"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. január 16., szerda

A 'Hold és a Nap' álmom magyarázatának 1. része




     Amikor álmomban a Nap visszafelé kezdett haladni és megállt, a Hold hatalmas lett, mert közel jött a Földhöz, megijedtem.
A Nap is az ő helyén maradt. Tehát állt a Föld. Ez a kép örökre bennem maradt.

Első gondolatom akkor az volt, hogy ez az egész a világra vonatkozik. A büntetés elkezdődött.
Később azt gondoltam, ez rám vonatkozik az én életemre. Az én büntetésem.
Harmadsorra megértettem ez a világra is, rám is vonatkozik, de leginkább pedig tanítás az ÚRtól. És nem a büntetésre vonatkozik.

Ennek az egy álomnak több értelmezését megadta az ÚR. 

Azt annak idején nem tudtam, csak most, hogy csillagászatilag tökéletesen helyénvaló volt ez az álom. Ugyanis, mivel helyi környezetbe volt helyezve az álmom, pontosan tudtam merre van Kelet, és Nyugat.
Később azt is megtudtam, hogyha a Hold közel jönne a Földhöz, akkor a Földnek megállna a tengely körüli forgása.

Ebből aztán azt következtettem, mivan akkor, ha ...
Ha az Édenkori állapotokban a Föld teljesen állt.
Ádám és Éva mit láthatott volna a horizonton.
Mivel Édenben Keletre helyezte az Úr a kertet, azt láthatták, hogy mindig alkonyodik. A Nap mindig egy kellemes reggeli időt ad. Mivel a Keleten elhelyezkedő Nap, a mi forgásos időnkben is, a finom reggelt jelenti.

A Hold azonban hatalmas alakú lehetett volna, mert közel volt a Földhöz, és gyorsan keringett a pályáján, mert a Hold a Föld mostani forgását szükségszerűen átvenné. - Ezek valami természeti törvények, én nem sokat konyítok hozzá.

Ebből azt következtettem, ha ez így lett volna, akkor a Hold havi ciklusa, vagyis a fogyó, növő, delelő alakjának változásai Ádám és Éva idejében, az ő szemeik előtt, egy nap alatt történt volna meg.

Az 'egy nap' lehetett a mai 24 óránk, de a Hold 'akkori' pályáját, nem ismerem. A tömegvonzások miatt, így is, úgy is, alakulhatott volna időben. Most 27,2.. - 29,... napig terjed, amíg a Hold a fázisciklusait végig viszi. 

Kigondoltam tehát, hogy a Hold kb. egy óra alatt kerülte meg a Földet. Tehát maradtam a mi mostani 24 óránknál. Egy nap 24 óra az Édenkori állapotokban is. - Tehát arra gondolok, ha Ádámnak lett volna faliórája ugyanannyi időegységet jelentett volna egy nap, mint most nekünk - De a Nap folyamatosan világít 24 órán át. A Hold összesen 12 óráig látszik egyik és másik féltekén. Fele időben itt, a nappali oldalon, fele idejében a másik oldalon. Harminc percenként megjelenve, hol itt, hol ott.

Egyébként ezek pontos kiszámítására egyenletek vannak. Én nem tudom kiszámolni. 
De ha még ki is lehetne számolni, szerintem léteznek még olyan - űrből, Napból jövő tömegvonzások, amelyek hatnak ebben az esetben (is). Azokat nem lehetne kiszámolni szerintem. Szerintem nem is tudnak mindenről a tudósok.
Tehát csak az én feltételezésem, hogy egy óra alatt volt egy Hold fázis. Mintahogy az egész csak egy feltételezés.

Tehát a Hold változásai jelezték a napok idejét. Újhold  fázisban kezdődik a nap, míg a teljes sötét Hold jelzi annak végét. Egy óra kezdetét jelzi, amikor feltűnik a Hold a pályája elején, harminc perc alatt végig vágtázik a horizonton, harminc percig eltűnik sötét féltekére, és harminc perc múlva újra megjelenik Keleten, a napos  oldalon. Megkezdve a következő órát, a következő holdfázisába.

Mivel a Föld egyik oldalát világította csak a Nap, a Hold pedig kering a Föld körül, a sötét oldalra világítótestként egyedül a Hold és a csillagok jutnak.

Természetesen ebben az esetben a világosság, és sötétség fogalmak helyhez kötöttek lesznek.
A Föld egyik felén mindig világosság van, a másik oldalán mindig sötétség van, vagyis éjjel. Ott éjjeli állatok vannak. Például, mint a bagoly, denevér, éjjeli bogarak stb. Ott van a tenger is. A tengeri állatokkal.


Mit csináljon a fülesbagoly nappal?
Alszik.
Elég morcos miatta, nem?

Nem gondolom hogy a helyhez kötött - tehát nem az időhöz kötött - éjszaka, és nappal Ige ellenes lenne, sőt azt gondolom éppen ez által értünk meg sok olyan Igét, amely értelmezhetetlen volt eddig, erről később szólok, most itt annyi:


"Megalkotta a nagy égitesteket, mert örökké tart szeretete, 
a napot, hogy uralkodjék nappal, mert örökké tart szeretete, 
a holdat és a csillagokat, hogy uralkodjanak éjjel, 
mert örökké tart szeretete."
Zsolt 136,7


A mostani időnkben mondjuk akkor van nappal, amikor a Nap süt. A Nap tehát uralkodik nappal, a Hold éjjel, jól lehet sokszor még fényes nappal is látható a Hold. Így ez megtörténhet az Édenkerti időkben, a Nap a nappalos oldalon uralkodik, a Hold az éjszaki oldalon, noha a Hold is láthatóvá lesz az órák felére vagyis 30 percenként a nappalos oldalon.

A Hold pályája Földön állva nekünk azt a képzetet adja, hogy ugyanazon, Keletről, Nyugatra megy, mint a Nap. Noha pedig a Nap egyhelyben áll, mi forgunk a tengelyünk körül és Hold pedig kering körülöttünk.
Tehát szemeink előtt Keletről Nyugatra megy a Hold is, és a Nap is.
Ha az Édenkori időben állt a Föld forgásában, akkor a Nap egyhelyen van, a Hold kering a pályáján, ami nekünk a Földön állva jelenti Keletről Nyugatra halad.




Ha a Föld egy kicsi porszem lenne, a Hold fázisok akkoris megtörténnének  Mert a Nap világítja meg a Holdat méghozzá folyamatosan, annak szüntelen egyik felét, mivel a Hold nem forog a tengelye körül, de az a Földről fázisok szerint látható csupán, hol sarló, hol telihold, hol pedig nem is látható, akkor, amikor a Hold a Föld előtt van a Nap felé; vagyis, a Hold a Föld és a Nap között van. 




Holdfázis változások tehát abból adódik, hogy a Földről látható Hold megvilágítás, éppen annak a Hold-féltekének megvilágosításából éppen mennyit képes látni a földlakó.





Tehát nem a Föld takarja el, és nem a Föld takarásából származnak a holdfázisok. Én például ez se tudtam.

A Hold pályájának van dőlésszöge, ami miatt, hol picit mindig felette áll a Földnek, hol picit alatta.

Lehetségesnek, tartom tehát, hogy az Édenkerti állapotokban, a Föld állt, Isten nem forgatta meg még a Földet.
Én lehetségesnek tartom ezt.
Mert az Ige írja, jön majd még idő, amikor megállítja a Földet forgásában. Visszahozza a Holdat a Föld közelébe?


"A nap és a hold lakóhelyén marad, amikor nyilaid villogva cikáznak, és dárdád ragyogva villámlik."
Hab 3,11


Mivel ha állt a Föld, akkor az az ő rendes állapotja, az azt jelenti, hogy magából a forgásból származik sok olyan dolog, amely a Földet katasztrófaként érinti. A földmozgások, földrengések, kontinensek távolodása, közeledése, tűzhányók, viharok. stb. De ugyanígy, ha megállíttatik  kezdetben szintén katasztrófákhoz vezet. Például a tengerek elindulnának a pólusok felé.

Az özönvíz idejét gondolom annak, amikor Isten elindította forgásában a Földet.
Gondolom először lassan. Tehát ahogy a Hold, lassan kezdett távolodni a Földtől. Lassan indult meg a Föld forgása. Gondolom annyi idő alatt, amíg Noé a bárkában volt. Egy év.
A Hold okozza az árapályt, dagályt a tengereken.

Az özönvízkor a vizek felfakadtak a mélységből. Megnyittattak. Miközben tehát felülről is kezdetben 40 napig esett az eső. 
El tudjuk ugye képzelni, ha az álló Föld lassan elkezd forogni. Nyilván, hogy lemeztektonikai folyamatok indulnak el, amik a mai napig tartanak. Főleg, ha hozzávesszük, hogy ebből kifolyólag mindenféle tömegvonzás is megváltozott az eredetihez képest.

---

Abból, hogy forog a Föld sok minden származik.
Abból is, ha áll.
Ha az Édenkorban állt, az azt jelenti, hogy folyamatosan világít a Nap, a fénynek megfelelően, a növények, állatok sokkal magasabbak lesznek. Pl.: dinoszauroszok, de egyébként a jelenlegi állatok is nagyobbak voltak. Ezt régészetileg tudjuk.
Így tehát az ember is nagyobb. Ezt is tudjuk. 
Az élővilág életkora is több. Életterük kedvezőbb, tehát egészségesebbek.
Így lehetséges az is, hogy Ádám és Éva és utódaik közel ezer éveket élhessenek, Táré - az özönvíz után - már csak 205 - Ábrahám 175. Tehát, amikor a Föld elkezdett forogni, éppen úgy alakul az életkor, ahogy Isten mondja, 120. Érdekes, hogy az Úr pont ekkor határozza meg, hogy legyen az ember életkora 120. Tehát mégis csak összefügghet ez valami nagyobb Földtani változással.



"Akkor ezt mondta az ÚR: Ne maradjon lelkem örökké az emberben, 
hiszen ő csak test. 
Legyen az életkora százhúsz esztendő." 
1Móz 6,3 


Azon se csodálkozom hogy Noé, amikor kijött a bárkából, szőlőt ültetett és lerészegedett. Lehet én is leittam volna magam, ha az előző állapotokhoz képest ilyen változásokat látok az égen, és a Földön. Látom, ahogy felkel a Nap és lenyugszik, sötét lesz, látom, hogy hegyek vannak. Viharok, szelek, stb. Gondolom a Föld is morajlik.

Tehát a Föld tengely körüli forgásának elindulásának oka a bűnbeesés volt, később Ádám és Éva utódainak hatalmas gonoszsága, erőszakosság elterjedése a közvetlen kiváltó ok. Maga a folyamat az özönvíz alatt indul el és állítódik be.

---

Hegyek.
A forgásból, lemez mozgásokból alakultak ki a hegyek.
Ha állt a Föld arra nem volt szükség. A hegyek a Föld forgásának súrlódását is csökkentik.
Nos mégis azt mondom, volt mélység. Mert ott lakott a sötétség. Erről később. A következő álmom a hegyről szól. Majd ott.

---

Most beszéljünk a világosságról.
Úgy tudjuk, hogy a Föld a Nap nélkül fekete bolygóként suhanna a világűrben. Élet se lenne rajta.


A Biblia első lapján áll, az első mondatok között:


"Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! 
És lett világosság.
Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.
És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap." 
1Móz 1,3-5

Az első nap tehát Isten megteremtette a világosságot.
Nos, az Igéből azt gondolom, a világosság maga Jézus Krisztus. Mert Ő magáról is ezt mondja. Ugyanaz a világosság, ami itt írva van.

A Biblia szerint tehát a világossághoz nincs szükség égitestre.
Mert ez a világosság nincs összekötve a Nappal, Holddal, csillagokkal. Hanem önmagában van.
Mégis, Isten a harmadik nap megteremti a Földön a növényeket, és csak a negyedik napon az égitesteket.
Hogy is van ez?
A növények tehát először nem a Nap fényéből éltek, hanem ama első világosságból.

Arra is felhívom a figyelmet, hogy a teremtés napok vége nem sötétséggel, éjszakával ér véget.
Hanem: lett este, és lett reggel.
Mi volt közte?
Könnyen lehet, hogy természetesen akkor is: világosság.

Próbáljuk meg elképzelni, hogy úgy van világosság, hogy nem a Nap fényéből.
Hanem a Föld mindkét féltekén, sőt az egész világűrben és mindig.
Aztán próbáljuk meg elképzelni, amikor ez a világosság helyett, a Nap világossága ragyogja be a Földet fizika törvénye szerint. Megszabva a sötétséget és a világosságot, az éjjel és a nappal idejét, helyét.
Próbáljuk meg elképzelni, hogy a Föld áll, nem forog. Egyik féltekén a Nap fénye, a másik féltekén a csillagok ragyognak és a Hold.

A Föld azonban most forog.
Ám a Bibliából tudjuk ez nem mindig lesz így.
Hanem a világosság lesz újra az uralkodó, és ehhez a világossághoz ismét nem lesz szükség Napra.
Sőt, minden egészen újjá lesz teremtve, így áll az Igében:


"És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé." 
Jel 21,1



"Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, 
és lámpása a Bárány: a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket." 
Jel 21,23-24


---

Világosságról, és Jézusról igék:


"Ragyogása maga a világosság, fénysugarak villognak mellette: abban rejtőzik az ereje."
Hab 3,4


"Én, az ÚR, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket."
Ézs 42,6


"Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: "Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." Jn 8,12


"Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága."
Jn 1,4


"A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be."
Jn 1,5


"Nem a nap lesz többé napvilágod, és nem a hold fénye világít neked, hanem az ÚR lesz örök világosságod, és Istened lesz ékességed."
Ézs 60,19


"Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen."
1Tim 6,16


"Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség."
1Jn 1,5


---

Nekünk: 

"Az ÚR az Isten, ő adott nekünk világosságot."
Zsolt 118,27


"Igéd kijelentése világosságot gyújt,"
Zsolt 119,130


"Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba."
Jn 1,9


"Jézus így válaszolt: "Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát."
Jn 11,9


"De ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága."
Jn 11,10


Jézus mondta: "Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben."
Jn 12,46


---


"A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog."
Ézs 9,1


"Nem megy le többé napod, és holdad nem fogy el. Az ÚR lesz örök világosságod, letelnek gyászod napjai."
Ézs 60,20


"Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak."
Jn 3,19


"Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei."
Jn 3,20


"Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy kitűnjék cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat."
Jn 3,21


----


"Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város."
Mt 5,14


"Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!" Ezeket mondta Jézus, majd eltávozott és elrejtőzött előlük."
Jn 12,36


"Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei."
Ef 5,8


"Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket."
1Pt 2,9


"A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség."
Ef 5,9


"Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé."
1Thessz 5,5


"Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása."
Jak 1,17


"Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől."
1Jn 1,7


"Aki azt mondja, hogy a világosságban van, de gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van."
1Jn 2,9


"Aki szereti a testvérét, az a világosságban van, és nincs benne semmi megbotránkoztató."
1Jn 2,10


---



"Viszont új parancsolatot írok nektek: azt, ami igaz őbenne és tibennetek, hogy múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság."
1Jn 2,8


"A népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket."
Jel 21,24


Találati helyek a Holdról stb tudományos dolgokról:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kronol%C3%B3gia

http://astro.u-szeged.hu/oktatas/csillagaszat/6_Naprendszer/01030301Fold/fold.html

http://astro.u-szeged.hu/oktatas/csillagaszat/6_Naprendszer/01030302Hold/lunation_anim.gif

http://astro.u-szeged.hu/szakdolg/bodacsi/dip4.html


Nincsenek megjegyzések: