"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2021. augusztus 5., csütörtök

Reggeli hírek

 Engem nem kell megfigyelnie a rendszernek. Leírok én magamtól nyíltan mindent. Egy csokorba is gyűjtöm nekik, ide a blogomra. Még aktát se kell nyitniuk, elég, ha ide kattintanak. 

A mai írásaim. Pedig még csak reggel fél kilenc van. De mit tegyünk egy ilyen írás kényszeres emberrel. (Üsse már agyon valaki)

---

Szerintem az ember önmagában való érték. Ha valaki ezt NEM így látja - legyen az munkahely, közösség, bármilyen intézmény - én azzal nem törődők. Akkor nincs más, minthogy lesz, ami lesz. Ezzel a bátorsággal élek. Sok elődöm - hívő, és Jézus is - meghalt ezért a hitéért. Miért akarnék kibújni ez alól? Hogy egy olyan emberi fajhoz csatlakozzak, ami csak egy vírus? Ha nem maga az emberiség nyírja ki magát szisztematikusan a Káinokkal, akkor majd jönnek más bolygóról mások. Ha azok se jönnek, akkor maga a Teremtő nyomja meg Delete gombot.  Nem lesz kár érte.

Amíg az emberiség minden tagja nem látja meg a másikban az önmagában való értéket, nemtől, fajtól, vallástól, betegségtől függetlenül, addig ennek a fajnak ezen a bolygón nincs semmi keresni valója. Én megláttam magamban. És azt is megláttam, hogy mások szántszándékkal nem akarják látni ezt. Mi dolgom lehet velük?

Akkor ennyi volt az életem, szépen búcsút veszek ettől a kiirtásra ítélt emberiségtől. Sok rokonom, barátom meghalt már, várnak rám. Tulajdonképpen ennek a világnak egyáltalán nincs szüksége rájuk és rám sem. Miért venném fel az oltást?

Miért venném fel az oltást? Persze, szíved jogad. Én, mint a Csipesz Egyház tagja, az oltottakkal is vagyok. :) Hiszen nekik is van legalább egy csipeszük. Te hűséges voltál, mert eddig kibírtad. Most megfenyegettek és feladod. Valahol érthető. A donatisták nem biztos, hogy anno megbocsájtották volna. :) De ma már nincs kereszténység sem, úgyhogy teljesen érthető, hogy magad maradtál. Nekem van egy közösségem, tartjuk a lelket egymásban. Még nem buktunk el. Egymást erősítjük, hogy ne is bukjunk el ebben a harcban. De tudatában vagyunk, hogy a teljes kiirtásunk a cél. Vállaljuk.

---

Az első kérdés, a pecsétszám? Nem értek hozzá, de abból nem lehet kikövetkeztetni, hogy ki van a profil mögött? Az is egy listázás már. Így nem fognak a bujkáló orvosok ahhoz a csoporthoz csatlakozni, minek, ha az álprofiljuk felesleges? Mert hogy a csoportban biztos lesznek ügynökök az biztos. Én a polgári engedetlenség híve vagyok. Ne bujkáljanak. Mondjanak fel! Mindenki és azonnal aki oltás ellenes és nem tetszik a rendszer. Ennek úgyse lesz vége, és mindenki sorra kerül, az oltottak is. Így viszont a kilépő 60-100ezer embernek van lehetősége rögtön egy új országot létrehozni. (rövid idővel okafogyottá válik a polgári engedetlenség és az ellenállás azonnal átalakul országalapítássá.) Vegyenek meg egy falut, költözzenek be. Így ott már rögtön lenne elég egészségügyi dolgozó. A többi szakmabeli meg szép lassan csatlakozna hozzájuk, ahogy a rendszer kihányja magukból őket. A most felmondó egészségügyesek létrehoznának egy új országot. Higgyétek el azonnal csatlakoznának hozzájuk mindenféle szakmából, ácsok, vízszerelők, agrár, mezőgazdaság, kisvállalkozók, őstermelők, szociális munkások, közgazdászok, jogászok stb.  Nem lehetetlen feladat ez. Már sokszor történt ilyen a történelemben. Ld. anabaptisták, hutteriek, amisok és stb. Svájc nem tudom hány kantonból áll, de detto ugyanígy az összes nyugati-európai ország. Mindezért. És a mai napig erős saját közigazgatásuk van. Csak Magyarország ilyen fasiszta egykezű állam. Beszari alattvalókkal. Állampolgárok híján.

---

Kedves doktornő! Nincs más, csak előre menekülni. Ne gondolja senki, hogy nem fogják utolérni. Mindenkit, az oltottakat is, mert sokan lesznek közülük, akik utólag ébrednek majd rá a rendszer embertelenségére és a hazugságára. Magunknak kell megszervezni ebből a rendszerből való kiszállást. Mindenáron. Sok árat fognak érte kérni. Sokat fogunk érte fizetni, mióta a világ világ így van ez. Ezt megspórolni nem lehet. Van cél. A Biblia jól leírta már az elején. Vannak a Káinok és vannak az Ábelek. Ábeleknek rá kell döbbenniük, hogy ki kell állniuk magukért, különben örök fogságában maradnak a Káinok alatt, akik csak egy merő tárgynak nézik őket. Mindig és újra agyon fognak csapni minket a pusztában, amikor Istent imádjuk. Ezek a Káinok tárgynak nézik az embereket. De nemcsak őket, de még magukat is. Hiányzik agyukból az Istent és embert szerető érzelmi rész. Egy orvosnak nem kell magyarázni, hogy az ember baktériumok, vírusok halmaza. Hogy tudata miféle senki se tudja. De egy állatnak is több esze van, mint az emberiségnek nevezett vírusnak. Az állat az önmagában való létet is értékesnek találja. Nekünk embereknek meg kell tanulnunk értékelni és szeretni egymást. Ha van evolúció legyen ez a csúcsa. Különben az emberiség, mint faj ki fog pusztulni. Ha nem mi magunkat fogjuk kiirtani, akkor majd jönnek más bolygóról. Ha nem más bolygóról jönnek, majd a Teremtő Törvény fogja megnyomni a Delete gombot. Egy biztos. Ez a mutáns vírus, amit emberiségnek hívnak annak semmi keresni valója így ebben a világegyetemben. Hacsak az Ábelek – a megöltek és feltámadottak - Új világot nem teremtenek.

---

Ki kell lépni a rendszerből. Megvásárolni egy falut az oltatlanoknak, kikiáltani egy új országot maguknak, új törvényekkel. Ott folytathatnád a munkádat tovább szabadon, ahol abbahagytad. Más út nincs. Várni az elitre, hogy majd néhány hónap múlva elkezdjen szeretni téged és támogatni, nevetséges lenne. Miért változnának meg? Egyetlen egy okot mondjatok. Miért változna meg ez a velejéig gonosz vezető elit, akik már most így kikészítettek titeket és rajtatok kívül már sokakat sokkal hamarabb?


2021. augusztus 1., vasárnap

Csipesz Egyház


Örömmel értesítelek titeket, hogy létrehoztam új egyházamat. Mint teológus ehhez (vagy máshoz nem is) értek. Gyertek olvassatok majd ott is. Már is legalább négymilliárd tagot számlálunk.



Ejnye. Lemaradt egy csipesznyi info, a honlap cím: 

 https://csipeszegyhaz.wixsite.com/website



2021. július 19., hétfő

Megfigyelési Pegasus botrányhoz

 

Ez sokkal súlyosabb, minthogy ilyen könnyed cikkecskéket fogalmazzanak róla, akár a Hvg-én, akár a 444-en (itt egy jobb cikk ezeknél, ha érdekel az ügy: Olvasd a Népszavában ). Még Edward Snowden is megszólal a témába, és beavat gondolataiba, amit minden gondolkodó tud már, hogy a magyar kormány válasza milyen árulkodó. 

Csak az nem tudja, hogy mit csinál a magyar kormány, aki hülye, szellemileg vak vagy szándékosan azzá tette magát. (De én magam szívem szerint örülök, hogy még Snowden is hozzászólt, üdvözlöm a távolból is.)

Akkor nézzük a dolgok valódi állását.

Ezért az ügyért jobb helyeken a kormány azonnal lemond. Jobb helyeken. És mint tudjuk Magyarország nem jobb hely. A kormány azt mondja jogszabály szerint járt el, ja, hogy lemaradtál, hogy már ilyen jogszabály is van, civileket megfigyelni, mert ellenzékeik? Üdvözlet magyar földön az észak-koreai, erdogáni valóságban. A kormány önkéntes lemondására várni tehát oktalanság, butaság, vagy mondanám őrültség. Ébresztőnek viszont jó az ügy. Aki még eddig nem fosta össze magát – na mármint a főpártunk támogatói között – most elkezdheti. Azoknak, akik esetleg még álomba ringatják magukat a magyar egyházak vélt függetlensége és szentsége mellette. Azoknak, akik alszanak még, de talán még majd meghalni képesek egy jó ügyért. Orbán diktatúrája mindent átszőtt. Nincs tovább, nincs hova hátrálni. Büszkén magabiztosan kell a hóhér előtt állnunk. A sok gyilkosság után a fel-feleszmélő eddig még tudatlan, vak és süket a puskaropogásra megmoccanó, meg fog moccanni. Alattuk az elit vére fog folydogálni. Pedig a sok vért megspórolhatnánk, de nem fogjuk. Így aztán nem marad más hátra, mint egyenes háttal büszkén várni azt a golyót, ami Jézushoz repít.

Kilenc milliót!?

Még a legostobább is követni fog a sírba.

Nem fognak meghátrálni.

Kilenc millió fogja Kölcsey és Vörösmarty szavait betölteni, itt halni kell.

Ember itt halnod kell, hát halj meg, ha eljön az ideje. Vesszen kilencmillió magyar, a maradék Gestapo úgyis maga magát lövi majd fejbe. 

Megspórolhatnánk, de most már minek? 


Halálra fel hát,

Sírod az

Mely ápol s eltakar.

 

Itt halnod kell.

 

Megfogyva és törve

Már nem él nemzet e hazán.

 

Hiába és büszkén onta vért,

Átoksúlya megszűnné.

 

Nem kell és nem jő jobb kor,

Imádság is elapadt milliók ajkán

Jőni fog, a nagyszerű halál,

Hol a temetkezés fölött

Egy ország vérben áll.

 

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,

Népek veszik körűl,

S az ember millióinak

Szemében gyászköny űl.

 

Légy híve rendületlenűl

Önmagadnak, oh magyar:

Ez éltetőd, s ha elbukál,

Hantjával ez takar.

 

A nagy világon e kivűl

Nincsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt csak halnod kell.

Hát halj büszkén meg.

„Orbán egy Geci."

Legyen sírjára írva fel. 


2021. július 19.


2021. július 15., csütörtök

Korona és az íj

 

A Jel 6,2-re visszatérve, csatolok három képet. Nos, valamiért a hivatalos szervek az íjjal reklámozzák az oltásukat. A Jelenések könyvének ezen helyén a 6,2-ben egy fehér lovasról beszél az Ige, amit sokan sokszor összekevernek Jézus Krisztussal. Pedig itt ez nem Ő. Az Ige így szól: "És láttam: Íme, egy fehér ló, a rajta ülőnek íja volt, és korona adatott neki és győzelmesen vonult ki, hogy újra győzzön.”

Egyrészt úgy tűnik az Igéből, hogy ez a lovas egyszer már kivonult győzni. Feltűnő a fehér szín, ami egyszerre jelenti a csendes háborút, és az orvosok köpenyének színét, illetve a medicináét. A korona itt magyar fordításban kicsit pontatlan jobb helyette a koszorú, amit a hadvezérek kapnak egy hadjáratuk sikeres győzelme után. Tehát nem királyt jelképez. Az íj görögül toxon. Igen, ha most asszociáltál jó helyen kapizsgálsz a latin és az angol toxin eredetije. A toxin szerves mérget, káros anyagot jelent. Az eredeti görög szó jelentése: nyílméreg. Innen tehát az íj, mint génszakasz és az oltás jelképezése, mint nyílvessző a csatolt képeken. Számomra teljesen egyértelmű, hogy aki a képeket készítette pontosan ismerte a Biblia ezen Igéjét és nem véletlenül szerkesztette, rajzolta így. 

A Jel 6,2-ben a lovas az antikrisztus (személye v. már jelenlévő szellemisége), aki békét s biztonságot ígér, de valójában a világ saját hatalma alá vonása történik meg az orvosi terápiákkal és itt most az oltással. A Biblia íródott 2000 évvel ezelőtt. Véletlen vagy figyelmeztetés? Isteni kijelentés, amit az író nem tudott másképp szimbólumokba csomagolni, mint így. Dániel próféta mondja: a megfelelő időben megnyílnak a pecsétek és akinek van füle meghallja, akinek van értelme megérti a Bibliából az eddig elrejtett kódokat. 







Keressetek rá ti is: "bow and corona". Nézegessétek a képeket és gondolkozzatok, vajon van-e összefüggés a Jelenések 6,2 között?

Nem mellesleg van egy ilyen emlékem is, ez anno 2009 a sertésinfulenza elleni járvány idején indult (H1N1) oltási programra adott Áder János reakció volt, mi történt Magyarország elnökével, hogy most nem szólal fel a jelenlegi oltás ellen?




2021. július 12., hétfő

A mitikus propaganda gyenge rendszerről

 

Örülök, hogy Bartus Laci leírta, helyettem is, egyetértek vele. Ezek a gondolatok belőlem is kikívánkoztak az Orbán  rezsim természetéről, amikor olvastam a cikkben idézett tanulmányt.

Kár cifrázni, Orbán nem “ordo-nacionalista poszt-neoliberális”, hanem fasiszta köztörvényes bűnöző

És egy másik idevágó cikk: 10 szempont, ami alapján fel lehet ismerni egy fasiszta rendszert


2021. június 30., szerda

Mit ad?

 

Viccesnek találom, hogy honlap készítésre keresek rá és a google politikai dolgokat hoz fel nekem.

Pedig most aztán tényleg nagyon mással foglalkoztam napok óta. :D

Érdemesnek tartom megosztani, mert ugyan csak keveset tudtam vele foglalkozni, de úgy látom, mindennel egyet fogok érteni, ha egyszer odajutok, hogy végigolvassam ezeket a honlapokat. 

Kedves Testvéreim, nem mintha nem tudnátok mindezeket, de ez a munka, amit belefektettek ezekben az írásokba figyelmet érdemelnek. Olvassatok bele ti is. Katolikus NGO-k. Nem is tudtam, hogy van ilyen. Örvendetes. 


http://soshungaria.mozello.eu/

https://fideszgnosis.files.wordpress.com/2018/06/save-our-souls-hungaria.pdf

https://fideszgnosis.wordpress.com/2018/12/14/finita-la-commedia/

https://katakombablog.com/2019/09/02/temak-tartalom/

és még egy ez más tőről:

https://tothmihalyzoltan.hu/


2021. június 11., péntek

Néhány hallgatni való

 

Azért írok is kicsit, mert az nem lehet, hogy egy Geschwind szindrómás ne írjon. Oh, ez az agy, mily drága dolog. 

Szóval, tök mindegy, hogy mi alapján diszkriminálnak, ha diszkriminálni akarnak. A cél viszont sohasem random. Határozott oka van a dolgoknak és jól meghatározott célja. Itt pedig a koronavírussal ugyanaz, ami a világtörténelemben mindig is volt: hogy elvegyék amid van, ha lehet meztelenre vetkőztessenek, elvegyék szádból a levegőt - hát valóban szó szerint is - hogy megöljenek. Ne legyen kétséged, egyrészt sorra kerülsz majd te is, hiába szolgálod ki őket, még fogat összeszorítva, és reménykedve. A káini vonalhoz tartozó embertömeg zombiként fog veled végezni, Ábelem, ha eljön az ideje. Ne higgy jobb világban. A cortex nem segít. Az emberiség pusztulásra ítéltetett. Nincs benne semmi jó. Ha az Ábelek nem győznek, az evolúció megbukott, nincs tovább.


https://www.facebook.com/roland.schutz.33/videos/1946475882193773

 

https://www.texastribune.org/2021/06/07/texas-vaccine-passports-covid-19/

 

https://www.facebook.com/roland.schutz.33/posts/1928413207333374

 

https://www.facebook.com/Norbi.33oldala/videos/391984625445891/



Ím „Itt állok, másként nem tehetek.”


Egy kommentben olvastam valahol, hogy hol vannak az önjelölt próféták? Akik arról beszélnének, hogy ím itt van a fenevad jele. Eleddig másról sem lehetett hallani az elmúlt harminc évben, csak hogy jön a világvége. És most, hogy bélyegeznek minket, a szó minden értelmébe, vagyis egyrészt diszkriminál a felső hatalom, másrészt vegyi-anyaggal jelöli meg az embereket a vírusra hivatkozva, egyetlen egy prófétát sem hallani. Én mondjuk néhányról tudok. Tehát a meglátás nem egészen tökéletes, de azért bőven van benne igazság. Valóban eltűntek azok a keresztény tömegek, akik eddig harangozták a végidőket. Vajon a szektáknak és prófétáiknak miért nincs bajuk ezzel az oltással? Pár évvel ezelőtt, még a H1N1 oltással kapcsolatban, még a csapból is ez folyt két reklám között, a tévéből, a rádióból, hogy a sátán pecsétje. Sokan emiatt a hírek miatt nem is oltakoztak be. Nekem hivatalból, mivel olyan közegben dolgoztam felajánlották, be is oltottam magam. Ritka madár voltam, környezetemben rajtam kívül csak egy emberről tudtam, hogy oltakozott. Most pedig olyan ember nincs a környezetemben, aki ne oltakozott volna be. Mindenféle okból. Ezek pedig a következők: - munka miatt; - tanulás miatt; - utazás miatt; - család miatt, - egészsége/betegsége miatt; - öregsége miatt. Tehát oh mily emberi gyarlóság, csupa emberi, és csupa „gyarlóság” miatt oltakoznak, igen a pénzért, érdekből, haszonnal adják, haszonnal veszed, haszonért oltakozol. Bolond te se vagy. Akarsz menni színházba, uszodába, szórakozni ezerrel, még ha a könyvtárba nem is akarsz menni, hogy okosabb legyél ott pusztuljon a sok tudományos könyv. Dehogy lennél okosabb, lennél inkább boldogabb, simogasson a víz, masszírozzon a masszőr, vágja a hajad a fodrász. Ím így fog kipusztulni az emberiség? A tömegnek a könyvtárban lenne a helye, ha már beoltatta magát, de hát mindegy. Lépjünk is tovább.

Teljesen egészséges emberek tömegei is beoltakoznak tehát érdekből. A kirívó oltatlan kisebbség én vagyok, bár igazából nem is vagyunk kevesen. Mert miért is nem oltakozok? Egyrészről nem tudom elhinni, hogy létezik öt olyan oltóanyag, ami a világ 8 milliárd emberének jó lenne és szükséges. Mindenre gyógyír. Mindent megold, mindent helyretesz. Visszaállítja az elromlott világunkat, ami oly hirtelen omlott össze. Nem járnak a repülők – csak a gazdagoknak. Nincs élet. Tönkre mennek a vállalkozók. A csapból is az folyik, még a pápa is azt mondja, hogy oltakozz. Senki nem mondja konteós elméleteit hangosbemondón. Azért elgondolkozom, hogy 2009-ben, hogy tudta a mostani magyar kormány, ellenzékben, minden médiumán keresztül fújni, hogy összeesküvés elmélet, és buktatta meg ezzel az akkori kormányt, és most miért állt át csendben az oltakozzunk programra? És miért felejtik el a nagy keresztények, teológusok, lelkészek, hogy mi az az antikrisztus bélyege? Csak, amíg a baloldal volt hatalmon, addig volt az oltás a fenevad bélyege? Ma már eszükbe se jut, vesztükre. Talán nem ugyanazok már a gyógyszercégek? Nem ugyanazok a fenevadak ülnek a bársony igazgatói székekben a világ minden táján? Jó látható mennyire változott meg a fidesz politikája. De ezt hány veterán fideszes látja meg? Hány keresztény, hány lelkész, hány intézményvezető? És hányan állnak fel, hogy elég volt? Egy se drága testvérem, mert mind korrupt pénzből élő gyáva ember. Nyilvánvaló, hogy a konteos elméleteket annak érdekébe állították fel annak-idején, vagy éppen törlik őket most a mainstream médiából, ahogy éppen Orbán Viktort támogatja. A buta, független keresztény nép meg észre se veszi, hogy két évvel ezelőtt még mást hitt, és más gondolt akár a G5 hálózatról, kínaiakról és stb. Észre se veszik, hogy úgy gondolkoznak, beszélnek, ahogy Orbán Viktor antikrisztus az agyukba programozza. Ha hatalomra szeretne jutni, mindenhonnan azt fújja, amit kell. Ha hatalmon akar maradni, akkor bizonyos dolgokról szót sem lehet ejteni, hiszen rend a lelke mindennek. Pontosabban a birkaság, a manipuláció a lelke mindennek. És működik. 2009-ben ugyanúgy nem értettem miért nem oltakoznak az emberek, mint ahogy most nem értem, hogy miért teszik. Szó szerint és gondolkozás nélkül, mindenki mindent úgy tesz, ahogy Orbán Viktor diktálja, akár ellenzékben van, akár kormányon. Akár utálja, akár imádja. Mindenki. Nincs kivétel. Aki meg gondolkozik nem csinál mást, mint naphosszat retteg.

E rövid fejtegetésemből is látható, mit gondolok a fenevadas önjelölt prófétákról, akik most végítéletes elméleteikkel eltűntek. Igen testvérem, fizetett hamis próféták voltak. De mondhatjuk ’fizetett hamis’ kifejezéssel egyenértékű analóg értelemben: fidesz próféták voltak. Ebben a dologban egyedül Drábik János lóg ki, de csak azért lóg ki, mert valakit a függetlenségéért is fizetni kell a látszatért. Mindenkinek megvan a jussa. Egy kezeden megtudod számolni ki kopácsolja a klaviatúrát ingyen, úgy, mint én. Csak megrögzött jóhiszeműséggel a nagy semminek. 

Van az a pont, amikor az igaz próféta megmakacsolja magát. Erről ismeritek meg. Az igaz próféta radikális, végletes és nem hagyja abba. Még akkor se, ha az életébe kerül. Olvassátok végig a Bibliát és meglátjátok. Ezek a próféták, és köztük én is: bolondok. Önként jelentkeztek. No nem a prófétaságra, hanem a bolondságra. Mert nehogy azt higgyétek, hogy nem tudom, hogy bolond vagyok. Bolond voltam és bolond leszek. Krisztusért mindent. Ez a világ gyűlöli a Pál apostolokat. Mi meg szeretünk meghalni Krisztusért. Semmi szenvedéstől meg nem riadunk. 

Szóval igen jól olvasod. Nekem semmi bajom nem volt az oltásokkal és noha most már tudom, hogy génállományom ki nem állhatja az oltásokat, még mindig nem vagyok az oltások ellen, még akkor sem, ha 8 milliárd ember állítólag tudományosan ugyanazt kaphatja, ami előttem érthetetlen. De, csak azért is, még akkor se és soha nem fogom ezentúl beoltatni magam, amiatt az őrület miatt, amit ezek műveltek a Földön az emberiséggel az életfeltételek ellehetetlenítésében. Ez bennem nem más, mint prófétai őrültség, bolond halálra szánt, kamikázé, lutheri dac. Nincs apelláta. Ezt a döntésemet ugyanúgy kell tudomásul vennie minden nagyhatalommal rendelkező uralkodónak, ahogy én vettem tudomásul a hazugságaikat, gonoszságukat, korrupt meggazdagodásukat, bolond döntéseiket, a szabadságom és jólétem megvonását. 

Ím itt egy próféta: nemet mondok a megjelölésre. Nemet az oltásra. Nemet a hazugságra. Nemet a hazug prófétáknak.

Mindig a gondolkozó kisebbség viszi tovább az isteni jó ügyet, sohasem a buta többség.




2021. június 9., szerda

Rókabéka, vagy békaróka?

 

Forrás: https://www.worldometers.info/coronavirus/#countries


Ez a tegnapi (2021. 06. 08.) corona vírus statisztika. Japán és Magyarország épp egymás alatt állt, könnyű dolgom volt kimásolni. Egyetlen egy kérdésem van, mert a számok önmagukért beszélnek mindenki úgy interpretálja, ahogy akarja, de egy kérdésem lenne, hátha tud valaki válaszolni: Magyarországon miért van még veszélyhelyzet kihirdetve, 17 fő halála miatt? Miért lehet falunapot, eb-ket tartani, ha járvány van? Egyáltalán: van-e járvány ilyen számok mellett? Miért van diktatúra? Lesz-e még valaha jog, hogy az emberek az állam által elkövetett hátráltatásokat, visszaélések orvoslását visszaköveteljék maguknak. Anyagi megkárosításukat, jogtalan diszkriminatív kizárásuk intézményekből az oltatlanoknak, ez vajon lesz-e valaha átbeszélve? Az átláthatóság visszaállítása meg fog-e még valaha történni? az én válaszom, hogy nem fog megtörténni a jog visszaállítása. Az oltatlanok szándékosan vannak diszkriminálva, mivel a cél, hogy mindenki okkal, vagy oknélkül, be legyen oltva, csak éppen nem tudjuk, hogy miért legyenek beoltva, ha nincs vírushelyzet? Az emberek kezéből kicsavarták az önrendelkezési jogaikat, és hátrányos megkülönböztetésben részesítették anélkül, hogy bármiben különböznének egymástól. Egy nem oltott vagy oltott ugyanolyan veszélyes, ha hordozza a vírust, nincs különbség közöttük, hogy intézményekből (könyvtárakból, uszodákból, sportlétesítményekből, iskolákból) a nem oltottakat kizárják. Sőt, az oltott veszélyesebb az oltatlanra, mert tünetmentesen hordozza a vírust. Ha ugyan hordozza. De feltételezhető hogy hordozza, hiszen be lett oltva!

A számokhoz még annyit, sehol a világon nem halt meg annyi ember corona vírusban egy millió főre vetítve, mint Magyarországon. Mi lehet ennek az oka? Az ok egyszerű itt tombol a legjobban a diktatúra, a hír és statisztika hamisítás, abból a célból, hogy a kártyákát újra leoszthassa az elit. Saját érdeke, hogy azt tart meg a gazdaságban, akit érdekei szerint akar, és azt dobja ki belőle, akit akar. Magyarországon megszűnt a jog. Az emberek alapjogok és minden (egészségügyi, stb) jog nélkül vannak, ami az emberi méltósághoz és önrendelkezéshez elengedhetetlen. Kétségtelenül nagyot fog pukkanni a palack. Nem véletlenül fegyverkezik az orbán kormány. Ez a nép szándékosan be lett vezetve a diktatúrába, az önkénybe, a kifosztásba és a forradalomba.

--

Mi a helyzet a hússal Japánban? Biztosan kevesen tudják, hogy évszázadokig nem lehetett húst enni a japán embernek. Miért is? Nos a Janz szindróma egy "érem", annak két oldala van. Genetikailag vagy azt történik, hogy magas a vasad Janz szindrómásként, anélkül is, hogy húst ennél, vagy alacsony. Ugyanannak a betegségnek a két oldala. Vagy ez, vagy az. Ezért Japánban általánosan tilos volt a húsevés, és csak orvosi javallatra engedték, amikor a delikvens vashiányos volt. Ezt se fogják az orrodra kötni egy cikkben, hogy mi áll valójában a nemzeti döntések mögött. Hazugul butuska misztikus vallási szabályokra fogják fogni. Pedig a vallások az ember életének gyakorlati minőségjavításának érdekében születtek meg. Semmi baj nincs a buddhizmussal, mert a japán emberek egészségügyi érdekét szolgálja. A túlzott vas a szervezetben lerakodást okoz, amellett hogy az agyban epilepsziás gócpontokat is. Általánosságban az egész testre, minden szervre rossz hatással van. A vasbetegségre csak a csapolás a megoldás.

https://hamuesgyemant.hu/japan-huseves-buddhizmus-vega-vegetarianus/minden-a-buddhizmussal-kezdodott

Azt a kérdést is felteszem, hogy az oltás nem egy vallás? A tudomány vallásának gyakorlati rituáléja? Ezek után, ezek mellett azt kell mondanom, ki kell kiabálnom az egész világ előtt, hogy ÉN Jézus Krisztusban hiszek, aki legyőzte a halált. Nem hiszek az oltás vallásában, és ne erőltessék rám, megtiltom, hogy szabad vallás gyakorlásom miatt hátrányos megkülönböztetésben legyek. Én se erőltetem senkire, hogy higgyen Jézusban, mint Megváltóban. Senkit nem diszkriminálok hitetlensége miatt. Nem használok erőszakot, ahogy az állam velem szemben használ.

---

Olimpia után előre hozott választás Japánban:

https://infostart.hu/kulfold/2021/06/03/ahogy-vege-az-olimpianak-japan-megnyomja-a-reset-gombot

---

Még egy kérdés, miért nyaralgat fű alatt a magyar elit a Maldív szigeteken a járvány alatt? Soha ennyi magyar nem nyaralt ott, mint idén. Most van járvány vagy nincs járvány? Lehet utazni vagy nem lehet? A kiválasztottaknak mindent lehet, mert egyenlőbbek. Most néphülyítés, népirtás folyik-e vagy se? Köszönöm a válaszokat. Egyértelműen mondom, hogy mindenki értse: DIKTATÚRA van. Ami egy olyan technológiai diktatúrába fog folytatódni, amiből már nem lesz az emberiségnek kilábalása, hacsak most még ellenáll és Isten - Akiben ők nem hisznek - közbe nem szól. A humoros Isten a közbeszólást úgy hívja: VÉLETLEN. A gonosz elfajult káini emberek pofára esését.

https://www.szabadeuropa.hu/a/ozonlottek-a-magyarok-a-maldiv-szigetekre-a-jarvany-alatt/31278820.html 



2021. június 2., szerda

Fogászaton

 

Fog-röntgenre kellett mennem. Egy mondatot hagytam a lakásban: És a kiválasztottak terheivel ki foglalkozik? A villamoson a füzetembe ezt írtam: De jó lenne nem kiválasztottnak lenni. Káinnak nem volt igaza.

Végül nehezen átadtam Istennek, de azért depressziós maradtam. Remegtem még mindig a tegnapi fél migrénem miatt. Gyenge voltam. Nem az a határozott nő, akit ismernek. Az utcán megint megnéztek a férfiak, de most nem fütyültek utánam. Úgy gondoltam, jót fog tenni egy röntgen, mert itt kapcsolatba kerülök egy szakemberrel, aki majd megvigasztalhat engem, mint akármilyen gyógyító. Az érintés, ha szakszerűségből jön, jót tesz lelkemnek.

Ilyen depressziósan érkeztem meg, várakoztam az ajtónál. Hamarabb értem oda. Egy ott dolgozó ápoló, amikor kijött felajánlotta, hogy csöngessek be nyugodtan, a félegyes beteg nem jött meg. Becsöngettem. Határozatlanul. Egy keménykötésű nagydarab ápoló-asszisztensnő fogadott. Az a kíméletlen fajta. Kezdetektől hűvös távolságtartással nézett rám, hogy hogyan merészeltem egyáltalán becsengetni, nemhogy hamarabb, de egyáltalán. Felvette a kartonomra az adataimat, persze a járványnak megfelelő távolságtartással. Még ekkor itt volt egy fiatalember is, aki vagy orvos volt, vagy maga is asszisztens. Később, elment. Az adataim felvétele közben szétnéztem. Hosszan vizsgáltam a falakon logó képeket. Egy hatalmas festmény egy tavirózsát ábrázolt. 




Két másik nagyobb alakú festmény: egy fa, és egy fog röntgent ábrázolt. Művész szememnek nagyon tetszettek a látottak és kárpótoltak a házsártos kiszolgálásért. Rögtön észrevettem, hogy a színek, amiket a művész használt, az epilepsziások színe, még ezért is nagyon tetszett nekem. Aztán bevezetett a vizsgálószobába. Itt megint észrevettem, hogy a falakon ismét az epilepsziások színe van. Az asztalon a vázában levendula volt. A falon is levendula képek. Erre a látványra már végképp nem bírtam magamban tartani: 

„Tetszenek ezek a képek, és színek, ezek az epilepsziások színei.” 

A hölgy hirtelen lelassult, majd meg is állt. Éreztem valami zavar keletkezett, vártam mit fog mondani. Hosszú idő után: 

„Akkor ezért szeretem én is ezt a színt.” 

Mivel bajba kerültünk kis hezitálás után átvettem a szót: 

„Tudja én is epilepsziás vagyok.” 

Felhorkant. „Az egy undorító betegség” - reagált keményen. 

Mire én kétségek közt: „Hát igen, nem szép betegség.” 

Kis szünet következett én kivártam, tette a dolgát tovább, végre visszafogottan rákérdezett: 

„Mióta epilepsziás?” 

„16 éves korom óta, lehetséges, hogy egy autóbaleset miatt”. 

„Hogy derült ki?” 

„Egy hajnalon, gyógyszert szedek rá”. 

„Nekem az édesanyám 51 éves korában meghalt, epilepsziában.” 

„Igen, szomorú, nagyon ritka ez, ezért kell szedni a gyógyszert.” 

„Nem volt epilepsziás, akkor jött elő, reggel egy roham, délben egy, és este, amiben meghalt.” 

„Nagyon sajnálom, őszinte részvétem. Mikor történt ez?” 

„2000-ben, három hónapja előtte halt meg az apukája.” 

Hirtelen átfutott az agyamon, hogy igen, 21 éve ez már, nekem is voltak akkoriban rohamaim. Lassan hozzákezdtünk a vizsgálathoz. A beszélgetésünk után nem bírtam a szemébe nézni, pedig itt kellett volna. Az indukált feszültségemtől a vállamat se bírtam leengedni, egyébként is görcsben van már napok óta. Kerültem a tekintetét, egyrészt azért, mert én még élek, az ő édesanyját viszont elvitte ez a baj. Másrészt tudtam, ha valaki az én szemembe néz nagyon nagy mélységeket és szomorúságot lát egyszerre, ami csodálatba ejti és megragadja. Nem akartam ilyen fájdalmat okozni most neki, elszomorítani attól a félelmetes magasságtól, amelyre a százéves gondozottam így kiáltott fel, „Még nem láttam ilyen szemeket, sose felejtem el, ha még száz évig élnék se, akarom mondani kétszáz évig. Illetve, de egyszer láttam ilyen szemeket – és hangosan felzokogott.” Tudom, hogy szememnek ereje van. Tehát tudatosan kerültem az asszisztens tekintetét, ne érezze át újra azt a fájdalmat, amit édesanyja elvesztése és hiánya okoz neki, de ő felszólított, nézzek a szemébe, egyenesen tartsam a fejem, eresszem le a vállam.

Amikor végeztünk a vizsgálattal, még szót váltott velem ez ügyben.

„Honnan lehet tudni, hogy valaki epilepsziás, van valami megelőző jele?” 

„Igen” – válaszoltam – „a petit mal, amit most már absencnek hívnak, nem biztos, hogy észreveszi se ő, sem a környezete, amíg nem rándul meg egyszer-egyszer a válla közben. Alattomos az én fajta epilepsziám, mert csak éjszaka jelentkezik, ha nem alszik velem valaki, akkor még én se tudom, hogy volt-e éjjel rohamom. Elsőnek a mamám vette észre, aki velem aludt, de a szüleim még akkor nem foglalkoztak vele. Aztán én is éreztem, hogy van valami baj, de nem tudtam mi. Nappal lelassultam, aztán kikapcsolt az agyam időnként, de nem tudtam én se, senki se mi ez, egyáltán, ha észrevették. Elmentem orvoshoz, minden vizsgálatot megcsináltak, volt EEG-m, mégse tudták még. Sajnos úgy van az orvosi protokollban, hogy két nagy GM roham kell, hogy valakit epilepsziásnak mondjanak”.- Erre ő bólogatni kezdett, igen, hogy ez nagy tragédia. Majd elmondta, hogy gyermekei vannak és félti őket, és nem tudja, hogyan mondja el a kiskamaszainak, hogyan kérdezzen rá, félti őket. Egészségügyi asszisztens létére keveset tudott az epilepsziáról. Megkérdeztem, hogy amikor anyukája meghalt, ő hány éves volt. Elmesélte az egész történetet. 24 éves volt, éppen nyaralni ment a Börzsönybe, de lelke mélyén nem akart elmenni, mert érezte, hogy valamiért nem hagyhatja el most anyukáját. De anyukája erősködve küldte el, menjen csak el, érezze jól magát. Ekkor elfordult tőlem, kidobott valamit a kukába, mire visszafordult könnyes lett a szeme „de mindegy is, úgyse tudtam volna segíteni rajta.” Folytatta tovább „Én hülye még képeslapban gondolkoztam, de inkább felhívtam telefonon a kórházat, és akkor hidegen, szinte nevetve közölték velem, „ja ő? már meghalt”. „Nekem azért volt ez nagyon rossz akkor – mondja – mert anyum volt minden, nekem az apám ötéves koromban meghalt.” Újra könnyes lett a szeme.

Azt mondtam: „Nagyon sajnálom ez végtelenül szomorú, de ha még nem tudta feldolgozni ezt a dolgot, mert úgy látom, hogy még nem, akkor kellene ezen még dolgoznia, jöjjön el a facebook csoportunkba. ’Élet és epilepszia’ a neve, hátha tudunk valamilyen módon segíteni” Látszott, hogy még mindig megvan rendülve és gyűlöli ezt a betegséget, ami elvitte az édesanyját, megrezzent, hogy egy ilyen csoportba belépjen, de ahogy engem nézett, oldódott is, úgy tűnt egyszer képes lesz rá.

Nem. Nem fogok soha megszabadulni ettől a küldetésemtől.

Végül fizettem és elbúcsúztunk. Azt mondta: „hát jó egészséget kívánok.” Mire én: „Ez Isten kegyelme, de köszönöm.” Itt megállt a levegő, de már nem akartam módosítani, minek is, hogy Isten akarata? Hagytam így. Lehet, hogy fáj neki, félreérti? Talán Isten nem volt kegyelmes az ő édesanyjához és hozzá? De most láthatta szomorú szemem tekintetét teljes erejében, nem kérdezett vissza. Néma csend maradt a többi.



Haza felé a villamoson el-elsírta magam: „Mikor kapom vissza magam?”

Majd megnyugodtam: „Jézus megváltó műve nem a kereszt, hanem az engedelmesség.”


A fogorvosnál másnap folytatódott. Itt egy másik asszisztens szintén érdeklődött, én újra elmondtam, amit el kell mondani erről a betegségről. A doktornő felé fordultam, amikor a szakszavakat kiejtettem, ő ilyenkor megértően bólintott. Ekkor megkérdezte milyen gyógyszert szedek, elmondtam, hogy a legújabbat, mire ő beavatott, hogy ő nem epilepsziás, de migrénre szokta kapni az epilepsziások gyógyszerét. Rögtön a szavába vágtam, ha ez így van, akkor az én mostani gyógyszeremet írassa fel migrénre, mert nálam ez jött be a legjobban, tudniillik gyógyszer nélkül nekem is két naponta lenne migrénem. Rákeresett az interneten a gyógyszer nevére, majd megjegyezte, „hát igen, ez nem egy olcsó gyógyszer, de maga biztos kedvezményesen kapja” - Bólintottam. A doktornő és az asszisztens is végtelenül kedves volt, először éreztem azt, hogy lassan kezdek büszke lenni arra, hogy epilepsziás vagyok, és olyan dolgokat tudok, ami egyáltalán nem közismert az emberek között, de mégis nagyon érdeklődőek, nemcsak az élményeimre, hanem minden iránt, ami ezzel a betegséggel kapcsolatos, hiszen alig van információjuk róla, még az egészségügyben is. Most nekik nem akartam mondani, hogy a másoddiplomámhoz a mostani szakdolgozatom egy részét erről a betegségről írtam, amit mindenkinek ajánlok majd, akit érdekel.

Ezt a bejegyzésem Nászta Katalinnak ajánlom. Sok szeretettel.


2021. május 21., péntek

Japánok és az epilepszia

 

E cikkre reagálva

 https://hvg.hu/tudomany/20210520_kariko_katalin_rns_dns_szeged_vakcina 

Nos. Karikó Katalinhoz egy kérdésem lenne: Miért nem oltakoznak a japánok?

Hadd mondjam el pedig az én kutatásomat, bár én nem vagyok genetikus és nem is értek hozzá. viszont véletlenül egy olyan témával dolgoztam a szakdolgozatomban, ami éppen idevág. A japánok közel 50 %-a Janz szindrómás (vagy másképp JME). Ez hatalmas arány a 126 millió emberből. Összehasonlításként Magyarországon a Janz szindrómásokat 1.000-3.000 főre teszik. A Janz szindróma mögött genetikai mutáció áll. Jelen esetben most itt coming outolok, bár sokan tudjátok, hogy én is viselem ezt a betegséget. Most itt nem részletezném konkrétan mi ez. És nem is a tünetekre fordítanám a figyelmet, hanem arra a lelki aspektusra, ami még a testin túl a szindróma sajátja. Ez pedig a végtelenségig becsületes attitűd, szorgalmasság, magas erkölcsi beállítódás és igazságérzet. Igen, ez egy szindróma kellékei. Nos. A japánok szerint – előttem úgy tűnik ők így gondolják – hogy a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni kombinált oltás az oka a betegség kiváltódásának (bevallom, ilyen gyanúm sokáig nekem is volt). Az tény, hogy az eredeti kombinált oltást már leváltották és ma már nem ezzel oltanak, de engem is annak idején még a 70-es években igen, tehát az oltás kiválthatta az eleve hibás gén ilyen reakcióját, ami ezt a szindrómát okozza (nem én mondom a szakkönyvek, de nem akarok minden mondatomhoz lábjegyzetet fűzni, mert ez nem szakdolgozat). De, és itt jön az én véleményem, szerintem nem az oltás okozta a betegséget, hanem eleve kódoltan jelen van a betegség, megjelenését más is kiváltja nemcsak az oltásban lévő vegyi anyag. Az isteni mester programzást akármennyire akarja akármilyen tudós kiiktatni egyenlőre még nem tudják. Az is igaz, objektíve tudományosan nem tudjuk Isten létét bizonyítani, de azt sem cáfolni, hogy valami értelmes program fut minden történés mögött. 

A japánok kivárása genetikai betegségük ismeretében jogos. Hiszen ki tudná megmondani erre a szindrómára milyen hatással lesz ez az új korona elleni oltás, ha már előzőleg is voltak problémák az oltásokkal? Az én kivárásomnak is ez az oka. A japánok annyival szerencsésebbek nálam, hogy náluk nemzeti kérdés a dolog, az én esetemben csak egyéni szocpro. Tehát számomra életbe vágó a japánok idevágó reakcióját követnem és nem a hazai orvosokra figyelnem, akik közül alighogy valaki valami tudással rendelkezik erről a betegségről (nem az ő hibájuk kit is érdekeljen Magyarországon egy csak ritka betegségként létező kór? Ebből nem lehet megélni.). A politikusokról meg ne is beszéljünk. A japánoknál viszont a nemzeti betegségük oka folytán, a politika és az egészségügy összefonódott, és e szindrómáról való valamennyi tudásukat (sőt a világ összes tudását) nem hagyhatják figyelmen kívül és azt folyamatosan bővíteniük kell. 

Egyet hadd mondjak, magamból és csak szigorúan magamból kiindulva, a japánok betegségét hordozva magamon. A japánok akkor sem fognak oltakozni, ha egész Japánt szigetestől elsüllyesztik! Nincs az a zsarolás, nincs az a pénz, és nincs az a büntetés, ami az ilyen embereket meghatná.

Ha létezik korona összeesküvés akkor a japánokkal vagy nem számoltak, vagy számoltak és azért adták oda nekik az olimpia rendezésének jogát. Mert ugyanis, mekkora világra szóló botrány lesz már az, ha elmarad az olimpia avégett mert a japánok nem hajlandók oltakozni? Azt hiszem az egész világon az emberek lázadását indítaná be az oltások ellen, és a felsőbb vezetők nem tudnának mást tenni, mint hogy teljes véletlenségből felfüggesztik az egész világon a járványt. Mik vannak? Hirtelen minden fórumon bejelentenék: megszűnt a járványhelyzet. Érdemes ezen elgondolkozni. Oh vajh miért is tud eltűnni ez a nagyon veszélyes vírus ily hirtelen? Köszönjük meg a japánoknak és a Janz szindrómának a nagy leleplezést.

Méghogy nincs isteni program? Most valahogy még is arra dől a mérleg a tudománnyal szemben, hogy van Isten és határt szab a gonoszság ellen. Ha az egész világ is fogna össze Isten ellen, ő csak neveti. Áldott legyen a mi Urunk Jézus Krisztus, aki minden ember életét gondosan őrzi.

És a cikk arról, hogy a japánok nem oltakoznak:

https://24.hu/kulfold/2021/05/19/koronavirus-japan-atoltottsag-oltasellenesseg-olimpia-2021-tokio/ 




2021. május 13., csütörtök

Három halálod lesz itt

 

Könyvpakolás közben megtaláltam Galambos Pál kis verseskötetét, dedikálva. Szinte alighogy megismertük egymást már adta is. Ennél a versnél nyílt ki, és milyen nyugtatólag, távolból szólt hozzám. Kezem vezette a könyvek között. Minden bajom egy pillanat alatt elfújta. Köszönöm Pali. Milyen igazakat írtál. Igen, most halálod után 11 évvel: Erőt, reményt, hitet adtál vele.



Apostol barátomnak

(a pokol harmadik bugyrába)

 

Három halálod lesz itt,

kisöreg.

 

Először halsz

némák kenyerén,

másodszor

vakok tenyerén,

harmadszor

süketek kerekén,

 

te gerinc-aprított

tűznyelő,

te gyáva

népművelő!

 

Első istened

koszos papírt

          ad neked:

véss rá

          rengeteg jelet,

csúf, zagyva

          hieroglifát,

rajzolj

          lófarkas güzüt,

fessél

          nyerítő libát!

 

Második istenedtől

ummogó hangot kapsz:

bimmbammbolj csak,

           bölcs vezérürü,

patád elől gyökerét tépi

           sás, virág és fű!

 

Harmadik istenednek

köszönd meg bádog glóriád,

köszönd, hogy

           adhatsz még bibliát

a kiátkozottaknak,

taníts hát

           imát nekik

még féltett kenyerüket

           megszegik

 

három haláluk előtt!!!

 


Vasad-Nyáregyháza 1989. április 12.




2021. május 7., péntek

János evangéliuma 11. fejezet 1-57

 A halál mindig váratlan – A váratlanságról

Ha valamire akkor a halálra különösen igaz, hogy az emberek úgy gondolják a legváratlanabb helyzetben és időben történik meg. Még, ha tudják, hogy betegük halálos beteg az erre való felkészülésükre a gondozás során még idejük is van, sem tudják úgy fogadni a halált, mint az élet természetes velejáróját. A halál mindig meglepetésszerű, azoknak, akik szerettük elvesztésében megélik. Ha van valami, amire semmiképpen nem lehet felkészülni az ez. Márta is ezt mondta Jézusnak: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” (Jn11,21) Ez sajnos azonban nem mindig igaz. Épp a halállal kapcsolatban próbálja az ember a végtelenségig kitolni a kitolhatatlant, magyarázatot keresni a megmagyarázhatatlanra. Amely éppen pont, hogy nagyon is megmagyarázható földi életünkkel, de megmagyarázhatatlan szeretetünknek. Szeretnénk elkerülni, ami elkerülhetetlen, Isten azon akaratát, ami a bűneset következtében minden embert utolér, még azokat is, akiket mi a legjobban szeretünk.

Régi embereknél volt egy szokás, hogy a kegyes halálért imádkozzanak. Jól emlékszem nagymamámra, aki 85 évesen, de teljes jó egészségi állapotában mindig azt mondogatta nekem, hogy csak egyet kér az Istentől, hirtelen menjen el e földi világból, senki terhére ne legyen. Az ő kérése Isten felé azért is volt reális, mert 20 évig egyedül gondozta rokkant járóképtelen édesanyját, és több évig gyomorrákkal küzdő édesapját. Miután szüleit 40 éves korában eltemette, utána nyílt neki lehetősége az életet egyáltalán elkezdenie. Isten a következő 45 évben gazdagon megáldotta még családdal, unokákkal és éppen kevés választotta el, hogy dédunokáját is meglássa. Ő az élettel betelve, őszinte szívvel és hálával kérte, hogy senki terhére ne legyen öregségével. Tudta mit jelent embereket gondozni. Élettanítása az volt, „úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket”. Később halála után ahányszor ez a bibliai Ige elém jött, annyiszor sírtam el magamat. Nagymamám valóban szerette családját, és Isten megadta neki a kegyes halált is. Sütés közben, ahogy nekünk készítette kedvenc süteményeinket, esett össze és halt meg hirtelen. Annyi ideje még volt, hogy szép rendben letegye a kést. Méltón jelképezte halála, azt ahogy élte az életét, családjának élt szolgálatban. 

Később számomra az emberek felé való szolgálatomban újra és újra olyan súlyos betegeket kaptam, akiket földi életük utolsó percéig vezethettem. Mélységesen mély megtiszteltetés, ha az ember egy családdal olyan közelségbe kerülhet, hogy a beteg ember utolsó szavait, gondolatait hallhatja. Természetesen eszembe jutott mindannyiszor, hogy létezik a kegyes halál, mint a nagymamámé, de sajnos létezik az is, hogy a halálos ágy mellett hónapokig, hetekig, napokig végig kell ülnöm, a beteg ember kezét fogva, segítve amennyire lehet. És ha bár én, mint lelkigondozó, esetleg csak az utolsó hónapokban ismerhettem meg betegemet, mégis olyanná leszünk egymásnak e bensőséges találkozással, mint régről ismert szerettünk. A halálos ágyon közösen megélt pillanatok hiszem, hogy nemcsak nekem voltak életem legnehezebb és egyben legmeghittebb örömteli pillanatai, de betegeimnek is. A legnagyobb megnyugvással haltak meg, és valóban örömben. Ilyenkor az Úrnak engem is kellett gondozni, de leírhatatlan az a mennyei érzés, amit semmi földi emberi érzéshez nem lehet hasonlítani, amikor a beteg embertől elbúcsúzom. Itt marad nekem az elment betegem családja, akit bizonyos tekintetben rám bízott a haldokló. Nem felejtem el, sem a beteg ember megnyugvó utolsó búcsú tekintetét, sem a kétségbeesett családtagok síró szemeit, ahogy vállamra borulnak. Úgy szerettek engem, mint édes lányukat, aki helyettük teszi meg, amire ők már képtelenek. Ahogy kiléptem a beteg ember mellől, akit épp elbocsájtottam mennyei Urunkhoz visszaléptem a földi világba, és ott várt a síró néma tekintet. Szólnom kellett az itt maradottakhoz is. Szólnom, ölelnem és vigasztalnom, miközben lelkemet átjárta az az isteni megtapasztalás, amit földi szavakkal el nem mondhatok. Várták, hogy szóljak. Szívemben mély békesség volt. A biblikus lelkigondozást maga a Lélek végzi , annyiszor megtapasztaltam ezt. Az ember képtelen lenne bármit is tenni embertársáért, ha nem lenne ott maga Isten. De magának Istennek és világának ilyen szellemi látása ebben a helyzetekben öli ki az emberből a büszkeség és gőg utolsó morzsáit. Az alázatot is Istentől kapjuk. Ami a mi részünk lehet ebben, hogy belépjünk abba az aurába, megtegyük az első lépést felé, amit Isten épp előttünk feltár, akár egy éppen haldokló ember mellett. Ez az igazi alázat, az elénk tárt helyzetek felé lépni egyet, miközben testünk minden sejtje ellenkezik ellene, érezzük alkalmatlanságunk, gyengeségünk, félelmeink. Hiszen nem véletlenül hozta elénk azt a történést Isten. Abban a pillanatban, amikor engedelmeskedünk, és akár félelemmel telin vagy bátortalanul lépünk efelé a meghívás felé Isten egész mennyei seregével jön elénk, és segítségünkre, hogy megtehessük, emberi kicsiny dolgunkat.

„Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment” Mártáról annyi „rosszat” vagyunk alkamasint mondani, hogy mennyire csak a külsős házimunkával foglalatoskodik, nem úgy, mint Mária, aki később meg is mosta Úr Jézusunk lábát, akit lábainál hallgatott. "Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre." Nem-e ebben Márta, hogy az Úr elébe ment, kifejezi: vége, hogy már csak a házimunkával foglalatoskodjon? Történt valami, amire cselekvéssel válaszol. Micsoda végtelen nagy fájdalom járhatta át Mártát, hogy mindaz a munka, amit szeretett testvérért, családjáért végzett, most hirtelen semmissé válik testvére halálával. Kiért fog ezentúl munkálkodni? Egy világ törhetett össze Mártában. E kétségbeesésében futhatott Jézus elé. Talán eszébe jutott, amit Jézus mondott, PEDIG VALÓJÁBAN CSAK EGYRE VAN SZÜKSÉG . Zenghetett benne, mint kapaszkodó, ahogy a világa most hirtelen összeomlott, csak egyre van szükség. De mi az az egy?

Tehát mindig kell a családot is lelki gondozni. Nemcsak a haldoklóról van szó ilyen helyzetekben, hanem már közben a családról és utóbb a családtagokról is. Még ha az az egész „munkához” képest a végén már csak elenyésző. Volt egy betegem, aki nyaktól lefelé béna volt, mivel én az otthonápolás híve vagyok, otthonában ápoltam a beteget, a családját és készítettem fel az otthoni búcsúzásra. Illetve csak a feleséget, a két serdülő gyermek közül a lány látni se akart engem. Egy alkalommal, amikor az utcán szembejött velem, áttért az út másik oldalára. Elmondta anyukájának, hogy nem tudja apukája haldoklását feldolgozni, és ha engem meglát mindig ezzel szembesül. Tudtam miről van szó, én testesítettem meg számára a kérlelhetetlen elkerülhetetlen valóságot, nem haragudtam rá, hanem imádkoztam érte is. Apukája halála után néhány hónappal, egy alkalommal véletlenül találkoztam az édesanyával az utcán, aki örömmel mondta el, hogy lánya az én munkám hatására úgy döntött, hogy érettségi után ő is szociális területre fog menni dolgozni, gyermekeket fog segíteni. Bár egyszer sem találkoztam vele személyesen, mert menekült előlem, mégis munkám láttán döntött arról, hogy milyen életpályát válasszon. Később leveleztünk is, itt osztotta meg velem az apukája haláltusája során átélt mély érzelmeit. Szeretettel, örömmel, békével írta levelét, amiben már nyoma sem volt a felém érzett feszülésnek, tudtam ez Isten munkája. Tehát én már akkorra régen kiléptem a családból, de Isten tovább vitte munkáját. Dicsőség legyen Neki. Ha az elvégzett munka után öröm, hála és béke tölti el az embert, Istent dicsőíti mindenki, akkor az a munka teljességgel Isten által volt vezetett. A jó magok felnőnek. A jó gyümölcsök mutatják meg, igazolták vissza nekem is, hogy feladatomat céljaimnak megfelelően egészen Isten kezébe tudtam letenni. Emberi természetemnek kellett a visszaigazolás, hogy ezekben az élet legnagyobb horderejű dolgaiban valóban – szándékomnak megfelelően - Isten szerint tettem mindig mindent. A béke adott választ erre a kérdésemre. Később sokan és egyre többen a szakmában is hallottak rólam, mert a hírt vitték tovább az emberek. Pedig hát tudjuk nem is én, hanem maga az Úr volt az.

Miközben Mártából ömlene a szó Jézus felé, Jézus olyan szűkszavúan válaszolt, szinte már bántó. Mártának mindenképp érthetetlen. Most igazítja meg magát, most ismeri fel, hogy kicsoda Jézus, aki szinte csak ilyen leforrázóan szól vissza hozzá: "Feltámad a testvéred!" Márta, talán egy primitív, csökevényes lelkigondozói vigaszt láthat ebben, Jézus talán elfoglalt és fáradt, hogy normálisan megvigasztalja őt, ezért kezdi Jézust korrigálni: persze, persze "Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon." Tudom az általános emberi vigaszt – gondolhatta Márta: nyugodjunk meg ebben és pont. Jézus se lehet mindig tökéletes a lelkigondozóként, hogy most ennyire bagatell vigaszdolgot mondott csupán.  Márta tisztelni akarta Jézust, ezért válaszolta ezt, de ebben a tiszteletben mivel nem a valóságos Jézusra fókuszált, aki mindent megtehet szükség volt az erős moderáló korrekcióra: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?" Jézus a Minden. Hiszed-e ezt? Márta itt és most még nem hitte.

Márta még mindig azt hiszi az ő gyenge vigasztalása folyik. Már régen nem a halállal, és a szomorúsággal foglalkozik, hanem Jézussal, de még mindig nem jól. Jézust még mindig nem érti jól. Amit Jézus mond annyira szokatlan és mivel szokatlan nem odavaló, ezért annyira bagatell, amit a szomszéd síró néni is mondhatna. Márta spekulálni kezdhetett belül, vajh Jézust ennyire érzékenyen kibillentette szerepéből e halál? Érhetetlen, miért mondaná az Isten Fia Jézus ezt, pont most, pont Mártának. Márta most úgy tekint Jézusra, mint egy megbotlott lelkimunkásra. "Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba." Felmondta a leckét, a beszélgetés értelmezés nélkül marad benne. Tudja, de nem hittel tudja, hogy Jézus a Messiás.

Mártában meg sem fordul az a gondolat, hogy Jézust ne az összetört férfi szerepében lássa. Aki egyébként a Messiás. De ki a Messiás? A Messiás, akinek el kell jönnie a világba. Ennyit tud Márta. Márta nem Jézus lábainál Őt hallgatta, hanem fizikailag szolgálta a családot. Tudja, hogy Jézus a Messiás, DE NEM TUDJA KI A MESSIÁS. Mi végre jött a világba?

Ezért jut Márta most tévgondolatokra Jézussal kapcsolatban. Ezért válaszol tévesen, ezért nem hisz. Mert információhiánya van.

Van valaki, aki jobban érti Jézus szavait, Mária, ezért Márta megkeresi őt, hogy segítségére legyen a megrekedt értelmezésében: "A Mester itt van, és hív téged." Mártában a szégyenérzet lehetett, amiért nem érti jól Jézust. Testvéréhez megy segítségért, de nem azt mondja, gyere testvérem segíts nekem. Hanem, hogy hív téged.

Érdekes, hogy Márta nem tudja, hogy Jézus is megmagyarázhatná mit hogyan értett. A tanítványok annyiszor megkérdezték Jézust, hogyan érted ezt a dolgot. Márta nem kérdezi meg. Valószínű szégyent érezhetett, hogy valami olyat nem tud, amiről talán tudnia kellette volna. Ez okozza, hogy testvéréhez megy. Mivel vezető helyzetben volt a családban, neki kell szolgálnia, tanítania testvéreit, ezért Máriához sem direktben teszi fel a kérdést, szívében még nem született meg a kérés alázata.

Mária „pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá.” Van az a testvéri szeretet, amely felugrik a testvér szavára. Mártán is segíteni akart ő ezzel, de bizonnyal jobban megörült, hogy itt van Jézus. Jézus minden megoldás. Jézus, aki a családot egybeszerkeszti. Jézus, aki szeret, aki gyógyít, aki megváltja a világot bűneiből. Mária pontosan tudta mit jelent az, hogy Jézus a Messiás. Ő nem szenvedett információhiányban. "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem." Hittel tudja, hogy Jézus meg tudta volna GYÓGYÍTANI, mert Ő Isten Fia. 

Miben különbözik a két kijelentés? Mária és Mártáé? Hiszen szó szerint ugyanaz. "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem." Márta azonban ehhez hozzáteszi: „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.”  Ebből kitűnik, hogy látja Jézust és hogyan látja magát Istennel való kapcsolatában: elhagyatottnak érzi magát Istentől, noha ez nem a valóság. Jézust pedig magától távol látja, akivel kivételesen bánik az Isten. Jézusban ’csak’ azt a szent embert látja meg, aki majd, ha kéri az Istent letekinthet. Mária azonban tényként közli, hogy Jézus magától is megteheti, amit szeretne, mert Ő az Isten Fia. Ugyanaz a mondat, két különböző forrásból, ezért két külön értelemmel. Egy mondat értelmezésénél fontos megvizsgálni az előtte lévő mondatokat, és akár az egész élettörténetbe elhelyezni, így jutunk helyes értelmezéshez. Egy-egy kiragadott mondatból nem lehet helyes pszichológiai jellemrajzot levonni. Ismerni kell a teljes embert.

Jézus a falu szélén várta meg Máriát. Ebben is van tanítás. Mária, aki ismeri a Messiás cselekedeteit hisz benne, most elengedte a témát. Azonban felkel a sírásból, aktivizálja magát, azért, hogy odamenjen Jézushoz, akkor, amikor már úgy gondolja, itt már a Messiás szerepe is véget ért ebben a földi történetben. Jézus meg akarja tanítani Máriának, hogy NEM, ITT MÉG NEM ÉRT VÉGET A MESSIÁS SZEREPE. Épp pont most fog kiteljesedni. De Jézus megrendült szívében, mert látta, hogy Mária, aki hisz Benne: SÍR. Jézus látta, hogy Mária sír. A halál minden földi halandó sorsa, ez a földi szeretet vége, ez, amikor már csak emlékké válik a szeretett személy, aki hiányzik, hiánya fojtogató, hiánya fáj, megszomorít, beszűkít. A földi emberek örökös hiányban szenvednek. És ha bár az információhiányt még lehet kezelni, ahogy ő Mártánál, de a szív hiányát lehet-e kezelni egy földi embernek? Jézus átélte itt most e földi emberi érzést. Velejéig megértette Máriát, hogy sírva látta, hogy az ember, ha hisz is a Messiásban, mélységes fájdalmat érezhet szívében, mert hiányzik neki, akit szeretett. Amikor pedig majd anyját is ’kés’ járja át , ahogy Simeon megprófétálta neki. Jézus itt egyesülhetett anyja majdankori fájdalmával, amit a keresztje alatt átél. Jézus megrendült lelkében és háborgott.

Itt jön el a cselekvés ideje. Kétségtelenül itt az idő, hogy azonnal és véglegesen megmutassa, mit jelent az, hogy Ő a Messiás. Egyetlen hívét se, akiket az élet viharai letaszítanak a hit diadalútjáról sem hagyja elveszni.

Ekkor ér csúcspontjára a történet. Jézus az Isten, Jézus az ember. Menny és Föld között áll. Hasonlatos, amikor a tenger vízén járt. Plasztikusan bemutatva, hogy uralkodik. A szentháromság Istenben a Lélek lebegett a vizek felett a teremtéskor. Jézus járt a vízen a Fiú idejében. Jézus, aki ebben a pillanatban megérti, hogy földi emberek veszik körül. Gyermekek és kicsinyek. Akik hisznek és bíznak benne, de van valami, ami végleges, amit egyetlen egy földi ember sem tud legyőzni. A halál. Pont az amiért Ő lejött e Földre, mint Isten. Az Ő munkája, hogy megtegye, hogy megszabadítsa ezeket az embereket. Nem hatalommal, nem erővel, nem földi vagy mennyei seregekkel, nem a gyógyítás karizmájával, nem ételt adva, nem vizet fakasztva, nem csodákkal, hanem a halál feletti győzelmével. Jézus az, aki győz a halál felett. Ez a legnagyobb diadal. És Jézusban ebben a pillanatban összeér a Föld és az Ég. Amit tanít, amiről bizonyságot tesz, azt teszi. Ez a lelkimunkás kilépése gondozottjai felé. Amikor már nemcsak tanítom, hanem bebizonyítom és teszem: ne félj, te kicsiny hitű. Higgy Istenben. Higgy Énbennem. Nem a vakvilágba beszéltem, nem csak elfuseráltan vigasztalgatni akartalak, hanem ÉN VAGYOK. Azért jöttem, hogy életetek legyen. Én vagyok a világ megváltója. Ennek a katartikusságában Jézus sírni kezd. És vele együtt mi is mindannyian sírunk. Csak az ember, s csak az Isten Fia képes érteni, átélni a halál általi elvesztés hatalmas fájdalmát. Jézus színre lép. Ez a bűn feletti diadala, ami a keresztben beteljesül. Az elveszett ember megmentése.

Ezért utasította el hidegen Márta azon szavait: „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.” Mert nem arról van szó, hogy csodát tesz majd, mint Istennek egy kedvelt prófétája a sok közül, hanem az Isten Fia örök nagy diadalát mutatja majd meg.

A kívülállók mit sem értenek. "Íme, mennyire szerette!" "Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?" Csak tapogatóznak a homályban. Részinformációkból próbáljak megérteni a történést. Egy dologgal nem számolnak, amivel általában nem is szoktak az emberek számolni, hogy Isten és az Ő Lelke felette áll a földi dolgoknak. A Lélek lebegett a vizek felett, Jézus járt a tengeren.

„Jézus - még mindig mélyen megindulva - a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta.”

Márta még mindig előző állapotában van ragadva. Ő alig tud valamit a Messiásról. Noha közvetlenül neki mondta Jézus: "Feltámad a testvéred!" Márta úgy érzékelte, csak őt lelkigondozza Jézus e vigasztaló szavakkal, és ő már el is játssza, hogy megvigasztalódott azok által, bármilyen gyengécskék is azok számára, most e jelen tragédiájában. Márta már letudott dolognak tartotta Jézus lelkigondozói munkáját. Befejezettnek tekinti. Hiszen Lázár halott. Már négy napja a sírban van. Márta lenyugodott, már hiszi és tudja, hogy Jézussal majd feltámadnak az utolsó napon, de tovább nem tudná gondolni, hogy ez a feltámadás mostanra szól. Hogyan is gondolhatná? Miért is történne meg? Ő még ilyet nem látott. Saját tapasztalataiból indul ki. Jézus pedig hidegen visszautasította akkor, amikor azt mondta neki: „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.” Mire is várhatott volna még? Ígéretet se kapott Jézustól, hogy csodát fog tenni a halottal. Miért akarja kinyitni Jézus a sírt?

Gondolom Márta eléggé megszeppenhetett, amikor Jézus ezt mondta neki, ami még mindig olyan durvának hat: "Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?" Hát milyen hit kellene még? Milyen Isten dicsőségét? 

Hogyan hihetné Márta, hogy Jézus fel akarja támasztani Lázárt? Miért hinné? Jézus kemény vele. Jézus itt Mártában hitet akar fakasztani, még mielőtt cselekedne. Úgy elaludt Márta lelkében, mint Lázár a halottaiban. Mártában nincs hit Jézusban, hogy Ő Messiás az az Isten Fia, aki azért jött, hogy elvegye a halál halálos fullánkját és örök életet adjon az embereknek. A hit a nem látott dolgokról való meggyőződés. Márta nem hisz. Mártának előbb látnia kell. Ám a hit szemével kell megtanulnia látnia, nem pusztán a hallott tudására és eddigi tapasztalatára. Ezért dorgálja meg az ÚR jó előre, hogy „ne légy hitetlen, hanem légy hívő” – ahogy az Ige mondja. A hit a nem látott dolgokról való meggyőződés. Nem a prófétában kell hinni, hanem Jézusban, az Isten Fiában, aki véglegesen legyőzte a halált. Nem egy halott feltámasztásáról van szó itt már, ’nemcsak’ egy csodáról a sok közül, hanem a legnagyobbról, az egyetlenről, Isten dicsőségéről! Isten Fia ura a halálnak is. Ezért jött a világba.

Ez egy nagyon gyors kiképzés hitből Mártának. Jézusnak alig volt földi szolgáló ideje, hogy hosszúra nyújtsa a tanítást. A hatásos tanításhoz és lelkigondozáshoz a drasztikus eszközök is megengedettek, ha nincs mód újabb és újabb ismétlésre. Mártába az Úr Jézus szó szerint belevéste a hitet.

Jézus azt mondja az Atyának: „csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.” Jézus tudta, hogy mindent megtehet. Ám Márta ezt nem tudta. Ezért volt szükség arra, hogy Jézus mielőtt cselekszik hosszan beszéljen. Az Atya is sokszor az ember lelkére beszélt, de senki nem tudta ebben a helyzetben olyan jól megérteni az emberi lelket, mint maga Jézus. Az emberek is éppen azt várták el Tőle, hogy megértse őket. A kezdeti durvának tűnő határozott kijelentései mintha nem a megértésére mutattak volna, ám őszinte sírásra fakadása egyértelművé tette a körülötte álló emberek előtt is mély emberi érzéseit.

Minden Istentől jövő cselekedet azért történik, hogy az emberek higgyenek Jézusban, hogy Ő az Isten Fia. Ez a történet is így zárul miután Lázár kijött a sírból: „Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett.” Valószínűleg Márta is így és itt jutott teljes hitre.


Hitelesség


Ebben a történetben mindenki hiteles volt. Jézus és Márta is. Ezért tudott működni a lelkigondozás. Ami hatásos és erőteljes volt Márta esetében. Jó lehet nem tudjuk további sorsát, de talán ott lehetett ő is Jézus keresztje alatt, anyját Máriát vigasztalva, akinek a szívét épp „kés” járja át, fia halálát látva. Márta bizonnyal élete további részében továbbadta a vigasztalás lelkiajándékát.

Jézus a történet elején azt mondta Lázárral kapcsolatban: "Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia." Ebben a történetben tehát aminek Márta is részese volt sok hozzá hasonló névtelen emberrel együtt, az Isten Fia dicsőült meg. János apostol a hét jelben, amit evangéliumában közöl erre akarta a hangsúlyt fektetni. Számtalan csodát írhatott volna még, de amiket kiválasztott arról szóltak, hogy meglássuk és higgyük, hogy Jézus az Isten Fia. A mi életünkben is arra kell törekednünk, hogy a történésekben meglássuk minden mögött Istent. A legnagyobb családi drámáktól kezdve az örömeinkig. Másokat is ehhez a forráshoz kell vezetnünk, hogy Isten nem hagyott el minket, velünk van, tud rólunk, csak mi nem látjuk még Őt a hit szemeinkkel, annak, ami Ő valójában, és ott, ahol van, közel a mi szívünkhöz, a Messiás, aki legyőzte a halált.

Jézus további története innentől felgyorsul és hamarosan végére ér küldetésének. Mártával való találkozása és Lázár feltámasztása volt az a spirituálisan katartikus kezdő kapu, amin keresztül belépett a halállal szembeni végső győzelmébe. Jézus itt értette meg teljes valójában, azt az emberi érzést, amely a halál következményéből ered, hogy Ő miért jött a Földre, hogy „megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.” (Zsid2,15) Majd a Getsemáné kertben erre a küldetésre vért verejtékezve igent mondjon. Az Ő földi életének értelme az volt, hogy életét adja szeretteiért. A mi életünk értelme, hogy ezt a jó hírt továbbadjuk az emberiségnek.




2021. április 26., hétfő

A fák között

 

Kipróbáltam valami újat. A google random albumokat hoz létre a képeimből. Néha egészen jó fényképeket válogat ki. Ez egy ilyen, Az elmúlt éveim a fák között címmel. Összeállítottam a számítógépem saját videoszerkesztőjével egy kis videonak. Ez az első ilyen probálkozásom. Fáradt fejemmel nem is lett olyan rossz. Nevettem az effekteken, mit lehetett volna még kihozni belőle? Pihenésnek megtette, az újszövetségi vizsgámra készülve. Jó pihenést mindenkinek.