"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2021. február 7., vasárnap

1.Móz 45,16 - 46,34

 

Csodálatos, hogy Jézus miközben dicsőségesen nagy Urunk és királyunk, egy velünk, testvérünk. Józsefben is megtestesülhetett ez. Egyszerre az irgalom és az igazságosság. A Szolga Király című dal jutott eszembe. Jákób fiainak a fáraó a földjéből a legjavát adta. Összesen 66 fő ment fel Egyiptomba Izrael családja, de Jákób egész háza népe, amely Egyiptomba ment 70 lélek, Józseffel, feleségével és két gyermekével. Így a család egyesítés megtörtént, elveszés helyett megmenekülés. Már másodszor fordul elő, hogy az egyiptomiak tisztátalannak, utálatosnak tartják a hébereket, mert minden juhpásztort annak tartanak. De a fáraó örömmel fogadta őket. Milyen érdekesen több szereplős történet, a fáraó, aki tudja honnan emelte fel Józsefet, segítő közreműködő egy család gyógyításában, József isteni értelméért. Tehát Izrael mindig kilógott, és tisztátalannak tartott volt Egyiptomba, szinte elkerülhetetlen volt, hogy később rabszolgák legyenek.



Nincsenek megjegyzések: