A próféciák idejét most egy időre lezárom. Olyan nagyot estem, hogy hirtelen mindenről megváltozott a véleményem.
Akárhányszor gondolok az esésemre, nem tudom megmagyarázni. Hogyan lehet lassú séta mellett, úgy hasra vágódni, hogy semmi sincs előttem, nem botlok meg. Számomra érthetetlen, mintha természetfeletti módon valaki hatalmasat taszított volna rajtam... tudom, hülyeséget kértem éppen előtte ... azt mondtam, valami nagyon hiányzik nekem, és ezért kértem adjon egy nagy pofontot az Isten, mert nem igaz, hogy nem bírok kijönni lelki nyavalyáimból, talán az észhez térítene... most meg, hogy megtörtént, sírok.
.jpg)
Amikor elestem, nem értettem miért estem el, de nem volt időm megijedni, mert nem kaptam levegőt.
A tüdőm begörcsölt, azt hittem itt a vég. Még soha nem éltem át ilyet. Te pedig ... azt se tudtad, mit csinálj hirtelen. Mellém guggoltál, ... nem tudtam válaszolni kérdéseidre, mert éppen azon küszködtem, hogy valahogy levegőt vegyek ... nem értetted miért dőltem el úgy, mint egy partvis. Ezen a partvisos dolgon később jót röhögtem. Tényleg úgy dőltem el...
Nagyon fáj a jobb oldalam, az egész tüdőm, bordám minden. A hülyeség nem ismer határokat. Bánom már, nagyon bánom. Bánom, hogy ilyet kértem Istentől... Tudom, hogy Ő jó Isten. És tudom, hogy én meg bolond vagyok. Viszont, fájdalmasan tanulságos volt, hirtelen tiszta szívemből őszintén megbocsájtottam mindenkinek.
(Most még magamnak nem bocsájtottam meg, meg lehet?) Mivel alig bírok most is köhögni, szüntelen emlékeztet fájdalmam... mit is kérek én Istentől.
Ezentúl rosszat semmiképpen. Senkinek. Mindenkinek jót kívánok. Istenre bízom a tanítást. És Ő nagyon is vigyáz az emberekre, még a gonoszokra is. Pont azért, mert tudja, mennyire törékenyek vagyunk mi emberek.
Még ha azt gondolnánk is magunkról semmi veszedelem nem érhet.
Jó idő lett, én meg újra bezárva találtam magamat, feküdnöm kell. Erre már igazán nem tudok mit mondani, már három hónapja így van. Először a visszérműtétem miatt, aztán a tél miatt, aztán mert megfáztam, most meg ezért. Szeretnék végre már kiszabadulni innen.
Oh mennyire belefáradtam mindenbe. Már azt gondoltam magamban, soha többet nem megyek embereket segíteni... feladom küldetésem.... belefáradtam a harcba... 20 éve szakadatlan harcolok... elég volt.
Megrekedtem. És mivel nem jutottam dűlőre magamban, kértem egy ilyen bolondságot.
Először ugyan téged kértelek, hogy te pofoz meg, de te érthető okok miatt erre nem vállalkoztál. Szomorú vagyok, talán könnyebb sérülésekkel megúsztam volna.
Persze, hogy olyan vagyok, mint egy mazochista, persze hogy tudom bolondság ez. Az is bolondság, ha az ember azt mondja magára: hülye, vagy a leghülyébb.
Főleg, ha úgy mondja, és azoknak, akik a legjobban szeretik.
Bocsánat.
Bocsánat.
Ezerszer bocsánatot kértem tőled, tőletek miután elestem.
Most bocsánatot kérek magamtól is.
Bátor leszek. Habár már ahhoz nem is kell bátorság, amit tennem kell. Egyszerűen élveznem kell az életet. Hálát adnom Istenemnek, és végtelenül nagyon szeretnem.
Ez az esés, kivert belőlem valamit, ....
Isten az, aki megerősít, Ő az aki erőt ad, aki szeretetet önt belém. Magamtól semmire sincs erőm.
Nekem pedig nagyon hálásnak kell lennem, ezért az erőért, szeretetért. Nem tarthatom meg magamban, magamnak, nekem szolgálnom kell vele.
A szolgálat nem választás kérdése. Szolgálni embertársainkat: kötelesség. Nem nyavalygás kérdés az, hogy hogyan, mikor, milyen keretek között. Azon az úton, amit Isten elénk ad.
Minden ajtón, ami nyitva látszik azon be kell menni. Legalábbis megpróbálni, ha kiderül mégis zárva van, akkor másikat keresni.
Jónás három napig volt a hal gyomrában, én három hónapig.
Egy nap is sok és felesleges szenvedés.
Felesleges szétaszalódni egy hal gyomrában, meg felesleges marcangolni magunkat egy eséssel megspékelve.
Bánom már, bánom már. Bár végleg megtérnék az én bűneimből. Hogy ne lázadjak az én Istenem ellen soha, soha többet. Mennyire szeretnék megbocsájtani magamnak. Talán azért nem teszem, mert pontosan tudom, hogy nekem mindent tudnom kellett volna, őrültségeimre nincsen magyarázat, csak az önfejű makacsságom.
Bocsánat Uram, bocsánat Istenem, bocsánat Testvérem.
Úgy érzem, gyógyulásom sajnos hosszú lesz. Azt nem tudom, hogy bordám is tört-e... de az biztos, lelkem meggyógyult. Boldog és boldog vagyok, hogy Isten szeret engem. Boldog vagyok, hogy testvéreim is szeretnek. És boldog vagyok, hogy lehetőséget kapok még remélem, hogy szolgáljam az embereket. Többé nem kérdés bennem, ha meggyógyít: mennem kell, örömmel, szeretettel, imával,
örömmel, szeretettel, imával
örömmel, szeretettel, imával
örömmel, szeretettel, imával
örömmel, szeretettel, imával
Hálával!
sok puszi
bogi
1 megjegyzés:
Nagyon megijedtem. Eszembe jutott az én elesésem, mindezt biciklivel, sebességnél műveltem: csak eldőltem oldalra, mintha meglökött volna valaki. Ijesztő volt.
Téged látni így elesni, még ijesztőbb. Megrémültem.
Örülök, hogy lábra tudtál állni ,és nem lett kórház a vége.
Legközelebb felpofozlak. Nem érdekel, ha egy város utálni fog érte.
Kedves TestVérem, remélem nem lesz szükséged a pofonokra. Bölcsességet kaptál, használhatod.
Szeret az ÚR :) és még sokan Testvérek. Légy hálás!
Én hálás vagyok érted :)
Megjegyzés küldése