Hogy is kezdjem, úgy, hogy reggel van. Bordám ugyanúgy fáj.
Igazából vannak dolgok, amikről nem érdemes írni. Legalábbis úgy tűnik, hogy annyira érthetetlen dolgok történnek velem, hogy jobb hallgatni róluk. Az életem során azonban rájöttem, érdemes mindent frissen az emlékezetemben tartani, sőt akár beszélni is róla, ha értjük, ha nem, mert később az ÚR megoldja méltatlan helyzetemet.
Azt hiszem 2008-ban történt, a katolikus egyháznál a Biblia Éve volt, sok szeretettel fogadtak más egyházakból is keresztény embereket is. Az ÚR engem éppen akkor arra kényszerített, hogy látogassam a miséket, egy idős házaspárhoz imakörre is jártam és Jézus Kistestvérei Szerzetesrenddel is szerető kapcsolatom alakult ki.
Mindenképpen mondanom kell: protestáns voltam. Számomra egészen más - idegen - világ tárult elém. Ítélet nélkül mentem, kíváncsisággal, vajon miért küld az ÚR? Katolikus testvéreim, akik közelebbről megismertek, nagyon megszerettek engem. Próféciákat, megerősítéseket kaptam általuk. Egyáltalán nem erőszakoskodtak, abban, hogy nekem meg kellene térnem katolikusnak, úgy voltak vele, hogy minden rendben van, látható lesz ez majd, és nem lesz gond, hogy szentáldozhassam. Legalábbis így hitték a laikusok. A szerezetesnőveréknél nem feszegettem ezt a témát, ők se. Közelségünk, kapcsolatunk önmagában volt egyedi, eredeti, baráti, építő.
Egy Biblia-kör alkalommal, két csoportra oszlottunk, az én csoportomban kb. 10-12 vettünk részt, vezetője Jolika volt, teológiát végzett, azt hiszem ügyvédnő. Engem mindig tisztelettel megkérdeztek az adott témában, és én szűkszavúan, de bátran tettem bizonyságot Jézusban nyugvó hitemről. Annak ellenére, hogy a csoportban sok szerető szív fordult felém, nehéz volt bizonyságot tennem, szellememben éreztem a támadásokat. A bizonyságom végén, így szóltam, hála telt szívvel: mi, akik Krisztus Testében vagyunk!
Jolika felhorkant, és olyan hangon, ahogy az embernek a vére is megfagy, háromszor egymás után megismételte:
Te ugyan nem vagy Krisztus Testében!
Te ugyan nem vagy Krisztus Testében!
Te ugyan nem vagy Krisztus Testében!
A levegő mindenkiben megakadt. Az eddig gyönyörködő szívek hirtelen pillanatok alatt némán összetörtek.
Bizonyos, hogy nálam is ennek kellett volna történnie. Felállnom, és elmennem. - Miután ráborítottam az asztalt.
Ám az ÚR már nagyon sokszor megengedte az életemben, hogy méltatlanul meghurcoljanak, kitagadjanak.
Mit nekem Jolika? Mit nekem Katolikus Egyház? Saját testvéreim értettek már félre. Saját anyám, apám tagadott ki már engem.
Meglepte ottani katolikus barátaimat higgadt válaszom. Az alkalom után többen odajöttek hozzám, és bocsánatot kértek, Jolika helyett is, elmondták nincs igaza Jolikának, ne figyeljek rá, majd kérték, hogy ne hagyjam el őket, jöjjek még. Természetesen rosszul voltam. Mikor haza jöttem, térdenállva, könnyek között könyörögtem az ÚRhoz, ne figyeljen arra, amit ez a nő mondott, nem tudta mit beszél, bocsásson meg neki.
Szerintem órák hosszáig könyörögtem érte, hogy az én felém való bűne miatt, semmi ítélet ne érje.
Valószínű, más ember nem ment volna oda többet. Én azonban igen. Az életemben oly sokszor hurcoltak meg igazságtalanul, és Isten olyan sziklaszilárd bizonyosságot adott szívembe, hogy a Szeretetnél nincs nagyobb. Isten a szeretet. Bennem, ez mindig erősebb, mint bármi fájdalom.
Katolikus testvéreim üzentek utánam, hogy menjek el a következő házi csoport alkalomra, mert Feri atya szeretne velem beszélni. Végül akkor ő nem jött el, később beszéltem vele, a többiek adták át az üzenetet, megkövetett, az egész Katolikus Egyház nevében bocsánatot kért, és azt mondta, Jolikának nem volt igaza.
Természetesen, felháborodott, fájdalmas lelkemnek ez még kevés volt, hogy felejtsen. Igazából ezt nem lehetett elfelejteni, hogyan tudnék ezek után közösséget gyakorolni?
Isten mégis megadta hozzá az erőt. Mert Isten adja az erőt. Le nem tagadhattam, tagadhatom, hogy sok katolikus testvérem van, akikkel nagyon mély baráti kapcsolatban állok, a mai napig. És, hogy nem hagytam ott az egész katolikus egyházat akkor, annak később rengeteg áldása, és gyümölcse lett. Azokra nézek.
Egy alkalommal egy Jehova tanúja néni beszélgetett velem. Azt mondta, rájött, - tíz, húsz év után - hogy a Jehova tanúi tan hazugság, szeretne visszatérni a katolikus egyházhoz. Segítenék-e ebben neki?
Meglepő kérésekkel tudnak ám hozzám fordulni az emberek! Itt most én egy protestáns voltam, de persze, mondtam neki, szólok Feri atyának, majd ő biztos segít.
Ez ugyanis egy másik faluban történt. Amikor Feri atyával találkoztam mondtam neki az esetet, ő pedig beültetett a kocsijába, és már mentünk is. Hát ugye, én, csak mint GPS leszek. Gondoltam én.
A néninél, Feri atya meghallgatta, majd azt mondta neki: 'persze, semmi akadálya, hogy visszajöjjön a katolikus egyházba, itt most, kolléganőmmel imádkozunk, elmondjuk a Hiszek Egyet és már meg is történt a visszafogadás. A papírokat pedig majd később intézze.'
Gondolhatod! Éppen köpni-nyelni se tudtam, katolikus egyházba visszafogadni egy protestáns ember imája által, ráadásul általam, akit nem is olyan rég jól elebrudaltak? Mint az a bizonyos kis nyuszi, ahogy lelkembe elkezdtem ugrálni, 'Feri atya, Feri atya, el tetszett valamit felejteni?' De Feri atya nem felejtette el. Imádkoztunk, elmondtuk a Hiszek Egyet, és vége. A néni végtelenül boldog volt.
Nos. Általában ilyen dolgok történnek velem. Ilyen furcsa dolgok. Nevezhetjük így. Próbálok, már nem befeszülni rajtuk, hanem olyan természetesen venni, mint a vízfolyás.
Hiszen, ha protestáns testvérem olvassa e bejegyzésem, egészen másképp lenne, mint én voltam: azt mondaná! 'Botrány, ami veled történt, és még a katolikusok beszélnek ökumenizmusról? Azután meg azt mondanák: bogi! ezt a nénit miért nem rögtön a jobbhoz, a reformátusokhoz, vagy a baptistákhoz vitted, ezek után?'
Azért nem, mert az már nem az én utam volt akkor. Az én utam ennyi volt. Ha a Szent Lélek ilyen jól megmutatta a néninek a dolgokat még akkor, amikor Jehova tanúja volt, mi dolgom nekem még? Isten nagyobb, mint egy ember. Mi az Igazság? Csak Jézus Krisztus!
---
Tudom, megosztó személyiség vagyok. Nem én akartam, és talán e szó, hogy megosztó nem is illik rám úgy igazán. Inkább így fogalmaznék, betonba öntött, kényes kérdéseken elgondolkoztató, bizonyos embereket. Másoknak napvilágosságot hozó. Így ítélek én, hogy ítélni nem is akarok. Jaj, dehogy akarok, menekülnék. Létem - vagyis hitem - önmagában lesz ítél, vigasz, vagy erő. Ki éppen, ahogyan veszi belőlem.
Én nem vagyok bátor. Erős sem. Kevés vagyok én! Magamnál nem ismerek gyengébb embert, mégis megtévesztően azt hiszik rólam, erős vagyok. Ezért gyepálnak rendületlenül egyesek, mert úgy hiszik erős vagyok, erősen is kell ütni. Pedig, csak - rendíthetetlenül - hiszek. Jézus Krisztusban. Semmi több. Ez az a kőszikla, amit ütnek bennem ... törhetetlen. Vizet is csak annak ad, aki szelíden szól Hozzá, ... ütésre, semmiképpen.
---
O Uram! Nem tudnak velem mit kezdeni! Titkon jönnek hozzám, mint Nikodémus.
---
Így vagyok, ha nem is értelek Uram, de bízom benned! A Te utaid magasabbak nekem, hogy érthetném azokat. De tudom, Atyám vagy te nekem. Szerető szívedben nem kételkedem. Csupa jóság és szeretet. Vigasztalj meg engemet! Hogy is érthetnélek Téged, Te aki a világmindenséget teremtetted? Ember nincs, aki érthetne, csak bízni tudok Benned. Áldott legyen a Te neved!
bogi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése