"A fejezet végén, amelyben szókimondó állításaimmal talán egyeseket megijesztettem, még két dologot szeretnék mondani. Nincsenek illúzióim. Serdülő korom óta ismerem egyházamat. Amióta Isten jósága elhívott engem Krisztus követésére, nem volt más álmom, minthogy Krisztus testét, vagyis az egyházat szolgáljam. Nem dicsekvésként mondom, hogy kevés misszionárius tett meg több kilométert nálam. Nagyon sokfelé jártam, eljutottam a legkisebb falvakba és a hegyekben fekvő, eldugott plébániákra is. Dolgoztam nemzetközi mozgalmakban, megfordultam valamennyi földrészen. Bementem kolostorokba és szemináriumokba, hogy megtudjak mindent, amit lehet. Nem turistaként jártam a világot, hanem a liturgikus összejöveteleken való imádság öröméért és azért, hogy részt vegyek mindabban, ami az egyházat foglalkoztatja.
Ismétlem: nincsenek illúzióim, és átérzem a súlyát annak a javaslatnak, amelyet az egyház tagjaként bátorkodtam tenni. Azt is tudom, hogy a plébániák többsége a múlthoz kapcsolódik, az áhítatosság, a klerikalizmus jellemzi, és a papról alkotott elképzelése a múlt századokét idézi. Ha ezeken a helyeken az említett változások bekövetkeznének, az valóságos csapást jelentene. Saját édesanyám vagy lánytestvéreim megbotránkoznának - akiknek hitét, buzgóságát és egyházhűségét magam is tanúsíthatom -, ha a falu orvosát, a nős, négy gyermekes családapát látnák az oltárhoz felmenni és kiszolgáltatni az Eukarisztiát.
Ne feledkezzünk meg a tabukról és a hagyományok tömegekre gyakorolt óriási hatásáról. Nem lehet egyik pillanatról a másikra változást várni, és különösen nem egy annyira kényes kérdéssel kapcsolatban, mint a cölibátus, és a házasoknak az egyház irányításából való kizárása. Időre van szükség, és az Egyházról alkotott felfogásunk megváltoztatására: az Egyház Isten népe, a plébánia pedig közösség, és nem egy plébánosnak nevezett ember magántulajdona.
De már most elkezdhetünk gondolkodni róla és imádkozni érte. Már most elkezdhetjük nyugodtan végig gondolni a helyzetet és nem megbotránkozni, ha egy nő olvas fel az oltárnál, és ha a papot körülvevő ministráns fiúk között egyre gyakrabban látunk néhány értelmes tekintetű leányt is. Az igazi forradalom alulról jön majd, a közösségektől, azoktól a hitben elmélyült közösségektől, amelyek olvassák a Szentírást, és bizonyos érettséget és egyensúlyt elérve képesek lesznek felhívni püspökeik figyelmét a liturgikus szolgálatra jelentkezőkre. Ez végzetszerű, de a lelkipásztorok belátása nélkül nem megy. Távol a székesegyházaktól, a munkások és parasztok között számukra is egyre természetesebb az imaközösségekkel való szoros kapcsolat.
Az átalakulási folyamat éppen az afrikai, ázsiai és latin-amerikai országokban fog elindulni. Azokon a helyeken, ahol a közösségek hitéletét jó ideje a világiak, és nem a papok irányítják. Ők már régen hozzászoktak ahhoz, hogy a szertartásra az utolsó pillanatban érkeznek meg, és nem vesznek részt az evangelizációban, nincs rá idejük, mert faluról falura járva állandóan miséznek.
Hadd adjak még egy jó tanácsot. Ma, amikor az emberek a tanúságtételre, az igazságra, az ingyen végzett szolgálatra rendkívül fogékonnyá váltak, érjétek el, hogy a pénz teljesen eltűnjön a szentségek közeléből. Ez lesz az egyetlen és radikális módja annak, hogy a keresztényeknek ne kelljen bankokat alapítaniuk, és akarva-akaratlanul a hatalmasoktól függő helyzetbe kerülniük. És ha lenne valaki, akinek csak akkor jutna eszébe az Isten Igéje, amikor kényelmes számára, és Pál apostolra hivatkozva érvelne, aki megvédte a jogot ahhoz, hogy valaki kizárólag a liturgikus szolgálatból éljen, az ilyennek ne féljetek ezt válaszolni: kétezer év telt el azóta, és a modern világ a maga technikájával és fejlettségével meg tudja adni a közösségnek mindazt, amire szüksége van, anélkül, hogy odáig alázná, hogy papjának fizetséget kelljen elfogadnia a mise vagy bármilyen liturgikus cselekmény bemutatásáért. Legalább méltóságát őrizzük meg!
Hát nem látjátok az ellentmondást, a "sekrestye" gyakori ügyleteinek szennyét, vagy azt az irracionális módot, amivel egy közösség adminisztrációja folyik a szentségeket is belekeverve? Nem érzitek, túlhaladottnak ezeket a dolgokat?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése