"Ahogy már mondtuk, az Újtestamentum semmit nem árul el arról, mi ment végbe a keresztre feszítéskor Jézus belsejében, az Ótestamentum viszont annál többet. Vegyük elő hát ismét a Zsoltárok könyve 69-et:
Gyalázat törte meg szívemet, és tele vagyok bánattal; kerestem valakit, aki megszánna, de nem volt senki; kerestem vigasztalókat, de senkit nem találtam. Még az ételembe is epét adtak, és szomjúságomban ecetet adtak innom.
A keresztre feszítés normális esetben nem okozott különösebben gyors halált. Ez a tény az Újtestamentum szövegéből is kidomborodik:
Arimathiai József, a tanács prominens tagja, aki maga is várta Isten országát, eljött, és bátorságot vett, hogy bemenjen Pilátushoz, és elkérje Jézus testét. Pilátus elámult, hogy máris halott, és magához hívatván a századost, megkérdezte tőle, hogy tényleg halott-e már. És amikor megtudta a századostól, átadta a testet Józsefnek. (Márk ev. 15,43-45)
Ezek szerint normál körülmények között Jézusnak nem lett volna szabad ilyen gyorsan meghalnia. A vele együtt megfeszített két tolvajt a katonáknak kellett a halálba átsegíteniük. Ezért aztán a Zsoltárok könyve 69 szövege és az Újtestamentum feljegyzései alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy Jézus voltaképpen nem is a keresztre feszítésbe halt bele, bár idővel az is végzett volna vele, hanem a megtört szíve vitte el. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezt meglássuk. És vajon mi törte össze a szívét? Nem más, minthogy mennyei Atyja elutasította - az abszolút elvetettséget kellett átélnie. Erre pedig azért volt hajlandó, hogy mi elnyerhessük az elfogadottságot.
Térjünk vissza a Máté evangéliuma 27,50-51-hez:
Jézus miután újra hangosan kiáltott, kiadta a szellemét. És íme a Templom kárpitja kettészakadt a tetejétől az aljáig.
A Templom kárpitja tehát, amelynek az volt a szerepe, hogy a szent Istent a bűnös embertől elválassza, kettéhasadt, kijelentve ezzel, hogy megnyertük az elfogadottságot. Azért hasadt széjjel fentről lefelé, a tetejétől az aljáig, hogy soha senkinek eszébe ne juthasson emberi beavatkozásra gyanakodni. Maga Isten hasította ketté. Ez a kettéhasadt kárpit tehát nem más, mint a mennyei Atya invitálása minden Jézusban hívő személy felé: "Gyertek be! Jó, hogy itt vagytok! A Fiam elszenvedte elutasítottságotokat, hogy fölajánlhassam nektek elfogadásomat."
Áldott legyen a mi Urunk, Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket minden szellemi áldással a mennyei helyeken Krisztusban, ahogy ki is választott minket Őbenne a világ megalapozása előtt... (Ef 1,3-4)
Észre kell vennünk, hogy ez a végleges döntés nem a mi hatalmunkban állt, hanem Isten határozott így. Senki ne képzelje, hogy azért menekült meg, mert ő maga úgy döntött! Azért menekültünk meg, mert Isten így határozott, mi pedig megfelelőképpen reagáltunk a döntésére. Mi esetleg még meggondolhatjuk magunkat, Isten azonban soha.
... hogy mi szentek legyünk, és hibátlanok Őelőtte szeretetben ...
Micsoda hatalmas gondolat! Ha nem maga Isten határozott volna így, soha nem hihetnék abban, hogy szent és hibátlan lehetek Őelőtte szeretetben. De az a jó, hogy tudjuk; Ő döntött így, és nem mi.
Ahogy manapság többen az evangéliumot az emberek elé tárják, abban jelentős hangsúlyeltolódások figyelhetőek meg olyan irányban, mintha minden attól függene, hogy mi mit lépünk. Teljes mértékben igaz természetesen, hogy döntés elé vagyunk állítva, ezt a döntést azonban soha nem hozhattuk volna meg, ha először nem Isten választott volna ki bennünket. Azt lehet tapasztalni, hogy a hívők jóval nagyobb biztonságot élnek át a keresztény életükben, ha az Istennel való kapcsolatukat nem arra alapozzák, amit ők maguk tesznek, hanem arra, amit Isten elvégzett. Isten ugyanis összehasonlíthatatlanul megbízhatóbb nálunk!
...eleve elrendelvén rólunk, hogy Jézus Krisztus által a maga fiaivá fogad bennünket akaratának jó tetszése szerint kegyelme dicsőségének dicséretére, amely által elfogadottakká tett bennünket a Szeretettben... (Ef 1,5-6)
Elfogadottság a Szeretettben - mi is lehetne ez más, mint a totális elfogadottság? Modern nyelvek nem is fejezik ki pontosan, mit is jelent elfogadottnak lenni; 'kegyeltté, kegyelembe fogadottá, vagy nagyon kedvezményezetté tenni'. Ugyanezzel a szóval van az is kifejezve, amikor Gábriel arkangyal megszólítja a szűz Máriát: "Örülj, kegyelembe fogadott!"
Kegyelembe fogadottnak lenni jóval többet jelent puszta elfogadottságnál. Véssük az eszünkbe: Istennek nincsenek másodrangú gyermekei. Az összes gyermekére egyaránt vonatkozik, hogy nem csupán örömmel fogadottak, hanem Jézus Krisztuson keresztül kiemelkedően kedvezményezettek.
Ki tervezte ezt így el? Isten maga!"
Derek Prince
Engesztelés
140-143
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése