"Nosza immár ti, akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk ama városba és ott töltünk egy esztendőt, és kalmárkodunk és nyerünk" (13). Az első tanítás tehát így hangzott: Legyünk egymás iránt türelmesek. A második pedig: legyünk türelmesek az Úr eljövetelével kapcsolatban. Jakab minden eddiginél világosabban tesz különbséget a csak szájjal bizonyságot tevők és az igazi hívők között. Azzal kezdi a 13. verset: "Nosza immár ti, akik azt mondjátok", majd az 5,1-ben: "Nosza immár ti gazdagok". Mindkét esetben, mint ahogy ebben az egész szakaszban az 5-6-ig ugyanarról a csoportról, a hamis bizonyságtevőkről van szó. Az ő életükről mondja a 14. vers: "bizony pára az, amely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik". Jakab az 5. fejezetben egészen világosan a gazdagok nyomorúságáról ír. A tűzről, amely testüket megemészti, és az ítéletről, amely utoléri őket, mivel megölték az igazat (6. v.). Ezek nyilvánvalóan hamis bizonyságtevők, akik azonban külsőleg Isten népéhez tartoznak. Talán közülünk egyesek azt gondolják: nos, akkor nekünk nem sok dolgunk van ezzel. Én sem szeretnék sokat beszélni erről, de azok az ismertetőjelek, amelyeket az ilyen bizonyságtevőknél találunk, nálunk is előfordulhatnak.
A 13-17. versek a függetlenségnek arról a szelleméről beszélnek, amellyel már az 1. fejezet elején is találkoztunk. Természetesen végeznünk kell a dolgunkat, és tervet kell készítenünk holnapra és holnaputánra. Itt nem is erről van szó. Ha valaki elutazik valamelyik városba, hogy ott a dolgait végezze, abban semmi rossz nincs. A kérdés csak az: hogyan teszed? A 15. vers szellemében: "Ha az Úr akarja és élünk, ím ezt vagy amazt fogjuk cselekedni"? Ha tehát egyáltalában még élünk akkor, vagy ha nem jön vissza addig az Úr. Vajon gyakorlati valóság ez a számunkra, vagy pedig csak kifejezések, minden mélyebb jelentőség nélkül? Mert ha élő valóság a számunkra, hogy az Úr hamarosan visszajön, akkor az Őreá való várakozás nagy erőt ad, és nem ragad magával ennek a világnak a gazdagsága. Akkor az Úrra tekintünk, és ennek a világnak minden dolga csupán kár és szemét a számunkra, amelynek nincs maradandó értéke (vö. Fil 3,7-8). Aki így tekint az Úr Jézusra, az ismeri a függőség szellemét.
"Ha az Úr akarja." De nem gondolkodunk-e olykor így: Ha pedig az Úr nem akarja, akkor meg fogja hiúsítani? Milyen gyakran tervezünk el magunk valamit, és azután imádkozunk érte (1. fej.), mintegy mentségül, hogy azután elmondhassuk: imádkoztunk érte; és ha nem jó, amit akartunk, akkor az Úr nyilván meg fogja akadályozni. Az Úr meg is hiúsít sok mindent. De ne így gondolkozzunk, és ne ezt mondjuk: ha az Úr nem akadályozza meg, - hanem így: ha az Úr akarja. Hát nem csodálatos, hogy olyan Istenünk van, akinek megismerhetjük az akaratát, még a hivatalos dolgainkat és életünk mindennapi dolgait illetően is? Milyen szellemben végezzük mindezt? Hogy teljes munkaidőnkben az Úrnak szolgálunk, vagy pedig más foglalkozásunk van, az itt mellékes. Minden dolgunkat az Úrtól való állandó függésben végezzük.
Ezekről a hamis bizonyságtevőkről mondja az apostol, hogy nem tudják, mit hoz a holnap. Életük olyan, mint a pára, amely egy ideig látható, azután eltűnik. Természetesen egyszer majd vége lesz földi életünknek. A keresztyén élete azonban nem pára, hanem ők az életükbe magot vetettek, amely csakhamar gyümölcsöt terem, és egyszer majd eljön az aratás. Cselekedeteidre nézve a döntő kérdés: az Úrtól való függésben végzed-e a munkát, amelyet Őtőle vettél? Ha igen, akkor az életed nem pára, még ha úgy gondolod is, hogy életed gyümölcstelen és jelentéktelen. Isten egész életedet az új, eljövendő világgal kapcsolatban látja, az országgal, amely nemsokára eljön. Akkor majd elnyerjük a jutalmat, amelyet az Úr ajándékoz nekünk, kinek-kinek azért, amiben hűséges volt.
Látjuk már, miként vonatkozik ebben a levélben minden az új világra? A keresztyén ember élete sohasem gyümölcstelen és üres, hanem maradandó gyümölcsöt terem. A kérdés, hogy egyszer majd együtt uralkodsz-e az Úr Jézussal, hogy tíz vagy öt városon uralkodsz-e majd, nem attól függ, hogy teljes munkaidőddel szolgáltál-e az Úrnak, munkád jelentős volt-e vagy sem, nem függ attól, nagy vagy kicsiny adományokkal rendelkeztél-e, hanem attól, hogy bölcs és értelmes voltál-e, és hűségesen végezted-e azt, amit az Úr rád bízott. Hát nem vigasztaló tudnunk, hogy az Úr nem a képességeink, hanem a hűségünk szerint jutalmaz bennünket? Ha az üzleti életben tevékenykedel - mint a levélbeli példa mondja -, azt mindennap Ővele végezheted. Természetesen szabad terveket készítenünk, hiszen az Úr adott hozzá értelmet, de minden tekintetben teljes engedelmességgel tartozunk az Úrnak, és így kell szüntelenül imádkoznunk: Uram, óvj meg minden olyan lépéstől, amely nem a Te gondolataid szerint való. Adj szívbeli nyugalmat, és add meg azt a szilárd meggyőződést, hogy a következő lépés, amelyet tenni szeretnék, Tőled való! - Ebben különbözünk a hamis bizonyságtevőktől. Az ő életük olyan, mint a pára. "A világ elmúlik és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké" (1Jn 2,17). Az Úrtól függő ilyen élet gyümölcsei egyszer majd az egész világ előtt nyilvánvalók lesznek az országban, de csak akkor, ha ezekben a mostani időkben az Úr akarata szerint járjuk utunkat.
"Ti ellenben elbizakodottságotokban dicsekedtek: minden ilyen dicsekedés gonosz. Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak" (16-17). Az utóbbi mondat jellemző a keresztyénségre. Isten népének sok bizonyságtevője úgy cselekszik, mintha keresztyénségük csupán annyiból állna, hogy kerülik a gonoszt. Mintha még a sínai törvény alatt éreznék magukat, annak "Ne tedd"-jeivel. És ha ezt vagy azt nem tették, akkor meg vannak elégedve. Ez az egyetlen igevers megcáfolja az egész perfekcionizmust, amely azt tanítja, hogy a hívő ember élete során el tud érkezni addig a pontig, amikor már tökéletes, és már semmiféle bűnt nem követ el. Isten gondolatai szerint azonban nem az a tökéletesség, hogy az ember elhagyja a gonoszt - ez magától értetődő -, hanem az, hogy cselekszi a jót! És ha a gonoszt elhagyjuk, az még messze nem jelenti azt, hogy a jót cselekesszük. Ugyan ki merné elmondani magáról, hogy tökéletes és már letette az érettségi vizsgát Isten iskolájában, amikor ezt olvassa: "Aki azért tudna jót cselekedni és nem cselekszi, bűne az annak"? Legyünk éberek, hogy mindig azt tegyük, amivel megbíz az Úr. Te az iskolában, te a háztartásban, te a hivatalban, te az üzletben, te a munkapad mellett. Mindenütt cselekedni azt a jót, amire az Úr felhívja a figyelmünket. Mennyivel magasztosabb ez a mérték minden emberi törvénynél, sőt még a sínai törvénynél is.
Megteszik ezt a gazdagok? Bizonyára vannak a keresztyének között e világ mértéke szerint gazdagok és szegények. Isten Igéje a gazdagságot alapvetően nem ítéli el. Már olvastuk az 1Timóteus 6,9-ben: "Akik azonban meg akarnak gazdagodni..." Tehát nem arról van szó, hogy valaki Isten kegyelméből gazdag lett, hanem arról, hogy minden igyekezetünkkel meg akarunk gazdagodni. Arról van szó, vajon egész életünk abból áll-e, hogy e világ gazdagságával foglalkozunk? Meg vagyok győződve arról, hogy ha türelmesek vagyunk, és az Úr közeli visszajövetelének várakozásában élünk, akkor ezek a dolgok nem foglalkoztatnak bennünket. Akkor nem vágyakozunk e világ gazdagsága után, hanem tudjuk, hogy az idő sürget, és még sok tennivalónk van az Úr számára ebben a végső időben.
W.J.O.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése