Féltelek

A kórházban újra láttam a szeretetet, éreztem emberek sorsát, a küzdelmet, az összetartást, családok, szeretteink megható közelségét; hogy mennyire áthatja világunkat, ez a szó: szeretet.
Hazafelé, a rádióban ezt a fenti zenét hallgattuk, apukámmal. Mint egy záróékkő, befejezte, és egyben újrakezdte életem. Soha nem lesz vége, amíg élünk, mindig féltünk és féltenek. Pont ezért, és pont így az élet így szép... Szeressünk!