Az arany gyertyatartó - 19. rész

/2Mózes 25,31-40; 37,17-24/
  
   A hétágú gyertyatartó /lámpatartó/, amely szintén a szentélyben állt, mégpedig annak a déli oldalán, szemben a szent kenyerek arany asztalával, elsőrangú mestermű volt. Mózes a modellt a hegyen látta, és eszerint készítették el. Ilyen remek, művészi módon előállított eszközt csak olyan emberek készíthettek, mint Bésáléel és Aholiáb, akiket Isten a bölcsesség szellemével ruházott fel. Nekünk is szabad az Úrral, az Ő bölcsességével és segítségével számolnunk a nehéz munkában, amikor tanulóként a legnehezebb problémákig vezet el minket.

     A gyertyatartót egy talentum színaranyból készítették /kb. 58,944 kg/. Biztosan állt masszív lábazatán. Ebből a lábazatból jött ki a középső szár, és ebből mindkét oldalon három-három ág nyúlt ki gazdag díszítéssel, mandulavirág alakú kelyhekkel és arany mécsesekkel, ahogy a szöveg írja. A gyertyatartó fölülmúlhatatlanul szép volt. Nem is lehetett volna más, hiszen az Urat szimbolizálta, mint a világ világosságát /Jn 8,12/! A mi bölcs Urunknál minden dicsőséges és leírhatatlanul szép. Hiszen Ő a legszebb az emberek fiai között is /Zsolt 45,3/. Olvassuk csak el a 45. Zsoltárt, vagy gondoljunk az Énekek énekében a menyasszonyra, aki mindenek fölé helyezi a vőlegény szépségét /Én 5,10-16/.

   A lámpatartó előállítása. Vert aranyból készült /4Móz 8,4/, tehát nehéz kalapácsütésekkel kellett elkészíteni, így valódi képe ez annak, aki Istentől verettetett /Ézs 53,4/. Amikor az arany gyertyatartó előállításának leírását valóban megértem, vagyis hogy egy darab aranyból készült, akkor ez minden művész és szakember számára nagy titok marad. Itt volt először is a masszív talapzat, amelyből kinyúlt a középső szár. Ezekből hajtott ki valahogyan a hat díszített ág. A lámpatartó éppen úgy titok marad, mint az, akit ábrázol, a mi Urunk. Amikor Urunk a "világ világossága" eljövendő volt e világra, és ezt az eseményt Gábriel megjelentette Máriának, Mária azt kérdezte: "Mi módon történik ez, holott én férfit nem ismerek?" Az angyal válasza így hangzott: "A Szent Szellem száll tereád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának" /Lk 1,34-35/. E világ bölcseinek Krisztus szűztől való születése megoldhatatlan titok, és az is marad; de nekünk, akik hiszünk, Ő Isten hatalma és bölcsessége /1Kor 1,24/. A hat ágat a középső szárból munkálták ki művészi módon, sok, pontos, megfontolt és irányított kalapácsütés által. Itt is szimbólumra találunk: "Az Úr akarta Őt megrontani betegség által, hogyha életét áldozatul adja, magot lát és napjait meghosszabbítja az Úr" /Ézs 53,10/. Vajon nem belőle származunk-e, mint Ádámból Éva, és nem tőle kaptuk-e a világosságot, vagy más hasonlattal élve, nem Ő-e a szőlőtő és mi a szőlővesszők?

   Mi tőle vagyunk, ugyanazt a természetet kaptuk. Az ágak ereje és biztonsága a szárban volt; benne nyugodtak. Nélküle semmik vagyunk /Fil 4,13/. Ugyanúgy az ágak a szárnak köszönhetik szépségüket. Az ágaknak ugyanaz az előjoguk van, mint a szárnak; világítani, vele feltámadni és vele lenni a mennyei helyeken /Ef 1,3/.

   Ami akkor a szárral történt, az történik ma az ágakkal. Ahogy a mi Urunk szenvedése által lett tökéletessé /Zsid 2,10/, úgy kell ma övéinek gyakran sok háborúságon keresztül bejutni Isten országába /Csel 14,22/. Szívesen hordozzuk Urunk halálát testünkben, hogy az Ő élete nyilvánvaló legyen általunk /2Kor 4,10/. Ha részt vállalunk az Ő halálában, akkor az Ő életében is részesülünk. A szép mandulavirágok az arany mécsesek is csak sok kalapácsütés által formálódhattak ki. Krisztus képének láthatóvá kell válnia bennünk, de ez is csak szenvedéseken és próbákon keresztül történik. Ebből megtanuljuk, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az Ő végzése szerint hivatalosak /Róm 8,28/.

   Kit ábrázol ez a gyertyatartó? Már láttuk: Urunkat /vö. Zak 4/. A szent hajlék egyes tárgyainak vizsgálatánál többféle alakban láttuk az Urat jelképesen. Itt úgy látjuk Őt, mint a világ világosságát. A szentélyben nem volt ablak; tehát teljesen sötét volt, és így egy pap sem szolgálhatott volna, de ott állt a gyertyatartó. Beszámolónkban eddig ez az egyetlen tárgy, amely tiszta aranyból készült, vagyis a már ismert akácfa nélkül. Itt úgy látjuk az Urat, mint valóságos Istent, aki mint igazi világosság jött e világra /Jn 1,9-10; 8,12; 9,5; Ézs 42,6; 49,6/. A világban volt, a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg Őt /Jn 1,3-5.10/. Izráel nem ismerte fel Őt, de vajon miért? Mert belsőleg megsötétedett, távol a szent dolgoktól, halott ceremóniákban élt. Az arany gyertyatartó csak a szentélyben látható. Jézus Krisztus az Atyától világosságot hozott nekünk. Ő a vonzó világosság. Amikor a vámszedőkhöz és a bűnösökhöz szólt, akkor ezek úgy érezték, hogy ez a világosság vonzza őket. Ő ama fényes hajnali csillag /Jel 22,16/, az igazságosság napja, akinek szárnyai alatt gyógyulás van /Mal 4,2/. Minden időben az Atyát sugározta ki. Felkenetett a tanításra: hogy kisugározza az Igét, ami a fény /Ézs 61,1/. A hét lámpa az Ő tökéletes szolgálatára mutat rá. Tökéletes világosságot hozott, nem pedig félhomályt. Ott fenn is két lámpa ég Isten trónja előtt /Jel 4,5/. Ő az Atyát sugározta ki, és elmondhatta: "Aki engem látott, látta az Atyát" /Jn 14,9/. Isten előtt élni, hordozni az Ő világosságát, ez is feladatunk.

   "Ti vagytok a világ világossága" /Mt 5,14/ - mondta az Úr. Így a gyertyatartó Isten népére vonatkozólag igen gyakorlati alkalmazási módot kap. Mi az Úrtól nyertük a világosságot; Ő maga gyújtott meg bennünket /2Kor 4,6/. Ebben a fényben ismerte fel Saul az Urat, és a kapott világosságot hamarosan továbbadta másoknak, akik még a sötétségben éltek /Csel 26,13.18/. Mi is kaptunk mindannyian világosságot az Úrtól, és ezt ki kell sugároznunk. Gyönyörűen mutatja be az Úr az övéit, mint fényhordozókat az asszony példázatában, aki elvesztette pénzét /Lk 15,8-9/. Az asszony, mint a Gyülekezet képe, világosságot gyújtott és szorgalmasan kereste az elveszett pénzérmét, amíg meg nem találta. A pénz az elveszett ember jelképe, aki a király képét viseli, de sötétségbe került. Keresik, míg meg nem találják. Világítunk-e mi is így ebben a sötét világban, hogy az elveszett pénzt megkeressük? "...ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt" /Mt 5,16/.

   A gyertyatartó elhelyezése. Teljes sötétségben állt. Így állított Isten minket is egy sötét világba azért, hogy az elfordult és elvetemült nemzetség között az evangélium fényét sugározzuk, és hirdessük Krisztus hatalmas dolgait /Mt 12,39; Fil 2,15; 1Pét 2,9/. Hogyan világít sokszor egy kicsiny jánosbogárka is az éjszakában, szinte áttöri a sötétséget. De mi nem a jánosbogárkához, hanem a gyertyatartóhoz hasonlóan akarunk világítani. Nemcsak az egyes személyeknek, hanem elsősorban minden helyi gyülekezetnek ilyen gyertyatartónak kell lennie, ahogy ezt a hét gyülekezetnél látjuk a Jelenések 2-3-ban. Néhányan nem jól világítanak, ezért mondja az Úr feddőleg: "Az a mondásom ellened..." Ahogy a világ Jézus Krisztus napjaiban az Atyát a Fiún keresztül látta, úgy kell ma a világnak az Urat rajtunk keresztül látnia és megismernie. Fényünknek kedvesnek, vonzónak, de egyben intőnek is kell lennie: mert a világosság tanúskodik a sötétség ellen /Fil 2,15-16/. Gondoljuk csak el, milyen bölcs a világ a maga fényreklámjaiban, amelyek mindenki szemét magukhoz vonják. Nem kellene nekünk az Urat, aki Isten dicsősége, még sokkal szebben kisugároznunk? A papok szolgálatukat a hétágú gyertyatartó fényében végezték, és csak ebben a világosságban tudták azt jól ellátni.

   Egy könyvben olvastam: "A belső megvilágítás fénye, amely kezdetben sápadt és szinte láthatatlan, a hűség mértéke szerint fog növekedni, míg végül hétszerte jobban világít majd, mint a nap fénye, ahogy ezt az Úrról mondja az Ézsaiás 30,26." Mert a nap e mulandó világhoz tartozik, a szentély fénye azonban az örökkévaló világból származik. Mennyire kellene szégyenkeznünk és böjtöt hirdetnünk az egész gyülekezetben, sírással és jajgatással, ahogy Jóel idejében történt /Jóel 2,12-17/. Az ilyen megtérést azután nálunk is új kegyelem és új áldás gazdag áradata követné. Csak az a gyülekezet képes népünknek valódi szolgálatot nyújtani, amely a kinyilatkoztatás világosságából él. Jaj annak a gyülekezetnek, amelyik kivonja magát ez alól a felelősség alól. Ma olyan emberekre van szükségünk, akiknek belső fülei nyitva vannak a szentély hangja számára. A belső megvilágosodás egyetlen pillanatában többet látunk, mint mások könyvekből éveken keresztül.

   A gyertyatartó gondozása. A lámpa éjjel és nappal égett a szentélyben, ez azonban csak úgy volt lehetséges, hogy a mécseseket pontosan naponta tisztították, a kanócot megújították, és a lámpát friss olajjal töltötték meg.

Menóra tisztító eszközök
Edény, és ecsetek

Ez az, amire mindig szükségünk van: önmagunk megítélése. "Amely /vessző/ gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen" /Jn 15,2/. Csak a felülről kapott világító erő által leszünk képesek missziónkat elvégezni. A szentélyben a papok gondoskodtak a megtisztításról. Ma a Gyülelekezetében erről a mi örök Főpapunk gondoskodik odafenn /Zsid 4,14-16/. "Vizsgálj meg engem, ... próbálj meg engem" - könyörgött már a zsoltáros /Zsolt 139,23-24/, legyen ez a mi kérésünk is. Tisztítsuk meg magunkat az Ő erejében minden testi és szellemi tisztátalanságtól, és vigyük végbe megszentelődésünket /2Kor 7,1/.

   A lámpát naponta frissen megtöltötték. Ahol az olaj hiányzik, ott a lámpa csődöt mond. És ahol a Szellem olaja hiányzik, ott hiányzik a teljhatalom, és hiányoznak az ismertetőjegyek is. Ahogy az olaj használat közben elfogyott, és azt pótolni kellett, úgy kell Isten gyermekének naponta újból beteljesednie Szellemmel az Írás szerint: "Teljesedjetek be Szellemmel" /Ef 5,18/. A fénynek állandóan égnie kell, örök rendtartás ez /2Mózes 27,21/. Minél több az olaj, annál több a világosság. Istvánnál ez oly erősen világított és fénylett, hogy a világ bölcsei, bölcsességükkel nem állhattak ellen /Csel 6,10/. Talán olyan valaki is olvassa ezt a fejtegetést, akinek lámpája korábban fényesen világított, ma pedig csak pislogó kanócnak látszik. Miért ez a visszalépés? Elfelejtette a lámpát rendszeresen tisztítani és újratölteni. Nem kell kétségbeesnie, hanem ragadja meg az Igét a Máté 12,20-ban, vagy ahogy Pál mondja: "Aki elkezdte bennetek a jó dolgot, el is végzi azt a Krisztus Jézus napjáig" /Fil 1,6/. Engedd magad felszítani és megtölteni, hogy feldíszített lámpával menj a vőlegény elé /vö. Mt 25,1-12/. Az első szeretet örömolaja számodra is készen áll, csak ragadd meg!

   A lámpának volt néhány más feladata is. Megvilágította a szentély tárgyait. A sugarak megtörtek az arany deszkákon. Csak így tudjuk mi is az isteni fény által meglátni testvéreinkben az isteni természetet; és akkor nem ismerünk többé senkit test szerint.

   A fény ráhullott a szent kenyerek asztalára is. Csak ebben a világosságban ismerjük fel Isten szakadatlan gondoskodását. A kenyér, mint a papok tápláléka, mindig ott feküdt az asztalon. Isten sok gyermeke szellemi éhségben szenved, pedig a szentélyben bőséges a kenyér, hiszen maga az Úr az /Jn 6,48.51.58/.

   A fény továbbá megvilágította az arany oltárt is, ahonnan a tömjén kedves és jó illata szállt fölfelé /2Móz 30,8/. A szentélyben látjuk főpapunkat érettünk közbenjárni /olv Jn 17-et/. Ott képvisel minket, de ott kell nekünk is, mint az Ő papjainak megtanulnunk, hogy az ember mindenekelőtt könyörögjön, imádkozzon, közbenjárjon és hálát adjon minden emberért /1Tim 2,1/.

   Ó, bár mindnyájan többet tartózkodnánk az Ő világosságában, hogy magunk élvezhessük ennek drága voltát, de azért is, hogy kivihessük ezt a szegény világba!

George R. Brinke

A Világosságról Igék: http://testveremnek.blogspot.com/2011/02/vilagossagrol-igek.html

A szent sátor függönyei (kárpitja) - 20. rész

A két első függöny

   Az Írás három függönyről beszél. Az elsőt a látogató rögtön a szent hajlék bejáratán látta, a másodikat a szentély bejáratán, a harmadik pedig a szentélyt választotta el a szentek szentjétől, és ez abban különbözött a két előbbi függönytől, hogy ebbe kerubok voltak belehímezve. Mindhárom függönyt azonos anyagból, négy különböző színben készítették el! A kék bíbor az ég színe, ahonnan az Úr jön; a piros bíbor a királyság színe, amely az Úrra, mint Izráel királyára emlékeztet. A harmadik szín, a karmazsin jelenti a szenvedő Urat, és a fehér lenfonal, mint a negyedik szín, rámutat Krisztus tisztaságára és bűntelenségére. Az Írás világosan beszél a Zsidók 10,20-ban arról, akit a függöny jelképez: az Úrról, ahogy függ a kereszten.

   Minthogy mindhárom függöny azonos anyagból készült, és ugyanazokat a színeket tartalmazta, mind az Úrra mutatnak, mégpedig úgy, mint aki az "út, az igazság /valóság/ és az élet" /Jn 14,6/. A bejárati függöny akként mutatja be Őt, mint új és élő utat. Természettől fogva, mint tudjuk, az ember kívül van, és az Úr az ajtó, ahogyan azt már hallottuk. A bűn elzárja az utat, ezt szomorúan tapasztalta Ádám és Éva: de az Úr, aki önmagát ajtónak nevezi, és akit a függöny jelképez, ismét megnyitotta azt. A második függöny, amely a szentély bejáratát zárta el, Urunkat, mint az igazságot /valóságot/ mutatja be. E mögött a függöny mögött tárulnak elénk a legnagyobb igazságok. Ott találjuk a hétágú arany gyertyatartót, mely az Urat, mint a mi világosságunkat szimbolizálja. Egykor sötétség voltunk, most azonban világosság Őbenne /Ef 5,8/. Világosságot a drága Igén keresztül nyerünk /Jn 1,1/. E mögött a második függöny mögött állt a szent kenyerek asztala is, mely Krisztust szimbolizálja, mint táplálékunkat. És az arany oltárban megismerjük Krisztust, mint imádatunk tárgyát. De ne menjünk el figyelmetlenül két tárgy mellett, amelyeket az első és második függöny között találunk. Egyik a rézoltár, amely Krisztust ábrázolja, aki megfeszíttetett érettünk, és mi ővele. Ezt követte megtisztulásunk réz mosdómedencéje; Krisztus a mi megszentelődésünk: "Szentség nélkül senki sem látja meg az Urat" /Zsid 12,14/.

   Emlékezzünk arra, hogy a pap nem léphetett mosdatlanul a szentélybe, mert ennek következménye halál lett volna.

   A harmadik és egyben utolsó függönyt a következő szakaszban tárgyaljuk. Ez volt a legfontosabb a kárpitok között.

   A harmadik, egyben legjelentősebb függöny
   /2Móz 26,31-33; Mt 27,51; Zsid 10,19-20/

   A függönyök önmagukban nem különleges valamik. Minden házban megtalálhatók, pl. az ablakokon vagy olyan helyiségek előtt, amelyeket el akarnak rejteni idegenek szemek elől. Mózes betakarta arcát egy kendővel, mert környezete nem tudta elviselni fénylő arcát /2Móz 34,29-32/. Így takarta el a függöny Isten jelenlétét a szentélyben, mert Izráel nem láthatta Őt életveszély nélkül, hiszen a függöny mögött volt Izráel Istenének királyi széke. A függöny válaszfalat képezett a szentély és a szentek szentje közt. Ez az Urunkra vonatkozó egyik leglényegesebb előkép. Ezt bizonyítja a Zsidók 10,19-20 is, amely a kárpitot Krisztus testének nevezi, amely fentről lefelé kettészakadt, amikor az Úr meghalt a kereszten. Ahogy ez a szétszakadt függöny utat nyitott a szentek szentjébe, úgy nyitott utat az Úr halála Istenhez, amelyet teljes bátorsággal vehetünk igénybe.

   A függöny minősége. Az előbbi részben láttuk már, hogy mindegyik függöny ugyanazokból az anyagokból készült, amelyek az Úr isteni tulajdonságait ábrázolták. Négyféle anyagról olvasunk.


Kék bíbor, amely Krisztus mennyei jellegére és származására mutat. Piros bíbor, mely Krisztus királyságára, királyi gondolkodás módjára és méltóságára utal. A karmazsin a szenvedő Messiásról beszél. Végül a finom fehér lenfonal úgy mutatja be Őt, mint tisztát és szentet, aki a bűnösöktől elválasztatott, aki bűnt nem ismert. A függöny művészi munka volt, méltó ahhoz, akit jelképezett. Gondoljunk csak Krisztus természetfölötti születésére, amely minden tisztelettel mondva, a Szent Szellem csodálatos munkája volt. Röviden, a kárpit Krisztus testben történő eljövetelére mutató jövendölés /1Tim 3,16/. Amikor Gábriel angyal Krisztus testet öltésének híradásával Máriához jött, Mária azt kérdezte tőle: "Mi módon történik ez, holott én férfit nem ismerek?" Az angyal azt válaszolta: "A Szent Szellem száll tereád, a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának" /Lk 1,26-34/. Noha oly nagy és csodálatos is Krisztus testet-öltése, önmagában ez még nem elég. Neki, mint függönynek, először szét kellett szakadnia, egyébként a szentek szentje zárva maradt volna, és nem lett volna visszaút Istenhez. Az Úrnak először meg kellett halnia, és oldalából vérnek és víznek kellett folyni /Jn 19,34/.

   Hol volt a függöny? Ez a függöny a már említett válaszfalat képezte a szentély és a szentek szentje között. A szentélyben szolgáló papoknak lehetetlen volt úgy a dicsőséges Istent megpillantani, hogy életben maradjanak. Isten a kárpit által kímélte meg életüket. Ugyanezt teszi velünk a mi Urunk. Ő a közbenjáró Isten és közöttünk. Egyedül Ő véd meg az örök haláltól.

   A gyönyörű és nagy jelentőségű függönyt négy oszlop tartotta. Aligha hibázunk, ha a négy oszlopban az Úr haláláról szóló négy híradást látjuk. A négy evangélista Isten munkaeszköze volt, akik leírták Krisztus sokféle csodáját, de különösen szenvedését és halálát; hiszen ők maguk oszlopoknak neveztetnek /Gal 2,9/.

   Máté a piros bíborban az Urat úgy írja le, mint Izráel királyát, mint Dávidnak és Ábrahámnak fiát. Márk úgy ábrázolja Őt, mint Jahve mindenkor kész szolgáját. Lukácsnál, mint ember jelenik meg tiszta fehér lenvászonban, János pedig bemutatja, mint az örök fiúistent.

   Ki mehetett be a függöny mögé? Egyedül a főpap, és ő is csak a nagy engesztelési napon. A kárpit mögött lakott Izráel háromszor szent Istene, aki előtt Áron csak az engesztelés vérével jelenhetett meg. Ezzel jelképesen elismerte: nem érdemeltünk mást, mint a halált, mert megszegtük az Ő törvényét. Áron meghintette vérrel az engesztelés fedelét, így békítette ki Istennel a népet. Áronon kívül egyetlen ember sem léphetett be a szentek szentjébe, még Mózes sem, az Isten szíve szerint való férfi. Ő is csak a pitvarba léphetett be, de ez volt legkedvesebb tartózkodási helye /Zsolt 84/. A szent hajlék elülső részébe naponta mentek be a  papok és áldoztak tömjénnel kedves jó illatot. A szentek szentjébe azonban csak a főpap lépett be, mint Urunkra mutató előkép, aki saját tulajdon vére által ment be, és számunkra engesztelést, örök váltságot szerzett /Zsid 9,12.14/.

   A függöny kettészakadása. Zsidó tudósok szerint a függöny olyan erősen volt szőve, hogy két pár ökör sem téphette volna szét. Akkor szakadt ketté, amikor az Úr meghalt a kereszten.

Isteni cselekedet volt ez, a függöny felülről lefelé szakadt szét és nem fordítva. Krisztus halála is isteni cselekmény volt, az Urat Isten, a Mindenható sújtotta porba /Zsolt 22,15-16; 42,8; 88,7.16/. Tetszett Istennek, hogy Őt összetörje /Ézs 53; JSir 1,12-14/. Maga az Úr mondja: "Senki nem veheti el tőlem /az életemet/: én magamtól adom oda" /Jn 10,18/.
Képzeljük csak el, hogy megrémültek a papok a szentélyben, amikor szolgálatuk közben a függöny egyszerre csak kettészakadt! Mélyen megrendülhettek az esemény láttán, és noha a szentek szentje nyitva volt előttük, mégsem haltak meg. Tudtuk nélkül más valaki halt meg értük. Bár én úgy gondolom, annyira megijedtek, hogy kimenekültek a szentélyből, ahelyett hogy igénybe vették volna a szabad utat Istenhez.

A Cselekedetek 6,7-ben azt olvassuk, hogy sokan megtértek a papok közül. Feltételezhető, hogy éppen azok közül, akik saját szemükkel látták szétszakadni a függönyt. És ha ők mélyen meghatódtak ettől az eseménytől, mennyivel inkább kell nekünk megilletődnünk és hálatelt szívvel Isten elé lépnünk, hogy dicsőítsük Őt, Fia áldozathozataláért. A kárpit teljesen szétszakadt, most már nyitott bejárat támadt ott, és nem csupán valamilyen oldalajtó.

   Mikor szakadt ketté a függöny? Az esti áldozat ideje alatt, amikor a bárányt az udvarban a rézoltárra fektették, amikor az áldozathoz rendelt ezer és ezer bárány kiáltása felhangzott. Kiáltásuk egyesült Isten Bárányáéval, amikor fennszóval így kiáltott: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" De nemsokára rá az Úr, mint hatalmas győztes kiáltott: "Elvégeztetett!". Odafenn a királyi széken ez a győzelmi kiáltás elfogadtatott, és válaszként a függöny két darabra szakadt. Ebben a pillanatban magának a pogány századosnak is el kellett ismernie Isten Fiát /Mk 15,39/. Megnyílt tehát az út mindenki számára, aki jönni akar, hogy megmeneküljön.

   Az esemény áldásos következményei. Amikor a függöny kettészakadt, nyitott bejárattá lett. Nem volt többé sorompó, amely akadályozta volna a szentek szentjébe való belépést. A kárpit szétszakadása előtt az Úr megpillantása az emberek számára ugyanaz volt, ami addig a papok számára a függöny. Mindenki megcsodálhatta Jézus Krisztus szent életét, de ezzel csak saját nyomorúsága vált jobban láthatóvá. Halála által azonban, amelyet érettünk szenvedett el, utat készített minden hívőnek Istenhez. Krisztus halála számunkra igazságosságot, szentséget és bűntetlenséget jelent. Minden hívőt, mint tökéletest állít Isten elé. "Nincs azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak" /Róm 8,1-2; 2Tim 1,10/. Ezentúl az Ő élete munkálkodik mindenkiben, aki bűnbánattal és hittel elfogadta az Ő áldozatát, és ezzel elismerte ugyanakkor azt is, hogy vétkes Krisztus kegyetlen halálában. Ő most már bennünk, hívőkben él, és Ő a mi dicsőségünk reménysége.

   Az ajándékba kapott biztos nyugodalom. A főpap, aki a nagy engesztelési napon a vérrel bement a szentek szentjébe, és ott az engesztelés fedelét meghintette, hamarosan visszajött. Ott nem volt semmilyen ülőalkalmatosság, sem lehetőség közösségben maradni Istennel. A mi Urunk azonban, az ember Jézus Krisztus, Isten jobbján ül /Zsid 1,3/. Mit mond ez nekünk? Azt, hogy a kosok áldozata nem elégséges, azok csak árnyékképek voltak Krisztus eljöveteléig, mert lehetetlen, hogy a bakok vére eltörölje a bűnt /Zsid 10,4/. Különb áldozatot kívánt az /Zsid 9,23/. Ezt hozta el Urunk, és ezzel örök nyugalmat és biztonságot szerzett. Ő egyszer halt meg a bűnnek, és soha többé /Róm 6,9-10/. Eme áldozat által örökre megszenteltek vagyunk /Zsid 10,10.14/. A Zsidók 10,19-23 számunkra teljes bizonyosságot és nyugalmat biztosít. A Zsidók 1,3-ban azt olvassuk, hogy az Úr csak azután ült Isten jobbjára, miután elvégezte a bűntől való megtisztítást, és nem előbb! Ezt nem önmagáért tette, hanem mint helyettes, a népéért, amelynek most készít helyet odafenn /jn 14,2/. Az Úr a Zsidók 6,20 szerint útnyitóul ment be oda. Isten felől nézve, hit által Jézus Krisztussal már most oda vagyunk helyezve, ahol a mi polgárjogunk van. Vele együtt megfeszítve, eltemetve és feltámadva ülhetünk vele Isten jobbján /Ef 2,4-6/. Részesülünk és örvendezünk a dicsőséges feltámadásban. "Lépjünk oda", mint a tékozló fiú, aki visszatért az atyai házba. Itt irgalmat és kegyelmet kapunk. Ebbe veti horgonyát lelkünk, és itt várjuk eljövendő Urunkat /Zsid 6,18-20/.

   Foltozgatás. Biztosak lehetünk abban, hogy az Úr halála után a függönyt újra összevarrták, mert a templomi istentisztelet az Úr halála után még teljes negyven évig, vagyis Jeruzsálemnek és a templomnak Titus által történt lerombolásáig folyt. Így foltozgat az ember napjainkban is, amikor visszatér a törvényhez és a ceremóniákhoz. Az ember inkább saját fáradozásával akarja Istent megbékíteni. Ez azonban teljesen lehetetlen, mert aki az egész törvényt betartja, de egy ellen vét, az egészben vétkes /Jak 2,10/. Mindazok, akik a törvény alapján állnak, átok alá kerülnek /Gal 3,10-14; Róm 3,20-24.28/.
   Az oszlopok, amelyek a függönyt tartották, megmaradtak. Hirdetik azt, ami történt, az Urat, az Ő váltságmunkáját és sokrétű dicsőségét /1Tim 3,16/. Mindenkihez szólnak: "Béküljetek meg Istennel" /2Kor 5,20/. Az Úr mindenkiért szenvedett, meghalt, feltámadott és mennybe ment, ott ül Isten jobbján, és hamarosan visszajön.

Georg R. Brinke

A szentek szentje - 21. rész

   Most hagyjuk el a szentélyt. Az üdvösség gondolataiban való elmélyülés - melyeket formájuk és berendezésük által szimbolizálnak - felemelő bepillantást nyújtott nekünk Isten üdvtervébe. Lépjünk be gondolatban a szentek szentjébe, arra a helyre, amelyet maga Izráel Isten választott ki lakóhelyéül. A szent hajlék, mint tudjuk, három részből állt, a pitvarból, a szentélyből és a szentek szentjéből. Ha ezt összehasonlítjuk hitéletünkkel, annak növekedését ábrázolja, mert az egészséges hitélet növekedést és előrelépést mutat. Az előudvar a Krisztusban gyermekek képe. A szentély ahhoz az ifjúhoz hasonlít, aki erős a hitben. A szentek szentje pedig a Krisztusban atyáknak felel meg /olv 1Jn 2,12-14/. Sajnos meg kell mondani, hogy a hívők többsége nem hagyja el a pitvart; azokra az emberekre hasonlítanak, akikről a Zsidók 5,12-13 beszél. Sohase felejtsük el azt, hogy az Úr bennünket maga mellé kíván a szentek szentjébe /Zsid 10,19-20/. A pitvarban való tartózkodás a legnagyobb lemondást jelenti mindarról a dicsőségről, amelyet az Úr az övéinek szánt. Mivel minden tárgy, amelyet Isten Mózesnek mutatott, a mennynek képmása volt, azt mondhatjuk, vagy kell is mondanunk, hogy a fokozatok, amelyeket e földön elértünk, megfelelnek majd odafenti helyünknek. Kövessük buzgón és határozottan Pál apostol példáját /1Kor 9,24-27; Fil 3,7-14/.

   A szentek szentjébe vezető út. Kövessük csak a főpap lábnyomát. Ezt az utat évente csak egyszer tette meg, és pedig a nagy engesztelési napon. A baknak a rézoltáron kifolyt vérével keresztülment a szentélyen, félretolta a függönyt, és tisztelettel és félelemmel eltelve belépett a szentek szentjébe. Ott meghintette hétszer az engesztelés fedelét és a függönyt a vérrel, majd visszatért a néphez a kiengesztelés áldásával. Ez a csodálatos isteni rendelkezés Krisztusnak, a nagy Főpapnak képe, aki saját vérével lépett be odafenn a szentek szentjébe, és örök váltságot szerzett /Zsid 9,12/. A szentek szentje már prófétai előremutatás volt arra, aki minden jövendölés és előkép beteljesítője: Jézus Krisztusra. Benne lakott az istenség egész teljessége /Kol 2,9/. Az Ő közösségében élhetünk mi is, és élvezhetjük a számunkra megszerzett áldásokat /Jn 1,14; Ef 2,19-22; Kol 1,19-23/.

   A szentek szentjének alakja. Ez egy teljesen szerény kis helyiség volt, tíz könyök /öt méter/ hosszú, széles és magas. Salamon azt kérdezi imájában: "Lakozhat Isten e földön? Íme, az ég, sőt az egeknek egei be nem fogadhatnak téged, mennyivel kevésbé ez a ház" /1Kir 8,27/. Csodálatos, hogy a hatalmas Isten ilyen mélyre leszállt. És mennyivel mélyebbre, amikor testté lett! Sőt, még sokkal szerényebb lett Urunk, hiszen azokban az emberekben vett lakozást, akik egykor ellenségei voltak /Jn 14,23/.

   A frigyláda. Míg a szentélyben az arany oltár /illatáldozati oltár/, a hétágú mécstartó és a szent kenyerek asztala állt, addig a szentek szentjében csak a frigyláda foglalt helyet. A szentek szentjének berendezése tehát rendkívül egyszerű volt. Itt mi, igényes emberek sokat tanulhatunk. Urunknak zarándokútja során "nem volt hová lehajtania fejét" /Mt 8,20/. A pitvarban a tárgyak fából és ércből készültek, de minél beljebb lépünk, annál értékesebb tárgyak következnek egyre gazdagabb kidolgozással. Nem hasonlít ez is Urunkhoz? Amikor a kereszten függött, nem volt alakja és ékessége, de minél közelebb jutunk Hozzá, annál szebb és nagyobb lesz Ő számunkra. Ujjongva énekeljünk a menyasszonnyal a Zsoltár 45,3 szerint: "Szebb, szebb vagy az ember fiainál, kedvesség ömlik ajkaidon".

   A frigyláda Isten királyi székét szemléltette a földön. Itt jelent meg Isten a felhőben és uralkodott népén /Zsolt 99,1/. A láda egyúttal Krisztusnak, a nagy közbenjárónak a kiábrázolója; ezért jelentős, hogy a láda újra fából és aranyból készült. Tehát itt lakott a láthatatlan, szent és igaz Isten, aki egyúttal nagy irgalmú, együttérző ember volt. Tőle, az Isten- és Emberfiától árad minden kegyelemfolyam. Minden erő és az egész teljesség Őbenne teljesült, és jobban fénylik minden csillagnál. Minden gyógyulás, csoda, szabadulás, sőt végtelenül több, az egész mindenség Róla tesz bizonyságot. És az, akin Isten teljes jó tetszése nyugodott /Mt 3,17/, bensejében úgy hordozta a törvényt /Zsolt 40,9/, mint a frigyláda. Számára Isten akarata volt a nagy parancsolat /Jn 5,30; 6,38; 8,29/. Atyja akaratának teljesítését eledelének mondotta /Jn 4,34/.

   A frigyláda származása földöntúli alakjában isteni eredetű. Mindketten látták: Mózes és János. Mózes minden más tárgyat megelőzően látta ezt, Jánosnak pedig a megnyílt mennyben mutatták meg /Jel 11,19/. A mennyei dolgok képmása ez; és hogy ez Izráel népe számára érthetővé legyen, építették meg a szent hajlékot. Ahogy a láda a mennyből származott, úgy Urunk is, akinek a láda az előképe /Jn 6,38/. Alászállott a mi kiengesztelődésünkért. A sok áldozat, amelyet bemutattak, nem elégíthette ki Isten igazságosságát. Ezek csupán szegényes átmeneti pótlékok voltak; a megígért igazi Megváltó, a valódi áldozati Bárány szimbólumai. Ez Isten Fia volt, az igazi frigyláda. Azt mondja: "Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem. Égő- és bűnért való áldozatot nem kedveltél. Ekkor azt mondtam: Íme, itt vagyok, ó, Isten, hogy cselekedjem akaratodat" /Zsid 10,5-7/. Áldozatával örökre kiengesztelte a világot és kielégítette Istent. Áldozata által megigazultunk, megszentelődtünk, Isten előtt kedvessé lettünk, és szabad utunk van Istenhez. És ez csak úgy volt lehetséges, hogy az Úr az Ő istenségét félretette és emberré lett, hogy önmagát áldozatul adja az emberért /Zsid 9,28/.

   A láda tartalma. A ládák tárgyak megőrzésére szolgálnak. Milyen értékes lehet ennek tartalma, ha maga a láda és a helyiség, ahol állt, külsőleg és belsőleg egyaránt tiszta arannyal volt bevonva! Ez a láda három dolgot tartalmazott:

   1/ A törvénytáblákat, amelyek Isten föltétlen igazságát hirdették és amelyeket Isten saját kezűleg írt.
   2/ Az arany korsót, tele mannával.
   3/ Áron zöldellő vesszőjét.

   Ezekkel a tárgyakkal foglalkozunk részletesebben a következő oldalakon.

   A szent sátorról készített jegyzetekben, amelyeket az évek folyamán összegyűjtöttem, a következő sorok találhatók: A szentek szentjében egyesül minden. Ami a pitvarban bimbó volt, az a szentélyben virágba szökkent, a szentek szentjében pedig gyümölccsé érett. A ládában feküdtek a szent törvénytáblák, amelyek a pitvarban a halált hirdették a bűnös számára, hasonlóan a kihúzott kardú kerubokhoz az Édenkert ajtajában. A szentek szentjében azonban ezek a vér fedezete alatt állnak, amelyet az engesztelési fedélre hintettek. A szent kenyerek is a mannával megtöltött arany korsóban teljesedtek ki. Az Úr, a mennyből jövő igazi manna, a hívők egyetlen kielégítő tápláléka. Itt fogyasztja a győztes, a szentek szentjének lakója az elrejtett mannát /Mt 5,6/. A szentélyben a hétágú mécstartó világított.

A szentek szentjében nem volt természetes fényforrás, abban Isten lakott, akinek lénye fény. Ő sugárzott a kerubok között, a titokzatos felhő- és tűzoszlop teljes fényében /Ézs 4,4-5/. Az arany füstölőedény a szentély arany illatáldozati oltárának teljessége /vö. 3Móz 16,12-13/. Odafönt van minden megváltott örök imádata /Jel 5/. Aki képes a szentek szentjének gazdagságát magába fogadni, az soha többé nem téríthető el az Úrtól. Csak mindezeknek az isteni ajándékoknak a birtokában lehetünk bizonyságtevők a világ előtt, hogy tartozunk neki. Csak így van a mi életünk gyakorlatilag összekötve Krisztussal Istenben /Kol 3,3/.

   A láda arany hordozórúdjai. A rudak sehol nem voltak olyan nélkülözhetetlenek, mint a ládánál, mert ezt a papok vitték Izráel előtt, amikor tovább vonultak. Amidőn Izráel Kánaán földjére bevonult, a láda a Jordán közepén állt, és ez nyújtott biztonságot a folyótól /Józs 3,8.17/. Jerikó bevételénél a papok a ládával mentek a nép előtt hét napon keresztül /Józs 6/. Az elölhaladásnak az volt az értelme, hogy Izráelnek nyugvóhelyet találjanak. Az ember nem találja meg legbuzgóbb keresése ellenére sem azt saját képessége alapján. A mi igazi frigyládánk, Jézus Krisztus talált nyugvóhelyet lelkünknek: ez a Golgota. Ő is háromnapi utat tett meg a kereszthaláltól a síron át a győzelmes feltámadásig /4Móz 10,33-36; 1Pét 1,3/. A ládán keresztül nyilvánult meg Isten hatalma. Amikor felemelkedett, akkor Mózes azt mondta Istennek: "Kelj föl, Uram! Szóródjanak szét ellenségeid" /4Móz 10,35/. Isten jelenléte nélkül a láda csak holt súly lett volna; jól láthatjuk ezt 1Sámuel 4-ben, ahol Izráelt a láda jelenlétének ellenére megverték, sőt az a filiszteusok kezébe került.

   A frigyláda igen szentséges eszköz volt. Két esetről olvasunk, amikor az izráeliták semmibe vették a láda szentségét.

   A filiszteusok harc közben megszerezték a ládát, és istenüknek, Dágonnak házába vitték. Isten keményen megbüntette a filiszteusokat a láda miatt, ezért visszavitték azt Izráel földjére /olv 1Sám 5-6/. A filiszteusok elmentek Bét-Semesig otthagyták a ládát, és visszatértek hazájukba. Bét-Semes lakosságának egy része vétkezett, mivel belenézett a ládába. Semmibe vették az Istenhez való közeledés törvényét /ti. csak vér által történt megtisztulás után/. Fedetlenül álltak a szent törvény előtt és 50.070 ember meghalt /1Sám 6,19/.

   A ládával kapcsolatos isteni előírások semmibevételének egy másik esetével Dávidnál találkozunk /2Sám 6,1-8/. Jeruzsálembe akarta hozni a ládát, ezért felrakatta egy új kocsira, ez pedig ellentmondott Isten határozott parancsának, mert a ládát Isten rendelkezése szerint a papoknak kellett vinniük /4Móz 4,15/.

Dávid szándéka jó lehetett, de írásellenes volt. A kocsit húzó ökrök megbotlottak, Uzza meg akarta támasztani a ládát, megérintette, és meghalt. Szentségtelen kezek nem érinthették meg azt. Nem alkalmazhatunk saját módszereket, nem utánozhatjuk a filiszteusokat, nem járhatjuk saját utunkat, hanem Isten útmutatása szerint kell szolgálnunk. Sem ahhoz hozzátenni, sem abból elvenni nem szabad. Ma még szükséges, hogy az Ő megszentelt szolgái hordozzák az Úr ügyét. "Tisztítsátok meg magatokat, akik az Úr edényeit hordozzátok" /Ézs 52,11; vö. 3Móz 11,45; 1Jn 3,3/.
Georg R. Brinke

Az engesztelés födele, vagy a kegyelem széke - 22. rész

/2Mózes 25,17-21/

   Az engesztelés födele fölöttébb jelentős tárgy volt, tiszta aranyból készült, vagyis fa nélkül, mint ahogy ez sok esetben történt. Ezáltal már nyomatékosan rámutat az Úrra, mint Isten Fiára. A födél mindkét végén egy-egy kerub állt. Ez a két angyali alak egymás felé fordult. A födél biztonságban nyugodott egy arany koszorúban, vagyis egy korona formájú díszítésben, nyilván azért, hogy a fárasztó útban ne csússzon le. A kerubok között nyugodott a felhőoszlop, Istennek dicsősége. Ezen a szerény engesztelési födélen trónolt a nagy, mindenható és mindenütt jelenlevő Isten azért, hogy népe között lakozzon. De mennyivel szegényebb volt a kegyelem másik széke, a kereszt, amelyen Izráel tövissel koszorúzott királya függött, hogy egy sokkal dicsőségesebb kegyelmi trónt készítsen, amely örökké megmarad, és amelyen Ő és az Ő népe ül mindenkoron.

   Az engesztelés födelének helye. E fedél a frigyládát fedezte be, amely a függöny mögött állt a szentek szentjében. A belépés ide rendkívül korlátozott volt. Csak a főpap léphetett be, s mint ahogy tudjuk, ő is csak egyszer egy évben, a nagy engesztelési napon. Ezen a napon először saját bűneinek engeszteléséért hozott áldozatot Istennek, és csak azután a nép bűneiért /Zsid 7,27/.

A bak vérével bement a függöny mögé, meghintette az engesztelés födelét /Jn 19,31/, és megbékítette a népet Istennel. Ebben is Urunk tökéletes előképét látjuk, aki a legnagyobb és egyben a legutolsó engesztelési napon tulajdon vére által ment be a nem kézzel csinált szentélybe, hogy engesztelést szerezze a mi bűneinkért /Zsid 9,11-15/. Ez történt kereszthalála, majd feltámadása után, amikor fölment a szentélybe, és meghintette a ládát a mennyben. Ezen a kegyelmi széken ül Ő most a mi javunkra. Mint Emberfia ül ott, és teljes együttérzéssel gondol földi testvéreinek nehézségeire.

   A kegyelem székének sajátossága. A kegyelem széke színaranyból készített, vérrel meghintett trónus. A húsvéti bárány és a rézoltár tárgyalásánál már megismertük a vér jelentőségét. Isten azt mondta: "Meglátom a vért és elmegyek házaitok mellett /2Móz 12,13/. Ahogy már Egyiptomban, úgy itt is, a szentek szentjében, Isten szeme a véren nyugodott meg. Az engesztelés födele alatt volt a két törvénytábla, amely halálra és kárhozatra ítéli az embert bűnei miatt, mert "a bűn zsoldja a halál" /Róm 6,23/. Az engesztelés födelén levő vér azonban eleget tett a törvény követeléseinek, és kiengesztelte a bűnt. A bűnös imádkozhat: "Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek". Jézus Krisztus vére alapján megtapasztalja a megigazultságot Isten előtt, és mint megváltott "lakozhat az Úr házában mindörökké" /Zsolt 23,6/. Az engesztelés födelének fontossága kitűnik Dávid szavaiból is az 1Krónika 28,11-ben, amikor átadja fiának, Salamonnak a templom csarnokainak tervrajzát, és beszél az "engesztelés födelének házáról".

   Az engesztelés födelének kerubjai. Ezek a kerubok egészen mások voltak, mint amelyekről az Ezékiel 1-ben olvasunk; azok négy arccal rendelkeztek, míg a kegyelem födelén levők csak eggyel. Ahol a Szentírásban Isten trónját látjuk, az mindig kapcsolatban áll a kerubokkal. Közöttük lakik az Úr, és azok kísérik Őt /1Sám 4,4; 2Sám 6,2; Zsolt 80,2; 99,1; Ézs 37,16/. Többek között annak a hatalmát ábrázolják, akinek minden hatalom adatott, és ők a trón őrizői. Ezt látjuk már az Éden kertjében, ahol kivont kardú kerubok zárják el a szent Istenhez vezető utat a bűnös elől. A kerubok egyúttal díszőrséget adnak Istennek, körülveszik a királyi széket. Itt az engesztelés födelén nagy csodálattal és tiszteletadással tekintenek a vérre. Gondoljunk csak az 1Péter 1,12-re , ahol az olvasható, hogy az angyalok vágyakoznak betekinteni a váltság művébe. Csodálják az Egyetlennek és Tisztának a vérét, aki maradéktalanul töltötte be a törvényt, és nagy irgalmában elvégezte értünk az engesztelést. Ha az angyalok ennyire csodálják Krisztus vérét, holott nem érettük folyt, mennyivel inkább kell nekünk a Jelenések 5-ben említett sereggel együtt leborulni és imádva dicsőíteni: "Megváltottál bennünket Istennek véred által" /9/.

   A kegyelem székének nagy jelentősége. Istenünk elképzelhetetlen kegyelmének szimbolikus kifejezője ez. A Róma 3,25 és a Zsidók 4,16 szerint maga az Úr a kegyelem királyi széke, amelyhez képest a szent hajlékban levő csak gyönge előkép volt. Miután az Úr a Zsidók 1,3 szerint elvégezte a bűntől való megtisztítást, Atyjának jobbjára ült odafönt. Most is ott ül, hogy minden hozzá fordulót kegyelemmel ajándékozzon meg. Ő, aki földi élete során jobban megkísértetett, mint mi, és aki az élet minden nehézségét és szükségét mélyebben megízlelte, mint mi, megemlékezik ott minden bajról, amely szeretteit éri a bűn és halál küzdőterén. Ismeri a Sátán támadásait, hogyan üldözi őket, hogyan gyűlöli, és hogyan mocskolja rágalmakkal őket. Látja és számolja könnyeiket, és odakiáltja a ma még keményen megpróbált gyermekeinek: "Ne sírjatok" /Lk 7,13; 8,52/. Ő, aki szegénnyé lett, jól ismeri a szegények szükségét, megemlékezik és gondoskodik róluk.

   Ne feledkezzünk meg a tömjénről sem. Ennek igen nagy a jelentősége. A főpap a szentek szentjében megtöltötte a füstölőedényt tömjénnel. Ennek kettős célja volt:

   Ha a főpap közeledni akart az engesztelés födeléhez, először tömjénfüsttel, mint felhővel kellett magát körülvennie, amely a vér mellett, mint egy második takaró szerepelt, hogy a főpap ne haljon meg /3Móz 16,12-16/. Itt újból bepillanthatunk Isten abszolút szentségébe, mely lehetetlenné teszi a bűnös számára, hogy vér és tömjén által való befedezés nélkül közeledjen Istenhez. Isten maga találta  meg a szükséges intézkedést, hogy a bűnös életének elvesztése nélkül közeledhessen hozzá.

   Akkor azonban a tömjén kedves jó illat is, amelyet a Fiú az Ő halála által nyújtott Istennek /Ef 5,1-2/. Ha Isten már Nóé áldozatát kedves jó illatnak érezte /1Móz 8,21/, mennyivel inkább érzi annak szeretett Fia áldozatát! Milyen csodálatos, hogy eme áldozat által nemcsak elfogadottak vagyunk, hanem kedvessé is lettünk a szeretett Fiúban /Ef 1,6/. Isten előtt állunk a tömjén kedves jó illatában, amelyet Urunk készített áldozata által.

   A felénk áradó nagy áldás. Ez nagyon sokoldalú:

   Bűnbocsánat /Zsid 10,22/.
   Teljes üdvbizonyosság: az ellenünk szóló kézírás széttépetett /Kol 2,14/.
   Nem gondol többé bűneinkre /Jer 31,34; Ézs 38,17/.

   Ő lett nekünk bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul /1Kor 1,30/.
   Teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet, kegyelemre /vö. Róm 5,18; 1Kor 1,30; Jn 1,16/.

   Az Úr hű marad. Már csak egy valami hiányzik, a mi testünk megváltása /Róm 8,23/, ami közel van /Fil 4,5; Jak 5,8/. Hamarosan betelik a maradék, az Úr átalakítja a mi nyomorúságos testünket az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá, és mi mindenkor vele leszünk /Fil 3,20-21; 1Tesz 4,17-18; 1Jn 3,2/. Azután következik az, amit már most kell cselekednünk hitben. A hívás így hangzik:

   Járuljunk Őhozzá /Zsid 10,22/. Csupán ezáltal juthatunk most háza gazdag javainak birtokába. A kiéhezett tékozló fiú csak akkor ehetett az elkészített borjúból, és csillapíthatta éhségét, amikor oda mert lépni az atya asztalához. Itt halljuk az Atya szavait: "Mindenem a tied" /Lk 15,31/.

   Aki mosakodás és áldozat által tiszta lett Isten előtt, az léphetett be a szentek szentjébe, és szívbeli közössége lehetett vele az Ő sátrában, mint egykor Ábrahámnak /1Móz 18/. Isten később mindig itt beszélt szolgájával /4Móz 7,89/. Itt nem sejtett áldásokat kínálnak. Itt látjuk mindenekelőtt az Úr Jézust, az igazi "kegyelem székét", tisztességgel és dicsőséggel megkoronázva. Itt élvezhetjük a kerubok angyalvilágának közösségét /Zsid 12,22/. Itt nyerünk segítséget, kegyelmet és irgalmat a szükség idejére /Zsid 4,16/. Itt látjuk a felhőt, és örülünk a mennyei tömjénnek. Itt telik meg szívünk testvéri szeretettel, hogy ügyeljünk egymásra /Zsid 10,24/, sőt, hogyha kell, életünket áldozzuk testvéreinkért /1Jn 3,16/. Itt válik naggyá számunkra a szentek közössége. Itt nincs már szükség többé a figyelmeztetésre: "Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el" /Zsid 10,25/. Ettől kezdve az Ő Gyülekezete, ahol Ő van a középen, mindenekfölött való a számunkra.

Testvérek, járuljunk oda Őhozzá!

/Zsid 10,19-22/

Georg R. Brinke

A magány óráiban

Kedves TestVérem!

Úgy szeretném, ha itt lennél, és titkon meglesnél. Látnád, az öröm, hogyan ragad el magával, amiképpen a magány percei nőnek körülöttem. Lassan megtelek erővel, és hálával Istenem felé, mert meglátogat engem. Érzem, ahogy bensőmben a Szent Lélek jól érzi magát. Végre ketten vagyunk. Neked a magány a sírás órái, nekem, az örömé. Úgy szeretném, ha egyszer titkon megláthatnád Titkom.

Sikálom a tűzhelyet, de lelkemben régi barátoknál járok, akik Isten Igéjét kutatják, majd az Úrral sétálok Genezáret partján. Eszembejutnak baptista barátaim, pünkösdisták, reformátusok, katolikusok. Boldogság önt el, hogy ennyi hívő lélekkel hozott össze az életem, akik figyeltek rám, mit mond általam a Lélek. Micsoda megtiszteltetés volt ez számomra! Lelkemben mindenkit külön megölelek, azokat is, akiket csak futólag ismertem meg, vagy akik még nem találták meg Isten útját, akik talán nem is sejtik gondolok rájuk, szívemben hordozom őket, magányos perceimben.

Milyen kevesen tudják, hogy szeretem őket. Mert szeretetemet, mélyen rejtem.

A teljes magány órái számomra az Urat jelentik. Nem kell semmit tennem, csak figyelnem Rá. Boldog vagyok, hogy ezt a kincset megkaptam Tőle. Szeretetétől könnyem csordulna.

Testvérem, szeretném, ha mindenki átélné! Az Úr közelségét. A magány és csend óráiban.

A csend és magány órái... nem zilált keresés, nem kétségbeesés... hanem egy pici megpihenés egy kis szigeten, ahol Ő vár rám. Meggyötört, megfáradt, bűnös életem és hálám viszem elé, és Ő megmutatja, milyen Jó hozzám.

Megköszöni minden fáradozásom, megmutatja, miképpen szerettem általa. Megmutatja életem gyümölcseit, én pedig ... áldom Őt, mert mindent Őtőle kaptam. Amit megköszön nekem az Isten, azt mind Tőle kaptam. Közöttünk már nincsenek szavak, csak nézzük egymást, vagy egészen közel jön  hozzám. Jól tudom, még dolgom van, imádkoznom kell értetek ... minden testvéremért.

Fussatok Hozzá, mert szeret titeket!

bogi

Mária éneke, Breath of Heaven, Amy Grant-től:

A szent olajról

Egri Sándor: A Szent kenet hatalma alatt


"És néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok. Ezeket írtam néktek azok felől, a kik elhitetnek titeket. És az a kenet, a melyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem a mint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne." (1Jn 2,20.26-27)


A mi hívő életünknek nagyon lényeges kérdése ez. Mi Isten gyermekei vagyunk, és mint Isten gyermekei az Ő Szelleme által születtünk újjá, és a Szent Szellem hatalma alatt éljük a hívő életünket. Aki egyszer megszületett földi értelemben, arra – akarva, nem akarva – vonatkozik a földi életnek a törvénye. Minden embernek az élete veszélyben forog, ha nem a szerint a törvény szerint él. Most vizsgáljuk meg, hogy milyen jelentősége van a Szent Szellem kenetének a hívő ember életében!

Ez a kifejezés, hogy "kenet", az ószövetségből származik. Az ószövetségi korban az Úr papjait, később a királyokat kenték fel a próféták a szolgálatra. Ezt azért hívták kenetnek, mert erre a célra készített tiszta, szent olajat használtak a felkenetésre, amelyet az illető fejére öntöttek. Ez a szó odaszentelést, elpecsételést is jelent, amikor valaki kiszakad a közönséges életből, és Isten céljaira szenteli egész életét, vagy gyülekezeti, vagy egy nép, vagy missziói szolgálatra. Ezt a felkenést az ószövetségi korban általában a próféták, vagy kiváló szent emberek végezték. Ez azt is jelentette, hogy Isten a népért minden felelősséget rájuk ruházott. Ez alól a felelősség alól nem lehetett kibújni, és ha valaki ezt a megbízatását nem hűségesen teljesítette, azt Isten súlyos ítéletben részesítette. Ez a felkenetés földi olajjal, földi szolgálatra való felkenetés volt. De most az a kérdés, hogy ki kente fel a prófétákat? Ezeket kivétel nélkül Isten kente fel. Sohasem történt olyan, hogy egyik próféta felkente volna a másikat. Egyetlen helyen olvasunk arról, hogy Isten parancsot adott Illésnek, hogy kenje fel prófétává maga helyett Elizeust, de ez a felkenetés nem olajjal történt, hanem csak úgy, hogy Illés Elizeusra terítette a palástját. Csak azoknak a prófétáknak volt joguk földi papi vagy királyi szolgálatra felkenni másokat, akiket Isten maga kent fel Szent Szellemével. Ez már előképe volt az újszövetségi felkenetésnek. Nekünk nincsen szükségünk arra, hogy emberek kenjenek fel bennünket, egyetlen hívőt sem, semmiféle szolgálatra, mert maga az Úr határozza meg minden egyes gyermekének a szolgálatát. Ezt a kifejezést csak János apostol használja ilyen értelemben. De ez a kijelentés minden emberre vonatkozik, aki Istentől született.


Most vizsgáljuk, meg milyen jelentősége van ennek az újszövetségi korban az egyes hívő ember életében! Négyféle vonatkozásban: A Szent Szellem kenete tesz Isten gyermekévé. - Ez a kenet tanít! - Ez tesz alkalmassá a szolgálatra! - És a kenet elvesztéséből fakadó ítélet. Vizsgáljuk meg sorjában ezeket a kérdéseket!


Először is ez a kenet tesz Isten gyermekévé. Az újjászületés által örökre el vagyunk pecsételve Isten számára. Jn 1,12-13: "Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; A kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek." Ha valaki egyszer Isten gyermeke lett, ezáltal isteni méltóságot kapott. Egy fejedelmi, mennyei családnak lettünk a tagjai, és ennek a kenetnek a védelme alatt élünk attól a pillanattól fogva, amikor befogadtuk hit által Jézus Krisztust. Ez a kiindulási pontja a Szent Szellem munkájának. Azután következik az 1Jn 3,1-3: "Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, a mint van. És a kiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, a miképen Ő is tiszta." Ez a méltóság természetesen azt is jelenti, hogy újjászületésünk után nem élhetünk közönséges életet, az előbbihez hasonlót. Egy király gyermeke nem viselkedhet úgy, mint egy utcagyermek. Nem barátkozhat akárkivel, csak a hozzá hasonlókkal. Azt olvastuk, hogy akiben megvan ez a reménység, az megtisztítja magát! Kérdezhetnénk, hogy hát nem Jézus Krisztus, vagy a Szent Szellem tisztít meg bennünket? Ilyen is van! Elsősorban Jézus Krisztus vére tisztított meg bennünket, azután a Szent Szellem szentelt meg bennünket. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy tartsuk távol magunkat minden szennyes gondolattól, beszédtől és cselekedettől, vagyis vigyázzunk szellemi ruhánkra. Erre minden egyes újjászületett hívő képes, akit az Úr már megszabadított minden bűnös szenvedélytől.


Aztán azt olvastuk, hogy ez a kenet megtanít mindenre, és nincsen arra szükség, hogy Isten gyermekei egymást tanítsák. A Szent Szellemnek ez a tanító-nevelő munkája belülről indul ki. A szívben születik az igazi bölcsesség. A Szent Szellem által növekedik, és gondolkodás, értelem által munkálkodik. A Szent Szellem nevelve tanít, mint az édesanya az ő gyermekét, ahol nincs előírva semmiféle nevelési szabályzat. Az édesanya minden szívverése, minden mozdulata, minden szava példaadó nevelési munka a gyermeke számára. Később persze az apa is nevelheti a gyermekét. Ennek a tanításnak az alapja a bennünk lévő Krisztusi élet törvénye. Róm 8,2: "Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől." Teljesen értelmetlen és lehetetlen dolog a csecsemőt arra tanítani, hogy mikor éhes és szomjas, vagy mikor szennyes. Az élő egészséges gyermek még tudat alatt is érzi ezt a szükséget vagy kellemetlenséget. Erre az élő szervezet tanítja meg. Hasonlóképpen az újjászületett Isten gyermeke is így vágyik a szellemi eledel és ital után, és sír, ha valami nincsen rendben az életében. Később is a gyermek leginkább azt teszi, amit a szüleitől és másoktól, a környezetétől lát. Ha valaki Isten közelében él, és közössége van Jézus Krisztussal, akkor igyekszik úgy élni, és azt tenni, amit Tőle tanult, ha nem is sikerül mindig megvalósítania azt. Természetesen a lelkiismereti törvény is Istentől van, csak alacsonyabb fokon.


A Szent Szellem, mint a legbölcsebb tanító, fokozatosan nevel, tanít, és formálja az életünket, hogy megtanuljuk a feladott leckét. Jn 16,12-15: "Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De amikor eljő amaz, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek. Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek."


Most még az a kérdés, hogy nekünk mi szükséges ahhoz, hogy Isten Szelleme tanítani tudjon minket? Ehhez szükséges: a tantárgy szeretete, a szorgalom, amely áldozattal és erőfeszítéssel jár, és az engedelmesség. Aki nem szeret valamit megtanulni, azt nagyon kínosan magolja, és így hamar el is felejti, amit tanult. Ha valaki nagyon szereti az Igét, nagyon hamar meg is érti, és így hamar meg is tanulja. Csak az szereti az Igét, aki örömmel kész engedelmeskedni neki. Az ilyen hívő ember mindig több és több gyönyörűséget talál Isten Igéjében. Az ilyen ember olyan, mint a kutató, aki mindig új dolgokat fedez fel Isten Igéjében. Ebben a hívő ember nagyon sok maradandó mennyei kincset talál. Aki szereti az Isten Igéjét, az szorgalmasan kutatja, vizsgálja, és nem sajnál áldozni érte sem időt, sem erőt és semmi más áldozatot sem. Vagyis abból lesz nyilvánvaló, hogy mi a földi vagy a mennyei kincseket szeretjük-e és értékeljük-e többre, hogy melyikért áldozunk és fáradozunk többet és szívesebben. A mennyei kincsek gyűjtéséért is éppen úgy kell fáradozni, mint a földiekért. Amint a földi kincseket az ember nem csupán önmagáért gyűjti, éppen így a mennyei kincseket sem, hanem hogy másoknak örömöt szerezzünk vele, és áldására legyünk sokaknak. Minél több a kincsünk, az ismeretünk, annál többet tudunk adni másoknak. Persze minden tudásnak, bölcsességnek és szellemi gazdagságnak az alapja a felismert igazságoknak való engedelmesség. A szellemi élet gyors vagy lassú fejlődése éppen attól függ, hogy valaki mennyire engedelmeskedik Isten akaratának.


Tegyünk fel még egy kérdést: Vajon nem mond-e ellent ez az Ige annak, amit az Efézusi levél 4. részében olvasunk, hogy Ő adott némelyeket tanítókul, hogy a szenteket felkészítse a szolgálat munkájára? Nem! Azok a tanítók, akiket az Úr a gyülekezet építésére használ eszközül, csak arra valók, mint a tanító az iskolában, mikor feladja a házi feladatot, és elengedi a tanulókat, hogy most szépen menjetek haza, és odahaza oldjátok meg. Minden egyes hívő ember Isten Szellemének az ereje, tanácsa által tudja valóra váltani Isten akaratát, amit akár a gyülekezetben, akár odahaza olvasott vagy hallott.


A Szent Szellem tesz alkalmassá a szolgálatra, az áldások hordozására is. Nézzünk meg erre vonatkozóan, három különböző igehelyet! Az első az Úr Jézus életére vonatkozik, a második az apostolokra, a harmadik minden idők hívő emberére, akiket az Úr a szolgálatban használni akar és tud. Lk 4,18-19: "Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat. Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét." Csel 1,4-8: "És velök összejővén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem: Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Szellemmel fogtok megkereszteltetni nem sok nap múlva. Mikor azért azok egybegyűltek, megkérdék őt, mondván: Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek? Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett. Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samáriában és a földnek mind végső határáig." 1Kor 12,4-11: "A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Szellem. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi mindezt mindenkiben. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Szellemnek kijelentése. Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Szellem által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Szellem szerint; Egynek hit ugyanazon Szellem által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Szellem által; Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig szellemeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása: De mindezeket egy és ugyanaz a Szellem cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja." Az igazi örömüzenetet csak az tudja Isten akarata szerint hordozni, és segíteni másokon, akiket Isten Szelleme kent fel erre a szolgálatra. De mindennemű szolgálatra, amit Isten akar az Ő gyermekei által végezni, csak a Szent Szellem kenete által válhatunk alkalmassá. Ennek a szolgálatnak az egyik fő alapja az, hogy soha senkinek nem akarunk ártani, rosszat tenni. Az nem biztos, hogy nem ártunk a legjobb akaratunk mellett is, de a szándék meg van szentelve.


Nézzünk meg egy pár Igét az ószövetségből is, hogy milyenek a következményei annak, ha az Úr kenete van Isten szolgáin és Isten népén! 133. zsoltár: "Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak! Mint a drága olaj a fejen, a mely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán, a mely lefoly köntöse prémjére; Mint a Hermon harmatja, a mely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!" Ennek az áldásnak a titka, hogy ott van az Áron szakállán a kenet. Ott van egy isteni jel, ahol együtt vannak Isten gyermekei, Isten családja. A mi főpapunk Jézus Krisztus, Aki fel lett kenve, Akinek a megdicsőült életéből folyt alá az a drága kenet, a Szent Szellem, amely egybekapcsolja az ő népét, gyermekeit; de csak ott, ahol boldogan, örömmel élnek együtt az Úr gyermekei. Ahol az Úrnak ez a kenete van, oda az Úr életet és áldást ad minden időben.


Ez a kenet tesz alkalmassá a mi királyi hivatásunk helyes betöltésére is: 1Sám 16,13: "Vevé azért Sámuel az olajos szarut, és felkené őt testvérei között. És attól a naptól fogva az Úrnak szelleme Dávidra szálla, és azután is."


Végül figyeljük meg, hogy Isten kenete milyen ítéletet jelent azok számára, akik nem engedelmeskednek neki. 1Kor 3,16-17: "Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Szelleme lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti." Zsid 10,26-27: "Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat, Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és tűznek lángja, a mely megemészti az ellenszegülőket." Ez a kenet biztos védelem azoknak, akik ehhez méltón járnak el. De biztos ítélet azok számára, akik visszaélnek vele és meggyalázzák Isten nevét.


Még figyeljünk meg az ószövetségből egy elrettentő példát! 1Sám 31,4-13: "És mondá Saul az ő fegyverhordozójának: Húzd ki kardodat, és szúrj keresztül azzal engem, hogy valami módon reám ne jőjjenek e körűlmetéletlenek, és keresztűlszúrjanak engemet és gúnyt űzzenek belőlem. De fegyverhordozója nem akará, mert nagyon félt. Akkor Saul vevé a kardot és belébocsátkozék. És fegyverhordozója a mint meglátta, hogy Saul meghalt, ő is belébocsátkozék az ő kardjába, és vele együtt meghala. És meghala Saul és az ő három fia és fegyverhordozója, sőt emberei is mindnyájan egyenlőképen azon a napon. És mikor meglátták az Izráel férfiai, a kik a völgyön túl és a Jordánon túl laktak vala, hogy Izráel férfiai elfutottak, és hogy Saul és az ő fiai meghalának: elhagyták a városokat és elfutának. A Filiszteusok pedig eljövének, és lakának azokban. És történt másnap, mikor a Filiszteusok kimentek, hogy kirabolják az elesetteket, megtalálták Sault és az ő három fiát, a kik a Gilboa hegyén esének el. És levágták fejét és fegyverzetét lehúzták, és elküldötték a Filiszteusok tartományába szerénszerte, hogy hírt mondanának bálványaiknak templomában és a nép között. És fegyverzetét Astarot templomában helyezték el, testét pedig felfüggeszték Bethsán kerítésére. Mikor pedig értesültek felőle Jábes-Gileád lakói, hogy mit cselekedtek a Filiszteusok Saullal: Felkelének mindnyájan a vitéz férfiak, és menének egész éjjel, és miután levették Saul testét és az ő fiainak testeit Bethsán kerítéséről, elmentek Jábesbe, és ott megégették őket; Csontjaikat pedig felszedték, és eltemették a tamaris fa alatt Jábesben; és bőjtölének hét napig." Ez radikális, borzalmas ítélet volt. Öngyilkosság! Felakasztás! Megcsonkítás! Elégetés! Végül temetés! Az átok valóságos ítélete. Még egy Igét nézzünk meg! 2Sám 1,21: "Gilboa hegyei, se harmat, se eső ti reátok ne szálljon, és mezőtök ne teremjen semmi áldozatra valót; mert ott hányatott el az erős vitézek paizsa, Saulnak paizsa, mintha meg nem kenettetett volna olajjal." Mintha meg sem kenettetett volna olajjal! Ebből mi is megtanulhatjuk, hogy milyen súlyos azoknak az ítélete, akik megvetik Isten kegyelmét. Nagy kegyelem, nagy kiváltság Isten gyermekének lenni, de éppen olyan nagy a felelősségünk is.


Adjunk hálát Istennek azért a kegyelemért, amelyben minket is részesített!

Ámen.


Kunágota, 1977-79.



Egri Sándor
(1915 - 1999)


Nagyszalontán született. Kilencéves korától özvegyen maradt édesanyja nevelte. Kiváló képességű volt, és tanárai felkínálták a továbbtanulás lehetőségét, de ehhez az édesanyja nem adta a beleegyezését. Ragaszkodott ahhoz, hogy egyetlen fia közelében maradhasson.


Közvetlen környezetében csizmadia és cipész mesterség elsajátítására volt lehetősége. Egészen 1956-ig ezzel kereste kenyerét maga és népes családja számára.


Isten 25 éves korában, súlyos testi-lelki próbák között jelentette ki magát neki. Akkor azonnal és teljesen átadta életét az Úrnak feltétel nélküli engedelmességre. A sarkadkeresztúri, majd később a dobozi baptista gyülekezethez csatlakozott. A Szentírás szorgalmas olvasása, tanulmányozása és a Szent Szellem kijelentése által a szellemi élete gyorsan növekedett. A gyülekezet elöljárói hamarosan felkérték bizonyságtételre, igehirdetésre, különböző alkalmak vezetésére a helyi és környékbeli gyülekezetekben. Ezt a szellemi munkát a kenyérkeresés terhe, a háborús megpróbáltatások és az azt követő szegénység mellett is mindig nagy örömmel és hűségesen végezte.


Az Úr 1952-ben tovább vezette, és a Testvérgyülekezetben talált szellemi közösségre.


1956-ban családjával együtt Kunágotára költözött. Itt nem tudta folytatni a mesterségét, földműves lett. Ekkor nyitotta ki az Úr előtte a kaput, hogy szélesebb körben hirdesse az evangéliumot, mivel szellemileg is alkalmassá tette erre, és ideje is lett. Novembertől áprilisig teljesen szabad volt, de volt pár hete a tavaszi és a nyári munkák után is. Így idejének nagy részét missziói munkával töltötte. Főleg magyarországi, de romániai és szlovákiai gyülekezeteket, kisebb közösségeket, sőt több településen egyetlen testvért is rendszeresen látogatott, felekezeti megkülönböztetés nélkül, több mint 30 éven át. Az evangélium örömüzenetének hirdetésével áldott szolgálatot tett azokban az időkben, amikor magnetofon, és rádiós istentisztelet hallgatására alig volt lehetőség, és a nyomtatott evangéliumi irodalom is szűkös volt. A személyes beszélgetéseket, biztatásokat, tanácsokat, intéseket, buzdításokat, vagy egyszerűen a testvéri találkozás örömét pedig semmi sem pótolta.


Zord időjárási viszonyok között, tikkasztó hőségben, esőben, fagyban, hóban, jeges úton vagy sárban járt; eleinte gyalog, kerékpárral, később vonattal, autóbusszal. Jövetele előtt pár sorban értesítette a testvéreket, és mindig "menetrendszerűen" érkezett. Lehetett rá számítani. Csak élete vége felé adatott meg, hogy a testvérek személygépkocsival vitték el egy-egy helyre. Amerre járt, szerették, tisztelték és örömmel várták, mert megérezték, hogy amit hirdet, az megbízatásból, az Úr iránti forró szeretetből, és mély hitbeli meggyőződésből fakad. Igehirdetései érthetőek, világosak voltak, az Úr Jézushoz hasonlóan sok példát mondott. A gyerekek is szerették, és szívesen hallgatták.


A testvérek kérésére 1979-ben megírta önéletrajzát. Szinte minden igehirdetése ránk maradt magnószalagon vagy kézirat (mintegy 60 kötet, írógéppel sokszorosított könyv) formájában. Ebből adunk most közre egy válogatást azzal a reménységgel, hogy hasznos és áldásos szellemi táplálék lesz ma is minden olvasónak.


Debrecen, 2004. október

Találati hely, írásai olvashatók: http://www.detektor.hu/egrisandor/index.htm

David Wilkerson - Gyötrelem

A nagyszabású meghívás - 23. rész

/Zsidók 4,16/

   A Zsidókhoz írt levél szerzője feladatának tekintette, hogy írásában a mi Urunk Jézus Krisztust, mint az egyedül igaz főpapot ábrázolja, aki Istennek erre az egyetlenszerű tisztségre vonatkozó minden feltételét maradéktalanul teljesítette. Ez teljes mértékben érthető is, mert levele, ahogy a neve is mutatja, kifejezetten a zsidó hívőknek szól. Az elődök a főpapi hivatalban nemcsak e népből származtak, hanem éppen arra voltak elhíva, hogy e népnek szolgáljanak. Jézus Krisztus, mint az élő Isten Fia, teljesen szabad a bűntől és vétektől, és ugyanakkor Ő a megszemélyesített szeretet. A szerző Krisztusnak a bűnösökkel szemben megmutatott könyörülő irgalmát dicsőíti szívhez szólóan. A fent idézett vers felszólít bennünket, hogy minden gátlás nélkül közeledjünk a kegyelem trónjához. Úgy ábrázolja azt, mint számunkra mindenkor nyitva álló menedékhelyet, ahol kegyelmet találunk, ha segítségre van szükségünk. Döntő jelentőségű számunkra, hogy ismételten és behatóan foglalkozzunk ezzel a tárggyal, amelyről itt szó van: a kegyelem királyi székével.

   A trón egy ország királyának a helye. A kegyelem királyi székét a frigyláda kegyelemszéke jelképezi, amely befedte a ládát, és amelyen az Úr trónolt a kerubok között. Mint ismeretes, ehhez a kegyelmi székhez járult a főpap a nagy engesztelési napon az engesztelés vérével. Most már Isten az Ő Fiának vére által egyszer és mindenkorra kibékült, és a Bárány a trónon ül. Az Ige felszólít, hogy bátran közeledjünk ehhez a trónhoz. Krisztus kiömlött vére alapján, amely a bűnös vére helyett folyt, szabadon járulhatunk Istenhez. Csak a mi jövetelünkre vár, hogy bennünket az ígéret minden áldásával megajándékozzon, amelyet Krisztus áldozata munkált.

   Az odajárulás módja. Őszintén és örömmel, tehát minden félelem nélkül menjünk. A királynak van hatalma meghívni azt, akit akar, és sóvárogva várja jövetelünket. Itt egész szabadon beszélhetünk, szívünket egészen megüresíthetjük és megkönnyíthetjük. Ne féljünk a tróntól, és ne gondoljuk azt se, hogy itt ceremóniára vagy a megigazulás ruháján kívül más előkelő ruhára volna szükség. /Ézs 61,10/. Az, aki minket meghívott, szegényebb volt a legszegényebbnél, és többet szenvedett bárki másnál. Ezért jobban megért minket, mint apánk vagy anyánk. Sőt, a király, aki a trónon ül, testvéreinek nevez bennünket. Bizony, itt minden csüggetegségnek el kell tűnnie. A biztos meghallgattatás bizonyosságában jöjjünk, mert Ő nem hazudhat /4Móz 23,19; Zsid 6,18/. Nem kell aggódnunk, hogy lemondják a meghívást, hiszen ígérete a mienk. Ide valóban gyakran jöhetünk, hisz az Írás arra figyelmeztet, hogy minden kéréssel, legyen az kicsi vagy nagy, járuljunk Őhozzá. Izráelben a főpap évente csak egyszer jöhetett, mi azonban naponta gyakran jöhetünk. Dániel naponként háromszor jött /Zsid 6,11; 1Tesz 5,17; Dán 6,10/.

   Jöjjünk úgy, ahogy vagyunk: nyomorultan, szegényen, gyámoltalanul vagy a szomorúság idején /Zsolt 42,6.12/, a nagy belső harcok idején, amikor minket is, ahogy Pált, a Sátán angyala szeretne megalázni /2Kor 12,7-10/, rendkívüli próbák idején, mint Ábrahámnál /1Móz 22,1-19/, mint Józsué /Józs 1/. Olyan időkben is, amikor a Sátán szeretné elsötétíteni előttünk az utat, és szemünkre veti méltatlan voltunkat, hogy megtántorodjunk. Így jöttek az atyák, így Mózes és Illés. De így jött a kananeus asszony, sőt maga a súlyosan megterhelt Manasse is. Az a nagy jóság és kegyelem, amelyet ő mindig mindenkinek nyújtott és nyújt, odajárulásra serkent. Nemcsak meghívás ez számunkra, annál több: az Ő parancsa. Egy király parancsolhat.

   Az, ami még bennünket különösen bátorít, az Ő értünk való közbenjárása /Zsid 7,25/. Olvassuk el János 17-et. Ebben a valóban főpapi imában szívének leírhatatlan szeretetével lép közbe értünk. Irántunk érzett kibeszélhetetlen együttérzése, irgalma és kiapadhatatlan szeretete egyedülálló. Soha előtte főpap így nem tudott imádkozni.

   A kegyelem királyi székéhez járulásunk célja, hogy "kegyelmet és irgalmat találjunk alkalmas időben való segítségül". Járuljunk Hozzá akkor is, ha a bűn el akar választani Tőle, mert "ha azt mondjuk, nem vagyunk bűnösök, hazudunk" /1Jn 1,6/. Mivel Isten számunkra már a legjobbat adta, semmit sem tarthat tőlünk vissza /Róm 8,32/. Merítsünk naponta új kegyelmet az élethez és kegyelmet a meghaláshoz. Ez a kegyelem magában foglal minden áldást, amely szükséges a test, a lélek és a szellem számára.

   Kegyelmet ad a szolgálathoz, a tűréshez, a hordozáshoz, a szenvedéshez, kegyelmet kitartani sikerben és kudarcban. Kérhetjük a kegyelmet, hogy úgy szólhassunk, mint Jób: "Ha a jót elfogadtuk Istentől, nem kell a rosszat is elfogadni?" /Jób 2,10/. Bízzunk tökéletesen abban, hogy Ő csakis a szeretet és a békesség gondolatával fordul hozzánk /Jer 29,11/. Minél többször jövünk, annál többet kapunk, és annál gazdagabban hagyatkozhatunk a kegyelem trónjára.

Ezért jöjj, jöjj, jöjj te is!

Georg R. Brinke

Isten a frigyláda által nyilvánítja ki hatalmát - 24. rész

   Bármily csodálatosak is a frigyláda mozgásai és hatalmának megnyilvánulásai, mégsem lehet összehasonlítani azokat az Úr teljhatalmával és csodálatos erejével, akit ábrázol. A láda jelenléte egyszerűen mindent jelentett Izráelnek.

   A láda menedék volt a megalázkodottak számára /Józs 7,6/. Izráel bűne miatt nagy vereséget szenvedett, és ez nehéz helyzetbe hozta Józsuét. Mi más tehetett, leborult a láda elé. Az ilyen élmények Isten minden igazi szolgáját nehéz belső szükségbe viszik. Hogyan szenvedhetett Péter is Anániás és Safira bűne miatt /Csel 5,1-11/. Ugyanez történt vele és Fülöppel Samáriában, amikor Simon, a varázsló pénzért akarta tőlük a Szent Szellem ajándékát megvásárolni /Csel 8,18-25/. Akit a bűn a gyülekezetben nem aláz meg mélyen, az igazán nem Isten embere.

   Egyszer át kellett élnem azt, amikor egy asszony azon örült, hogy valamilyen súlyos bűn a hívők között nem az Ő közösségében jött elő. Ezt az asszonyt nagyon komolyan fel kellett világosítanom arról, hogy a bűnök, amelyek más közösségben fordulnak elő, ugyanúgy vonatkoznak ránk is, mint amelyek a saját közösségünkben történnek, és hogy bánkódnunk kell fölöttük, és hordoznunk kell miattuk a szenvedést is. Bár vezetne minket is a bűn a gyülekezetben úgy bűnbánatra, ahogy Józsuét vagy Dánielt, akkor hasonló mértékben élnénk át Isten irgalmát és erejét, mint ők.

   Isten ládájának jelenléte Izráel dicsősége volt. Az 1Sámuel 4,22 és a Zsoltár 78,61 ezt negatív értelemben igazolja. A nép a frigyláda nélkül olyan volt, mint pásztor nélküli nyáj. Amikor a filiszteusok elrabolták a ládát, mély bánata volt a népnek, és Izráel így kiáltott föl: "Ikábód", azaz: oda van az Úr dicsősége. Hogy milyen nyomorult Krisztusnak egy elbukott követője, azt elrettentő példaként látjuk Sámsonnál: a dicsőséget, és így az erőt és győzelmet is eltékozolta a bűnnel való játszadozás által /Bír 16/. Mindenütt, ahol az Úr kijelentheti magát, ott van dicsőség, és ott diadalmaskodik Isten hatalma. A gyülekezet, éppen úgy, mint az egyes személy, csak akkor fog győzni, ha az Úr jelen van, egyébként hiányzik a dicsőség, és így a hatalom is a győzelemhez.

   A láda jelenléte összetöri a pogányok bálványait.

A Dágon bálvány, amelyre a filiszteusok olyan büszkék voltak, a láda elé esett és összetört /1Sám 5,4/. Izráel ellensége egy pillanatig örülhetett a győzelem fölött, és különösen afölött, hogy a frigyládát zsákmányul ejtette. A győzelem azonban csakhamar rémületre és vereségre fordult. Isten előtt minden erődítmény leomlik. Isten előtt minden térdnek meg kell hajolnia /Zsolt 22,30; Róm 14,11/. Minden nyelvnek meg kell vallania, hogy egyedül Ő az Úr /Fil 2,11/. Az egyiptomiak, jóllehet egy Józsefet ártatlanul fogságba vethetnek, de a fáraónak mégis ki kell szabadítania őt, majd királyi megtiszteltetésben részesítenie, és kikiáltania az ország atyjának. Gyakran történik olyan is, mint például Gedeon esetében, hogy a bálványokat saját kezűleg kell összetörni /Bír 6,27/. Illés könyörtelenül megragadta a Baál papokat, és megölte őket /1Kir 18,40; vö. 5Móz 13,7-18/. A bálványokat, mint pl. gőgösség, erkölcstelenség, fösvénység, stb., ki kell irtani. Ha egyedül nem bírsz azokkal, mint Gedeon, végy magad mellé tíz férfit, ahogyan ő tette ezt.

   A frigyláda jelenléte bajba sodorta az ellenséget /1Sám 5,8/. A büntetés láttán, amelyet a filiszteusok a láda miatt elszenvedtek, azt kérdezték maguktól: Mit csináljunk a ládával?

   Pilátus is hasonló helyzetbe jutott, akinek felesége sokat szenvedett álmában Jézus Krisztus miatt. Azt kérdezte: Mit tegyek Jézussal? A gadarénusok az Úr Jézust elküldték határaikból, jobban szerették a disznókat, mint az Urat. Jelenléte megakadályozta őket a törvénytelen sertéstenyésztésben. Ahol maga az Úr, mint az igazi frigyláda, Isten és ember között megjelenik, rémületet hoz az istentelenekre, de áldásokat és örömöket az engedelmesek számára.

   A láda jelenléte büntethet is. Ezt élték át a bét-semesi férfiak, akik kíváncsian és tiszteletlenül beletekintettek a ládába, és meghaltak /1Sám 6,19; vö. 1Kor 11,27/. Az engesztelés fedelének leemlése a ládáról azt jelentette, hogy az illető védtelenül áll a törvény ítélete előtt. Ennek egyetlen lehetséges következménye a halál volt. Ma is meghalnak mindazok, akik csak a törvényt nézik, ahelyett hogy Krisztus engesztelő vérére tekintenének /1Jn 2,2/.

Uzza kinyújtotta kezét a láda felé, és Isten megverte őt, meghalt, holott a ládát akarta megóvni a bajtól /2Sám 6,6-7/. Megvetette a 4Mózes 4,15-ben leírt figyelmeztetést. A láda, mely Isten erejének képe, semmiképpen nem szorul a mi támogatásunkra vagy védelmünkre. Sokan akarják mintegy az Urat menteni, ahelyett, hogy magukat engednék  általa megmenteni. Legszívesebben mentőövet dobnának annak, aki a vizen járt, hogy meg ne fulladjon. Az Úr mondta: "Ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok" /Lk 23,28/.



   A láda jelenléte örömöt okoz Isten népének /2Sám 6,13-15/. Amikor a láda bevonult Jeruzsálembe, Dávid, az Isten szíve szerint való férfi táncolt örömében. De azokban, akik test szerint gondolkoztak, mint Mikál, Saul leánya, megvetést munkált /2Sám 6,16/. Amikor Samária befogadta az igét, nagy öröm volt a városban /Csel 8,8/. Nem így van ez napjainkban is? Amikor az Úr megnyilvánítja a jelenlétét, a hívők boldogok. Engedjük a ládát, mint Dávid, a mi Jeruzsálemünkbe hozni, akkor ismét hallhatóvá válik a dicsőítő ének.  Mi is szinte táncolni fogunk az örömtől, mint ő, de ugyanakkor kicsinyek is leszünk a saját szemünkben.

   A láda távolléte a szolgálatban vereséget jelent /4Móz 14,44/. Ezt kellett Izráelnek megtapasztalnia, amikor láda nélkül ment harcba az ellenséggel szemben. Vereséget szenvedett.

Láda nélkül egész éjszaka halászhatsz, és nem fogsz semmit, de ha a láda veled van, szakadozik a háló a halak sokaságától /Lk 5,1-11/. Mózes bölcsen cselekedett, amikor azt mondta: "Fel ne menjetek, mert nem lesz közöttetek az Úr."

   Hadd vonuljon a láda minden utadon előtted, akkor tied a győzelem és az áldás.

Georg R. Brinke

Mit mondhat számunkra ma a frigyláda? - 25. rész

   A frigyláda szellemi jelentősége éppen olyan kimeríthetetlen, mint felmagasztalt Urunk, akit ábrázol. A láda helyzete és annak mozgása minden olvasónak gazdag anyagot nyújt az Úr és népe közötti ösztönző és tanulságos összehasonlításra.

   Izráelt vándorlása során mindig a láda vezette /4Móz 10,33/. A felhőoszlop vezetése által haladt Izráel előtt azért, hogy őt az Ígéret földjére vigye. A jó Pásztor nyája előtt halad. Elzászban láttam egy nagy juhnyájat, amely igen érdekes élményt nyújtott. Ahogy ment a pásztor, úgy követték a juhok, ha megállt, a juhok is megálltak.

Kánaán, a nyugalom földje volt. Isten célja Izráel számára, az, hogy a nép ott üljön a fügefa és a szőlő alatt és élvezze a föld gazdag termését. Isten mindnyájunkat nyugalomba akar vezetni. Már e földön szabadok lehetünk a bűntől és szolgaságtól, és pihenhetünk az Ő kebelén. De Jézus Krisztus, a mi frigyládánk, hamarosan elvisz bennünket az örök szombat nyugodalmába /Zsid 4,9/.

   A láda volt a középpont, amely körül Izráel élete és tevékenysége lejátszódott /Zsolt 46,5-6/. A tábor közepén állt, és körülötte helyezkedtek el a törzsek. Népe között lakni - mint már korábban láttuk -, ez volt Isten vágya /2Móz 25,8/. Ma is így van ez. "Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" /Mt 18,20/. Ő az, aki a Gyülekezet közepette lakik és jár /Jel 2,1/. Izráel ereje a láda jelenlétén nyugodott. Inogtak és remegtek előtte a népek /1Sám 4,5-7/. Persze csak addig, amíg Izráel engedelmeskedett Istenének.

   Izráel biztonsága felbonthatatlanul össze volt kötve a ládával /Józs 3/.

Amikor Izráel át akart kelni a Jordánon, melynek vize abban az évszakban a partokig emelkedett, a láda utat nyitott és biztonságot nyújtott a folyótól a népnek. A papok elől vitték a ládát, és amikor a lábuk a Jordánba merült, a víz kétfelé vált. A láda a Jordán közepén állt, és Izráel száraz lábbal kelt át előtte. Senki sem félt a hullámoktól, amelyek mint hegyek tornyosultak, mert mindenki bizodalma rendíthetetlen volt Isten ládájában. A mi biztonságunkat is a láda szavatolja, éspedig a mi Urunk, akit az ábrázol. Jelenlétében az oroszlánok körülszaglászhatták Dánielt, de meg nem ölhették. Mint az Ő gyermekei, biztosan el vagyunk rejtve a kőszikla hasadékában /2Móz 33,22/. Ameddig a láda itt van a földön, azaz ameddig az Úr az Ő népe között tartózkodik, nem boríthatja el a világot az ítélet hulláma, mint ahogy annak idején a Jordán sem tehetett kárt Izráelben. A láda azonban nem sokára fölemelkedik, és az Úr magával visz bennünket, az Ő népét a fönti Kánaánba, azután az ítélet hullámai sújtják és árasztják el a világot.

   A láda a győzelem jelképe.

Hét napon át haladt Izráel előtt, amikor a nép összesen tizenháromszor körüljárta Jerikót /Józs 6,11-20/. Istennél semmi sem lehetetlen /Lk 1,37/. Ő segíthet sok vagy kevés által /1Sám 14,6/. Dávidnak megmondta, ha a szederfák susogását hallod, akkor kell támadnod /2Sám 5,24-25/. Jóllehet a papok Jerikó elfoglalásánál fújták a kürtöket, de a nép mégsem ebben a kürtszóban bízott, hanem csak az Úrban, aki a ládán a kerubok között trónolt. Mi is fújhatjuk önbizalommal telten, emberi módon a mi evangéliumi kürtjeinket, és csodálhatjuk azok hangját, ettől azonban a Sátán egyetlen bástyája sem omlik le. Ez nem jelent semmilyen győzelmet az ellenség fölött, az ördög nevet, mert tudja, hogy emberi ténykedés semmilyen kárt nem okozhat neki, s hogy egyedül, méghozzá saját erőből hiába küzdünk /vö. 1Kor 9,26; 2Tim 2,5/.

   A láda egy új szekéren /olv. 1Sám 6,7-12/.

   A filiszteusok, akik az Úr kezének súlyos terhét érezték magukon /1Sám 5,6/, visszaküldték a ládát egy új szekéren Izráel földjére. A szekeret két fiatal tehén vontatta, olyanok, amelyek addig még nem voltak járomba fogva. Emberek irányítása nélkül mentek Bét-Semesbe, és nem tértek le az útról. Az Úr keze cselekedte ezt. Ebben a cselekedetben felismerhetjük és megfigyelhetjük Izráel utáni vágyakozását, ahogy maga az Úr szíve vágyik a tévelygők után. Ezt az Úr nagyon hatásosan adja tudtunkra a Lukács 15-ben. Végtelenül nagy az Atya vágyakozása Fia után! Amikor a filiszteusok a ládát elrabolták, azt mondták az emberek: oda van Izráel dicsősége /1Sám 4,22/. Valami hasonlatosat élt át a tékozló fiú, amikor lesüllyedt a disznópásztorságig. De az Úr nemcsak ezt a fiatalembert vezette el az atyai házhoz. Ő még ma is szereti és keresi az Ő népét, és helyreállítja /Jel 3,20/.

   A láda az áldások jele volt /2Sám 6,1-11/. Uzza megítéltetése után Dávid félt magával vinni a ládát, de Obed-Edom háza gazdagon megáldatott általa. A Szent, aki a láda által Silóban lakott, egy szérűn tartozkodott. Gondoljunk csak az igére: "Az Örökkévaló a megtört szívűvel lakik" /Ézs 57,15/. Ahol befogadják Őt, ott árad az áldás folyama. Sokan megfosztják magukat az áldástól, mert nem adnak neki helyet sem a szívben, sem a házban. Megkérdezhetem: a te házad is rendelkezésére áll az Úrnak, mint Obed-Edom szérűje? Otthon van-e nálad az Úr, mint Betániában /Jn 11/, vagy éppenséggel egy gyülekezeti hely van nálad, mint Filemonnál /Filem 2/ ? Övéi a te javaid, mint Izráelé, amikor felhívták a szent sátor építésére?

   A láda Dávid sátrában /1Krón 15,1; 16,1/. Először Dávid sátrat készített a ládának. Később nagy áldozatot hozott érte, hogy házat, egy templomot építsen számára. A sátorban levő láda azonban egy különös igazságot ábrázol. A sátor a jövevénység jele, és a mi Urunk, mint az igazi láda, idegenben élt a legteljesebb módon. Dávid csak egy sátrat építhetett a láda számára, mert ő harcos volt. A mi helyzetünk is a küzdelem és a jövevénység fogalmaival határozható meg. Úgy vagyunk, mint zarándok, akinek nincs maradandó városa /Zsid 13,14/. De hamarosan mi is, mint egykor a láda, elhagyhatjuk a szent hajlékot és beköltözhetünk a templomba /Jn 14,2-3/.

   A láda a templomban /1Kir 8/.

Hallottuk már, hogy Dávid nagy előkészületeket tett a templom megépítésére, de csak Salamon építhette azt fel.

Az építkezés befejezése után bevitték oda a ládát. A szállítást szolgáló rudakat kivették, mert ezek után már nem szállították a ládát: ez mintegy nyugalomra jutott, nem várt rá több vándorlás. Ez az eljövendő milleniumra, az ezeréves békebirodalomra mutat, ahol megszűnik Izráel minden bolyongása /Ézs 11,9; Jer 31,2; Hab 2,14/. Ugyanez számunkra már ma boldogító tény, hogy mi élő kövekből épült templom vagyunk, és a láda közöttünk van. Hamarosan velünk együtt a nem kézzel csinált szentélybe fog bevonulni, hogy örökké az Ő árnyékában pihenhessünk.

Georg R. Brinke