Az Úr öröme

Vártam erre a napra!

Ma lejárt a 45 napos egészségügyi biztosításom, ami a munkanélküli segély után járt.
Ezért ma elintéztem, hogy az egészségügyi járulékot ezentúl magam után fizetem. Pontosabban nem én, hanem a férjem. Semmi jövedelmem nincsen. A jövedelmem nulla, azaz nulla forint. Az állam levette rólam a kezét, kiestem a rendszerből. - Magyarországon jelenleg három hónapig tart a munkanélküli segély.

Lett volna a közmunka program még, de meghagytam azoknak, akik valóban éheznek. A mi családunk, ha szűkösen is, de megvan. - A közmunka program jövedelme 47 ezer forint. Egy átlag magyar ember fizetése, rendes munkából 85 ezer forint, plusz a juttatások, ami még 10-20 ezer forintot tehet ki, valamint a műszakpótlékok, és 10, 12 óra munka után szintén magasabb, ha kifizetik.
Az élelmiszerárak, és a benzin is magasabbak, mint Nyugat-európában. Testvérem, Angliában van, ugyanazt a munkát végzi, amit én itt a Máltai Szeretetszolgálatnál dolgoztam, ő 400 ezer forintot keres. És minden kevesebbe kerül ott. Azoknak írom, akik külföldről olvasnak engem, hogy legyen összehasonlításuk a magyarországi szegénység lényegéről. A szegénység Magyarországon, nem csak a nem dolgozó embereket érinti, hanem minden dolgozó embert is, akik átlagbérért dolgoznak. Egy nyugati ember Magyarországon egyetlen egy hetet sem tudna ilyen körülmények között dolgozni, ilyen fizetésért. Kétségbeesetten rohanna haza. Ezt a nyugati tüntetőknek írom, akik tíz, százezresével mennek ki az utcákra, hogy tüntessenek magasabb fizetésért, kevesebb munkaóráért.
Azon igazán nem kell csodálkozni, hogy elindult a kivándorlás Magyarországról. Az élet itt lélekten, szegény, idegörlő. Az emberek totálisan kimerültek és megtörtek. Miközben fortyog bennük az indulat, hogy már megint átdobták őket a palánkon.
Ráadásul, mivel a koncért van a marakodás, mindenki a húsos fazék közelébe könyököl, jobban látszanak, és nyilvánvalóbbak az emberi hazugságok. Minden fajta eszméről lerántódott a lepel. Már nincs szenvedély, amiben hihetnének az emberek. Sem politikai, sem vallási, sem szociális, sem társadalmi. Minden szervezet, minden intézmény többszörösen megbotránkoztatta az embereket. Az emberek, totálisan kiábrándultak.

Ma a polgármesteri hivatalban várakozva találkoztam egy régi ismerősömmel. Kérdezte, hogy meg ismerem-e? Mondtam, persze. Tíz évig dolgozott kint Spanyolországban, most települt haza és fájdalmasan tapasztalta, amit a fent leírtam. Mondtam neki, hogy hamarosan vissza fog költözni, nem fogja itt bírni. Aki már egyszer megízlelte milyen kint Nyugaton az élet, nem fogja tudni elviselni azt, ami itt van. Engem erősítve saját tapasztalait mondta az itteni munkabérekről, a munkások szaktudásáról, hiányáról, az árakról, amelyek 20%-kal is magasabbak, mint Spanyolországban, a vezetők impotenciájáról. Magyarországról minden értelmes, intelligens, jó szakember kiköltözik. Mert egyrészt üldözés is folyik ellenük, másrészt lehetetlenség kijönni ebből a kevés minimálfizetésből. Ez nem a jó öreg magyar panaszkodás, hanem a magyar élet.
---

De én:
Boldog vagyok!

Mert egészen más utakon indultam el.
Az elmúlt hónapokban egyetlen egy helyre se küldtem el az önéletrajzomat, és csak egyetlen egy helyről kerestek meg, ami kölcsönösen nem felelt meg.
Nem abban vagyok motivált, hogy munkahelyem legyen. Hanem abban, hogy felragyogtassam Isten dicsőségét. Tudom az Úr jót tervezett velem. Egészen Reá bíztam magam. Hatalmasan megáldott Lelkiekben, bátorságot öntött a szívembe, hogy az Ő dolgairól beszéljek. Hogy ezt elvehessem Tőle, szükségem volt erre a pénzügyi, fizikai állapotra. A pénz - munkabérem - valójában megkötözött, nem pénzt akarok keresni, hanem valóságosan segíteni akarok a szegényeken! Isten örömét és szenvedélyét vinni az embereknek, de leginkább a szegényeknek.

Akiknek csak beszélek a jövőm terveiről, mind tüzet kapnak. Még a vadidegen emberek is, akik csak először látnak, és azok is, akik távolról hallanak róla. Mivel ilyen sokaknak békében kitágul a szívük az én terveimet hallván, az én szívem is megbátorodik és örömre gyullad. Az én áldozataim tehát nem hiábavalóak. Gondolataim az Úrtól vannak.

Tegnap is kis családom, ahogy este elmondtam Isten újabb gondolatatát, úgy felpezsdültek, mintha rögtön meg is akarnák azt valósítani. Én csak nevettem! Mennyi, mennyi kincs van még Istennél, és Ő csak mosolyog, hogy boldogan adhasson.

Valóban boldog vagyok, mert azok is, akik nem ismernek látom, hogy felbuzdulnak. Nem az én személyem ragadja őket magukkal, hanem maga az ügy - Isten ügyének - szenvedélye. Nem akarok manipulálni, és az érzelmekre hatni, ilyen tekintetben is az Úr teljesen kigyomlált. Egyszerűen csak beszélek. Félelem nélkül mondom el az Úr nagyszerű terveit. Sem gőg, sem büszkeség, sem félelem nincs bennem, ami visszatartana. Elmondom. És látom az öröm tűzét!

Azt hiszem későre értem meg, és mégse. Úgy gondolom minden az Úr kezében volt életemben. Mégha úgy tűnik is későn hozott elő a rejtekéből. Ha Magyarország már romokban, mégis, öröm, öröm, öröm az Úr öröme fakad a szegénységben. Vannak még elrejtett Istennek emberei, akiket az Úr ezekre a szomorú, nehéz pillanatokra tartogatott. Isten jó! Mi pedig emberek vagyunk, akik elfordultunk Tőle. És nem követtük hívását.
Mégis, az Úr volt az, aki megvárta, hogy egészen kiégjünk, és egészen csak Ő maradjon nekünk. Áldott legyen az Úr neve! Ő az, aki megment minket! Minden dicsőség csak Őt illeti meg.

"Az ÚR előtt való öröm erőt ad nektek!"

Neh 8,10