Gondoljunk ismét arra, hogy a szent hajlék építésében mindent pontosan Isten útmutatása szerint kellett elvégezni. Ehhez tartozott az anyagbeszerzés is, amelyet Isten elvárt utazó népétől, mint nagy és önkéntes áldozatot. Mai fogalmak szerint ezt vagyondézsmának neveznék.
Izráel egyik legjellemzőbb tulajdonsága: ragaszkodása Isten házához. Ez feltűnik különböző alkalmakkor, mindenekelőtt éppen a szent sátor építésekor. De ugyanígy a templomépítésnél is, amikor szinte leírhatatlan nagy áldozatokat hoztak /1Krón 29/. További példát láthatunk a templom helyreállításakor, amikor a zsidók visszatértek Babilonból /vö. Ezsd 2; Neh 7/. Az ilyen áldozatkészségről szóló leírásnak hasonló áldozathozatalra kell ösztönöznie bennünket. Izráel ragaszkodása Isten házához nem csupán külsőség volt. A zsoltárokból látjuk, hogy a nép belsőképp csüggött rajta /Zsolt 84,3.11; 96,8; 100,4/. De a legjobb példát maga az Úr mutatja, aki állandóan felkereste Atyjának házát. Ezt a vágyát már mint gyermek kifejezésre juttatta /Lk 2,49/.
A szent hajlék építésére szóló parancsot Mózes kapta; de annak megépítését maga Isten kívánta, aki arra vágyott, hogy lakóhelye legyen népe között. Ez a hajlék egy darab menny volt a földön, mert megfelelt a mennyei mintának, Isten imádatának és neki szóló áldozatok bemutatásának volt a helye. Ezen a helyen sok nagy áldozatot mutattak be, és fáradhatatlanul énekelték a dicsőítő énekeket. Már útban Isten háza felé felcsendültek a magasztaló énekek és az ujjongás hangjai. Ez volt az a hely, ahol az ember visszajuthatott az Istennel való közösségbe, és elmondhatta imáját úgy, mint Anna /1Sám 1/ vagy Salamon /2Krón 6/. Ez volt Isten választott kinyilatkoztatási helye és áldásainak a helye is. /2Móz 39,43; 40,34/. Bűnösök jöttek ide, és megigazultakként tértek haza /Lk 18,13-14/. A tisztátalanok megmosakodtak, és így eljutottak a szentélybe. A hűségesek rendkívüli áldást nyertek /4Móz 6,22-26/. Izráel az Isten házához való ragaszkodás és szeretet lenyűgöző példáját mutatja be nekünk. Elmondhatjuk-e ezt magunkról is?
Az önkéntes adományok gazdag áradata. Hálatelt szívvel adták oda ajándékaikat. Az Írás ennek a túláradó ajándékozási készségnek a forrását ezekkel a szavakkal fejezi ki: "mindenki, akit arra indít a szíve". A szívek gyengéden szerették Őt; ez tette képessé őket ilyen készségre. Az a gondolat, hogy az az Isten, aki kiszabadította őket a szolgaságból, most még közöttük is akar lakni, ez tette őket oly készségessé, hogy számára mindent meghozzanak, s ezáltal siettessék eljövetelét és közöttük lakozását. A szív nélküli adományoknak nincs értékük, és Isten előtt nem kedves az olyan adomány, amely nem Iránta való szeretetből fakad.
Az egész nép kivette részét: férfiak, nők, gazdagok, szegények egyaránt. A gazdagok aranyukat hozták. A szegények erejüket adták az építkezéshez. Az ügyes asszonyok művészi szövetet készítettek a függönyök és a papi ruhák számára. Olyan volt ez a szolgálatkészség, mint az első gyülekezetben /Csel 2,44-45/; itt nem hiányzott, mint sajnos Izráelnél a későbbi időkben /Mal 1/.
Nevezzünk meg néhány ajándékot. Aranytól és drágakövektől kezdve a kecskeszőrig mindent elhoztak, amijük csak volt. Az asszonyok levették arany ékszereiket, és elvitték Mózeshez. A férfiak kimentek az erdőbe kemény akácfákat vágni. Soroljuk fel röviden, amit hozniuk kellett, de közben figyeljük meg a kért dolgok szimbolikus jelentését is.
- Arany: a Fiú dicsőségének képe.
- Ezüst: a megváltás képe.
- Vörösréz: Krisztus bírói alakjára mutat.
- Kecskeszőr: Krisztus halálára mutat.
- Vörösre festett kosbőr: a fájdalmak emberére utal.
- Borzbőr: arra mutat, Akinek "alakja nem volt kívánatos".
- Akácfa: Krisztus ember voltát ábrázolja.
- Világító olaj: Ő a világ világossága.
- Füstölő: Krisztus kedves, jó illat /Ef 5,1-2/.
- A főpap mellpajzsának drágakövei: Érték és dicsőség /Ézs 43,4/.
Még egy másik áldozathozatal is szükséges volt: az idő odaáldozása. Sokan készek ugyan adni, de nincs idejük, hogy Isten munkájában gyakorlatilag részt vegyenek. Az üzlet, a háztartás vagy a baráti kör teljesen lefoglalja idejüket. De mit mond az Ige? "Életem ideje kezedben van" /Zsolt 31,16/. Dávidnak, mint királynak, bizonyára sok dolga volt, mégis kimondhatatlanul sok előkészítő munkát végzett a templom építése érdekében, és nagy áldozatokat hozott idő tekintetében is. "Nincs időm!" - ma ez divatos szólás. Nincs idő az imaórára, a vasárnapi iskolára, a gyülekezeti terem kitakarítására és más munkákra az Úrért.
Emellett folyamatos áldozathozatal is volt. A szent sátor nemcsak egyszeri, hanem állandó áldozathozatalt is megkövetelt mint pl.: az égőáldozathoz való fát, a lámpához való olajat, az asztalra való kenyereket, az aranyoltárra való füstölőszert és sok más dolgot. Isten Igéje nem ismeri az egyszeri, hanem csak a folyamatos áldozathozatalt. Izráelben ott volt a tized. Valaki ezt mondta: "Aki visszatartja Istentől a tizedet, az templomrabló." John Wesley nem hitt addig egy megtérésben, amíg a pénztárca meg nem tért. Aki visszatartja az Úrtól azt, ami az övé, az lopásból él. Ne felejtsük el soha, hogy az Úr ott ül a perselynél, figyeli az adakozót, ismeri gondolatait, és helyesen értékeli áldozathozatalát /Mk 12,41-44/.
Honnan vette Izráel a pusztában a bemutatott adományt? Mielőtt Izráel kivonult volna Egyiptomból, azt mondta az Úr Mózesnek: kérjen a nép az egyiptomiaktól ezüst és arany eszközöket /2Móz 11,2/. Ennek a rendelkezésnek az alapja nyilván az volt, hogy Izráel évszázadokon át ingyen dolgozott Egyiptomban, és így ezeket az értékeket mintegy megérdemelt fizetségnek tekintették. Hisz az Úr mondja az Ézsaiás 65,23-ban: "Nem fáradnak hiába". A 2Mózes 12,35-36-ban olvashatjuk, hogy az egyiptomiak készséggel odaadták Izráelnek mindazt, amit Isten megígért nekik. De hogyan használta fel Izráel az egyiptomi adományokat, melyeket Isten jóságából kapott? Visszaadta neki a szent hajlék építéséhez. Vajon úgy tekintjük-e munkabérünket, mint Isten ajándékát, vagy úgy, mint a mi keresetünket? Olyan szívesen és készséggel adjuk-e vissza legalább egy részét annak, amit Isten az Ő jóságából és hűségéből ajándékoz nekünk, mint Izráel?
Mi volt Isten szándéka a szent sátor építésével? Az, ami már megmondatott a fáraónak: "Bocsásd el népemet, hogy nekem ünnepet üljön" /2Móz 5,1/. Egész Izráel papi királyságra volt rendelve. Mily nagyszerű látvány lehetett Izráelben Isten háza! Erről szól valamit Bálám /4Móz 24,5-6/. A tábor közepén ott állt a szent hajlék a felhővel, mely Isten jelenlétének volt a jele. Körülötte táboroztak rendben a törzsek: éjjel a tűzoszlop világította meg az egész tábort, s ez arról tett bizonyságot, hogy Izráel Istene nem alszik, még csak nem is szunnyad /Zsolt 121,4/. A hajlékban pedig ott álltak Isten papjai éjjel és nappal, és imádták Istenüket /Zsolt 134,1-2/.
Georg R. Brinke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése