"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. május 11., szombat

Pneumatológia 2. rész


II. PNEUMATOLÓGIA = A látott bibliai kijelentések rendszerbe foglalása.

Az anyag áttekintése Nagy József jegyzete alapján néhány kiegészítéssel:

PN.1. A Szentlélek személyessége és istensége

a. A Szentlélek személy = valaki
     Ezt sajnos külön kell mondani, mert sokan kétségbe vonják.


     A Biblia alapján állítjuk, hogy:

          1. A Szentlélek nem csupán ajándék (dórean), bár kétségtelenül az is.

               Lk 11,13 (maga a Szentlélek)
               "Ha tehát ti - gonosz létetekre - tudtok gyermekeiteknek 
                 jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok 
                 Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?"

               Cs 2,38
               "Péter így válaszolt: "Térjetek meg, merítkezzetek be 
                 Jézus Krisztus nevére bűneitek bocsánatára, 
                 és meg fogjátok kapni a Szentlélek ajándékát."


          2. A Szentlélek nem csupán erő (hé dünamisz) - (Szabbeliosz, Areiosz stb.)
              bár kétségtelenül az is.

              2Tim 1,4:
              "Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk isten, hanem az erő, 
                a szeretet, és józanság Lelkét."


          3. A Szentlélek nem csupán foglaló (h arrabón), bár kétségtelenül az is:

              2Kor 1,21-22:
              1,21 "Aki pedig minket - veletek együtt - Krisztusra (építve)* 
                        erőssé tesz, ...
                        * = h o de bebaioó-part, hémeisz-acc, szün+dat, hümeisz-dat,
                                eisz+acc, Chrisztosz ho-acc
                             1Kor 1,8; 3,5-11; 1Pt 5,10
                            = sz.sz.: "...Krisztusra megerősítő"
                                        - a participium folyamatos megerősítést hangsúlyoz;
                                          a Krisztusra pedig a Kirsztusra való
                                          szilárd megalapozásra utal
                                              (1Kor 3,5-11).
                            Van olyan kódex, ahol "titeket velünk együtt" áll.
                            A szokásos fordítást (megerősít) szándékosan váltottam fel az
                            "erőssé tesz" formában, ami a magyarban jobban kifejezi
                            a görög szöveg értelmét, és a participium alakot.
                            1Kor 1,6-8; Fil 4,13; 1Pt 5,10
                         

                          miután 
                       + fölkent minket: Isten az,

                          + = kai chrió-part.aor, hémeisz-acc, Theoszho
                                 1Jn 2,20-27
                            Az participium aorisztoszt adtam vissza a miután fölkent formában,
                            mivel az és fölkent alak fölött anélkül siklik át a szem, hogy
                            fölfogná annak megelőző voltát, amit viszont a görög igealak kifejez.

                   1.22 aki el is jegyzett* minket (magának), 
                            = ho kai szfragidzó-part.aor.pass,hémeisz-acc
                              A "magának" igazában csak mediális alakban volna nyelvileg
                              igazolható,
                              de a szövegösszefüggés felbátorított erre az értelmezésre.
                             Ézs 54,5-8; Jer 2,2; Ez 16,4-14; Hós 1-3; Mt 22,2-13; 25,1-13;
                             Mk 2,19; (Mt 9,15; Lk 5,34); Ef 5,22-32; Jel 19,7-8;
                             Én 8,6; Ez 16,4-14; Hós 2,21-22; Ef 1,13; 4,30; 5,22-32
                           
                             és pecsétül a Lélek **foglalóját 
                             kai.. ho arrabón-acc, to pneuma-gen
                             Mal 3,17; R8,16; 2Kor 5,5; Ef 1,14; Kol 1,4-6

                             adta a mi szíveinkbe."
                             didómi-part.aor.. en+dat, hé kardia-tsz.dat, hémeisz-gen

             2Kor 5,5:
             "Isten pedig, aki minket erre felkészített, 
               foglalóul adta nekünk a Lelket."


           Ef 1,13-14:
             "Őbenne (Krisztusban) pedig titeket is 
             - miután hallottátok az igazság igéjét,
               üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek 
             - eljegyzett pecsétjével,
               a megígért Szentlélekkel.
               örökségünk foglalójával, 
               hogy megváltsa tulajdon népét az Ő dicsőségének
               magasztalására."

A Biblia egyértelműen állítja, hogy a Szentlélek valaki.

Ézs 63,10:
"Ők azonban engedetlenek voltak, és megszomorították szentségének Lelkét, erre Ő ellenségükké lett és harcolt ellenük."


Jn 14,16:
"Én pedig kérni fogom az Atyát, és Ő másik Pártfogót ad nektek, hogy örökre veletek maradjon."


Jn 15,26:
"Mikor pedig eljön a Pártfogó..., Ő tesz bizonyságot felőlem."


Jn 16,13-14:
"Megtanít titeket minden igazságra, mert nem önmagától szól, hanem azt mondja el, amiket hall, és az eljövendőket hirdeti nektek."


Mt 28,19:
"... bemerítve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében ..."


Cs 20,28:
"Mert a Szentlélek jónak látta..."


Cs 20,28:
"A Szentlélek titeket őrzőkké (vigyázókká) tett..."


R 8,26:
"A Lélek van segítségünkre erőtlenségünkben..."


Ef 4,30:
"Meg ne szomorítsátok Isten Szentlelkét, aki által eljegyzett pecsétjével..."


R15,13:
"A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővelkedjetek a reménységben a Szentlélek ereje által."


1Kor 12,11:
"De mindezt ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek, ahogyan akarja."


b. A Szentlélek isteni személy = valóságos Isten, egylényegű az Atyával és a Fiúval

1. A Szentlélek mindent tud


Jn16,13:
"... megtanít titeket minden igazságra ... az eljövendőt hirdeti nektek..."


1Kor 2,10:
"Nekünk azonban Isten kijelentette az Ő Lelke által, mert a Lélek mindent átvizsgál, még Isten mélységeit is."


2Pt 1,20-21:
1,20 "tudván először is azt, hogy az Írás egyetlen próféciája sem támad saját magyarázatból,"

1,21 "mert sohasem emberi elhatározásból indíttatott a prófécia, hanem a Szentlélektől* indíttatva szóltak az Istentől küldött (szent) emberek."
* 1Kir 22,14; 2Tim 3,16


2. A Szentlélek bűnöket bocsát meg


Jn 20,22-23:
"Vegyetek Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, megbocsáttatnak neki, akinek pedig megtartjátok, megtartatnak neki."


3. A Szentlelket együtt említik az Atyával és a Fiúval


2Kor 13,13:
"Az Úr Jézus Krisztus kegyelme,
az Isten szeretete
és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!"


1Pt 1,1-2:
"Péter, Jézus Krisztus apostola, a Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitínia szorványában élő jövevényeknek, akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre: Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen!"


4. A Szentlelket Istennek mondják


Cs 5,3-4:
"Anániás! Miért kísértette meg szívedet Sátán, hogy hazudj a Szentléleknek? ... Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek!"


1Kor 3,16 - 1Kor 6,19:
"Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakik bennetek? - Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek lévő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?"


Ézs 6,8-10 - Cs 28,25:
"Majd az ÚR szavát hallottam... Menj és mondd meg e népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek... - Helyesen szólt a Szentlélek Ézsaiás próféta által atyáitokról, amikor ezt mondta: Menj el ehhez a néphez, és mondd meg: Hallván halljatok, és ne értsetek..."


5. A Bibliában élő egyházatyák egyértelműen állítják
     Jusztinosz - Athenagorasz - Baszileiosz



6. A Nikai-Konstantinápolyi szimbolum (hitvallás) mindezt világosan megfogalmazza. 



Nincsenek megjegyzések: