Testvéremnek

"Véletlenül éppen Alessandriában születtem. Nincs ebben a városban semmi különös, csupán családom mély gyökerei a Langa dombjain, ahol apám és anyám földművesek volta, és vérükben hordozták az erőt, az édességet, ennek a csodálatos földnek a vallásosságát. Szüleim átmeneti kikötője volt Alessandria, az akkor fiatal házasoknak, akik saját földjüket munkalehetőség miatt hagyták ott, hátuk mögött hagyva azt a paraszti civilizációt, amelyet generációkon át élveztek, és hordoznak még magukkal azzal a kevéske örökölt ingósággal, amely szüleiktől maradt lent, a régi házban. Ezek úgy oltódtak ki szelíden, miként a fény az őszi naplementében. E fiatal család kivándorlásában szeretném megragadni azt, ami sokszor az eszembe jut, amikor arra a számtalan emigránsra gondolok, akik a munkanélküliség, a rászorultság és sokszor a felhőszakadások vagy földrengések elemi csapásai miatt kényszerülnek otthonukat elhagyni. Apám mesélte, hogy egy valóban "szűk" esztendőben jégzuhatag hullott a vidékre, és hallatlan erővel pusztított el mindent. A tetejében a katasztrófa nem augusztusban történt, amikor eléggé megszokott volt az ilyesmi Langa földjén a szőlőhegyeket sújtva, hanem júniusban, amikor nemcsak a tőke volt veszélyben, de még az aratnivaló is a mezőn állt. Ebben az évben mindenesetre a jégeső mindent elpusztított: búzát, szőlőt, kukoricát és kerti veteményt. Semmi sem maradt. Apám azt mesélte, hogy e borzalmak idején a vidék fiataljai összefogtak és elhatározták, lemennek a síkságra munkát keresni. Tudták, hogy a gabonavágás sok kézi munkát igényel, s rögtön találnának munkát. Azt mondta - s még emlékszem a hangjára is: - "Este indultunk el, és egész éjjel gyalog mentünk. Hatvan kilométert tettünk meg a síkságig, ahol nagy gazdaságok voltak, s ahol bővében volt munka." Beivódott az emlékezetembe a fiataloknak ez a trappolása, amely viszontagságok ellenére, reménységben vezette őket a fáradságos és kemény holnap felé.
   Még arra is emlékszem, mintha ma lenne, apám határozottan kiegészítette: "Képzeld el, Károly, miután egész éjjel meneteltünk, reggel úgy kezdtük el vágni a búzát a földeken, mintha nyugodtan aludtunk volna az ágyunkban." Micsoda kemény emberek voltak! Csodálattal néztem apámra, akit mindig közel éreztem magamhoz, és nagynak ismertem, mint atyát, amikor kemény múltjáról mesélt, s valami igen fontos dolgot adott át nekem: a bátorság és a reménység érzését. Nem kérdezte apám, hogy létezik-e egy olyan Isten, aki hallgat, amikor az emberiség szenved, vagy eltávolodott és érzéketlen, amikor megengedi a katasztrófákat és vizeket áradni a szegények feje fölött. Nem, soha nem kérdezte. Számára és édesanyám számára Isten a létező Isten volt, a remény Istene, az az Isten, aki arra kötelez, hogy a földrengés romjai, vagy az árvíz csapásai alól kiemelkedjünk, arra késztet, hogy minden további nélkül kezdjük újra;

találjunk magunkban elegendő erőt ahhoz, hogy folytassuk utunkat, s ne másoktól várjunk mindent, mintha ez lenne a kötelességük, hanem elsősorban a saját keserűségünktől szabaduljunk meg, amely az igazságtalanság és az elnyomás víziója, mintha nem lenne segítség.

   Apám Istene az élet Istene volt, aki mindig jelen van, élő és bennünk működő. Ő az, aki nem hatalmaz fel soha, hogy kétségbeesésedben a földre vesd magad, ő az, aki nem engedi meg, hogy kimondjad: "Mindennek vége". Nem igaz, hogy mindennek vége: minden változik... Neked kell alkalmassá tenned magadat a változásra, akkor is, ha nehéz, akkor is, ha érthetetlen. Ki tudja, ez a változás, ez az újdonság nem hoz-e neked valami jót! Tényleg...

                                                                                    *

   A szörnyűségek között jön elő az új, az előre láthatatlan. Biztos, hogy ezek a dolgok nem voltak közömbösek családomnak. Apám azzal zárta elbeszélését, hogy az említett természeti katasztrófa úgy megrendített, hogy megérett benne az elképzelés: itt hagyja a szülőföldjét és másutt keres munkát. Elmondta anyámnak, aki beleegyezett. Részt vett egy, az Államvasutak által kiírt pályázaton, mely során Alessandriába került, ahol megszülettem, majd két év múlva a testvérem. Ezután indultunk Torino felé, ahol rendezettebb körülmények vártak, alkalmasabbak arra, hogy szegénységünkben érettebbek legyünk. Egy periférikus, de élettől duzzadó környéken laktunk, ahol mindaz megvolt, amire szükségünk volt. Tény, hogy az árvíz nagy baj volt, ám ez adott alkalmat arra, hogy pont ebbe a környezetbe kerüljünk, ahol szerencsére annyi fiatal barátunk lett, szinte olyan volt, mint egy Don Bosco oratórium. Mit nem adott nekünk ez a kis szentély? Édesanyámnak ez a kis kápolna a Piazzi úton, ahová imádkozni járt - erőforrást nyújtott! Itt van üdvösségünk történelmének titka; a mi folytonos kivonulásainké, meneteléseinké egy hívásra, amelyről azt tudjuk, hogy egy erő; célnak is hívjuk, de amelyet végül öntudattal Isten akaratának nevezünk.
   Kérdés, elhisszük-e, hogy minden egy terv része, egy isteni közbelépésé a mi dolgainkban?

Én hiszek abban, és meg meg vagyok róla győződve, hogy Isten szeretete át tudja alakítani egy katasztrófa, vagy egy értelmetlen történés, mint például egy földrengés homályát úgy, hogy az befolyásolja, egyenesen megváltoztassa az életünket.

Biztos, hogy a mi életünkben ez így volt és jól volt... Ezen a számunkra kedvező helyen fejlődésünk során hitünk is beérett, olyan gazdag találkozások nyomán, amelyeken keresztül emigráns családunk segítséget kapott, hogy szociálisan is felnőjön, és nyitottabb legyen a jóra. Éppen itt született meg testvérem misszionárius hivatása, később pedig leánytestvéreim vallási beállítottsága, amely mindkettőt a teljes Istennek szentelt életre vezette. Amikor évek múlva filozófiai tanulmányaim során találkoztam Szent Ágoston mondatával: tapasztalataim mélyén visszatért apámmal folytatott beszélgetésem. Ágoston mondása még igazabbnak tűnt nekem."

"Isten nem engedheti meg a rosszat másként, csak mint annak lehetőségét, hogy azt ő jóvá változtassa"

tapasztalataim mélyén visszatért apámmal folytatott beszélgetésem. Ágoston mondása még igazabbnak tűnt nekem."

Carlo Carretto: Kerestem és megtaláltam című könyvből 25-30 oldalig