A SZENT SZELLEMRŐL
(Megjegyzés: A Szent Szellem v. Szent Lélek megnevezések írásaimban ugyanazt a
személyt fedik.)
A Szent Szellem a megtért hívőben lakozik,
„… testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szent Lélek temploma …” (1Kor 6,19);
„… az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri, ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” (Jn 14,17) az alábbi céllal.
A Szent Szellem , Istentől rendelt feladata:
-
Vigasztaló és Pártfogó (Jn 14,15-26; 15,26; 16,7-11)
-
Az igazság lelke (Jn 15,26) Ő nyitja meg a szemet a bűneinkre, és annak következményeire.
-
Tanító, aki minden igazságra elvezet (Jn 16,13-15)
-
Bizonyságot tesz Jézus Krisztusról, hogy ő valóban Isten Fia (Apcsel1,8; Jn 15,26)
-
Jézus Krisztust és az Atyát dicsőíti
-
erőt ad a lelkünknek a terhek elviseléséhez
-
karizmákat ajándékozó a Krisztus Testének építésére
A Szent Szellem, egy személy, és nem pedig olyan erő - ahogy a mai karizmatikus egyházak gyakorlatából kitűnik - amivel a pásztorok szabadon rendelkezhetnek.
Fontos, hogy a Szent Szellem szabadságát hangsúlyozzam, a Szent Szellemnek nem lehet parancsolni, hogy menjen ide vagy oda. Sőt, kérni se lehet őt, a Szent Szellem imádkozik értünk az Atyához. A Szent Szellem fölött egyes egyedül az Atya és a Fiú rendelkezik (Jn 14,26; 15,26) – és nem egy pásztor vagy evangélista.
1. A Szent Szellem vételének módjáról
A Szent Szellemet el lehet nyerni közvetítő személy nélkül, kézrátételes imádkozás nélkül, akár a megtérés pillanatában (pl. ahogy Kornéliusnál történt, Péter apostol nem imádkozott érte, csak beszélt hozzá. Apcsel 10).
Vagy később, a megtérés időpontjától függetlenül (pünkösdkor, a már régen megtért Jézus tanítványainál. Apcsel 2).
A Szent Szellem nem vihető át karon keresztül. Apcsel 8,15-17 fejezetben:
„imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szent Lélek ajándékában … akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szent Lélek ajándékában.” Tehát elsőként is imádkoztak az Atyához, hogy akikért imádkoznak, megkapják a Szent Lélek ajándékát. Ezután rátették a kezüket. Hangsúlyozom, hogy imádkoztak, és nem Szent Szellemet, mint valami energiát adtak át. Egyébiránt pont ezért a téves nézetéért ítélte el Péter Simont (Apcsel 8,18-24).
Ez a kézrátételes imádkozás, hogy a hívő megkapja a Szent Szellemet egy, egyszeri gyakorlat. A Biblia nem írja, hogy a megtért „betöltekezett” hívőkön újra és újra ismétlik a kézrátételes imádkozást azért, hogy ismét megkapják, vagy ismét „betöltekezzenek” a Szent Szellemmel. Nincs szó arról, hogy szükség lenne folyamatos „betöltekezésről” – ahogy ezt a karizmatikus mondják és gyakorolják. Szintén nincs szó, se itt, se máshol az Újszövetségben, hogy amikor a hívő megkapja a Szent Szellemet, nevetne, vagy más hangot hallatna, illetve különböző testi figurákat ejtene (értem ez alatt a földre esést, zsibbadást, rázkódást, és további testi „tüneteket”). Csak kizárólag a nyelveken szólásról – mint kuriózumról - szól, de ez se azt jelenti, hogy az automatikusan beindul, ha a hívő megkapja a Szent Szellemet. Tehát, mivel az Újszövetségben nincs írva, hogy lenne feltűnő jele a Szent Szellem vételének, óvatosan kezelem az érzelmi túlfűtöttségeket.
Még az is lehet, hogy a Szent Szellem vételének nincs mindig látható jele. Ez egy Isteni titok.
A karizmatikusok megkülönböztetnek
„Szent Szellem-keresztséget” kísérő, a
„Szent Szellem általi betöltekezést” kísérő és egyszerűen
„Isten jelenlétét” kísérő fizikai jelenségeket. Az utóbbinál történő reakciók semmiképpen nem azonosak a hívő belsejében lakozó Szent Szellem jelenlétének megnyilvánulásaival. „Isten jelenlétét” úgy fogjuk fel, hogy mintegy kintről jövő hatalmas isteni erő hatására történő fizikai történésekről van szó, amelyet nem biztos, hogy követ az emberekben hosszabb ideig tartó belső lelki változás. Itt tehát fizikai jelenségekről van szó, és esetleg az erre adott emberi reakciókról. Példák a tűz, felhő, szél megjelenése. Erre a jelenségekre rengeteg példa van a Bibliában, például Mózes csodáiban a fáraó előtt, és később Izrael előtt, Salamon templomszentelésénél (1Kir 8 és 9 fejezet), egyéni esetekben pedig Illés, Dániel, János apostol találkozása az Úrral, hogy csak néhányat említsek.
A Szent Szellem vételének, megtörténtének jelét a Szent Szellem gyümölcsei és a kegyelmi ajándékok aktív működése mutatja. (Ezekről alább szólok részletesen.) Tehát egyszerűbben úgy mondom: a Szent Szellem jelenlétének biztos jele, ha az ember elindult a keresztyén fejlődés útján, a hite megszilárdul, szeretete mélyül, és minden emberi cselekedete és gondolata tisztább, szentebb lesz.
A Biblia szerint a Szent Szellem keresztség egy tudatos cselekedet Isten részéről, valamilyen meghatározott céllal, amely után látható lelki változások is történnek.
ApCsel 1,8
„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”
Jn 16,7-11
„Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett.”
Jn 14,26
„A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.”
Isten célja, amiért elküldte a Szent Szellemet, így foglalható össze: hogy erősítse és tanítsa azokat, akik Jézus Krisztusban hisznek. Tehát ez már nem csupán „Isten jelenléte”, ez sokkal több.
A „Szent Szellem-keresztség” -nek nevezik azt az alkalmat, amikor az Istenhez megtért hívőnek
szívébe költözik Istennek Szent Szelleme. Mivel ez egyszeri esemény, nem azonos a karizmatikusok által használt „betöltekezés” kifejezéssel, amely szerintük, többszöri esemény is lehet, attól függően, hányszor „kívánja” vagy kéri a hívő. A karizmatikusok szerint a „betöltekezésnek” a megerősödés és a feltöltekezés lenne a célja, mintegy azért, hogy a hívő ráhangolódjon Krisztusra.
A „betöltekezésben” a „Szent Szellem-keresztség” és az „Isten jelenlétének” erőltetett összemosását látom. De az ismétlődő „betöltekezés” létezésére a Bibliában nem találok meggyőző példákat.
A „Szent Szellem-keresztség” után, mivel onnantól kezdve a Szent Szellem,
folyamatosan jelen van, nincs is szükség, hogy újra és újra megjelenjen, és hatalmas lelki változásokat eredményezzen.
A hívőben való
folyamatos jelenlétével, a hívő embert belülről folyamatosan tanítja, hitben erősíti, vigasztalja, látásokat és próféciákat ad.
„Isten jelenlétének” fizikálisan is látható megnyilvánulása, mint füst, tűz, hangok, földrengés, csodák és egyéb Istentől jövő megnyilvánulások azért voltak és esetleg vannak, és lesznek, hogy Isten a dicsőségét és erejét megmutassa hívőnek és hitetlennek. De úgy gondolom, erre ma már kevesebbszer kerül sor, mint az Ószövetség idején, vagy majd az utolsó napokban. Hiszen Isten azért adta a „Szent Szellem keresztséget” a hívőknek, hogy a Szent Szellem, illetve Isten ezentúl ne kívülről gyakoroljon hatást az emberekre, hanem gyermekei hitén keresztül, azoknak cselekedetei és hite által dicsőíthesse meg magát a világ előtt. A kiteljesedett hit lesz Isten győzelme a Sátán felett.
1Jn 5,4.5
„Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?”
2. A Szent Szellem gyümölcseiről és a kegyelmi ajándékokról
Az én hitem szerint a Szent Szellem a következő – karizmatikusok szemében talán - „prózai”, de mégis emberi, tehát nem természetfeletti dolgokat szeretné megteremteni bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. (Gal 5,22)
Ez az alap. Ezeket a gyümölcsöket minden keresztyénnek érlelnie kell. Kiművelésén a Szent Szellem vezetésével dolgoznia kell.
Ezek után a hívő kaphat ajándékot, amit a Biblia kegyelmi ajándéknak nevez, és ebben különbségek lehetnek hívő és hívő között. Az Úr dönti el, kinek mit ad (Gal 12,11), még pedig azért, hogy azzal az ajándékkal másoknak - főképp Krisztus Testének - szolgáljon.
Semmiképpen nem azért, hogy kérkedjen, vagy idő után felfuvalkodjon és gőgössé váljon, másokat lenézzen, vagy magát felmagasztalja. De nem minden hívőnek kell kapnia valami „extra” ajándékot pl.: gyógyítás vagy prófétálás vagy lelkek megkülönböztetése vagy nyelveken szólás vagy nyelveken szólás magyarázásának kegyelmi ajándékát. Mert vannak – a karizmatikusok szemében – „egyszerűbb” ajándékok is, amit a Szent Szellem ad, pl.: bölcsesség, ismeret, hit.
Az 1Kor 12,9 versben „extra” és az „egyszerű” ajándékokat egyazon igében említi a Biblia, ugyan itt az 1Kor 12,8-11 versekben részletesebben idéz a kegyelmi ajándékok közül, és a végén összegzi a kegyelmi ajándékok közötti különbségtétel feleslegességére, hiszen a Szent Lélek ajándékainak birtoklása nem tesz minket egymásnál nagyobbá, mivel azok ajándékok kegyelemből - Isten tetszése szerint - vannak és nem emberi érdem szerint.
1Kor 12,11
„De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.”
Elgondolkodtató, nem? És ezenkívül, ha más képességet veszel észre magadon, amivel úgy érzed, hasznára vagy az embereknek, azt is a Szent Szellem ajándékai közé sorolhatod. A figyelem, ha kész vagy, és meg tudod hallgatni az embereket, a szeretet, ha tudsz értük áldozatokat vállalni, meglátogatod őket a kórházban vagy otthon, segítesz nekik, vagy adakozni tudsz. És számtalan egyéb lehetőség, amivel tevőlegesen – szóban vagy tettekben hasznára vagy az embereknek.
Az ajándékok használata nagyon függnek Isten akaratától, hiszen nem biztos, hogy minden beteget meg akar gyógyítani azzal, aki ezt az ajándékot kapta; vagy nem biztos, hogy mindenkivel közölni akarja a jövendőt, azon a hívőn keresztül, aki a prófétálás ajándékát kapta.
És most helyesbítek; Isten szemében, nincsen „extra”, vagy „egyszerű” ajándék, nincsen nagy vagy kis ajándék. Jelző nélkül kell mondani: Istentől kapott ajándékok vagy pontosabban képességek vannak. Hiszen Krisztus Testében minden ajándékra nagy szükség van. Ugyanúgy a figyelemre, a szeretetre, mint a prófétálásra és a gyógyításra. Az ajándékok alapján Isten előtt nincsen nagy ember és kis ember Krisztus Testében, mivelhogy ezeket a szolgálati ajándékokat Ő osztotta ki. Ha valaki esetleg mégis kérkedni akarna, azt csak az alapján tehetné meg, hogy milyen mértékben használta fel Isten ajándékát arra, amiért Isten kiosztotta rá. Ám aki már odáig jutott, hogy Isten ajándékát Isten akarata szerint használja, az az ember már szert tett olyan Isten felé való alázatra, és szeretetre, amely egyszerűen megakadályozza, hogy kérkedjen azzal, amit csak ajándékba kapott és nem azért, mert megérdemelte. (Mt 25,14-30)
Jó lenne, ha erről a témáról a hívő emberek így gondolkoznának, mert ki kellene végre nőni a gyerekes kicsinyhitűségből, másoknak meg a beképzeltségből. Amely hitem szerint a Szent Lélek megszomorodását is okozhatja.
3. A nyelveken szólásról
A
keresztyén hívők nyelveken szólása Istentől származik, olyan képesség, ami bizonyos belső
kontroll-mentességet igényel, vagyis szánk
rendelkezésre bocsájtását.
Nem feltétlenül mindig földi nyelv, az sem biztos, hogy angyali. Végül is mindegy, hogy milyen nyelv, mert én a nyelveken szólást inkább egy belső lelki megnyilvánulásnak fogom fel. Amikor értelmes szavak, anyanyelv helyett v. szavak helyett, vagy anélkül imádkozik bennünk a Szent Lélek. A hangsúly nem azon van, hogy valamilyen létező nyelven szóljunk, amit mi nem ismerünk, hanem, hogy
szóljunk Istenhez, kifejezzük magunkat Istennek, illetve engedélyezzük a Szent Léleknek, hogy szólhasson Istenhez, ahogy Neki tetszik.
A szólás alkalmakkor érthetjük is, miről beszélünk, akár mert megkapjuk a nyelv értésének ajándékát, akár megérzés alapján. Tehát meg tudjuk különböztetni a dicsőítést, hálaadást, könyörgést, panaszt, kérést, stb. Ami a lényeg, hogy Isten érti, mit akarunk mondani, vagyis mit mond a Lélek helyettünk, miért jár közben értünk, amit mi meg se tudnánk megfogalmazni. A Lélek kimondhatatlan esedezéssel és fohászkodással járul Isten elé érettünk.
A nyelveken szólás nyújthat felszabadító érzést, de bármilyen mást is, szorongást, félelmet, megdöbbenést.
A nyelveken szólás alkalmazása nem kötelező a keresztyéneknek. A Biblia nem teszi kötelezővé, de mindenképpen hasznos.
(A nyelveken szólás nem feltétlenül mindig Istentől jön. Gondolok nem keresztyénekre különösen. Ez az ember belsejéből jön, nem feltétlenül mindig a Szent Szellemből/től indíttatva. Lehet emberileg is utánozni. Ha valaki nyelveken szól, nem biztos, hogy Isten Lelke, vagy emberi utánzás, hanem szólhatnak általa démonok is. Ismert más vallásokban és okkultizmusban is hasonló jelenség. Erre nagyon oda kell figyelni! A Szellemvilág - a pokol és a Menny is - használja ezt a csatornát szolgáinál.)
A rendes imádkozáshoz hasonlíthatom, ott is a mi gondolatainkat, kéréseinket közöljük Istennel, itt is, de más nyelven, hiszen épp az a lényeg, nem tudjuk kifejezni magunkat, segítségre van szükségünk.
Vannak alkalmak, amikor közvetlenül Istentől kijelentés jön általa egy kívülállónak vagy magának a beszélő személynek. Tehát a közlés iránya, embertől Isten felé és Istentől ember felé is történhet.
Egy olyan eszköz az Isten és ember közötti kommunikációban, amely adott esetben kétirányú. A rendes imádkozás is hordozhat a Szent Lélektől kijelentést mások számára vagy számunkra. Sőt!
Ezek igazából mennyei dolgok, így sem a nyelveken szólás, sem a rendes imádkozás természetfeletti részének működését – eredeténél fogva - nem érthetjük, és ezért nem magyarázhatjuk, de
használjuk és elfogadjuk áldásait.
4. Szent Szellem a szerepében, - A Vigasztaló
Kedves Karizmatikus testvérem! Miért kell ennyire a biztatás, az Úrtól? Miért keresel igéket, hogy alátámaszd cselekedeteidet? Anélkül miért nem tudsz cselekedni, ha tudod, hogy úgyis tudod, az Úr veled van, segít téged, minden időben? Miért keresgélsz igazolásokat a mennyből, hogy jól döntöttél-e az adott problémában? Miért van benned bizonytalanság?
Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolhatatlansága az egyik kardinális pont, ahol nem értek egyet a karizmatikus tanítások eredményeivel, mert a hívekben az Isten felé való bizalmat kell elvetni. Azt, hogy az Úr szereti őket és már eleve úgy rendelte a körülöttünk, és a velünk történő dolgokat, hogy azokról tudott, miként azt is tudta, hogy az ezekre az adott helyzetekre, hogyan fogunk reagálni. Mivel pedig szeret minket úgy alakította az Őt kereső gyermeke életét, hogy életének minden kis és nagy részlete gyermeke számára a legmegfelelőbb legyen, abból a szempontból, hogy az gyermeke javát és Isten dicsőségét szolgálja.
Mt 10,29-31
„Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.”
Az Istenben való bizalmunknak ez az egyik alapja. Bízni Istenben, a mi Atyánkban, hogy minden történés az életünkben egy célba fut, amely nem más, mint Istennek dicsőségének, hatalmának és szeretetének fölragyogtatása a világ előtt.
Legyen bennünk bátorság az isteni cselekvésre Igék, próféciák, látások nélkül is, pusztán a hit, a Bibliai tudás és a szeretet alapján.
Isten nem szól hozzánk mindig. Sőt! Kifejezetten figyel minket, hogy miként viselkedünk törvényei tudatában, milyen utakat vállalunk, hogyan lépünk azokra. Mert a jó döntések és azok megcselekvéséhez már mindent megadott nekünk! Fel foghatjuk úgyis az életünket, mint egy Isten előtti tesztet, vajon képesek vagyunk-e követni Jézus Krisztust, képesek vagyunk-e felvenni és hordozni a saját keresztünket a szerint és oly mód, ahogy Krisztus ránk hagyta. Mindez pedig saját magunknak is megmutatja, hogy végső soron, méltók vagyunk-e Isten gyermekének, Jézus Krisztus barátjának lenni.
Egyszer álmomban az Úr ítélőszéke előtt álltam. Nagy félelem volt bennem, rettegés, hogy vajon hogy ítél felőlem az Úr. Ez az érzés most is elkap, ha arra gondolok, ott állok és vajon bemegyek-e a mennybe. Eddig, amíg a karizmatikusok között voltam, sose volt kérdés bennem, bejutok-e a mennybe. Mert elhitették velem, hogy jól cselekszem, ha itt vagyok a gyülekezetben, és úgy cselekszem, gondolkodom, ahogy ők tanítják. Egyszerűen nem lehet ellenvetés a karizmatikusoknál. A karizmatikusok véglegesek, ha nem vagy olyan, mint mi, ha nem beszélsz, nem gondolkozol, nem érzel úgy, mint mi, akkor kérdéses lehet, hogy bejutsz-e a mennybe.
Véglegesek és kizárólagosak. Egy fájdalmas példával hagyj illusztráljam ezt. Nem lehet ellenvetés például abban a kérdésben, hogy, ha megházasodtál, külön kell költöznöd szüleidtől. Még akkor is, ha erre sokaknak anyagilag nincs módjuk.
Van a Bibliában, erre utalás, igaz csak az Ószövetségben, de nem annyira hangsúlyos, hogy ilyen dogmát lehetett volna ebből kreálni. Tulajdonképpen azonban nem is a Bibliai kijelentés szerint van tanítva, hogy el kell költözni a szülőktől, hanem más emberi szempontok szerint. Mert akárhogy forgatjuk a témát tényleg előnyösebb lenne a különélés a felnőtt családos embereknek, mint az állandó kompromisszum a szüleikkel. Ám a véglegességük folytán a karizmatikus hívek, és vezetőik ezen a téren elvettették a józan észt, de még Jézus tanításait is, miszerint ne a földi dolgokkal törődjünk, hanem a mennyeikkel (Mt 6,31-34).
Zsid 13,5
„Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.”
Anyagi áldás után való sóvárgás leleplezése az a tanítás, hogy Isten a gazdag áldó Isten, csak kérni kell Tőle a pénzt, Ő majd megadja, csak higgyünk abban, hogy adni akar. A karizmatikus vezetők ezzel az egy mondatba foglalható téves tanítással olyan lelki terhet rónak a szegény emberekre, ami a hit és üdvözülés szempontjából felesleges, és hovatovább, mivel a szegénységük úgyis megoldatlan marad, ezért még értelmetlen is, így összezavarja és megkeserít a hívőknek az Úrral való kapcsolatát. Isten nem a pénztárcánkat, hanem a szívünket nézi.
A véglegesség és a kizárólagosság kettősségéből adódik, hogy minden vezető bájmosollyal lenézi híveit. Azok pedig az ő szerintük lelki értelemben alattuk lévőket. Az a lelki hatalmaskodás, hogy én tudom, majd én megmondom neked, mit csinálj, nemcsak hogy veszélyes, mert vannak emberek, akik erre vevők, tehát vezethetők, de másrészről taszító is az olyan emberek számára, akik éppenséggel vezetőiknél is okosabbak lennének, csak éppen megvan bennük az a Jézusi szelídség, ami visszatartja őket a hatalmaskodásoktól. Továbbá itt az egyetemes papság gondolata is súlyos csorbát szenved, amely a karizmatikusoknak egyik nagyon fontos, és krisztusi alaptanítása lenne. Büszkén mondják, hogy ők az egyetemes papság hívei, nem úgy, mint a történelmi egyházak, akik felosztották klérusra és laikusokra a híveket, de az egyetemes papság megvalósítása - ki kell, hogy mondjuk - egyszerűen nem sikerült a karizmatikusoknak sem, mivel a gyülekezeti rend felállításával ugyanazt a hibát követték el, mint a történelmi egyházak. Erről még szót ejtek a Földi gyülekezetben című fejezet alatt.
E karizmatikus egyház rendszere a gondolkozó, intelligens embereket kiveti magából. Úgy gondolom óvatosnak kell lennünk tudásunkkal, sőt a megérzéseinkkel is, de még az egyértelműnek látszó Isteni vezetéssel is, ha nem a saját életünkre, hitünkre nézve kapjuk. A sajátunkkal azt teszünk, amit akarunk, de mások életét ne keserítsük meg állítólagos próféciákkal és kitalált tanításokkal, csak azért, hogy nagyobbaknak látsszunk.
Talán jobban elfogadom, hogy Isten az életünket az általunk csak véletleneknek nevezett dolgokon keresztül vezeti, mint hogy próféciák, álmokon keresztül.
Isten lehelet pontosan megrendezte életünket, mindent tud a jövőnkről, és már a világ teremtésekor mindent a helyére tett. Pontosan tudja, mit hogyan fogunk dönteni, merre miképp fogunk lépni, ezért Ő pontosan elrendezte, hogy akik Őt keresik, azoknak minden a javukra legyen.
A próféciákkal és látásokkal Istennek valójában valódi maradandó lelki építő célja van, hogy Őt és magunkat jobban megismerjük.
Megrögzötten hiszem, ha Isten valamit nagyon szeretne kijelenteni nekem az életemre nézve, akkor azt elsőnek nekem fogja kijelenteni. És bizony igen sokszor tette és teszi ezt megrendítően mellbevágóan pontos próféciákkal, álmokkal a mai napig, de nem várok Istentől mindig próféciákat, mert cselekedeteimben az Istentől kapott hitben
kifejlődött keresztyén hitemre és a józan ész belátására támaszkodom, amelyeket ugyanúgy Isten Lelkének ajándékának tartok.
Isten, az erőt jórészt vigasztaláson keresztül adja. Most ragadjuk meg a vigasztalás szót. Mit jelent ez neked? Ugye azt, ha kisírhatod magad, rádőlhetsz egy olyan ember vállaira, aki pontosan megérti problémádat, és aki olyan szavakat mond, ami üdítőleg hat lelkedre, és a jövőben való hitedet megújítja.
Igen, ez az egyszerű emberi gesztus, amely egy hétköznapi napon történik meg veled, pont a Szent Szellem munkája is lehet. De ezt te tudod!
Azt is tudod, hogy a Szent Szellem még a legegyszerűbb igevers által is vigasztalhat. Viszont nem jó úgy hozzáállni a Bibliához, hogy mindig mindenkor, ahhoz a témához szóljon, amivel éppen foglalkozol, és így segítséget adjon cselekedeteidhez, és addig nem is cselekszel, amíg megerősítést nem kapsz általa. Ez már abnormális lenne.
Mindennek meg van a maga helye. Az a gyakorlat, hogy mindig minden cselekedetedre kérd ki Isten véleményét, egyszerűen abnormális. Még akkor is, ha az csak az általad a „nagy”-nak gondolt dolgokra vonatkozik.
Persze az imában történő segítség, támogatás, közreműködés kérése egy bizonyos, adott helyzetre, problémára szükséges lehet, és jó is, de hogy isteni jelet várva minden döntésedet elodázd, hogy majd egy bizonyos dologról úgy ítéld, hogy ez volt arra a problémádra az isteni jel, az már nem helyes. No, de azért ássuk bele magunkat ebbe. Mert egyrészről Isten iránti szeretetedet látom, ha mindenben Isten segítségét, véleményét kéred, és végül azt, hogy ezt valamilyen jel által juttassa kifejezésre. Ez olyan hitet mutat, ami kellemes gyönyörűséget szerez, neked is és másnak is, olyan az, mint az ópium. Örömöt ad. De másrészről pont hogy a gyengeség látszik belőle, egy olyan embert mutat, aki nem meri vállalni a felelősséget Isten előtt, ha arra kerül a sor. Mert hát ugye erről van szó, ha jobban megnézed.
I. Mert, ha úgy állsz majd Isten ítélőszéke elé, hogy neked az a hited volt, hogy az Úr mondta, hogy ezt meg azt így cselekedj, és ezért voltál nyugodt halálodig, akkor meglepődhetsz, ha az Úr szembesít, és közli veled, ezt a tanácsot nem Ő mondta, hanem te agyaltad ki, tudatosan félreértettél egy állítólagos isteni jelet. Tehát te magad csaltad meg magad.
II. Viszont ha úgy állsz Isten elé, hogy „csak” megpróbáltál úgy élni, ahogy Ő parancsolta Igéjében, és mindenkor megpróbáltad követni Jézus Krisztust, a Bibliából táplálkozó saját tudásod, hited, legjobb akaratod szerint, akkor természetesen benned lesz a félsz, hogy vajon sikerült-e kellő mértékben elérni az isteni mércét, vajon elfogad-e az Úr téged így. Hiszen ismered magadat és tudod, sose voltál tökéletes, bár szüntelen azon igyekeztél.
Melyik kép illik jobban a mennyasszony, vőlegény kapcsolatára?
A felfuvalkodott buta szüzekké, akik azt gondolták, elég lesz az olaj, az éjszakai várakozásban, vagy az okos szüzekké, aki felkészültek, és mindent megtettek, ami rajtuk állt, felülről jövő instrukciók nélkül is.
Emberi józansággal készültek fel, mindent megtettek, és rettegéssel várták, vajon jók lesznek-e az Úrnak?
Mt. 25,1-13
„Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. Öt közülük balga volt, öt pedig okos. A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsóikban. Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!
Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik. Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is: menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak. Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre.
Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket.”
„Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!”
A királynak jobb kéz felől állok se értették, miért mondja a király, hogy ők enni, inni, és lakást adtak volna neki. Tulajdonképpen az, hogy nem értették a király dicséretét azt mutatja, hogy jobb kéz felöl állok megpróbáltak úgy élni, ahogy szívükben érezték, hogy Isten szerint helyes.
Ez azt jelenti, hogy azzal az Isten szemében oly becses szeretettel bántak hívő testvéreikkel, ami nekik, mivel hagyták magukban Isten Szellemét munkálkodni, teljesen természetessé vált.
Mt 25,34-46
„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.
Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád?
A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”
„Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre. Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg.
Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked?
Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.”
A Jézus Krisztus kereszthalálába, feltámadásába és Isten kegyelmébe vetett hit, a megfontolt tudatos Isten keresés, és a Bibliai alapokon nyugvó józanságban végiggondolt Neki való engedelmesség jelenti számomra az igaz keresztyén életet.
A pünkösdi karizmatikusok elévülhetetlen érdeme, hogy kimondták; aki újjászületik víztől és Szent Szellemtől, Isten gyermeke lesz és igazzá lesz Isten előtt. Ennek hangsúlyozása tanításaiknak alapja. Ez a híveket megerősíti, bátorítja, és készteti az Istennek való engedelmes életre. Semelyik keresztyén egyházban nem sikerült a megszentelődés gyakorlatát az egész gyülekezetre kiterjeszteni, tömegeket megmozgatni a tisztességes Istennek való életre, és még az is megvalósult, hogy a megszentelődés nem teher, hanem az Istentől származó boldogság alapforrása lett a karizmatikus hívő embereknél. Dicsőség Istennek mindezekért, és azokért a szolgáiért, akik kitartóan keresték az igazságot, és azt átadták Isten gyermekeinek!
Ám a karizmák - úgy gondolom - függ ugyan a megszentelődéstől, de nem annak, hanem a kegyelem függvénye. Közvetlen Istentől származik. Ezért tévesnek látom annak erőltetését, hogy a karizmákat kérjük magunknak, arra hivatkozva, hogy mivel mi Isten gyermekei vagyunk, követelhetjük azokat Istentől. Ez helytelen tanítás, ugyanis Isten a karizmákat meghatározott célból adja, - még hozzá Krisztus testének építésére, vagyis testvéreink hasznára - és bizony még ha valaki menekülne is előle, akkor is megkapná azt az Istentől, ha Ő úgy dönt és használnia is kell.
Isten ugyanis joggal várhatja el, hogy ha karizmát ad valakinek, akkor azt az ember használja is. Mert a saját szolgáinak küldött el minket erre a világra és nem haszonélvezőknek, sem pedig kérkedőknek, vagy maga-mutogatóknak.
Látásom szerint, az utolsó napokban mind a megszentelődés, mind a karizmák kiosztása, valamint az Úrral való tökéletes személyes kapcsolat az egyház történelmében először és utoljára a tetőpontjára fog hágni, ezért lehet majd alapja annak, hogy ezeket a hívőket az Úr magával ragadhassa, mint Énokot és Illést. Ez a kapcsolat pedig teljesen független lesz a földi gyülekezetektől. Isten személyesen fogja gyermekeit terelgetni. Személyesen fogja tanítani és vezetni őket. Minden földi keresztyén vallási rendszer - beleértve valamennyi történelmi egyházat és kis egyházat -, mint kifejlődött lepkének külső burka marad csupán, a felnőtté érett keresztyén hívek levetik magukról a külső szerveződési formákat, mert azon kereteket egyszerűen szétfeszítik. Az utolsó időkben Krisztus maga fog egy új „rendszert” életbe léptetni, ami a megszentelődést tekintve az összes eddigi hatékonyságát felülmúlja. Úgy gondolom a vajúdás ezen napjait éljük, minden egyház krízise ennek az előjelét mutatja. Örvendetes ez, emberileg bármit is éljünk át. Az Úr közel!
---
Kéred tőlem testvérem, hogy írjam ezekhez a bejegyzésekhez alul,
hogy mikor írtam őket. Rendben, írom:
A fenti írásom készültének ideje: 2002. március – 2004. december
Az utólagos beírások 2013-ban készültek, ezeket ott jegyzem is.
