Így is nevezhető a szentély. Erre Mózes egészen csodálatos módon kapott kijelentést. Kétszer negyven napig tartózkodott Isten előtt a hegyen. Isten ott mutatta meg neki a részleteket, és ott tette belsőleg késszé és alkalmassá arra, hogy beletekintsen népével kapcsolatos gondolataiba és terveibe, beavatta titkaiba annyira, amennyire Isten azt meg akarja mutatni gyermekeinek. Nagyon megéri az, ha időnket áldozzuk azért, hogy mélyebben behatolhassunk a dolgokba, és elmondhassuk Pállal: "Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen kifürkészhetetlenek az Ő ítéletei, és kinyomozhatatlanok az Ő útjai" /Róm 11,33/. Ilyen imádó magatartással lépjünk be mi is ebbe az arany házba.
Milyen is volt ez az arany ház?
Negyvennyolc aranyozott deszkából vagy pallóból állt, amelyeknek hossza egyenként tíz könyök, szélessége másfél könyök /5 ill. 0,75 méter/ volt. A deszkákat akácfából vágták ki, bevonták aranylemezzel, úgyhogy a fa többé nem volt látható. A deszkák külső oldalán arany karikák voltak, ezekbe öt reteszrudat dugtak. A rudakat is arannyal vonták be, ezek tartást adtak az építménynek, és megfelelő szilárdságot biztosítottak neki. A szentély felülről nyitott volt, illetve takarókkal vagy szőnyegekkel védték az időjárás viszontagságai ellen, éppúgy elölről is. Így lett - képletesen szólva - a sátor bejárattá, fentről Istenünk számára, lentről az ember számára, vagyis a találkozás valódi sátrává. A hajlék belseje két részből állt. Az elülső rész volt a szentély, mögötte a szentek-szentje volt található. A két helyiséget egy meglehetősen nehéz függöny választotta el egymástól. A szentélyben három tárgy volt: az arany oltár vagy illatáldozati oltár, a szent kenyerek asztala és a hétágú gyertyatartó. A másik helyiségben, a szentek szentjében csak a frigyláda állt.
Vizsgáljuk meg röviden az arany deszkákat.
A pitvarról szóló fejtegetésben elmondtuk, hogy az ott felállított két tárgy, a rézoltár és a mosdómedence, a kereszten levő Urat ábrázolja jelképesen. Itt a szentélyben képekben ismerjük meg reánk vonatkozó szolgálatát, amelyet folyamatosan végez értünk a mennyben. Amikor a földön járt, meghalt értünk; odafenn a mennyben most értünk él. A deszkák akácfából készültek, s ez ismét Krisztus ember voltára mutat, Aki szűztől született, de a Szent Szellemtől fogantatott Isten és ember Fiaként. Amikor az Úr a földre jött, nem vett magára angyali alakot, hanem mint minden ember, testben és vérben született, ahogy meg van írva: "Miután a gyermekek test és vér részesei, Ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek" /Zsid 2,14/.
A deszkákat arannyal vonták be. Az arany, ez a legdrágább nemesfém az Urat isteni mivoltában ábrázolja, mint aki öröktől fogva létezik /Jn 17,5/. Földi élete idején az ember, ha csak külsőleg figyelte, nem látott rajta semmit az aranyból, mert Ő nem különböztette meg magát más emberektől. Az Úr nem élt isteni mivoltával, hanem: "Megüresítette magát, rabszolgai formát vett föl" /Fil 2,6-8/. Sokan ezért látják Urunkban csupán az ács fiát /Mt 13,55a/.
Az aranyozott deszkáknak azonban más jelentőségük is van. Mégpedig:
A Gyülekezet jelképe. Pál azt írja az Efézus 5,32-ben: "Felette nagy titok ez, de én Krisztusról és a Gyülekezetről szólok". Isten gyermekei számára kéri az Úr az Atyától: "Hogy ők is egyek legyenek bennünk - az Atyában és a Fiúban" /Jn 17,21; 14,23; 1Tesz 1,1; 2Tesz 1,1-2/. Az Úr szinte megfoghatatlan szavakban fejezi ki ezt: "Én Őbennük és Te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek" /Jn 17,23/. A deszkák - a Gyülekezet tagjai - ezüst talpakon állnak, amelyek a megváltás szimbólumai /2Móz 30,15; 38,27/. Így ismerjük fel Őbenne, a Főben, és bennünk, a tagokban, ezt a kettősséget: Isten és ember. Az emberi oldal Ádámból /Lk 3,38/ fakad, az isteni természet, a Szent Szellem általi fogantatásból /Jn 3,3; 2Pét 1,4; Lk 1,35/. Fa és arany, a Gyülekezet emberi és isteni oldala:
Ha e csodát meg akarom érteni,
Hódolattal elcsendesül szellemem.
Imádattal megpróbálja felmérni,
Hogy az Isten szeretete végtelen.
A deszkák természete. A deszkák akácból készültek, amely igen tartós fa. Ezek a deszkák feldolgozásuk előtt mint fák álltak az erdőben. Bésáléel és Aholiáb embereikkel együtt fejszével döntötték ki a fákat. Máté 3,10-ben olvassuk: "A fejsze immár ott van a fák gyökerén". Csodálatos, ha arra gondolunk, hogy ezek a vadon nőtt fák arra lettek kiválasztva, hogy a szentélyt alkossák /1Kor 3,16; 6,19/. Indítson imádatra ez bennünket és arra, hogy Pállal együtt elismerjük: "Én vagyok a legkisebb..., de Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok" /1Kor 15,9-10/. Gyakran, amikor sok ember között járok-kelek, akik csak úgy tódulnak a különböző szórakozóhelyek felé, megkérdem magamtól: "Uram, miért éppen engem, a méltatlant választottál ki, hogy tulajdonod legyek, hogy aranyozott deszka legyek?" Ezt mindenkor alázattal és imádattal kell szívből megköszönnöm. Ha ezek a gondolatok nem köteleznek bennünket szent életre, akkor valóban nagyon hálátlanok vagyunk.
De térjünk vissza a deszkákhoz. Mielőtt a deszkákat felhasználhatták volna a szentélyhez, széltében-hosszában lefűrészelték és legyalulták, és csak ezután aranyozhatta be azokat Bésáléel. Ez az, amit az Úr az Ő Igéje, Szelleme különféle módon /vö. 2Kor 11,23/ rajtunk elvégez. Ő tesz bennünket alkalmassá a szent hajlék számára. Megszentel és megtisztít, hogy ama napon szeplő és folt nélkül állíthasson minket Isten elé /Ef 5,26-27/. Isten gyermeke, engedd magad elkészíteni erre a dicső rendeltetésre, engedd magad, mint élő kő beleilleszteni a szellemi házba /1Pét 2,5/!
Ahogy már korábban, itt is látjuk megint a két oldalt, az Urat és magunkat. Nem Ő neveztetett-e a száraz földből való gyökérnek /Ézs 53,2/? Nem Ő-e az, akit az irgalmatlan, durva kezek levágtak, lesújtottak, megkínoztak, megkorbácsoltak és megöltek? De Isten feltámasztotta, tisztességgel megkoszorúzta, és jobbjára ültette!
Hasznos újra meg újra visszaemlékezni, honnan származunk. Gondoljunk csak arra az iszapra és sárra, ahonnan ki lettünk emelve, hogyan néztünk ki ott /Zsolt 40; 1Sám 2,8; Zsolt 113,7/. Így emlékeztette Isten is Izráelt a származására /5Móz 26,5/. Pál azt írja: "Minket is, akik halottak voltunk bűneink miatt, ... Vele együtt a mennyeiek világába ültetett" /Ef 2,5-6/. Köszönjük meg Neki, hogy az éles munkaeszközökkel, késsel, gyaluval, reszelővel, fűrésszel stb., de ami a döntő, bennünket nem kímélve, végül is alkalmassá tesz a hajlék számára. "Fölépültetek az apostolok és a próféták alapkövén, a szegletkő pedig maga Jézus Krisztus, Akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban. Benne épültök ti is a Szellem által Isten hajlékává" /Ef 2,20-22/. Hogyan talált az apostolok figyelmeztetése örömteli visszhangra: "Mivel ilyen ígéretek birtokában vagyunk, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és szellemi tisztátalanságtól, és Isten félelmében vigyük végbe megszentelődésünket" /2Kor 7,1/.
Aki a pitvarból belépett a szentélybe, kétféle belső változást tapasztalt meg. Természetes emberi lényét, amelyet az akácfa ábrázol, az isteni természet aranya vonta be /2Pét 1,4/. Továbbá elhagyta saját életének természetes alapját, hasonlóan az aranyozott deszkákhoz, amelyek ezüst talpakon álltak, vagyis ezzel a váltság talaján nyugodtak, és nem a sivatag homokján. "Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben" /Kol 3,3-4/.
Az összeállított deszkák. Az egyes aranyozott deszkák összerakva, deszka deszka mellett, alkották Isten hajlékát. A deszkák nem választhatták és nem változtathatták meg helyüket, azt az építőmester határozta meg. A Cselekedetek 2,41-47-ben találjuk annak megvalósítását, amit az aranyozott deszkákból álló ház képletesen ábrázolt. Az első gyülekezet tagjai azonos módon hívattak el, mindenki bűnbánattal és hitben jött az Úrhoz, és így voltak mind egyek. Szerették az Igét, szerették egymást, megtörték együtt a kenyeret, és gondoskodtak egymásról. Ott nem volt semmiféle különbség, nem merült fel az állás, rang és nemzetiség kérdése, mert mindnyájan egyek voltak Jézus Krisztusban. Ahogyan az arany házban minden deszka egyforma hosszú és széles volt, ugyanazzal az arannyal bevonva, úgy a gyülekezet tagjai együttesen ábrázolták ki Isten hajlékát. Valaki azt kérdezhetné: Miért nincs ez így ma is? A válasz nagyon egyszerű: azokban a napokban mindnyájan egészen be voltak aranyozva, azaz mindnyájan készségesen és tudatosan a Szent Szellem fegyelmezése alatt álltak. Egymásban csak az aranyat látták és nem a nyers fát. Sajnos, ez nem maradt mindig úgy, ahogy azt a Cselekedetek 2-ben olvassuk. Az 5. részben találkozunk két olyan gyülekezeti taggal, akiknek a pénztárcája nem volt bearanyozva. A 6. részben pedig olyan asszonyokról olvasunk, akiknek a nyelve nem volt bearanyozva, akik elégedetlenséget és zavargást okoztak. Vajon a mi nyelvünk be van-e aranyozva? Egyek vagyunk-e? /Ef 4,12-13/.
A hosszú pusztai vándorlás során a deszkák sokat szenvedhettek. Itt is, ott is láthatóvá vált a nyers deszka. Mi történt ezután? Bésáléel újra bearanyozta azokat. Olykor-olykor nálunk is előtör a testi természet anélkül, hogy gondolnánk arra, ez mind a gyülekezetben, mind a világban kárt okoz. Talán irigység, keménység, szeretetlenség, ítélkezés szelleme stb. Ne felejtsük el, miféle szellem van bennünk /Lk 9,55/. Menjünk azonnal a mi Bésáléelünkhöz, és engedjük magunkat újra bearanyozni, hogy csak az arany legyen látható rajtunk és semmi más. Ahogy Pál olyan érthetően és nagyszerűen mondja: "Élek többé nem én, hanem Krisztus él énbennem" /Gal 2,20/.
Az arany deszkák szilárdsága. Minden deszkának alul két csapja volt; ezekkel nyugodott a fél mázsa súlyú ezüst talpakon /2Móz 38,27/. A deszkák tehát már nem a természetes talajon, a sivatag homokján álltak. Ebből kivétettek, s most a váltság ezüst talpazatán nyugodtak. A megváltottak nemcsak arannyal vannak bevonva, azaz nemcsak felöltözték Krisztust, hanem az Általa elvégzett váltságon nyugszanak, ahogy Pál mondja: "... meggyökerezve és felépülve Őbenne" /Kol 2,7/. Mindazok, akik ezen az alapon állnak, teljesítik az Úr kívánságát: "Én Őbennük és Te énbennem" /Jn 17,23/. Itt valódi, bensőséges, szívbeli összetartozásról van szó. Lehetetlenség ennek a Krisztusban levő váltságnak ezüst talapzatán állni úgy, hogy ne legyen a legmeghittebb kapcsolat azokkal, akik ugyanezen az alapon állnak. Képzeljük csak el: ha egy deszka a csapjaival nem az ezüst talpakon állt volna, akkor nem illett volna az egész össze. A reteszrúdakat sem lehetett volna az arany karikába beleilleszteni, mert azok nem képeztek volna egyenes vonalat. Nagyon sok függ tehát minden egyes deszka megfelelő helyzetétől. Nem int ez minket nagy felelősségünkre vele szemben, arra, hogy szeressük Őt, ismerjük fel kötelességeinket, és hogy hordozzuk egymást szeretetben? "Ha szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind" /1Kor 12,26/.
A pitvarban nem volt minden ilyen pontos, ott a vászonkerítés lazán függött a cölöpökön. Sok hívő ezért marad szívesen a pitvarban, mert ahogy mondják, szabadok szeretnének maradni, hogy így saját akaratuk szerint cselekedhessenek. De valóban boldogító szabadság ez? Nem, ez a saját énhez való kötözöttség, amely nem akarja alárendelni magát, és nem akarja magát halálba adni. Kedves olvasó, gondolkozz el ezen, te a deszkafalhoz tartozol, azaz a helyi gyülekezethez. Ne kóborolj tovább ide-oda, anélkül, hogy magadra vennéd iránta a felelősséget. Mózes a szent hajlékot a szerint a kép szerint építette, ahogy a hegyen látta azt, és dicséretet kapott hűségéért /4Móz 12,7; Zsid 3,5/. Ha te is egyszer majd meg akarod kapni ezt a dicséretet, akkor kizárólag az Írás szerint kell cselekedned.
A továbbiakban az Ige az arany rudakat és arany karikákat említi. Ezek is bearanyozott akácfából készültek, tehát ugyanabból az anyagból, mint a deszkák. Valaki azt mondta, ezek a rudak a mindenható Isten karjait ábrázolják, aki átkarolja és megtartja gyermekeit. Senki és semmi nem ragadhatja ki őket kezeiből /Jn 10,28/. A Sátán nagyon szeretné szétrombolni a Gyülekezetet, de "azon a pokol kapui sem vesznek diadalt" /Mt 16,18/.
De nézzük meg a rudak felhasználásának egy másik jelentését. Ha a deszkák az egyes tagokat ábrázolják, akkor aligha követünk el hibát, ha a rudakban Krisztus szolgáit látjuk. Öt rudat említ az Ige, és ötféle szolgát a gyülekezetben: apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók. Apostolaink ma már nincsenek. Szolgálatuk egyetlenszerű volt: az alap lerakása, és az megtörtént /1Kor 3,10-11/. János sokkal később azt mondja, akik magukat apostoloknak nevezik, azok hazugok /Jel 2,2/. Ebből tudjuk, hogy az úgynevezett újapostolság alapja csupán hazugság. Napjainkban próféták sincsenek, nincs is rájuk szükség, mert birtokunkban van a "biztos prófétai szó" /2Pét 1,19/. De rendelkezünk Krisztusnak ama, szolgáival, akikre szükség van az épület teljes felépítéséig: evangélistákkal, pásztorokkal és tanítókkal.
Deszkák és rudak össze vannak egymással kapcsolva. A rudak hitéletünk megszilárdítására szolgálnak. Ilyen munkát végzett pl. Barnabás Antiókhiában /Csel 11,22-24/. Később meglátogatta ott a gyülekezetet Pál és Barnabás azért, hogy lássák a testvéreket és erősítsék őket /Csel 15,36; 16,5/. Mi is hálásak vagyunk testvéreinknek az Isten házáért tett szolgálatukért, könyörgünk értük /Ef 6,18; 2Tesz 3,1-3/, és gondoskodunk róluk, mert ezzel tartozunk nekik /3Jn 5,8/. Ezek a rudak készítenek mindannyiunkat elő a szolgálatra, és erősítenek meg, hogy ellent tudjunk állni a pusztai viharnak /Ef 4,12-16; Kol 2,19/.
Már láttuk, az arany deszkákba karikák voltak erősítve a rudak tartására. A karika a szeretet kapcsának jele, ugyanakkor a végtelenség képe is, mert nincs sem kezdete, sem vége. Így van ez, ha minden el is múlik, a szeretet megmarad, mert "a szeretet a tökéletesség köteléke" /Kol 3,14/.
Ne feledkezzünk meg azonban a fődologról. Az arany deszkák önmagukban nem lettek volna mások, mint egyéb deszkák. Amit belsejükben rejtettek, az adta különös értéküket. A deszkák összességükben az isteni titok tartói voltak. Sejtelmük sincs erről azoknak, akik csak az előudvarban tartózkodhattak. Mit rejtettek a deszkák magukban? Az arany oltárt, a szent kenyerek asztalát és az arany gyertyatartót. Azon kívül ott volt a pompás függöny, kerubokkal hímezve, amelyek világosan az Úr személyére mutatnak /Zsid 10,19/. E függöny mögött állt a frigyláda. Az arany deszkáknak kell bizonyságot tenni a kívülállók részére arról, ami a szentélyben vár rájuk, ha engedélyt kapnak a belépésre.
Az arany ház itt felsorolt tárgyaival még egyenként foglalkozunk, itt csak futólag említettük azokat.
Georg R. Brinke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése