A test és a lélek összenőtt.
Egyre közelebb.
Magamon cipelem saját terhemet.
Az ágyam szélén ülsz.
Nem látlak téged.
Itt a szívemnél úgy fáj.
Már rég tudom, jobb lenne menni innen.
De itt hagytál engem.
Hogy velejéig átéljem szívem minden dobbanását.
Fojtogat a sötétség, hullámzik a szoba.
Gyermekem az udvaron futkározik.
Rá ki vigyáz majd?
Belemarkolok a párnám csücskébe.
Úgy érzem felborul az ágy.
Imát rebegek: Uram segíts nekem.
S lassan megnyugszik a testem.
Ki más segíthetne?
Ereimben alig csordogál a vér, szívem megfeszítve küzd, értem.
Agyamban mégis tiszta gondolatok keringőznek.
Táncot járnak halálos ágyamon.
Szeretlek Uram Téged!
Vágyom Veled lenni végre!
2007. 10. 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése