnak: a golgotai kereszt.
Ma is fülembe cseng Boothnak, az üdvhadsereg öreg tábornokának szava, aki egy nagy összejövetelen, így kiáltott fel: "Backslider, come along, come along, come along" - azaz: "Pártütő, jöjj vissza, jöjj vissza, jöjj vissza!" Gondolatban látom, hogy többen megtalálják a kereszthez visszavezető utat. Ha ezek a sorok ilyen békétlen elszakadottak kezébe kerülnének, szeretném bátorítani őket, térjenek vissza az Úrhoz, mert az Úr várja őket. Nagyszerű bizonyítéka ennek a tékozló fiúról szóló történet a Lukács 15-ben.
A rézoltár alakja. Akácfából készült ládaszerűség volt, érccel, tehát egy egészen más anyaggal bevonva. Aligha akadt volna valakinek ilyen gondolata. Az akácfával még gyakran találkozunk. Elpusztíthatatlan, ezért az időjárás minden viszontagsága között a legjobban bevált faanyag. Krisztus emberi természetére mutat, mint gyökérre a száraz földből /Ézs 53,2/. Ebben a fában látjuk előrevetett árnyékát annak, aki miattunk testté és vérré lett, aki rabszolgai formát vett föl, és emberekhez lett hasonlóvá /Zsid 2,14; Fil 2,6-8/. Urunk mindkettő, Isten és ember, egyedül ez tette képessé Őt arra, hogy közbenjáró legyen Isten és ember között /1Tim 2,5-6/.
Az oltár másik alkotórészét az érc képezte. Ezzel vonták be az egész oltárt úgy, hogy többé a fa nem volt látható. Amikor az Úr a Jelenések 1-ben ítélő alakban jelenik meg Jánosnak, ez halottként esik lábaihoz. Ott látjuk a lábakat ércből. Habakuk ezt mondja az 1,13-ban: "Tisztábbak szemeid, hogysem nézhetnéd a gonoszt", de meg kell ítélnie azt. Isten megítéli a bűnt, és senkit sem kímél. Nem kímélte sem Mózest, sem Dávidot, a szíve szerinti férfit, de mindenekelőtt szeretett Fiát sem. Amint a bűnt magára vette, Isten úgy kezelte, mint bűnöst, és mások bűneiért halállal kellett bűnhődnie.
Az oltár négyzetalakú volt, egy-egy oldala öt, magassága pedig három könyök /2,5 ill. 1,5 méter/. Szilárdan állt tehát, nem lehetett felborítani. Krisztus keresztje is szilárdan állt, míg a feladatát teljesítette. Képletesen szólva: erősen áll az, egészen az örökkévalóságig. Az oltár négy sarkán egy-egy szarv volt, ami az erőt jelképezte. A bika ereje szarvaiban van. Ezekhez a szarvakhoz kötözték az áldozati állatokat. A szarvaknak másik jelentőségük is van: oltalmat keresők találtak itt menedéket üldözőik elől /1Kr 1,50; 2,28; 2Móz 21,13/. A szarvakat vérrel kenték be /2Móz 29,12/. Körtáncok alkalmával, ha megérintették, megtapasztalták Isten erejét.
Az oltár két oldalán négy karika, s bennük két rúd volt a szállításhoz. Amikor a felhőoszlop fölemelkedett, a léviták, akik a szent sátrat eszközeivel együtt hordozták, követték azt. Az oltárt fél magasságig fémrács vette körül. Maga az oltár jelentéktelen külsejű volt, de gondoljunk csak arra a sok vérre, amely ráfolyt. Oly valóságos kép ez arról, akinek "Nem volt alakja és ékessége... , utált, az emberektől elhagyott volt..., mint aki elől arcunkat elrejtjük" /Ézs 53,2-3/. Az oltárhoz többféle eszköz tartozott: lapát, fogó, serpenyő stb. ezek is vörösrézből készültek.
Szolgálat a rézoltár körül. Itt a szolgálatot a papok végezték. A pap, aki Isten helyett szolgált, fogadta a bűnöst az áldozati állattal együtt. A bűnös rátette kezét az állat fejére, és beismerte bűneit. A bűn így átkerült az állatra. Ez természetesen tudatlanul és akaratlanul vette magára a bűnös vétkeit és az ezzel járó büntetést is. A pap odalépett, és késével leölte az állatot, vette ennek vérét, és engesztelésül ráhintette az oltárra, az állatot pedig elégette az oltáron. Nem nehéz megmondani, ki volt a bűnös, az áldozatot bemutató vagy az állat, amelynek ezen a helyen az életét kellett adnia. Az állat nyöghetett és megpróbálhatott védekezni, nem volt segítség, meg kellett halnia. Minden őszintén kutató bibliaolvasó biztosan látja ebben az előképben Őt, aki meghalt értünk a kereszten, akit nem egy pap, hanem maga Isten adott halálra /Ézs 53,4/. Ne felejtsük el, ahogyan Urunk küzdött a halállal a Gecsemáné kertjében, és verejtéke olyan volt, mint nagy vércseppek /Lk 22,44/. Itt nem segített semmilyen kérés: "Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár" /Mt 26,39/. Az Úr már a világ alapjának levettetése előtt kész volt, hogy mint Isten Báránya, bűneinkért bűnhődjön, és ezért neki kellett helyettünk meghalnia /Jel 13,8/. Köszönjük meg az Atyának, hogy Ő a legtisztábbat, az Ő egyszülött Fiát, aki az Ő kebelén pihent, odaadta értünk. De imádjuk a Fiút is, aki mindnyájunk bűneit és vétkeit magára vállalta és hordozta /Jn 1,29/. Lehetetlen, hogy a bakok és bikák vére elvegye a bűnt, annak csak jelképes jelentősége volt. Akkor jött Ő, és feláldozta magát értünk /Zsid 10,4-10/. Mindnyájunk bűne reá vettetett /Ézs 53,6; 1Pét 3,18; 2Kor 5,21/. Az igaz meghalt a nem igazakért /1Pét 3,18/. Senki sem érezte a halált oly keserűnek, mint Ő, aki önmagát az életnek nevezte, és mégis ezt mondta: "Abban telik kedvem, Istenem, hogy akaratodat teljesítsem" /Zsolt 40,9/.
A rézoltár, egészen pontos előírás szerint, emberi kezek alkotása volt. Ugyanígy feszítették keresztre a mi Urunkat is, isteni végzés alapján, törvényszegő kezek /Csel 2,23/. Ahogyan az izráelita nem közeledhetett Istenhez más úton, mint a rézoltár előtt vezetőn, ugyanúgy ma a bűnös sem talál más utat az üdvösségre, mint Krisztus keresztje által. Csak a keresztben van üdvösség. Aki befogadja Isten Bárányát, joga van, hogy magát Isten gyermekének nevezze /Jn 1,12-13/. Ő minden korszakban a Bárány volt, és az is marad /Jel 1,18; 4,9; 5,13-14/
Az oltár a missziós feladatainkra is rámutat. Az oltár, mint ahogy már láttuk, fel volt szerelve négy gyűrűvel és két hordozásra szolgáló rúddal. Amikor a felhőoszlop felemelkedett, a papok fogták az oltárt és vitték a felhő után. Azt is láttuk már, hogy az oltár az Úr keresztjének az előképe. Így kell a keresztről szóló örömhírt, hogy az Úr meghalt a mi bűneinkért, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért /Róm 4,25/, az egész világba szétvinni. Ezt parancsolta a feltámadott Úr /Mt 28,20/. Úgy akar vezetni minket, ahogy Izráelt vezette a felhőoszlop által. Pál egyedül a kereszttel dicsekedett, és nem akart másról tudni /Gal 6,14; 1Kor 2,2/. Krisztus szeretete, mely gazdagon kitöltetett szívébe /Róm 5,5/, szorongatta őt /2Kor 5,14/, ezért mondhatta, hogy az egész világot betöltötte az evangéliummal. A mi kötelességünk is az, hogy mindenkinek mondjuk: "Béküljetek meg Istennel" /2Kor 5,20/.
Az áldozat hamuja is szól hozzánk. Miután az állat elégett, a hamut kivitték egy tiszta helyre. Tehát szó szerint nem maradt vissza semmi a bűnterhet hordozó áldozati állatból. A hamu bizonyította az áldozat teljesítését. Elmúlt a szenvedés és fájdalom. Egy további utalás is van ebben arra, aki végül így kiáltott fel: "Elvégeztetett", és akit halála után kivittek egy tiszta helyre, mégpedig egy új sírba /Lk 23,53/. Mit mond ez nekünk? Isten nem látja többé bűneinket, nem gondol azokra, elsüllyesztette a tenger mélyébe /Mik 7,19b/. Bűneink Krisztusban teljesen félretétettek, és mivel Isten nem gondol többé azokra, nekünk sem kell ezt tennünk. Reánk pedig, akik megtisztultunk, Isten úgy tekint, mint gyermekeire /Mt 12,50/.
 |
| "A tüzet állandóan tartsák égve az oltáron, ne aludjék ki." 3Móz 6,6 |
A tűz az oltáron. A tűz állandóan égett, de ki gyújtotta meg először? A 3Mózes 9,24-ben találjuk meg a választ. Isten maga gyújtotta meg az áldozatot. A tűz Isten szentségének és az ítéletnek a szimbóluma, mert a mi Istenünk megemésztő tűz /Zsid 12,29/. Az égből jövő tűz az áldozatra hullott, ha nem erre esett volna, akkor a bűnöst emésztette volna meg, aki ezen a helyen kereste Istennel az engesztelést. Ugyanezt figyelhetjük meg a templom felszentelésénél is /2Krón 7,1/. Amikor évekkel ezelőtt egy héten keresztül vetített képes előadásokat tartottam a szent hajlékról, a hallgatóság között volt egy fiatalember is. Mélyen megragadta a rézoltár képe és mindaz, amit hallott róla, és azon az estén Isten gyermeke lett. Későn ért haza, és ezért édesapja kérdőre vonta. A fiú nagy örömmel mondta el az apjának: "Ma átéltem azt, hogyan lehet az ember Isten gyermeke, és hogyan hiheti azt, hogy az Úr meghalt érettünk. Az előadó elmagyarázta, hogy vagy a bárány ég el érettünk, vagy nekünk kell égni bűneink miatt a pokolban. Apám nekem már nem kell, mert tudom, hogy az Úr Jézus meghalt értem, és átadtam magam Neki. Neked azonban égned kell, mert még nem vagy a Bárány tulajdona." Az édesapát és az édesanyát úgy megragadta fiuk bizonyságtétele, hogy mindketten eljöttek azon a héten az utolsó előadásokra, és ők is békességet találtak.
Befejezésül még további olyan áldozati helyekre illetve oltárokra szeretnék rámutatni, ahol különösen jelentős újrakezdésekkel találkozunk. Ezek egytől egyig az oltáron való engesztelés fontosságát bizonyítják.
Az első, ember által hozott véres áldozatról az 1Mózes 4,4 számol be. Ábel nyájának elsőszülöttjeiből hozott, és ezzel példát adott mindenkinek. Felismerte a vér általi engesztelés szükségességét, és ezzel rámutatott az egyetlen Bárányra, aki magára vette a mi bűneinket /Jn 1,29/.
Az első tulajdonképpeni oltárról, amelyet Nóé épített, az 1Mózes 8,20-22-ben olvasunk.
Ezt követte Ábrahám oltára, amelyet az Úrnak épített, amikor az ígéret földjére lépett /1Móz 12,7/.
Ezután következik a szent sátor égőáldozati oltára az előudvarban, amellyel ebben a részben foglalkoztunk.
Ezután következik az áldozati hely, amelyet Salamon a templomban felszentelt /1Kir 8,64/.
A hatodik oltár Izráel Babilonból való visszatérése után készült. Ezt már említettük /Ezsd 3,2/.
Az Írás az utolsó oltárt az eljövendő ezeréves birodalomba helyezi, amelyet Izráel újra felépít, amikor a nagy nyomorúság után földjére visszatér /Ez 40/.
Ezek a gondolatok arra szeretnének biztatni, hogy még többet foglalkozzunk az oltárral és annak újszövetségi jelentésével, a kereszttel, és hogy még mélyebben, bensőségesebben imádjuk Istent az Ő kegyelméért.
Georg R. Brinke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése